Napi Gazdaság, 2002. szeptember (12. évfolyam, 168-188. szám)

2002-09-02 / 168. szám

4 NAPI gazdaság Vita a Wantex és a CovySoft között A CovySoft Kft. egy hónapja úgy kötött internetszolgálta­tásra vonatkozó kivitelezői és üzemeltetői szerződést húsz nyírségi kistelepüléssel, hogy a cég tevékenységi körét és álta­lános vállalkozási feltételeit csak egy hete jelentette be a Hírközlési Felügyeleten - írja a hwsw.hu. (Bár a regisztrálta­­tás elengedhetetlen ilyen szol­gáltatás végzéséhez, a cég Bu­dapesten régebb óta működik ezzel a profillal.) A beruházás a Földművelési és Vidékfejlesz­tési Minisztérium (FVM) száz­milliós támogatásával valósul meg, az FVM illetékese szerint az ügy az önkormányzatokra és a CovySoftra tartozik, a megítélt összeget emiatt valószínűleg nem vonják vissza. A megbízás elnyerésére eredetileg a helyi Wantex Kft. és a Hungaro DigiTel Kft. számított, hiszen a tervezé­si szakaszban még e két céggel kötöttek szerződést az önkor­mányzatok pályázatok felkuta­tására, a megvalósításra és az üzemeltetésre. A cikkből kide­rül, hogy a támogatás elnyeré­se után a Wantex új kivitelezé­si és üzemeltetési szerződéssel állt elő, amit azonban a telepü­lések már kedvezőtlenebbnek tartottak a fővárosi CovySoft ekkor beérkezett, hasonló tar­talmú ajánlatánál. (napi) Elég lesz a pénz a West utasainak kártalanítására Az Allianz Hungária Biztosí­tó Rt. tájékoztatása szerint ed­dig a West Travel több mint öt­száz külföldön tartózkodott, il­letve még ott lévő utasa üdül­tetését és hazatérését segítették. A biztosítótársaság szerint még nem költöztettek ki utasokat se­honnan, s nem kellett a progra­mokat sem szűkíteni. Az el nem utazók kárigényét az Allianz ak­kor is elfogadja, ha a West Travel által szervezett útra más értékesítőnél fizetett be a káro­sult. Ezek száma egyébként a biztosító szerint meghaladja a négyszázat. Az eddig beérkezett kárigények alapján az Allianz szerint várhatóan elég lesz az utazási cég által biztosított 98 millió forintos keret. B. A. Saját forrásból gazdálkodták­ ki a struktúraváltás költségét Újra piacvezető lenne a tv2 csatorna A tv2 új arculattal, illetve műsorstruktúrával kívánja felvenni a versenyt vetélytársával. Mindez sok pénzébe kerül a csatorná­nak, amit saját forrásból teremtett elő. A televízió vezetése meg­újult hír- és szórakoztató műsoraitól, illetve filmjeitől már a tél elejére áttörő sikert vár. Az elmúlt hét végétől teljesen megújul a tv2 arculata, logója és műsorstruktúrája, annak ér­dekében, hogy a csatorna vissza­szerezze piacvezető pozícióját. A radikális intézkedések ered­ményeként megszülető új prog­ramok sok pénzbe kerülnek, amit a televízió kigazdálkodott, vagyis a társaságnak semmilyen külső forrásra nem volt szüksé­ge ehhez. A csatorna arra szá­mít, hogy a mostani koncepció­­váltásnak tél elejére tartósan igazolható jelei lesznek a néző­számban is - mondta lapunk­nak Pintér Dezső, a csatornát működtető MTM-SBS Televízió Rt. elnöke pénteki sajtótájékoz­tatóján. A korábbiaknál több műsor szól majd karakteriszti­kusan a fiatalabb korosztályhoz, ám a csatorna nem mond le azokról a­ nézőiről sem, akik a reklámozók szempontjából ke­vésbé tekinthetők értékeseknek. Kereszti­ Gábor, a televízió ve­zérigazgatója elmondta, hogy a csapatmunkában kialakított új műsorstruktúra három alappil­lérre épül: a hírműsorokra, a szórakoztató programokra, il­letve a kuriózumnak számító filmekre. Továbbra is a csatorna egyik tartógerendája marad a hírvilág, vagyis az olyan műso­rok mint például a Tények, a Jó estét Magyarország vagy a Nap­ló. A Tények című műsorból ugyan saját