Napi Délkelet, 1993. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30 / 25. szám
NAPI DÉLKELET A megyei közgyűlésen történt... Pénteken tartotta soron következő közgyűlését Békés megye képviselő-testülete, dr. Simon Imre elnökletével. Az olvasók szempontjából legfontosabbnak ítélt határozatok, bejelentések közül válogattunk. Fogyasszák jó étvágyas „morzsáinkat”! Százmillió forint lakossági tartozás... Első felszólalóként a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felügyelőbizottságának elnöke, Nagy Imre számolt be a vállalat 1992. évi tevékenységéről és a részvénytársasággá való átalakulásról. Elhangzott, hogy számtalan esetben keletkezett lakossági díjhátralék, ennek következtében a múlt év végén mintegy százmillió forint kintlevőséget állapítottak meg. Beruházásra 202 millió forintot szántak, és 28 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre. Új gazdasági igazgató a Pándy Kórház élén A közgyűlés egyhangúlag Vinnai Szilárd kinevezése mellett szavazott a három pályázó közül. Alapfizetésként havi hetvenkétezer forintot, vezetői pótlékként további tizenkétezer forintot határoztak meg a képviselők az új gazdasági igazgató számára. A testület elfogadta a Pándy Kálmán Kórház helyzetéről készített jelentést, melyből megtudtuk, hogy az intézmény ez évi bevétele valószínűleg nem fedezi majd mindazokat a kiadásokat, melyek a halaszthatatlan rekonstrukciók végrehajtásához szükségesek. Dr. Gyarmati Sándor, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke szerint a kórházban létre kellene hozni egy gyógyszertárat is. Véleményével azonban falba ütközött, nevezetesen Pálfy István megyei tiszti gyógyszerész ellenkezésébe. Vélhetően a minisztérium illetékesei sem pártolják a dolgot... Elfogadták az idei költségvetést A megyei önkormányzat költségvetése - dr. Simon Imre szavaival élve - igen sérülékeny. Az 1993. évi költségvetés mérlege alapján kétmilliárd 434 millió forint bevételre, és kétmilliárd 495 millió forint kiadásra lehet számítani. A forráshiány rendezésére hatvanegymillió forint hitel felvételére lesz szükség. A kiadásokból kétmilliárd-kétszázmilliót a megyei önkormányzat intézményeinek működésére fordítanak, így a fejlesztésre csupán 129 millió forint jut. A tervezett 65 millió helyett mindössze harmincat tud adni a megye az új, kezdődő beruházásokra: a gyulai tüdőkórház felújítására, a mezőkovácsházi szociális otthon bővítésére, és a gyulai elme-szociális otthon kialakítására... Kevés rendőr, későn kelő polgármesterek A közgyűlésen részt vevő polgármesterek közül sokan sérelmezték, hogy településükön nincs rendőrőrs, illetve ha van, az ott szolgálatot teljesítő biztosnak legfeljebb egy rozsdás kerékpár áll rendelkezésére, ha üldözőbe kívánja venni a bűnözőket. Dr. Gál László megyei főkapitány arról az örvendetes hírről számolt be, hogy Békésben alábbhagyott a bűncselekmények száma. Közölte továbbá, hogy az elmúlt években sikerült jó kapcsolatot kiépíteni a lakossággal és a helyi önkormányzatokkal is, és ezt a továbbiakban tovább szeretnék mélyíteni. Véleménye szerint azok a települések jártak jól, melyek polgármesterei „időben ébredtek”: nekik még jutott rendőr... Nem lesz több kitüntetés, mint eddig volt Egy korábbi közgyűlésen felvetődött javaslat alapján az ügyrendi és jogi bizottság megvizsgálta, szükséges-e a megyei kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló rendelet módosítása. Tóth Imre szerint önálló kategóriaként kellene a kitüntető díjak között megjelölni a tömegkommunikáció és a sajtó terén kiemelkedő tevékenységet nyújtó személyek elismerését. A bizottság azonban megállapította, hogy nem megengedhető a kategóriák és ezzel összefüggésben a díjak számának emelése. Ez a gyakorlat ugyanis komolytalanná tenné az adományozható díjak értékét, megbecsültségét... Laer LAPZÁRTA Nincs ötös A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 5. héten öttalálatos szelvényt nem találtak. A következő sorsolásra átvitt 5 találatos nyereményösszeg: 108 591 931 forint. Tótkomlóson százhektárnyi föld vártúj gazdára A tótkomlósi volt Viharsarok Termelőszövetkezet képviselői jelenlétében és teljes egyetértésben zajlott le tegnap, január 29-én, 10 órakor Tótkomlóson a földárverés. A liciten huszonnégyen, három különböző táblából vásároltak, így száz hektár, összesen 4094 aranykorona értékű földdarab talált gazdára, 500 forint/koronánkénti áron. A földárverés nagyon szépen, csendben, vita nélkül zajlott le. A legnagyobb „birtok”, mintegy 700 aranykorona (húsz hektár) Lehoczki András tulajdonába került - tájékoztatta lapunkat Lopusnyi András, a helyi földrendező bizottság elnöke. hIli ...február első napjaiban tetőzik a havazás. Az átlagos hóvastagság (6 cm) emelkedhet, s nem árt emlékezni arra, hogy „Böjtölő havában” többször támadt igen nagy hóvihar. Azt mondja a néphit, hogy szép és állandó idő lesz, ha a hold igen fehér, vagy ha a szelek délkeletről fújnak. Ám ha nyugati szelek uralkodnak, készülni kell a rossz időre. Békés