Nagyszeben és Vidéke, 1999 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1999-01-01 / 1. szám

2 1999 május ARANY JÁNOS ÉLETÉNEK ÉS KÖLTÉSZETÉNEK NAGYKŐRÖSI KORSZAKA (folytatás a I. oldalról) “így holnap mindig elrabolta a mát,­­Én nem mertem élni, mert élni akartam.” Feltűnik az a gondolat, hogy a küzdelembe belefáradt költő pihenni óhajt: Óhajtok pihenni, mindegy hol, miképpen. Akár célhoz érve, zöldellő virángon, Akár összerogyva pályámnak felében. Már ebben a lírai korszakban feltűnik néhány bizakodóbb verse a költőnek. Ilyenek A fülemüle, A bajusz és leginkább a Családi kör. Ebben­­ a remekműben visszatér az előző évek költői ihlete, nedves és meghitt gyermekkori emléket idéz, a paraszt­család egészséges életörömét kifejező élményeket. Talán minden irodalmat­­ kedvelő magyarnak megdobban a szíve, amikor felidézi ezt a csodálatos verset: Este van, este van, Kiki nyugalomba! ! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz a bagoly csonka,­régi tornyán. S ebben a meghitt idilli világban feltűnik a költő, aki akkor még gyermek volt. A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol; Üszköt csóvál néha: Tűzkígyókat rajzol. Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra: E fiúból pap lesz, akárki meglássa! Legalább így szokta mondani az apjuk: Noha a fiú nem imádságon kapkod: Jobban kedveli a verseket, nótákat. Effélét csinálni maga is próbálgat. Hazatér a mezőről a gazda, a gyermekek madárlátta kenyeret keresnek a tarisznyájában, de nagy örömükre egy kis nyulat találnak. Vacsora közben vendég érkezik, egy béna hadfi, aki hősiesen küzdött a szabadságharcban, de a bukás után földönfutóvá lett. De vajon ki zörget? Nézz ki, fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjszakára: Mért ne fogadnék be ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgy is, sok­ bezárt kilincsen. A koldus felidézi a dicső küzdelmet: Beszél a szabadság véres napjairól, S keble áttüzesül és arca felpirul ... Bírálja a versengő nemes vezéreket, akik elárulták a szabadságharcot. A költemény azzal fejeződik be, hogy a család és a vendég pihenőre tér. Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol. Közbe-közbe csupán a macska dorombol. Majd a földre hintik a zizegő szalmát ... S átveszi egy tücsök csendes birodalmát. (folytatjuk) Józsa Benjámin E Arany János wfíl. LSászló 111 Sűrű sötét az éj, Dühöng a déli szél, Jó Budavár magas Tornyán az érckakas Csikorog élesen. “Ki az, mi az? vagy úgy “Fordulj be és aludj Uram László király: A zápor majd eláll, Az veri ablakod.” A felhő megszakad, Nyílása tűz, patak, Zúgó sebes özönt A rézcsatorna önt Budának tornyiról. “Mért zúg a tömeg? Kívánja eskümet?” “A nép, uram király, Csendes, mint a halál, Csupán a menny dörög.” Megcsörren a bilincs, Lehull, gazdája nincs: Buda falán a rab - Egy-egy felhődarab - Ereszkedik alá. “Hah! láncát tépi a Hunyadi két fia “Uram, uram, ne félj! László, tudod, nem él S a gyermek, az fogoly.” Mélyen a vár alatt Vonul egy kis csapat; Olyan rettegve lép, Most lopja életét ... Kanizsa, Rozgonyi. “Kettőzni kell az őrt, Kivált Mátyás előtt!” “Mátyás, az itt maradt, Hanem a többi rab - Nincsen uram sehol.” A felhő kimerült, A szélvihar elült. Lágyan zsongó habok Ezer kis csillagot Rengetnek a Dunán. “El! míg lehet s szabad! Cseh földön biztosabb.” “Miért e félelem? Hallgat minden elem Ég a föld határa közt.” Az alvó aluszik, A bujdosó búvik; Ha zörren egy levél, Poroszlót lőni vél Kanizsa, Rozgonyi. “Messze még a határ? Minden perc egy halál!” “Legitten átkelünk, Ne félj, uram, vélünk A gyermek, a fogoly.” Az