Napi Gazdaság, 2000. február (10. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-11 / 35. szám

IV­­?M:31 pihenő Portré: Simor And Simor András szemmel láthatóan elégedett ember. Energikus, gyors észjárású, derűs. Jó közérzetét nem utolsósorban har­monikus családi életének köszönheti. A pénzügyi pályán úgy haladt előre, hogy karrierjét nemigen zavarták útszűkületek. Kettős próbatétel alatt áll: elnöke a Deloitte & Touche könyv­­vizsgáló cégnek és a Budapesti Értéktőzsdének is. - Hogyan láthat el az em­ber egy időben két, ennyi fe­lelősséggel terhelt feladatot? - Hadd toldjam meg a kér­dést: mindenekelőtt azt kell tisztázni, szabad-e egyszerre két ilyen posztot betölteni. Nekem ez sok fejtörést oko­zott. Mások tanácsát is kikér­tem. Jogi és etikai szempont­ból egyaránt meg kellett vizs­gálni az összeférhetőséget. Szakember ismerőseim meg­nyugtattak: a döntés semmi­lyen tekintetben nem kifogá­solható. Ez azonban még nem elegendő. Ilyen esetekben a fi­zikai teherbíró képességet is ajánlatos számításba venni. Helyzetemet az könnyíti meg, hogy mindkét helyen elnök­ként dolgozom, de ennek elté­rő a tartalma, eltérőek a köve­telményei. Ami a tőzsdéhez köt, az tiszt­ség, ami a Deloitte & Touche­­hoz, az teljes munkanapot megtöltő állás. A tőzsdetanács havonta egyszer ülésezik. Ez nagyjából fél napot vesz igény­be. Nekem természetesen ott kell lennem, de ezenkívül nincs sok dolgom a tőzsdével. Heten­ként még néhány órát vesz igénybe ottani elfoglaltságom. Többet alig. Itt a Deloitte & Touche-nál, ahol most beszél­getünk, teljes erőbevetést kíván és sok időt követel a munkám. A kettősséghez célszerűen al­kalmazkodva szervezem napja­imat. Kialakultnak mondható ez az életformám. - A terhelés ennek ellenére eléggé kemény lehet. - Valóban az, de még kemé­nyebb volna, ha a tőzsde veze­tése nincs annyira jó kezekben, mint amilyenek az irányítói. Teljesen megbízom bennük. Ez sokat enyhít a terhelésen. - Mi terelte annak idején a pénzügyi pályára, érdeklődé­sét milyen tényezők befolyá­solták? - Pályaválasztásom előzmé­nyeihez tartozik, hogy szüleim mindketten hasonló területen dolgoztak, könyveléssel, illet­ve könyvvizsgálattal is foglal­koztak. Ez azonban nem sorol­ható a mai értelemben vett pénzügyekhez. Apám és anyám inkább gazdasági, számviteli feladatokat látott el. Akkori­ban még az, ami ma a pénz­ügyek fogalomkörébe tarto­zik, nálunk részben nem is lé­tezett. Ami engem a családi in­díttatáson kívül erősen moti­vált, az a Nemzeti Bank von­zereje. A hazai jegybank a het­venes évek közepén határain­kon túl is elismert intézmény volt. Jóformán az egyetlen, amelyről külföldön is egyön­tetű elismeréssel beszéltek. Is­merőseim azt mondták: ott minden bizonnyal sokat tanul­hatok. Volt azonban egy továb­bi ösztökélő erő is. Az egyete­men olyasmiről mint tőzsde, értékpapírok meg egyebek, semmit sem tanultunk. Ez te­hát számomra ismeretlen terü­let volt. Izgattak a titkai. - A Nemzeti Bankban csak­ugyan sokat tanulhatott an­nak ellenére is, hogy a tőzsde és az értékpapírok aligha ke­rültek szóba. - Ott a bankban üzleti ma­gatartásból kaptam mintát. Szerencsésnek mondhatom magam azért is, mert huzamo­sabb időt tölthettem London­ban, ahol megismerkedhettem a működő piacgazdasággal. Ráadásul