Napi Délkelet, 1994. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-05 / 30. szám
1994. FEBRUÁR 5., SZOMBAT Cigányok: száz éve Ki a cigány? Mi a cigányság? A kérdés megválaszolása korántsem egyszerű, főképp pedig nem egyértelmű. Mert más és más lehet a válasz attól függően, hogy politikai, antropológiai, etnográfiai, szociológiai megközelítésből szemléljük-e. Magyarországon azt tekintik cigánynak, aki annak vallja magát - a legutóbbi népszámlálás adatai szerint mindössze ötvenezren voltak - s azt, akik közülük a szerepek (marginalitás, szegénység) rákényszerítettek. A Néprajzi Múzeum Képek a magyarországi cigányság XX. századi történetéből című kiállítása néprajzi, kulturális, szociológiai, társadalom-antropológiai szempontból vizsgálja a témát. Az október végéig látogatható tárlat fotóanyaga egy nagyszabású albumban is megjelent ez alkalommal. az elmúlt száz év cigányság-szemléletét, a különböző fényképész törekvéseket. Etnográfusok, antropológusok, fényképészmesterek, művészek örökítették meg kamerájukkal a cigányokat. Míg ők maguk nem fényképeznek, nem fényképezkednek, újabban is legfeljebb videóznak. De nemcsak szép és érdekes képeket láthatunk a falakon, előítéletekről, vonzódásokról és taszításokról, félelmekről is szól a kiállítás és a fotóalbum. emberre”, aki karavánokban, cigánycsoportokban vándorol, sátorozik. Az etnográfusok a cigánymesterségeket dokumentálják, analizálják. Az üstfoltozó, vályogvető, teknővájó, szegkovács, téglavető és égető munkák szereplőit és körülményeit örökítik meg. A csengőöntésről tizenhat képből álló sorozat mesél. A műtermi fényképészek az ünnepi díszbe öltözött, ünnepi magatartást öltő cigányokat fényképezték. Kronológiailag itt a második világháború, a holokauszt szól közbe. Képileg erről a deportált, a haláltáborokba gyűjtött cigányok és egy mai emlékmű fotója emlékezik. A hatvanas években az 1961-es párthatározat szellemében mindent megtettek, hogy a cigányok társadalmi beilleszkedése valós legyen. Felszámolták a cigánytelepeket, csökkent értékű lakásprogramot dolgoztak ki, s támogatták a cigányság városba áramlását, a paraszttá válásukat, polgárosodásukat. De a „hurrá optimizmus” nem tartott soká. A nyomortelepekről, az újbóli elszegényedésről, a társadalom szélére kerülésről az újabbkori szociofotók tudósítanak. A szegénységből fakadó devianciák, a börtönbe került cigányok és a rasszizmus néznek szembe a látogatóval a tárlat második részében. Itt kap széles teret a cigánykultúra, a cigány népművészet, a cigány ünnepek, lakodalmak, temetések, bálok, búcsúk bemutatása, és a különböző társadalmi hovatartozású cigányok lakás- és életkörülményeinek megjelenítése. Enteriőrök színesítik a múzeumi teret - felállítottak cigánysátrakat, beásott kunyhót, sártapasztott putrit, zenész-paraszt cigánylakásokat, polgárosodottak tisztaszobáját. Munkaeszközöket, használati és dísztárgyakat állítottak ki a 400 fotó mellé. (A katalógusul is szolgáló antropológiai fotóalbumba 740 képet gyűjtöttek.) Cigány közmondást írtak a kiállítás és a kötet címe alá: A világlétra, amelyen az egyik fél, a másik lemegy. (kádár) Négy évvel ezelőtt a Ezért is a szemléletmúzeum saját fotóiból mód szerinti csoportosímár rendezett egy cigány tás. A század elejének kiállítást. Most viszonylag profi fényképésze rácsateljes körűen mutatják be dálkozik az európai „vad- Rostás Mihány mesemondó (Németh István felv. 1991) Madonna (Argyelán György felv. 1900) NAPI DÉLKELET Keserűség és szomorú ráncok nélkül A kárpáti ház nagyasszonya Fején könnyű nyári kalap, nyakán lezserül lóg a szemüveg. A tikkasztó hőségre a lombok adnak némi gyógyírt. Beregszászi Olga szétteríti szoknyáját, leül a földre, s nyaráról mesél. Örömteli eseménnyel, egy müncheni bemutatóval kezdődött. Tollas Tibor estjének