Napi Délkelet, 1992. április (1. évfolyam, 3-8. próbaszám, 1-2. szám)

1992-04-08 / 3. próbaszám

Vannak még csodák? Egyáltalán nem szokványos vi­taestet rendeztek Békéscsabán: a jelenlévők közül többen csodála­tos gyógyulásukról számoltak be. De vajon valóban gyógyíthat-e a hit? E kérdésre igyekszünk vá­laszt adni a 6. oldalon megjelenő írásunkban, amelyben a csodás esetekről elmondja véleményét a megyei orvosi kamara titkára és egy lelkész is. Még mindig nincs alpolgármestere Orosházának 4x2,8! A sajátos mate­matikai képlet a következő­képpen alakul. Már 8. hete nem sikerül Orosházán al­polgármestert választani, pedig az önkormányzat tes­tület kéthetenként ülésezik, s így megy ez már a 4. alka­lommal. Mint ismeretes, Szokodi Sándor, a jelenleg még hi­vatalában lévő alpolgár­mester február 14-én le­mondott, s az ő megürese­dett helyére új alpolgármes­tert kellene választani. A szavazás - de úgy is mondhatnám, szavazgatás - mind a négy alkalommal megtörtént, de míg Németh Béla általában tizenöt, Ko­csis János hét szavazatot kapott, add­ig öt képviselő érvénytelen szavazatot adott le. (Nédó) Hová lett 850 ezer forint? Alacsony, szomorú asszony ücsörög a bíróság folyosóján. Újkígyósról jött, van egy 28 éves fia, aki szerinte súlyos idegbe­teg, a sok alkohol megártott neki. Most ért véget a tárgyalás, szorongatja a papírokat és lassan megered a nyelve. Még 1983-ban felépítettek neki egy gyönyörű családi há­zat, amely ma legalább egymilliót ér. De a fiú a tilalom ellenére eladta a lakást állítólag 850 ezer forintért, amelyből az édesanya mindössze 80 ezret látott. Erről szól képes riportunk a 7. oldalon. KÖZÉLETI NAPILAP • SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ: 5600 BÉKÉSCSABA, SZIGLIGETI UTCA 6. TELEFON: 24-204, 23-023 • TELEFAX: 22-373 • KIADJA A KÖRÖSPRESS KFT. 3. PRÓBASZÁM 1992. ÁPRILIS 8., SZERDA LÉGY A SÁRRÉTI TEJRE Lefizették a csabai üzemigazgatót? A balhé a Sárréti Tej Közös Vállalat békéscsa­bai üzemében kezdődött, ahol a megyében első­ként megalakult független szakszervezet tár­gyalóasztalhoz kényszerítette az eleinte nem va­lami konstruktívan hozzáálló Márky Albert igaz­gatót. Azóta sok tej csordogált le a torkunkon, de valahogy az ízek egyre savanyúbbak lettek, mert a túrógyártás technológiája körül valami nincs rendben. Ma már ott tartunk, hogy a válla­lat peres úton akarja attól a feltalálótól vissza­szerezni a neki kifizetett 7,7 millió forintot, aki­től öt évvel ezelőtt megvásárolta a gyártási eljárást. A vállalat vezetése végül is ablakon kidobott pénznek minősítette az összeg kifi­zetését. Persze, felelőst a vállalaton belül nem talál­tak, jóllehet - Kutyik Mátyás egykori igazgatót nem számítva - a túróügy összes szereplője a mai napig ott dolgozik a cégnél. Azaz valaki még hiányzik a sorból... Az a dr. Farkas József, aki kereskedelmi igazgatóhelyettes és jogtanácsos volt a vállalatnál, és aki már egy éve próbálko­zik helyre tenni a túróügyet. A jogász ugyanis el­távozott a cégtől, mert a közelmúltban, egy igazgatóválasztás alkalmával alulmaradt azzal a Márky Alberttel szemben, aki öt éve egyik fősze­replője a túraügy körüli bonyodalmaknak. Az új direktor egyik első intézkedése gyanánt, amúgy „Jaj a legyőzöttnek!” alapon, elküldte Borsodba „piackutatni” vesztes vetélytársát. Márky Albert egyébként azóta mégsem első számú vezető, mert bár megválasztották a tulaj­donosok, a cégbíróság egyelőre megsemmisí­tette a közgyűlés döntését. Mindenesetre felet­tébb furcsa, hogy a tulajdonosok még most is ra­gaszkodnak Márky Alberthez, akinek