kérésére távozik Stahl Judit, ám rövidesen új sze­repben jelenik meg. A másik pillér a jó értelemben vett, érté­kes bulvár - fogalmazott Kereszty. Ennek keretében szintén megújul a Claudia show, Jakupcsek Gab­riella pedig egy új, Magyaror­szágon először látható élő talk­­show-t indít. Új zenei műsor is a képernyőre kerül, a Club 2 producere a Dáridó sztárja Ga­lambos Lajos, ismertebb nevén Lagzi Lajcsi. A televízió film­struktúrája is változik, igénye­sebb produkciók kerülnek a kép­ernyőre, közülük többnek itt lesz a magyarországi televíziós pre­mierje. A tv2 legnagyobb beszál­lítójának, az Interaktív Kft.-nek a vezetője, Sváby András arról számolt be, hogy a Big Brother tesztüzeme nemzetközi össze­hasonlításban is kiemelkedően sikerült. Lényegesen megújul a reggeli sáv műsora is: az időben megkurtított Jó reggelt Magya­rországot szintén egy lazább, szórakoztató műsor követi. D. J. Irodabútorok, nyomtatók és notebookok beszállítóit keresik Tízmilliárdos összértékű közbeszerzések (FOLYTATÁS AZ 1. oldalról) A kisebb cégek és forgalma­zók - magasabb áraik és ki­sebb raktárkészleteik miatt - nehezen tudnak versenyezni a nagy bútorgyárakkal. Az MKGI legutóbbi irodabú­tor-beszerzését hat kategóriá­ban - a korábbi két eljáráshoz hasonlóan - a fent említett gyártók alkotta konzorcium nyerte el. Ugyanakkor a fém­ből készült berendezések szál­lítására az Orako Kft. és a Telmex Kft. szerezhette meg a két évre szóló megbízást. Ez utóbbi két cég mintegy 100 millió forint értékű, az öt gyár alkotta konzorcium pedig összesen 3,42 milliárd forin­tos megrendeléshez jutott. E kétéves keretszerződés június 30-án lejárt, ám ezt az MKGI az új eljárás lezárulásáig meg­hosszabbította a cégekkel. A miniszterelnökség két tár­gyalásos közbeszerzési eljá­rást is kiírt a Közbeszerzési Értesítő legújabb számában. Az egyiket nyomtatók szállí­tására és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások ellátására hir­dették meg önálló OEM (nem átvett) gyártói platformon­kénti részteljesítésre. A nyer­tesek 2003. január 1-től de­cember 31-ig szállíthatnak a központosított közbeszerzési körbe tartozó, illetve az ehhez önként csatlakozó összesen 1010 intézménynek. Az eljá­ráson több gyártói platform szállítóival tárgyalnak majd, legutóbb a Minolta, az OKI, a Toshiba, a Ricoh, az Epson, a HP, a Kyocera, a Tally, a Xe­rox, a Lexmark, az OCE és a Canon magyarországi cégei­vel kötöttek bruttó 4,72 mil­liárd forint értékű keretszer­ződést. E megállapodás 2001. augusztus 2-től 2002 decem­ber 31-ig hatályos. A másik tárgyalásos eljárást mobil személyi számítógépek (notebookok), alkatrészeik és a kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére hirdette meg az MKGI bruttó 485 millió forint keretösszegben. A cégek a ke­let- és a nyugat-magyarorszá­gi, valamint a budapesti intéz­ményekre vonatkozóan rész­ajánlatot is benyújthatnak. A nyertesekkel jövő év végéig szóló szerződést köt majd az igazgatóság. D. E. L. (nettó ár, milliárd forint) _______ Típus_____________________Keretösszeg Tóból készült szekrények, konténerek,_______ asztalok és ülőbútorok______________6,05 Egyszerű ügyintézői______________1,50 Emelt szintű ügyintézői, középvezetői 3,80 Felső vezetői, kiemelt vezetői_________0,75 Fémtestű bútorok_________________0,45 Ügyintézői, közép- és felső vezetői______0,45 Összesen______________________6,50 Forrás: MKGI_______________________ BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar a State University of New York, a Rochester Institute of Technology, a University of California at Berkeley és az Universität Karlsruhe