alvó felriad, A bujdosó riad, Szellő sincsen, de zúg, Felhő sincsen, de húg S villám­­ik messziről. “Oh adj, oh adj nekem Hűs cseppet, hű csehem!” “Itt a kehely, igyál, Uram, László király, Enyhít ... mikép astV!” Állj meg bosszú, megállj, Cseh­ földön ül a rab, Cseh földben a király, Mindig is ott marad De visszajő a rab ...! Monda Lajos, a nagy király, Eredj szolgám, Laczfi Endre1, Küldj parancsot, mint a villám, Köss nehéz szablyát öredre, A tatártól nagy veszélyben Forog Moldva2, ez a véghely: A tatárra veled menjen Tízezernyi lófőszékely3. Kél Budáról Laczfi Endre, Veszi útját Nagyváradnak; Kölestermő Kúnság földjén Jó csatlosig áthaladnak; Várad kövecses utcáin Lovuk acél körme csattog, Messze fénylik a sok fegyver, Messze dong a föld alattok. Hallja László a templomban Kőrösvíznek partja mellett. Visszatér szemébe a fény, Kebelébe a lehellet. Koporsója kőfedelét Nyomja szinte három század. Ideje már egy kevéssé Szellőztetni a szűk házat. Köti kardját tüszőjére5, S köti a nagy csatabárdot Mellyel egykor napkeleté A pogánynak annyit ártott; Félrebillent koronáját­­ Halántékra igazítja;­­ Éjfél tájban lehetett már,­­ A vasajtót feltaszítja, És megindul ki a térre, És irányát veszi jobbra, Hol magasan felsötétlik Ércből öntött lovasszobra; Távolról megérzi a menő Tombol, nyerít, úgy köszönti: Megrázkódik a nagy érd­e , érclovagját földre dönti. Harci vágytól félre habzik, Kapál, nyihog, lángot fuvall. László a nyeregbe zörren S jelt ad éles sarkantyúval. Messze a magas talapról A kőlábról messze szöktet Hegyen völgyön viszi a ló A már rég elköltözöttet. Egy ugrás a Kálvária És kilenc a Királyhágó Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó; Ám a lovat és lovagját Élő ember nem láthatja, Csodálatos! - de csodákat Szül az Isten akaratja.­­Három teljes álló napig Vívott a pogánnyal Lacii Nem hiányzott a székely szív, De kevés a székely harcfi, Míg a tatár - több, mint polyva Vagy mint a puszták fénye - Siváskodik, nyilát szórja, Besötétül a nap fénye, Már a székely alig győzi, Már veszélyben a nagy zászló, De felhangzik a kiáltás: “Uram Isten és Szent László!” Mint oroszlán ví a székely, Megszorítva, nem megtörve ... Most a bércen, láthatatlan Csattog a nagy érd­ő körme. “Ide, ide jó vitézek!” Gyűjti népét Lacfi Endre: Hát egyszer csak vad futással Bomlik a pogányság rende; Nagy tolongásnak miatta Szinte már a föld is rendül; Sok megállván mint egy bálvány, Leragad a félelemtől. Sokat elüt gyors futtában A repülő kurta csákány. Sok ki nem mozdul helyéből, Maga rab lesz, lova zsákmány. Foglyul esett a vezér is ATLAMOS, de gyalázatja (Nehéz sebben véve elfolyt) Életét meg nem válthatja. Fel Budára Lacfi Endre Számos hadifoglyot indít. Annyi préda, annyi zászló Ritka helyen esik, mint itt. Rabkötélen a tatárság Félelemtől még mind reszket, És vezeklik és óhajtja Fölvenni a szent keresztet. Hogy elértek Nagyváradra, - Vala éppen László napja - Keresztvízre áll a vad faj, Lacfi lévén keresztapja. Összegyűl a tenger néző Hinni a csodában, melyet Egy elaggott, sírba hajlott Ősz tatárnak nyelve hirdet: “Nem a székely, nem is Lacfi, Kit Isten soha megtartson; Hanem az a László! László! Az győzött le minket harcon: A hívásra ő jelent meg, Vállal magasb mindeneknél Sem azelőtt, sem azóta Nem láttuk azt a seregnél. Nagy lovon ült a nagy férfi Arca rettentő, felséges; Korona volt a fejében Sár­ aranyból­, kővel ékes; Jobb kezében, mint a villám, Forgolódott csatabárdja: Nincs halandó, földi gyarló Féreg, aki azt bevárja. Mert nem volt az földi ember, Egy azokból, kik most élnek: Feje