az igazga­tósága idején a békéscsabai tejüzemben próbál­ták ki - öt évvel ezelőtt - dr. Viszlai Béla talál­mányát, s most futnak a pénzük után... (Folytatás a 8. oldalon) Kivételes esély a történelemtől Antall József televíziós interjúja Magyarország kivételes esélyt kapott a történelemtől, hogy szuverenitását megte­remtve elfoglalhassa helyét eb­ben a térségben és megkezdje azokat az átalakulásokat a gaz­daság, a társadalom és a politi­ka szférájában, amelyek egy független országban működő szabad piacgazdálkodáshoz szükségesek - fogalmazott An­tall József miniszterelnök a vele készített egyórás televíziós in­terjúban. A beszélgetést abból az alkalomból sugározták (a ri­porter Havas Henrik, a szer­kesztő Kapuvári Gábor volt), hogy április 8-án lesz két éve a rendszerváltást is jelképező szabad választások második fordulójának, amelyen a jelen­legi koalíciós kormány hatalom­ra került. A már említett történelmi le­hetőség felelevenítése kapcsán a miniszterelnök szükségesnek tartotta leszögezni, hogy mint minden kormány, a jelenlegi is bizonyos mértékig kény­szerpályán tevékenykedik, a gazdasági környezet, a kiala­kult körülmények meghatároz­zák a cselekvés irányát. Antall József a kormányoz­­hatóság megteremtésének fon­tos lépéseként értékelte az SZDSZ-szel kötött megállapo­dást, de több más, jogi szabály­zást is, például a választójogi törvényt, amely biztosította, hogy a négy százaléknál keve­sebb szavazatot kapott pártok ne kerüljenek be a parlament­be, s így ne alakulhasson ki a lengyelországihoz hasonló helyzet a törvényhozásban. A miniszterelnök egyébként a be­szélgetés későbbi menetében áldemokratikusnak nevezte a kétharmados parlamenti tör­vényhozói szabályt, amely, megítélése szerint, egyike a kormányzást megnehezítő, előre betervezett és beépített aknáknak. (Folytatás a 3. oldalon) Ü­DV AZ ÜDVHADSEREGNEK! Békésen „támadtak” az ü­dvhadsereg katonái. Nemcsak a szándéka volt békés a „szeretet zsoldosainak”, hanem a célpontja is. A hét végén ugyanis „megszállták” Békés városát. „Haditudósításunkat” - a megszál­lókkal készült interjút­­ a 2. oldalon olvashatják. Mikrobuszt robbantó feleséggyilkos Gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt a Budapesti Ren­dőr-főkapitányság őrizetbe vette Kovás Kálmán 53 éves, Németor­szágban lakó jugoszláv állampolgárt, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy kedden hajnalban egy mikrobusz felrobbantásával megölte fel­eségét. Ezt Illés Gyula alezredes, a BRFK bűnüldözési főosztályvzetője közölte a kedden 18 órakor megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Elmondta: a rendőrség eddigi ismeretei szerint Kovás Kál­mán kedden hajnalban 3 óra 30 perckor telefonon értesítette a mentőket, s közölte velük, hogy a budapesti Erzsébet híd pesti hídfője alatt parkoló Volkswagen mikrobusza a jármű ajtajának kinyitásakor felrobbant, s felesége valószínűleg meghalt. Az eddigi megállapítás szerint az 51 éves Almut-Friede Ke­­untje fejsérülés következtében hunyt el, miután a vezetőülés alatt elhelyezett robbanószerkezet, pontosabban egy, a NATO- hadseregekben használt kézigránát működésbe lépett. Eköz­ben a férj a gépkocsi mögött tartózkodott, a motort piszkálta, mivel az, állítása szerint, nem akart beindulni. Illés Gyula elmondta: a robbantásnak nincs politikai oka. Egyszerűen arról van szó, hogy a férfi úgy döntött: Budapesten öli meg feleségét. Kovás Kálmán azonban nem tett beismerő vallomást. Közlése szerint jó anyagi körülmények között élt fel­eségével, többek között Floridában is van lakásuk.

Next