Napi Gazdaság, 2004. október (14. évfolyam, 191-211. szám)

2004-10-01 / 191. szám

RENDKÍVÜLI OSZTALÉKOT FIZET AZ ANTENNA Az ÁPV Rt. azt tervezi, hogy még a privatizá­ció előtt rendkívüli osztalék kifizetését kezdeményezi az An­tenna Hungária Rt­­nél a Vodafone-pakett eladásából származó bevételből - jelentet­te ki Kamarás Miklós, a privatizációs szer­vezet vezérigazgatója. A múlt héten bejelen­tett ügylet vételára még nem került nyilvánosságra, de az AH könyveiben a részesedés 17,6 milliárd forinttal szerepel, és a piaci pletykák szerint a tranzakció értéke 19-20 milli­árd forintra tehető. Ebből a pénzből pedig néhány száz forin­tos, rendkívüli osztalék mellett bőven futja még akár a Vodafone-részesedés megszerzése miatt felvett hitelek visszafizetésére is. Ráadásul a privatizációs stratégia is elkészült - amely 73,71 százalékos állami tulajdon szak­mai befektetőnek történő értékesítése mellett foglal állást­­, és már csak az új kormány végső döntésére vár. Az ÁPV Rt. vezére úgy véli, akár már az új kormány első ülésén, azaz jövő szerdán megvitathatják a tervezetet. 11. OLDAL MAGYARORSZÁGON BŐVÍT A MÄRKLIN SPANYOL PORNÓIPAR A LANYHULÓ FASIZMUSBAN JÖVŐ HÉTEN A VARSÓI TŐZSDÉN A BORSODCHEM _________________________________________ _________________________________________ __________________________________________ _______________________________________­­ MAI számunkban MAGYAR VÁLLALATOK 15 PIHENŐ 7 TŐZSDÉK-PIACOK 1 11 A GAZDASÁGI TÁRCÁT KÓKA JÁNOSRA BÍZTA GYURCSÁNY FERENC Félig új vagy félig régi?­ ­• BORÖCZ PETRA Távozik posztjáról az egészségügyi, a munka­ügyi, a gazdasági, az igazságügyi és a külügyi tár­ca vezetője - jelentette be Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök, aki jó néhány államtitkárt is lecse­rélt. A sporttárca feladatait a kancellária veszi át. Új, az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi kérdé­sekkel foglalkozó tárca alakul Göncz Kinga vezetésével. Az uniós integráció ügyeit Baráth Etele, a regionális fej­lesztési feladatokat pedig Kolber István veszi kézbe tár­ca nélküli miniszterként. Míg Draskovics Tibor pénzügy­­miniszter a helyén maradt, addig a gazdasági tárca élére - Csillag István lemondása nyomán - Kóka Já­nos, az Elender Rt. vezérigazgatója, az Informa­tikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnö­ke került. A jelentős kabinetátrendezésre szük­ség is van, mivel a közvélemény-kutatási adatok szerint az utóbbi hónapban távolodott el legin­kább egymástól az MSZP és a Fidesz népszerűsége. Bár a kormány értékelése Medgyessy Péter egy hónappal ez­előtti lemondása óta sem javult, a tetszési indexek növe­kedésére középtávon már számítani lehet - vélik a NAPI Gazdaság által megkérdezett politológusok. RÉSZLETEK A 3. OLDALON­­ A leendő kor­mány a lema­radókat is meg­szólítja Tőzsdék, piacok ► BÉT: TÖRTÉNELMI CSÚCSON ZÁRT A BUX Sorban a negyedik napot zárta erősödéssel a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. A tegnap lezárult harmadik negyedévet 9,7 százalé­kos erősödéssel, 12 647 ponton fejezte be a mutató. A tőzsdei barométer