közreműködésével 2002 szeptemberében egyetemünk ismét indítja hazánk egyik legnépszerűbb MBA (Master of Business Administration) államilag akkreditált másoddiplomás, szakirányú továbbképzését Menedzsment, Pénzügyi és gazdasági, Minőség- és termelésmenedzsment, valamint Infokommunikáció szakirányokon. A képzés kétéves, az előadások választhatóan pénteken vagy szombaton hallgathatók. Minden tárgyhoz írásos tananyagot biztosítunk. Az előadások magyar mellett részben angol nyelven is hallgathatók. A jelentkezés alapfeltétele egyetemi vagy főiskolai végzettség. Jelen­tkezési határidő 2002. augusztus 30. További információk: BME, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Ipari Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 9. T. épület 111. emelet 39., Telefon: (1) 463-20 20, (20) 463-20­ 20. Telefax: (1) 463-17-40 www.mba.bme.hu .­ A FranTel Technocom Kft. munkatársat keres RanTei ügyfélmenedzser referens TECHNOCOM . munkakörbe. A munkavégzés helye: A jelentkezés beérkezési határideje: Siófok ill. Budapest vonzáskörzete. 2002.09.09. A pályázatokat zárt borítékban: A jelentkezés feltételei: „Pályázat" megjelöléssel szakmai ■ felsőfokú végzettség (főiskola, egyetem) önéletrajzzal és végzettséget igazoló ■ szakmai gyakorlat fénymásolt okirattal az alábbi címre ■ számítástechnikai felhasználói ismeretek kérjük eljuttatni: (MS Word, Excel, PowerPoint, Outlook) PanTel Technocom Kft. ■ „B" kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi használat. Aradics Antalné humán erőforrás és igazgatás vezető Előnyt jelent: 8600 S,árok­ si° a- 74. - távközlési értékesítési tevékenységben való jártasság Érdeklődni lehet munkaidőben a­­ középfokú idegen nyelvismeret, 84/505-097 ifi, 84/505-559-es telefonon. A BUDAFOK Élesztő- és Szeszgyár Kft., a magyar piac első számú élesztőgyár­tója és forgalmazója, a világpiacon ve­zető francia Lesaffre Csoport tagvállala­ta, általános titkársági feladatok ellátá­sához fiatal, talpraesett, dinamikus VEZÉRIGAZGATÓI TITKÁRN­Ő/ASSZISZTEN­S munkatársat keres. Elvárásaink: • felsőfokú végzettség, • felsőfokú francianyelv-tudás, • számítógépes ismeretek, • jó szervező- és kommunikációs készség. Az angolnyelv-tudás előnyt jelent! Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes magyar és francia nyelvű önéletrajzát az alábbi címre: BUDAFOK Élesztő- és Szeszgyár Kft. 1222 Budapest, Gyár utca 5-9. Fax: 226-6311/148 E-mail: andrea.ivancsik@lesaffre.hu MAGYAR VÁLLALATOK 2002. SZEPTEMBER 2. Harmincmilliárd forint új hitel az idén Félévkor már nyereséges az OTP lakástakarékja A féléves számok szerint már nyereséges az OTP Lakástaka­rékpénztár (OTP Ltp.) Rt., amely az eredmény további javulására számít az év végéig. Jövőre a bevételek között már nagyobb tételként szerepelhet a kamatok­ból és a kezelési költségekből származó összeg, a növekvő hi­telportfoliónak köszönhetően. A cég decemberben vezeti be új - jelzáloghitellel kombinált - ter­mékét. Harmincmilliárd forintra fut­hat fel az idén kihelyezett hite­lek állománya, amely az első félévben 18 milliárd forint volt - mondta lapunknak pénteki sajtótájékoztatóján Szobonya Csaba, az OTP Ltp. vezérigazga­tója. A június 30-ig 22 ezer köl­csönt vettek fel az ügyfelek, ez év végére elérheti a 40 ezret. Az első kihelyezések tavaly no­vemberben indultak, s az év hátralévő részében az állo­mány elérte 4,3 milliárd forin­tot, csaknem tíz­ezer hitelfelvé­telnek köszön­hetően. így a hat­­százalékos éves kamatból és az egyszázalékos éves kezelési költ­ségből a társaság még nem sokat profitált, de a jö­vőben az OTP Ltp., valamint két konkurense