megyében mért hőmérsékleti szélsőségek: -28 ’C (1954), +19 "C (1990) O)N Csúszós út, öt sérült Öt ember nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, és mintegy 200 ezer forintos kár keletkezett annál a balesetnél, amely pénteken történt a Szeged- Hódmezővásárhely útvonalon, a rendkívül forgalmas és balesetveszélyes kishomoki részen. Mint azt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon elmondták: egy Wartburg személygépkocsi Szegedről Hódmezővásárhely felé tartott, és a kishomoki kerteknél megelőzött két kerékpárost. A havas, síkos úton a Wartburg megcsúszott, és nekiütközött a Vásárhelyről Szeged felé, szabályosan közlekedő ARO kistehergépkocsinak. A vétlen ARO utasai közül hárman, a személygépkocsiban ülők közül ketten szenvedtek sérülést. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. 1993. JANUÁR 30., SZOMBAT Mi van a szoknya alatt? Mielőtt még valamiféle disznóságra gondolna bárki, közlöm, szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen egy olyan történetről számolok be, mely a minap történt, Gyuláról Békéscsabára utaztamban. Már elindult a busz, de a vezetője jóvoltából még felszállhattak azok az asszonyok a járműre, akik kétségtelenül a szomszédos állam polgárai voltak. Nagy táskákkal, szatyrokkal cihelődtek fel a buszra, s mély lélegzettel vetették magukat az üres ülőhelyekre. Elérték a csatlakozást. Ez még - pestiesen szólva - mind semmi, köznapi történet, főleg, ha Csabán piaci nap van. Ám ami következett, az - legalábbis számomra - kissé érdekes volt. Mert mi is történt? Az egyik későn felszállt hölgy - aki eleve furcsa volt formáját tekintve - télikabátját megnyitotta, s a szoknyája korca alá nyúlt. Mit mondjak, az a néhány fiatalember, akik nem messze ültek a „magából kivetkőzött” asszonytól, jól szórakoztak. De nemcsak ők, hanem mások is óhatatlanul odafigyeltek, s mit láttak? A szoknya belső zsebeiből sorra kerültek elő a cigaretták. Ha jól emlékszem, akkor a pósteleki megállónál fejeződött be az akció, de addig vagy száz doboz cigaretta vándorolt a társnő által előkészített szatyorba. S egyúttal a szoknya is kiürült, s gazdája elnéző mosolyok közepette igazgatta meg ruházatát. Mit mondjak? Ezek után sokkal csinosabbnak hatott a bő szoknya tulajdonosa. péef ÚJABB BANKRABLÁS Ismeretlen tettes hatolt be tegnap, a déli órákban a XXII. kerületi Nagytétényi út 284. szám alatt lévő OTP- fiókba. A behatoló a helyiségben tartózkodó két nő alkalmazottat pisztollyal fenyegette meg, és őket a pénzintézet mosdójában megbilincselte. A páncélszekrényből mintegy 400 ezer forint készpénzt vett magához, és a helyszínről motorkerékpárral elmenekült - értesítette a bűntényről a BRFK sajtóosztálya az MTI-t. Az elkövető személyleírása: körülbelül 180-185 centiméter magas, erős testalkatú. Vélhetően 25- 30 év körüli, fehér bőrű, kerek arcú férfi. A férfi a motoros táviratkézbesítők által viselt barna bőrruhát viselt, rajta narancssárga fényvisszaverő betétekkel. Fején fehér, arcvédő nélküli bukósisak volt, alatta az arcot orrmagasságig takaró szürke sál. A sisak alól, hátul kilátszott egyenes szálú, barna, nyakba érő haja. Vállán táviratos postástáska volt. rr Az elkövető a meneküléshez feltehetőleg egy négysebességes „endurósított” Simson segédmotorkerékpár-változatot használt. A jármű jellemzője a megemelt sárhányók és a magasított kormány. A segédmotor-kerékpár színe, forgalmi rendszáma egyelőre ismeretlen. Eörsit megrótták A Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett végzésében megrovásban részesítette Eörsi Mátyást, az SZDSZ országgyűlési képviselőjét hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt történt megsértésének vétsége miatt. A másodfokú bíróság ügyészi fellebbezésre lefolytatott eljárás alapján hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletét, és a büntetőeljárást megszüntette. A Fővárosi Bíróság megállapította: Eörsi Mátyás azzal a kijelentésével, hogy „...a taxisblokád alatt... Horváth Balázs akkori belügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet”, elkövette a terhére rótt bűncselekményt. A másodfokú bíróság elegendőnek tartotta a legenyhébb büntetőjogi intézkedés alkalmazását, s a visszatartó hatás érdekében rosszallását fejezte ki a kijelentés miatt. A Fővárosi Bíróság határozata jogerős. KORONAVÁLTÁS A Budapest Banknak csak azok a fiókjai váltják be a csehszlovák koronát, amelyek eddig is foglalkoztak forgalmazásával - tájékoztatta az MTI-t a bank illetékese azzal összefüggésben, hogy a csehszlovák pénz körüli bizonytalanságok miatt a koronatulajdonosok megrohamozták a bankfiókokat. A BB 50 fiókjából tehát csupán 31-nél lehet visszaváltani a koronát, de csak azt, amelyet igazoltan ennél a pénzintézetnél vásároltak. A Budapest Banknál - a Magyar Nemzeti Bankra hivatkozva - közölték azt is, hogy hamarosan megoldódik azok problémája, akiknek nincs igazolásuk a korona eredetéről. Amint az MNB eldönti a visszavétel formáját, ezektől a pénzektől is megszabadulhatnak tulajdonosaik.