megvolt már idehaza is a premierje, amikor „kivitték” a Kárpátaljára. Az egész bevételt az ottani színház javára ajánlották fel. A rádióban a Vajon hová megyünk? című gyermekműsorra kérték fel. A lurkókkal képzeletben vásárba, játékországba utazik, mindig más-más helyszínre kalauzolja el őket, s maguk a gyerekek muzsikálnak. Felnőtt-estjeivel pedig az országot járja. Újlaki Károllyal Gyűlölök és szeretek címmel a világirodalom remekeiből válogatott, s van egy Pilinszky-műsora is. Ennek összeállításához még akkor, a hetvenes években hozzáfogott, amikor a Kaposvári Csiky Gergely Színházba szegődött. 1974-ben kezdte második életét. Mint mondja: nagyon nehéz volt ez az időszak, hiszen Moszkvában végzett a színművészeti főiskolán, s a magyar nyelvet minden ízével együtt kioltották belőle. Nagy akcentussal érkezett Magyarországra, és szinte újra kellett tanulnia édes anyanyelvét. „Most két té, most két ell" - förmedtek rá gyakran, s minden színpadra lépés őrült stresszel és szorongással járt. Montágh Imre volt az egyetlen, aki igazán tudott vele bánni. Most, hogy meghalt, nincs ki tanítsa. Pedig ő is úgy véli, még elkelne... Kaposvárról mint egyik nehéz korszakáról beszél, hiszen miközben gyúrták, ezt szuggerálták belé: Tanulj meg szenvedni, élni és dolgozni! Ő pedig megtanult, s ma már boldog, hogy megtalálta az útját. Hogy elindulhatott, olyanoknak köszönheti, mint Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor, Gazdag Gyula vagy Keserű Ilona. Örül, hogy magára talált, mert - mint megjegyzi - sok színész van, aki nem lel a jó útra, s egész életűPolgári kezdeményezésre Vázsonyi Vilmos Emlékbizottság alakult Budapesten, a Terézvárosban a Budapesti Polgári Demokrata Kör megalapításának 100. évfordulója alkalmából. Az Emlékbizottság célja, hogy Vázsonyi Vilmos emlékét méltón megörökítse és szellemi hagyatékát feltárja. A bizottság díszelnöke Habsburg Ottó, elnöke Seiler Tibor, a kerület polgármestere, fővédnöke pedig Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Erről Lusztig Vera, a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal irodavezetője pénteken tájékoztatta az MTI-t. Elmondta még, hogy Vázsonyi Vilmos személyesen is kötődött kerületükhöz és az emlékbizottság programjában szerepel többek között, hogy emléktáblát helyezzenek el a Teréz körút 22. számú ház falán, amelyben egykor Vázsonyi Vilmos ügyvédi irodája volt. ■k Vázsonyi Vilmos (1868-kor boldogtalanul, keserűen, szomorú ráncokkal éli le. Az élet nagy ajándékának tekinti, hogy összehozta a sors Reményi Józseffel. Azt vallja: az országban a tanár úr ismeri legjobban a sanzont mint műfajt, s Medgyasszay Vilma sanzonszínházát. Beregszászi Olga pedig megtanult mindent. Színészi ambícióit azóta a sanzonéneklésben is kiélheti, ebben legalább két-három szereppel kell egy időben azonosulnia. Miután négy éve megalapította cégét, a Kárpáti ház Bt.-t, szabadúszó lett. Azt csinálja, amit szeret, estjeinek sikerei erőt és hitet adnak. Mert a hit életének mozgatója. Amikor hazamegy Kárpátaljára, látja, hogy négyszáz forintból élnek családok, s kenyeret se igen lehet kapni, azt tapasztalja: az emberek mégis hisznek. Hisznek abban, hogy szebb lesz, hogy jobb lesz. Csak az anyaország legyen erős, amibe kapaszkodhatnak. Mint a kisgyerek anyja szoknyájába. L. S. (FOTÓ: KOVÁCS TIBOR) -1926) ügyvéd, polgári liberális politikus volt. A politikai életbe az általa alapított Demokrata Párt vezetőjeként az 1890-es években kapcsolódott be. Esterházy Móric kormányába igazságügyi, majd Wekerle Sándor kabinetjében előbb tárca nélküli, majd igazságügyi miniszter lett. Az 1920-as évek elején a Polgári Demokratikus Párt vezetőjeként a legitimistákat támogatta. Vázsonyi Vilmos Emlékbizottság a Terézvárosban Egy nyári felvétel Beregszászi Olgáról