Napi Délkelet, 1994. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-26 / 96. szám

III /96. 1994. ÁPRILIS 26., KEDD 1480 $JgM Csurka: Tiltsák be a célzatos közvéleménykutatásokat A célzatos és egyoldalú közvéleménykutatások köz­lésének betiltását szorgalmazza Csurka István. A MIÉP társelnöke hétfőn Hajdúhadházon, a pártja helyi jelöltjét bemutató nagygyűlést követő sajtótájékoztatón ezzel összefüggésben kijelentette: a Magyar Rádió im­már nem résztvevője a választási kampánynak, ha­nem nyomásgyakorló szervvé lett. A rádió ugyanis az­zal, hogy interjút közölt Levendel Ádámmal, a Szonda Ipsos vezetőjével, kimerítette a választásokba való be­avatkozás kritériumát. Csurka szerint Levendel liberá­lis- baloldali elkötelezettsége nyilvánvaló, közlését pe­dig, miszerint a választások egyedüli esélyese az MSZP, s mellette legfeljebb az SZDSZ - semmi nem támasztja alá. Csurka István szerint a választásokig minden sajtóor­gánumban, a rádióban és a televízióban is be kell tilta­ni a közvéleménykutatási eredmények közlését. A MIÉP képviselői ezt szorgalmazni fogják azon a nem­zeti konferencián, amelynek szervezését megkezdték, s amelyet még a választások első fordulója előtt össze kívánnak hívni Budapesten. A MIÉP hajdúhadházi választási nagygyűlésén Sza­bó Lukács országos elnökségi tag kifejtette: a kormány sikerpropagandájában rendszeresen arról beszél, hogy a közép-kelet-európai országok közül hazánkba áramlott be a legtöbb külföldi tőke az elmúlt négy esz­tendőben. Arról azonban nem szólnak, hogy kétszer annyi tőke ment ki az országból ez idő alatt, mint amennyi bejött. Tűrhetetlennek nevezte az élelmi­szerkereskedelem külföldi kézbe adását. Példaként a fővárost említette, ahol az élelmiszerboltok 60 százalé­ka van idegen kézben, s az árukészletek több mint fele már nem magyar áru. Galovicz úrnak tiszta a textíliája - fogalmazott így or­szág-világ - azaz a Bé­késcsabai Lakásszö­vetkezet tegnapi kül­döttgyűlése - előtt, arra a bizonyos ruhadarabra célozva, melyet egy szerény tudósítás kere­tében bizony nem lenne illendő megnevezni. Mondta mindezt akkor a szövetkezet elnöke, mi­kor a délután 5 órakor, a Fegyveres Erők Klub­jában elkezdődött ma­ratoni rendezvény vé­ge felé jártunk... Hogy mi tartott este fél 10-ig? Nos, nem az Igazgatóság és a Gond­nokság beszámolója az 1993-as évi tevékeny­ségről, még csak nem is az ez évi gazdálkodá­si terv (március 28-án tárgyaltak minderről, ám akkori ülésüket ha­tározatképtelenség mi­att be kellett re­keszt­e­­niük). Könnyedén elfo­gadták a résztvevők a harmadik határozati ja­vaslatot is, mármint a felügyelőbizottság je­lentését a szövetkezet törvényes működésé­ről, ám ami ez után kö­vetkezett, mindennek mondható, csak gyors döntésnek sem. Ha na­gyon belegondolunk, igazi határozat nem is született a kábeltévé­vel kapcsolatos kér­désben, hiszen mire megállapodásra jutot­tak az egymásnak fe­szülő indulatok, bi­zony a hallgatóság is megfogyatkozott. (Folytatás a 3. olda­lon) lillli ®: Maradtak az „F-ben” a körmendi pedagógusok Végérvényesen a kör­mendi pedagógusok let­tek a nyertesei annak a munkaügyi pernek, amelyben