A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 1996

Rotter Annamária: A jegyzet a Szabadság című kolozsvári napilap 1995-ös évfolyamában

A jegyzet " Bevezetés "Kóbor lovagoknak nevez minket Gál­falvi Zsolt. A Hét főszerkesztője. Természetesen Cervantes hősére Don Quijotéra utal ezzel, meg az ő hűséges szolgájára, San­ch­o Panzára, kalandjaikat (például a harcot a szélmalommal) azonosítja a folyóirat és hetilapszerkesztésre vállalkozók munkájával. (...) Mégis érdemes. Másképpen szólva: érdemes, nem érdemes - dolyóimtól szerkeszteni mindenképpen kell." Szabadság, 1996 május 9. Kántor L­ajos: Olvasnánk végre Az újságírás egy bizonyos olvasói közeg tájékoztatását, illetve szórakoztatását tűzte ki céljául. Ezért szinte teljesen hiányzik belőle a szubjektivitás vagy legalábbis az olyan értelemben vett "egyéniség" ami például a szépirodalomban jelen van. Ezért talán nincs olyan súlya, mint magának a szépirodalomnak. De nem is ezzel a mércével kell az újságírást mérni, hanem közösségformáló szerepében. Az újságírás közéleti, politikai tevékenység. Olyan információk és gondolatok me­gfogalmazását jelenti, amelyeket tömegközlési eszközök (sajtó, rádió, televízió) útján terjesztenek . Lényege tehát, hogy a tömegekhez szól. őket tájékoztatja, a tömegek tudatvilágát bővíti és befolyásolja, ily módon társadalmi magatartásukra, a közélethez való viszonyukra, politikai cselekedeteikre hatást gyakorol.

Next