egy fedél alatt dol­goztam - 30 négyzetméteres szobában - hat különböző ná­ció képviselőivel. Ez fantaszti­kus tapasztalatszerzési lehető­séget nyújtott. Addig viszony­lag zárt világban éltem. A nem­zetközi társaságban hirtelen ki­nyílt a horizont, testközelből ér­zékeltem, más égtájakon mi­lyen a gondolkodásmód, az életforma, az életstílus. - Londonban mi lepte meg leginkább? - Már a legelső napok is meglepetést kínáltak. Görög kollégámmal bementünk egy londoni vendéglőbe, és átnéz­ve az étlapot, rendeltünk vala­mit. Már nem emlékszem, pontosan mit kértem külön is a pincértől. Talán valamilyen sajtot vagy fűszert a spagetti­re. Ezt olyan félénken adtam elő, hogy kollégám megkér­dezte: miért szégyelled a dol­got, végtére itt te rendelsz, ő meg kihozza a pénzedért. Em­lékszünk rá, akkoriban ideha­za hogyan mentünk be - mint­egy a szőnyeg alatt osonva - egy-egy üzletbe vagy étterem­be. Csak amúgy halkan mer­tünk kérni valamit. Londonban szembesültem először azzal, ami merőben más, ha csupán könyvben olvassa az ember. A piaci világban igenis a fo­gyasztó az úr, s Kellemetlen meglepetés ért különben az új munkahelyi környezetben. Észre kellett vennem: azt gondolják a kol­légáim, na itt van már megint egy külföldi, eltölt nálunk há­rom-négy évet, felveszi érte a pénzt, és lógatja a lábát. Ah­hoz, hogy befogadjanak, be kellett bizonyítanom, én nem semmittevésre szánom az otta­ni időt. Tanulni akarok és dol­gozni. - Elképzelhető, hogy rossz tapasztalataik voltak a ko­rábbi kiküldöttekkel? - Nem. Inkább arról van szó, hogy az oda kihelyezett számá­ra nagy megrázkódtatás az új, vele szemben gyanakvó közeg. Érthető különben a gyanakvás, hiszen akit a tulajdonos küld ki, az feltehetően kiváltságokat élvez, nem kell gürcölnie. - Ön viszonylag hamar be­illeszkedett a londoni munka­­környezetbe? - Be kell vallanom, már az első év végén haza akartam jönni. Magyar főnököm sze­rencsére lebeszélt a menekü­lés tervéről, így aztán ott ma­radtam, mindjobban alkal­mazkodtam a követelmények­hez és a végén már igen jól éreztem magam. - Bécsi kiküldetése hogyan alakult? - Az első év végén ott is elha­tároztam: hazajövök. Akkor pe­dig nem volt olyan főnököm, aki rávett volna a maradásra. - Került-e eddigi élete során szakmai válaszút elé? El kel­lett-e néha döntenie, váltson­­e valami másra, vagy leg­alábbis egy adott területen belül módosítsa-e az útirányt? - Ilyen helyzet akkor adó­dott, amikor 1989-ben eltá­voztam a Nemzeti Bankból. Akkor valóban el kellett töp­rengenem azon, hogy merre induljak tovább. Biztos csak az volt: a pénzügyi pályán kí­vánok maradni, és lehetőleg a magánszektorban képzelem el a jövőmet. A második nagy di­lemma akkor várt, amikor mostani állásomat felkínálták. A lehetőségek megsokszoro­zódtak. A választék nagyjából így alakult: kereskedelmi ban­ki tevékenység, valamilyen ta­nácsadó cég, önálló vállalat alapítása vagy netán csatlako­zás egy külföldi céghez. Gon­dosan mérlegeltem, mindezek közül mit részesítsek előny­ben. Eléggé hosszú ideig tar­tott a töprengés, szeretek ugyanis hosszú távra dönteni. - Döntéseiben milyen szere­pet játszik a családja? - Természetesen jelentős a szerepe, családom fontos he­lyet foglal el az életemben. Három gyerekünk van: két