hétfőn dél­után hozott ítéletet a Vas Megyei Bíróság dr. Ko­vács Ferenc által veze­tett tanácsa. A körmendi Kölcsey Általános Iskola 21 pe­dagógusa januárban azért nyújtott be kerese­tet a Vas Megyei Munka­ügyi Bírósághoz, mert igazgatójuk az 1992- ben elfogadott Közalkal­mazotti Törvény előírá­sai szerint előbb a leg­magasabb, úgynevezett „F” kategóriába sorolta őket, majd a később ki­adott módosító kor­mányrendelet megjele­nése után az önkor­mányzat pénzügyi ne­hézségeire hivatkozva megváltoztatta ezt a döntést. Az egy kategó­riával visszasorolt taná­roknak és tanítóknak ez havi 10-12 ezer forintjá­ba került. A munkaügyi bíróság igazat adott a pedagó­gusoknak, akik úgy vé­lik, visszamenőlegesen nem vonatkozhat rájuk a kormányrendelet által előírt szigorítás, ezért kérték eredeti maga­sabb bérbesorolásuk meghagyását. A Vas Megyei Bíróság is hasonló megállapítás­ra jutott. ítéletében le­szögezte, hogy vissza­menőlegesen csupán azoknak a besorolását lehet megváltoztatni, akiknek végzettsége nem felel meg a kor­mányrendeletben, illet­ve a megelőző törvény­ben előírtaknak. Ezért a bíróság elrendelte az érintett pedagógusok „F” kategóriába történő so­rolását, és kötelezte a munkáltatót az elmaradt munkabérkülönbség kifi­zetésére is. Rámutatott, hogy a bíróság ilyen esetekben nem mérle­gelheti, nem veheti fi­gyelembe azt, hogy a munkáltatónak, jelen esetben az iskolát fenn­tartó önkormányzatnak van-e fedezete a bérbe­sorolásokból eredő költ­ségekre. Erlangeni tűz: új változat, nevekkel Nagy valószínűséggel a 24 éves Sz. Dániel, a 27 éves P. György és az 51 éves F. Csaba vesztette életét szombaton haj­nalban Erlangenben, a magyar építőmunkások konténerszállá­sán pusztító tűzben - közölte tá­jékozott forrás hétfőn az MTI-vel. Az erlangeni rendőrség csak keddre vagy szerdára ígért neve­ket, ugyanis még csak az előze­tes azonosítás zárult le, s a né­met fél a magyar hatóságok se­gítségét kéri bizonyos azonosí­tó jelek beszerzésében, hogy végleges jelleggel tudjanak ne­veket közölni. Hétfő délutáni egybehangzó közlések szernt életben van az 1959-es születésű Csorba Fe­renc, akit igen válságos állapot­ban, kilencven százalékos égési sérülésekkel szállítottak be szom­baton a mumaui klinikára. Koráb­bi híradásokban még két másik súlyos sérültről is szó volt, róluk azonban kiderült, hogy inkább a füstmérgezés gyanújával meg­figyelés alatt tartott 19 személy­hez kell sorolni őket. A 21 sze­mélyt vagy már kiengedték a kórházból, vagy hamarosan ki­engedik. Az erlangeni rendőrség szóvi­vője hétfőn azt közölte, hogy a vizsgálatok folytatódnak, azaz: változatlanul abból indulnak ki, hogy vagy műszaki hiba, vagy emberi gondatlanság okozta a tü­zet, amelyben leégett a magyar munkások szállása. Szándékos gyújtogatásra, idegenellenes személy vagy személyek tetté­re utaló jelet nem találtak. Érte­sülések szerint hétfőn műszaki vizsgálatot tartottak a kiégett te­lepen. A magyar munkások kiszolgá­ló egységet építettek az erlangeni egyetemi klinika számára. A tűz hajnali fél ötkor, álmukban lepte meg a telepen tartózkodókat. Kárpótlási jegyek a tőzsdén A