Napi Gazdaság, 2002. február (12. évfolyam, 23-42. szám)

2002-02-04 / 24. szám

NAPI A Vodafone nélkül nyereséges az Antenna Anyavállalati szinten továbbra is nyereséges működésre számít idén az Antenna Hungária (AH) Rt., ám a Vodafone márkanév alatt szolgáltató V.RA.M. Rt.-ben meglévő részesedése miatt kon­szolidáltan veszteséget kénytelen elkönyvelni. Az anyavállalati szintű adózott nyereséget sem lesz könnyű elérni, hiszen idén a tavalyinál 600-900 millió forinttal nagyobb amortizációs összeggel kell számolnia az AH-nak, s emellett a cég finan­szírozási költségei is nőnek, mert 2002-ben tovább gyarapszik a cég tavalyi átlagos hitelállománya. A mobiltelefon-társaságban csak akkor tarthatja meg 30 százalékos részesedését az AH, ha a tu­lajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szeptemberig 20 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre. Egy 15 milliárd forintos tőkejuttatás 25 százalék plusz egy szavazathoz, illetve az AH hi­teltörlesztéséhez lenne elég. 7. oldal Tőzsdék-piacok BÉT: fel­fedezték az Egist is Közel hétmilliárdos forgalom mellett az előző napinál mér­sékeltebb ütemben, de pénteken is folytatta az emelke­dést a Budapesti Értéktőzsde indexe. A vezető részvények csak minimális mértékben változtak, számottevő erősö­dést a nagy papírok közül egyedül az Egis tudott felmu­tatni. Sikeresen zárult az első napja a tőzsdére frissen be­vezetett QQQ-nak, amelyből mintegy 105 millió forintnyi cserélt gazdát a 10 700 és 11 000 forint közti sávban. Devizapiac: erősödött a forint Mindössze egy-két bázisponttal változtak a referenciaho­zamok a hét utolsó kereskedési napján a másodlagos ál­lampapírpiacon. A bankközi devizapiacon tovább erősödött a forint, jegyzése késő délutánra az intervenciós sáv erős oldalán, a centrumtól számított 12,06 százalékon zárt. Az új tartalékolási periódus első napján közel egy százalék­­ponttal, 9 százalékig emelkedtek az egynapos árak. Külföld: csak a Footsie tartotta magát A többségében az amerikai gazdaság talpra állására utaló múlt pénteki makroadat-áradatból a befektetők inkább azon mutatóknak tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, amelyek azt sugallták, egyelőre még minden bizonytalan. A vezető nemzetközi részvényindexek többsége ennek megfelelően csökkenéssel zárt, egyetlen kivételként az FTSE-100 némi emelkedést tudott felmutatni. A dollár pozícióját a profitre­alizálások gyengítették, az euró 86,2 cent körül, a jen/dollár kurzus pedig a 133-as szint környékén mozgott. NAPI adatok Budapesti tőzsdeindex 8131,52 pont (+23,30) BÁT-búza (március) 25 300 Ft (-730) BÁT-kukorica (március) 20 100 Ft (-550) 1 euró (Budapest) 242,34 Ft (+0,06) 1 USD (Budapest) 281,87 Ft (-1,22) FTSE-100 (London) 5189,70 pont (+24,90) Xetra DAX (Frankfurt) 5097,06 pont (-10,55) Euró/dollár 0,8613 USD (+0,0020) Font/dollár 1,4160 USD (+0,0052) Arany (1 uncia) 283,90 USD (+1,60) Brent (1 hordó) 19,57 USD (+0,39) 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ XII. ÉVFOLYAM 24. (3099.) SZÁM gazdaság ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP AGKI prognózisában Felére zuhant a külföldi tőkebefektetés a feltörekvő gazdaságokban________ a növekedés első fél évi lassulását várja\3] Mérsékődött a Beszerzési Menedzser Index visszaesése januárban gn Euróra át! Tudni akarja, hol érdemes átváltania megszűnő valutáját? Lapozzon a 14. oldalra! A Boly Rt. leállítaná a