A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 1996

Rotter Annamária: A jegyzet a Szabadság című kolozsvári napilap 1995-ös évfolyamában

Az­ új­ságí­r­ás a sajtóban megnyilvánuló pol­itikai-közéleti tevékenység, amely a közvélemény tájékoztatásával és publicisztikával való befolyásolása, továbbá ezeken keresztül a társadalom mozgásának, vezetésének befolyásolására irányul. Bóka L­ászló 1953-ban egyértelműen jelenti ki: "Az újságírás - legalábbis lényegét tekintve- az irodalomnak szerves része." Bajza szerint viszont az újságírás "üres képzelgéshez, az elménység játékain való kapkodáshoz édesgeti" a tollat. Szerb Antal írja: "Az újságírás, azt mondják, nem irodalom, mert pusztán múlandó, napi igényeket elégít ki, hiányzik belőle a maradandóság kritériuma, eleve lemond a halhatatlanságról, nem tarthat arra sem igényt, hogy az irodalomtörténész, az irodalmi halhatatlanság ügyvivője számon tartsa és a jövendő számára konzerválja." "A magyar újságírás -ezt igazán minden nemzeti elfogultság nélkül megállapíthatjuk- irodalmi szempontból magasabb nívójú, mint az angol, francia, olasz, amerikai. Amivel nem azt akarjuk mondani, hogy a magyar újság, mint újság, jobb a nyugatiaknál, lehet, hogy hírszolgáltatása kevésbé fürge, külpolitikai és közgazdasági tájékozottsága nem olyan messzemenő, mint az övék... Nálunk valahogy minden irodalmibb." A legfontosabb mégis az, hogy a sajtó nem az irodalom "legvégső megjelenési formája", mint azt ahogy Thienemanni Tivadar megfogalmazta, csupán az idő folyamán puszta információközlő funkcióján túllépve egyfajta intellektuális szükséglet tárgya is az irodalom mellett. A sajtóműfajok összességében, a publicisztikai műfajcsalád érinti legnagyobb felületen az irodalmat, a sajtóban közölt kifejezetten szépirodalmi alkotásokon kívül, mint például tárca, novella, szatíra, karcolat.

Next