fölött szűz alakja Látszott ékes nő személynek; Koronája napsugárból, Oly tündöklő, oly világos!” - Mondá a nép: az Szent László, És a Szűz, a Boldogságos. S az öreg tatár beszédet, Noha kétség nincs felőle, Bizonyítá a templomnak Egy nem szavajátszó őre: Hogy három nap a sírboltban Lászlót hiába kereste. Négyes napra átizzadva Találtatott boldog teste. Szent László ^ ^ n 9^ {Magyarázat az *II. L­ászlóhoz hí V. László magyar és cseh király (szül. Komáromban 1440. febr. 22., megh. Prágában 1457. nov. 27.). A Habsburg dinasztiából származó Albert királynak és Zsigmond király leányának, Erzsébetnek a fia. Gyermekkorában anyai nagybátyja Cillei Ulrik káros befolyása alá került és ez kihatott egész életére. Cilléi nagy ellensége volt a Hunyadi családnak. Hunyadi János halála után teljesen tönkre akarta tenni a Hunyadiakat, s mint Magyarországnak kormányzója erre több lehetősége volt. A futaki országgyűlésen azzal a feltétellel jelent meg Hunyadi László, ha sem neki, sem öccsének, Mátyásnak nem lesz bántódása. Cilléi ezt meg is ígérte, de ennek ellenében követelte a Hunyadiak kezében lévő királyi várak átadását. Cilléi azt tervezte, hogy amikor Nándorfehérvárat (mai Belgrád) átadják, az ott jelenlévő Hunyadi Lászlót és Mátyást lefogatja. Hunyadi László ezt meg­tudta és ezért a várba csak V. László királyt és Ciliéit bocsátotta be. A Ciliéi szószegése miatt a várban Hunyadi László vele harcba keveredik, mire a Hunyadiakhoz hű vitézek Ciliéit megölik. A megrettent V. László megbocsát Hunyadi Lászlónak, sőt, az oltár előtt, kétszer is megesküszik, hogy a Hunyadiaknak nem lesz bántódásuk. Szavát mégsem tartotta be és a Hunyadi fiúkat baráti körével együtt (Kanizsai Lászlóval, Rozgonyi Sebestyénnel és több mással) Budán lefogatja és Lászlót 1457. márc. 16-án a Szentgyörgy téren lefejezték. Mátyást fiatalsága mentette meg. Arany János V. László című költeménye a király esküszegése miatti lelki vívódását írja le. A Hunyadiak barátaitól való félelmében Prágába, a csehekhez menekül, de ott is leli halálát. Podjebrád György, cseh kormányzó és Rokyczana huszita főpap mérgezte meg...: Itt a kehely, igyál, Uram László király. Enyhít mikép a sír. Hunyadi László tragédiájáról Erkel Ferenc írt gyönyörű operát. _____________________________________________ÍS £ L Arany János Magyarázat a Szent László legendához 1. Laczfi Endre­ (helyesen Lackfy), Nagy Lajos magyar király (1342-1382) alatt állt a magyar korona szolgálatában. 1352-ben Erdély vajdájává nevezi ki a király. 1345-ben az ország keleti határait háborgató tatárokat három napi ütközet után, a legenda szerint Szent László (1077-1095) segítségével tönkreverte. Erről a legendás csatáról ír Arany János, melyben a nagyváradi sírjából kikelt László király segítette győzelemre a magyar sereget. 2. Moldva véghely: Nagy Lajos idejében Magyarország keleti határtartománya, melyet kelet felől a nogai tatárok veszélyesen fenyegettek. Az említett harc­ idején (1345) még nem volt román fejedelemség, mert az csak 1352-ben alakult meg és első fejedelme az a máramarosi Dragoș volt, akit a tatárok legyőzése után Nagy Lajos az általa Moldvának­ nevezett tartomány élére nevezett ki. (C­tin C. Giurescu - Dinu C. Giurescu Istoria românilor din cele mai vechi timpuri până astăzi c. könyvéből, 210. old.) Dragoș a magyar király hűbérese volt, s mint ilyen neki engedelmességgel tartozott. 3. lófőszékely: az a székely, aki hadvonulása esetén lovon volt köteles szolgálni. 4. csatlós: erszénnyel ellátott széles csatos öv. 6. mén: hím ló, csődör; 7. sár-arany: sárgaarany, színarany.

Next