A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 2005
Vasadi Julianna: A velencei „sárga ház”
Első és legfontosabb feladatom az volt, hogy a cigánymisszió számára egy megfelelő épületet találjak, és ott alakítsam ki mindazt, ami ehhez a missziós munkához szükséges. Az Egyházkerületnek volt egy ingatlana a Kolozsvári utcán, ami ajándékozás által lett a kerület tulajdona. De ebben az ingatlanban még ott lakott az adományozó felesége. Sikerült a néninek egy másik ingatlant találni, kiköltözött és mi elkezdhettük a munkát. Legelőször teljesen fel kellett újítani az épületet, a pincétől a padlásig. A felújítás ezer gondjával találtam szembe magam. Végül kevesebb, mint fél év alatt, átadásra készen állt az épület, amit 2002 augusztusában át is adtunk rendeltetésének. Azóta ez az épület - és a benne dolgozók - igyekszik megfelelni a központ létrejöttét indokoló elvárásoknak. És itt el is mondanám, miért kellett, miért kell a Református Egyházkerületnek cigányokkal foglalkoznia. Egyrészt azért, mert sok református magyar nyelvű cigány testvérünk él Nagyváradon és az Egyházkerület területén is. Másrészt azért, mert az egyháznak nemcsak a vallási kérdésekkel kell foglalkoznia, hanem éppen a vallási tételekből fakadóan, szociális kérdésekkel is. Márpedig a roma lakosság szociális helyzete, az amúgy is elkeserítő romániai helyzet alacsony szintjének messze alatta van. - Hogyan sikerült kibontakoztatni e rendkívül fontos munkaterületen az alkotó, szervező energiákat? Kaptak-e rá elég segítséget? Gondolok itt mindenekelőtt az anyaországi, illetve a nyugat-európai testvéregyházak eddigi tapasztalatainak átadására, vagy a külföldön eddig már bevált megoldási sémákra? Azt kell mondanom, hogy a nyugat-európai államok sem rendezték megfelelően a cigányokkal való kapcsolatot. Náluk az a jellemző, hogy bár a romák megkapják a szociális juttatásokat (amiből Nyugaton elfogadható életszínvonalat lehet kialakítani), de a társadalom életéből szinte teljesen ki vannak rekesztve. Sokszor még jobban elkülönülnek, mint nálunk. Magyarországon más a helyzet. De mindezt a történelmi sorsközösséggel is magyarázom. A Kárpát-medencében már az 1300-as években feltűnnek a cigányok. Vándorló életmódjukból fakadóan, bejárták az egész Kárpát-medencét, sokan letelepültek, de jó részük kisebb-nagyobb csoportokkal nyugatabbra vándorolt. Akik itt maradtak, rendszerint ügyes mesteremberek, fémmegmunkálók, fegyverkovácsok, fafaragók, üstkészítők és muzsikusok voltak. Például a nagyváradi cigánytelep is egy történelmi személyiség, Czinka Panna nevét viseli. Czinka Panna híres cigányzenész volt, pontosabban cigányzenésznő! Nagyapja és a családja I. Rákóczi Ferenc udvari muzsikusa volt. A cigányok velünk szenvedtek és velünk örültek a történelmünk során. Az 1848-as szabadságharcban külön cigányzenész század volt, akik igyekeztek felvidítani a harcban megfáradt katonákat, de sokszor ők maguk is fegyvert ragadtak, közös ellenségeink ellen. Köztünk és a környezetünkben élő cigányok között sokkal mélyebb a kapcsolat, mint a nyugat-európai cigányok és a nekik otthont adó államok lakosai között. Ez még annak is betudható, hogy míg Nyugaton a cigányok rendszerint megőrizték és beszélik saját nyelvüket, nálunk lassan nyelvcserén mennek keresztül. A magyar közösségek mellett, között élő cigányok magyarul, a románok között élők, románul kezdenek beszélni. Ez már odáig jutott, hogy például a nagyváradi cigányok jó része nem beszéli sem a cigány, sem a román nyelvet. De így van ez az Érmellék, a Szilágyság magyar többségű területein is.