fiú és egy lány. Figyelembe kellett például vennem, hogy külföl­di kiküldetésemért családom nem nagyon lelkesedett. Sok időt töltünk viszont együtt, közösen is utazunk vakáció­időben. Gyerekeim iskolásko­rúak, kilencéves a legfiata­labb, tizenhét a legidősebb. - Van valamilyen hobbija? - Nincs különösebb passzi­óm. Szeretek bridzsezni, vitor­lázni, teniszezni és síelni. Sí­túrákra családommal rendsze­resen elmegyünk. A kirándulá­sokat is kedveljük, azok is kö­zös programjaink. Jólesik vá­rost nézni, kiállításokat meg­tekinteni itthon vagy külföld­ön. - Korábbi munkahelyére, Ausztriába ellátogat néha? - Éppen a napokban utazom Bécsbe. Feltétlenül megnézem az ottani újdonságot, az en­gem igencsak érdeklő Cé­­zanne-kiállítást. Kaán Judit :i­.C L­­.t .Jc^A „...szeretek ugyanis hosszú távra dönteni...” 00 TELKI MAGÁNKÓRHÁZ Telki Magánkórház - a 21. század kórháza: az Ön minőségi partnere az egészségért. A nap 24 órájában állunk az érdeklődők, a páciensek, valamint hozzátartozóik rendelkezésére. Cím: 2089 Telki, Kórház fasor 1. Ttel.: (06-26| 372-300, fax: (06-26) 372-267. www.telkihospital.hu. E-mail: telkihospital@telkihospital.hu Budapest közelében,(figömrőn ")szép környezetben, emelt színvonalon épülő ház várja a nyugodt, Biztonsá­gos évekre vágyó idősek jelentkezését. Egyszobás lakrészek 2,4—3,95 milló forint között, kétszobás lakrészek 5,1-6,3 millió forint közötti­­ használatbavételi díjjal beköltözhetőek. fl A lakók részére teljes ellátást, változatos programokat és a szabadidő aktív eltöltését biztosítjuk. A pihenést szolgálja a gondosan tervezett kert kis patakkal, díszhalas tóval, szökőkúttal,­­ sétánnyal és padokkal. Aktív pihenésre ad lehetőséget a kertészkedést szerető lakóinknak a kialakított díszkert és a konyhakert. Érdeklődés és információ: (06-1)-214-43-09, 06-30-23-11-735,06-30-23-18-194 Az elszalasztott lehetőség Bouret, a sikeres francia üzlet­ember, aki a XVIII. század végére 42 millió frankos vagyont szer­zett, fiatal - és jóval szegényebb - korában szerelmes lett a Párizs-szerte csodált szépségű színésznőbe, Jeanne-Marie Gaussinba. A férfi megrészeged­ve a szőkeség aranyzuhatagától - nem költő, hanem pénz­ember lévén - egy üres lapot adott a lánynak, rajta az alá­írásával: írjon rá olyan összeget, amilyet akar. Idővel a szerelem ellangyosodott, Bouret egyre sikeresebb lett, a lány pedig megmaradt a színpadnak és a férfiaknak. Mi­kor aztán Bouret-nek már milliói voltak, megijedt: mi lesz, ha a bolondos színésznő akár többmilliós összeget ír a lap­ra? Gaussin kisasszonynak a fülébe jutottak a főadóbérlő rémüldözései, előkereste az ominózus lapot és elküldte a régi szeretőnek. Az reszketve törte fel a pecsétet. A lapon, amelyet a lány még a szerelem első lázában kitöltött, ez állt: Alulírott ezennel kötelezem magam, hogy Jean-Marie Gaussint holtomig szeretni fogom. Jean Bouret" v. É. Forrás: Ráth-Végh István: Hatalom és pénz Gondolat Kiadó, 1964 2000. FEBRUÁR 11. A Wall Street-i boszorkány Henrietta Howland Robinson Green volt az egyetlen nő, aki a Wall Street-i pénzvilágban vezető szerephez jutott a XIX. században: vagyonát 100 millió dollárra becsülték. Tény, hogy kiváló üzleti érzékkel rendelkezett, de fösvény­sége, ravaszsága, kíméletlensége, és