Budapesti Értéktőzs­dén az elmúlt héten (áp­rilis 18. és 22. között) 266 üzletkötésben több mint 242 millió­ forintos forgalmat értek el a bró­kercégek a kárpótlási je­gyek piacán. Ez a forgal­mi adat több mint 64 mil­lió forinttal haladta meg az előző hét adásvétele­inek összesített nagysá­gát. A jegyek tőzsdei át­lagárának mérséklődése tovább folytatódott, sőt ezen a héten már 600 forint alá csökkent. Az átlagár a múlt hétfőn (április 18-án) még 606 forint volt, míg pénteken (április 22-én) 583 forint­ra csökkent. A legtöbb üzletkötést hétfőn (április 18-án) realizálták a tőzsdeügy­nökségek 64 üzlettel. A legnagyobb forgalmat múlt szerdán (április 20- án) bonyolították le, ami­kor az adásvételek több mint 72 millió forintra emelkedtek. Ezzel szemben múlt csütörtö­kön (április 21-én) volt a legkisebb az üzletköté­sek száma, mindössze 39, és a legkisebb for­galmat is ekkor bonyolí­tották le 24,5 millió forin­tos értéken. Négy gól előny a Szuper Kupa „félidejében” A férfi vízilabda Szuper Kupáért vízbe szálló BEK- győztes Újpesti TE és az ez évi KEK nyertese, az olasz Pescara elvben „csak” Európa, gyakorlati­lag azonban a világ leg­jobb klubcsapata címért küzd meg abban a pár­harcban, amelynek első, budapesti felvonását hét­főn este rendezték meg a Komjádi uszodában. A szokatlan gólsovány nyitó hét perc után a má­sodik játékrészben a ma­gyar háló „rezdületlen” nyugalma is véget ért: 40 másodperc múltával Sa­­lonia egyenlített (1:1). Ugyanolyan hevességgel folytatódott a víziütközet a harmadik negyedben is. Az adok-kapok közepette Benedek levált védőjéről, s világklasszishoz méltó csuklómozdulattal talált be előbb közelről, majd távoli bombával (3:2). A másik oldalon az idegen­­légiós Lusics adott „gaz­dáinak” biztosítékot arról, hogy még mindig megéri a pénzét. Aztán Gál emel­kedett ki a vízből majd­nem térdig, hogy az égi magasságból beragassza a labdát Baffetti kapujába (4:3). Először vezetett kettő különbséggel a ma­gyar BEK-győztes, ami­kor Benedek szökött meg, hogy a jobb felsőbe varázsolja az ötödik ÚTE- gólt (5:3). Simenc szépí­tése (5:4) volt az első eseménye a befejező hét percnek. Vincze némi ló­­bálás után a jobb alsó sarkot vette be (6:4), majd ugyan­ő következett, ek­kor középen vágta a léc alá a labdát (7:4). Máté­­falvy a legjobbkor parádé­zott, az ellenakció végén pedig Szabó lett rést az olasz kapus hóna alatt (9:5). Vincze ugyan a le­pergő időtől szorítva a végső dudaszó pillanatá­ban Baffettibe lőtt, a négygólnyi különbség így is több mint biztató. Szikrázó pólós ütközet volt ez a mérkőzés, ide­ges, és sokat hibázó csa­patok találkozója, amely­nek „félidejében” az ÚTE- nél az előny. A csatában a lilák diadalmaskodtak, a háborút - azaz a Szuper Kupát - azonban az e hét szombaton esedékes itá­liai visszavágón kell és le­het végérvényesen meg­nyerni. ÚTE-Primavera - Mig­­lioli Pescara (olasz) 9:5 (1:0, 0:2, 4:1, 4:2) EGERESI MIKLÓS 42 éves mérnök-tanár a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje Békés megye 3. számú választókerületében (Békésen és környékén). HA UNOD A BANÁNT, VÁLASZD A NARANCSOT! Egeresi Miklós

Next