számára is megha­tározó bevételi forrás lehet a hi­telezés. Erre azonban csak ak­kor lesz nagyobb esély, ha a la­kástakarék-hitelezés kondíciói (például a kamatcsökkentés és a törlesztésre adott adókedvez­mények bevezetése) a jelzálog­­banki konstrukciókhoz hason­lóan, kedvezővé válnak. A 2001 végihez képest 1,6 milliárd fo­rinttal, 46,5 milliárdra csökke­nő betétállomány a régebbi szerződések fokozatos lejártával függ össze, mivel azok a meg­takarítási fázisból a kiutalási, esetleg hitelfelvételi fázisba ke­rülnek. Megfigyelők szerint idő­vel dinamikus egyensúly alakul ki a betétállomány és a hitelki­helyezés között. A pénteki sajtótájékoztatón Hegedűs Éva, a takarékpénztár elnöke, aki egyben a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Tes­tület alelnöke elmondta, hogy a testület továbbra is a már is­mert célokat tartja elérendő­nek. A OTP Ltp. elnöke beszá­molt a most ötéves társaság eddigi eredményeiről, egye­bek mellett arról, hogy az élő szerződések szerződéses össze­ge - a féléves számok szerint - már 234,7 milliárd forintra nőtt, vagyis hét százalékkal több, mint tavaly év végén. Ennek alapján a társaság a piac 49 százalé­kát mondhatja magáénak. Az új szerződésekben az OTP Ltp. 52 százalékkal ve­zet, míg az összes darabszám tekin­tetében 45 száza­lékos piaci része­sedést ért el, ál­lományértékben 43 százalékkal szintén piacveze­tő. A cégvezetés - a különféle mutatók szerint - ötven száza­lék körül alakuló piaci részese­dés jövőbeni megtartását tűzte ki célul. A társaság vezérigazgatója de­cemberre ígéri, hogy a másik két lakástakarékhoz hasonlóan egy új, jelzáloghitellel kombi­nált terméket vezet be, amely Szobonya Szavai szerint a jelen­leg piacon lévőknél sokkal ha­tározottabb piaci igényekre vá­laszol. A cég egyébként az első félévben 997 millió forint adó­zás előtti eredményt ért el, ami tíz százalékkal múlja fölül az előző év azonos időszakában el­ért profitot, s az év végéig meg­tartják az eddig elért gazdálko­dási eredményességet - tette hozzá Szobonya. V. Gy. Zs. PIACI RÉSZESEDÉS BETÉTEK ALAPJÁN* AZ ÉLŐ SZERZŐDÉSEK ALAKULÁSA 1997 1998 1999 2000 2001 2002. VI. 30. Forrás: OTP Lakástakarékpénztár Rt. *2002. június 30. **Az Otthon Rt. beolvadt a Lakáskassza Rt.-be Forrás: cégközlés Mosonszolnokon lehet az első Szélerőművek épülhetnek a Kisalföldön is Kisalföld Mosonmagyaróvár körüli része egy szélcsatorná­ban fekszik, amelynek kihasz­nálására már több cég is tervet készített. Az Édász Rt. tulajdo­nában lévő Erőmű Kft. Mos­­onszolnok környékén tervezte egy szélerőmű felállítását. A Lajta-Hanság Rt.-hez tartozó eredetileg kiszemelet területről azonban kiderült, hogy a védett madárnak számító túzok fész­kelőhelye, így a beruházóknak új helyet kellett keresniük. Mára ez is megoldódott, s most már csak az Édászon múlik, hogy mikor indulhat el a to­ronyállítás. A több mint 300 millió forintba kerülő beruhá­záshoz a cég 35 millió forintot kapott a Széchenyi terv kereté­ben, s a megyei területfejlesz­tési alapból is számítanak to­vábbi hozzájárulásra. Időközben Török Sándor mo­­sonszolnoki polgármestert egy spanyol cég is megkereste azzal, hogy ők is létrehoznának egy szélerőműparkot a település ha­tárában. Egy másik kisalföldi te­lepülésen, Kapuvárott ugyan­csak két vállalkozás fordult meg szélerőmű-létesítési elképzelés­sel. Az egyik Öntésmajor körze­tében 10-15 torony felállításán gondolkozik, a másik Kistölgy­famajor környékén 50 erőmű telepítését tartja lehetségesnek. A tárgyalások még kezdeteiknél tartanak - tette hozz Vertetics István, a kapuvári önkormány­zat irodavezetője. B. N. A.

Next