naposcsibe-keltetést Vietnamiként értékesítik Magyarországon az EU-ból kitiltott kínai csirkét? Nagy mennyiségben érkezik fagyasztott csirkecomb Magyarországra, s a gyanúsan olcsón kínált szállítmányok letörik a magyarországi ára­kat. Az egyik legjobb nevű csirkekeltető cég, a Boly Rt. ugyanakkor máris kilátásba helyezte, hogy ha az árletörő importot nem állítják le, nem nevel naposcsibét. Körülbelül két hete dömping­áron érkezik Magyarországra fa­gyasztott csirkecomb, a korábban emlegetett Belgium mellett - ahonnan Liechtensteinen keresz­tül már eddig is jött­­ újabban ál­lítólag Vietnamból és afrikai or­szágokból is, valószínűleg az oszt­rák határon át - értesült a NAPI Gazdaság. Az importárut a hírek szerint „gyanúsan alacsony áron”, kilogrammonként 40 forintért kí­nálják a vidéki vágóhidaknak, amelyek amellett, hogy ebből vá­sárolnak, a termelőktől beszer­zett csirke árát - amely jelenleg 284-285 forint kilogrammonként - viszik le. Ez már csak azért sem nehéz, mert tavaly október óta ter­melési többlet van a piacon. (Folytatás a 3. oldalon) A névhasználatról tárgyalt a Som-Média és a magyar Ringier A héten jelenhet meg a Mai Nap A NAPI Gazdaság információja szerint várhatóan e héten - a ter­vek szerint a hét közepén - jele­nik meg először az az új bulvár napilap, amelynek kiadója a tavaly novemberben megalakult Som- Média Rt. (NAPI Gazdaság, 2001. december 13., 1-5. oldal). Értesü­lésünk szerint a valószínűleg 100 ezer példányban az újságos stan­dokra kerülő lap Mai Nap címmel jelenik meg. E névhasználati jo­got a Som-Média a Ringier ma­gyar leányvállalatától szerezte meg (NAPI Gazdaság, 2001. janu­ár 29., 1. oldal), amit az induló új napilap egyik, neve elhallgatását kérő, vezető munkatársa megerő­sített. A Som-Média eredetileg Napi Lap néven tervezte elindíta­ni a bulvárújságot, ezt a címet le is védette, ezután azonban úgy tű­nik sikerült megegyeznie a Mai Nap nevének használatáról. A Ringier kiadásában megjele­nő, a bulvárlappiacon vezető Blikk címlapjáról és néhány bel­ső oldaláról a múlt hét hétfőtől lekerültek a Mai Nap-os múltra emlékeztető logók és formai jel­lemzők, ami arra enged követ­keztetni, hogy a felek valóban megállapodtak a névhasználatról. Ugyanakkor - meglepetésre - a Blikk hétvégi számaiban újra megjelent a Mai Nap-os logó, s úgy értesültünk, hogy ez a mai lapszámnál is így lesz. (Folytatás a 6. oldalon) BULVÁRNAPILAP-ELADÁSOK Színes Mai Lap Blikk Forrás: Matesz Sikeres volt az euró első hónapja Megugrott az infláció az eurózónában Az euró sikeres bevezetése többek közt a pozitív lakossági fogadtatásnak, a jól szervezett logisztikának és a kereskedelem rugalmasságának volt kö­szönhető. Az eurózóna magas januári inflációjához azonban gyaníthatóan hozzájárultak a közös pénz bevezetését ürügyként felhasználó áremelések. Brüsszeli tudósítónktól: Az EU brüsszeli bizottságához befutott jelentések összegzése egyértelműen sikeresnek tartja az euró első havi pályafutását. A fo­gyasztók hamar megbarátkoztak az új pénzzel: a készpénzfizeté­sek 95 százaléka ebben történik, ugyanilyen arányban fogadják el az automaták az eurót, vagyis a pénzcsere üteme minden várako­zást felülmúlt. Eddig csak silány minőségű, primitív pénzhamisí­tással találkoztak. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a magas, éves összevetésben 2,5 százalékos januári inflációs mutató - ami ta­valy decemberhez képest 0,4 szá­zalékpontos növekedés jelent - azt is tükrözi, hogy a kereskede­lem részben áthárította a fo­gyasztókra az átállás költségeit, illetve sokan visszaéltek a vevők tájékozatlanságával, és pontatlan szorzót használtak. (Folytatás a 2. oldalon) Öt év alatt kétszázmilliárd forintot költenek el Idén 27 milliárdért vásárol haditechnikát a hadsereg A honvédség beszerzései 2006 vé­géig elérik a 200 milliárd forintot, ezen belül az idei ráfordítás 27 mil­liárd forint lehet. A jelentősebb ki­adások azonban csak a haderőre­form harmadik fázisában, 2007-től várhatók, amikor a nagyobb fegy­verrendszerek cseréjére kerül sor. A következő öt évben mintegy 200 milliárd forintot fordít a Honvédelmi Minisztérium (HM) hadiipari beszerzésekre. Idén vár­hatóan 27 milliárdot költ a HM ilyen célra, bár a tervek gyakori módosulása és az eltérő igények miatt ez még változhat. Koráb­ban a szóban forgó időszakban A HM KÖLTSÉGVETÉSE Forrás: HM beszerzésre szánt összeget 250 milliárdra, az idei beszerzést 30 milliárdra prognosztizáltuk (NAPI Gazdaság, 2001. december 11., 1. oldal). A 2001-2010. idő­szakra készített - a haderőre­form célkitűzéseit figyelembe vevő - számítások szerint a hon­védségi beszerzések összege elér­heti a 680 milliárd forintot is, ami megalapozza a honvédség technikai reformját. A 2006 vé­géig szóló beszerzési tervben sze­repelnek a MiG-ekkel kapcsola­tos költségek is, amelyekre a tel­jes összeg több mint egytizedét fordítják, de több nagyobb - mil­liárdos nagyságrendű - program is várható. (Folytatás a 3. oldalon) (Mrd Ft) 320 - MAI SZÁMUNKBAN Befektető melléklet ingatlanpiaci hírekkel Egyenlő elbánás a cél Visegrád Brüsszel ellen Budapest nem kér több agrártá­mogatást, de kevesebbel sem elég­szik meg, mint amennyi az Euró­pai Unió jelenlegi tagországainak jár - mondta Martonyi János kül­ügyminiszter, miután a kormány a hétvégén rendkívüli ülésén meg­tárgyalta a brüsszeli bizottságnak a bővítés finanszírozására vonat­kozó javaslatokról szóló tájékoz­tatóját. A visegrádi országoknak a brüsszeli javaslatra vonatkozó el­utasító álláspontja után az úgyne­vezett luxemburgi csoport egyez­tetésére is szükség van. Martonyi szerint a nemzetgazdasági szintű támogatások formája változhatna, a mértékük azonban nem. (Részletek a 3. oldalon) Mindenki rosszul jár? Újabb pofon a UPC-től A hollandiai központú UPC meg­kezdte régóta várt pénzügyi konszo­lidációját, amelynek keretében meg­egyezett fő tulajdonosaival, hogy adóssága jelentős részét a kábeltár­saság új részvényeire cseréli. Ez újabb pofon a kisbefektetőknek, mert a részvényállomány sokszoro­sára hígul. Az S&P a bejelentés után a fizetésképtelenek kategóriájába vit­te le a UPC minősítését. Az előfizetők száma alapján a legnagyobb európai kábeltévé, a United Pan-Europe Commu­nications NV (UPC) pénteken fize­tésképtelenséget jelentett be a A UPC ÁRFOLYAMA kötvényadósságai után esedékes 113 millió euró kamatfizetési kö­telezettségére, noha közlése sze­rint 850 millió euró készpénzzel rendelkezik. (Folytatás a 6. oldalon) Forrás: Bloomberg 2001.1.2. VII. 16. 2002.11.1. 9 771217 550015 0 2 0­2­4 a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) budapesti irodája 2002. február 4-től Új helyen folytatja működését.­ HUNGARY Új címünk: 1054 Budapest, V. Alkotmány utca 3. 1364 Budapest Pf.: 222 Telefon: (1) 472 81 00, Fax: (1) 472 81 01 E-mail: info@itd.hu Internet: www.itd.hu és www.business2hungary.com

Next