az, hogy sem hamisí­tástól, sem esküszegéstől nem riadt vissza, Amerika egyik legmegvetettebb asszonyává tette. Green massachusettsi kvéker családban született 1834- ben. Apja egy bálnavadász cég társtulajdonosa volt, és gyakran vitte magával üzleti útjaira egyetlen lányát, aki már fiatal korában a napilapok üzleti rovatait olvasta a legszívesebben. Amikor apja 1865-ben meghalt, az akkor harmincegy éves Hetty hatmillió dollárt örökölt. Nem sok­kal ezután meghalt nagynénje is, és egymillió dolláros já­radékot hagyott az unokahúgára, ő azonban bírósághoz fordult, hogy a teljes - kétmillió dolláros - vagyont meg­szerezze. Bemutatott egy végrendeletet, amely szerint ő a vagyon örököse. Az ügy öt évig húzódott, míg az írásszak­értők arra a megállapításra jutottak, hogy a végrendele­ten szereplő aláírás hamis. Hetty az okirat-hamisítás vádja elől Angliába szökött. Itt feleségül ment egy milliomos selyemkereskedőhöz, Edward Henry Greenhez. Két gyermekük született. Nyolc­évi külföldi tartózkodás után visszatért New Yorkba és ak­tív tőzsdézésbe kezdett. Amikor csak tehette, alacsony ár­folyamon vásárolt - többnyire a tőzsdepánikot használta ki - és drágán adott el. Az 1906-os pánik idején komoly összegeket adott kölcsön a megszorult befektetőknek, ame­lyeket aztán kamatostul vissza is követelt. Gyakran elő­fordult, hogy ő maga hajtotta fel egyes részvények árát, hogy értéken felül eladhassa őket. Szívesen fektetett ingat­lanba, helyhatósági és kormánykötvényekbe. Üzleti érzé­ke legendás volt. Hetty Green híres volt fösvénységéről is. Ódivatú, kopott ruhákban járt és a zsebeiből előhúzott szendvicset vagy kekszet ette, ha megéhezett. Reggeli zabpelyhes tejét nem melegítette meg, hogy ezen is spórolhasson. Panzióban la­kott, hogy ne kelljen fizetnie a magas New York-i vagyon­adót. Egyszer, mikor fia térde megsérült egy szánkóbal­esetben, rongyokba öltöztette, hogy fogadják egy ingye­nes klinikán. Az orvos felismerte, és követelte, hogy fizes­sen. Green feldühödött, hazavitte a fiút és maga próbálta ellátni a sebet. A fiú lába hamarosan üszkösödni kezdett és amputálni kellett. A férje, aki Greennél sokkal vakmerőbb spekuláns volt, 1885-ben csődbe ment, de Hetty nem volt hajlandó kifi­zetni az adósságait. Most látta hasznát, hogy annak ide­jén Angliában olyan házassági szerződést kötött férjével, amely szerint a házastársak anyagilag függetlenek egy­mástól. Nem sokkal később elvált férjétől, és lányával élt, de igen feszült volt a viszonyuk. Green rendszeresen járt bíróságra, mert számos rokona és üzletfele pályázott a vagyonára. Egy alkalommal, ami­kor az egyik peres ügyben beidézték, az akkor már multi­milliomos üzletasszony kisebbfajta színjátékot rendezett: rongyos ruhában jelent meg, majd szegénységére és üldö­­zöttségére hivatkozott. Az esküdtszék hitt neki és megnyerte a pert. Hetty 1916-ban meghalt, vagyona pedig az 1950-es évek elejére szertefoszlott. Amikor lánya - aki akkor már a tel­jes vagyont birtokolta - 1951-ben örökösök nélkül meg­halt, a 100 millió dolláros vagyon java részét felemész­tették az adók, a megmaradt 25 millió dollárt pedig jóté­konysági célokra fordították. v. É. Forrás: Michael Klepper-Robert Gunther: 100 gázdac ember Magyar Könyvklub, 1998

Next