az első háromnegyed évben összesen 33 százalékkal emelkedett. A blue chipek közül a Richter telje­sített tegnap a legjobban, részvényei 1,7 százalékkal drá­gultak. Erősödött a Mol és a Matáv is, előbbi részvényei 1,2, utóbbié 1,5 százalékkal kapaszkodtak feljebb. A vezető részvények közül az OTP viszont gyengüléssel zárta a napot. ► KÜLFÖLD: OLAJHOSSZ, GYÓGYSZERBESSZ Eséssel zártak a világ vezető tőzsdeindexei, miután az olaj ára egy nap pihe­nő után ismét emelkedésnek indult. A Merck bejelentése egy gyógyszere visszavonásáról a papír árfolyamának 30 százalékát tüntette el. A telekomszektor viszont tartotta ma­gát, a JP Morgan ugyanis egy nappal korábban felminősítette az európai távközlési ágazatot. Az euró csaknem 0,01 dol­lárral emelkedett egy nap alatt, s tegnap este már 1,24 dol­lár felett jegyezték. ► PÉNZPIAC: TARTJA MAGÁT A FORINT A csütörtöki hírbőség ellenére stabilak voltak az árak a hazai pénzpiacokon. Az euró a fizetési mérlegről szóló bejelentés után gyengülés­nek indult, egy időben 246,70 körül volt az árfolyam, de kora délutánra beállt 247 forintra, ami szerdához képest 10-20 fillérnyi gyengülés. A dollár ismét leszálló ágba ke­rült, a nap végén 199 forint körül jegyezték. Az állampapír­­piac csendes volt, a kötvényaukciókon a tervezett mennyiséget adták el, szinte változatlan hozamszint mel­lett. A bankközi forintpiacon maradt a viszonylag magas, 12 százalékos overnight kamat. WWW.NAPI.HU Lezárult a Dunaferr privatizációja •■ NAPI GAZDASÁG Több mint másfél millió névre szóló Dunaferr Dunai Vasmű Rt.-törzsrészvényt forgattak át teg­nap a vállalatot megvásárló befektetői konzorci­um kijelölt tagja, a Kundakx AG nevére, s ezzel lezárult a társaság magánkézbe adása. A vállalat 79,48 százalékos állami tulajdonú részvénycso­magjára kiírt pályázat nyertese, a Donbass Ipari Szövetség vállalta a munkavállalói létszám meg­tartását öt éven keresztül. Lapunk úgy értesült, hogy az EU vizsgálatot indított annak kiderítésé­re, kapott-e a Dunaferr­­ még a privatizáció előtt - magyar bankoktól a piacinál alacsonyabb ka­matozású hiteleket, részletek a 4. oldalon . _____________________________________________ _____ ______________ __________________________ 2004. OKTÓBER 1­2. ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 198 fT] nyitott hetek | XIV. ÉVFOLYAM 191. (3765.) SZÁM M­­­A KM HI Online -ON! Gyilgazdasag ■ HUd­­ A hatályba léphet­őAs elkerül a gazdasági miniszte- BBIP'marad a bankoknak bog-­lUITIQT INPVFM­ * 1 - Moszkva elfogadta J riumtól, Kolber István tárca /s felkészüljenek a teljes iwlw® 1 ■HIHWKIw. / a környezetvédő « % i nélküli miniszter felügyelete ^ ’ ^JL hiteldíjmutató kialakítá- MÉG 9 NAPIG! —(1—1 megállapodást TjjpK*jPK­ alá tartozik majd .JL sára a lakáshiteleknél _ ____———, H A KIOTÓI EGYEZMÉNY VUtf N­ AZ IDEGENFORGALOM Bm. jflHj ALIG EGY HÓNAPJUK PRÓBÁLJA KI Fellélegezhet |||JJ||_ Újra gazdát vált |'jpC Lakáshitelek Kovács vegyes fogadtatásban részesült • GORDON TAMÁS, BRÜSSZEL Az energiapiac további liberalizációja, az üveg­­­­házhatású gázok kibocsátásának visszaszorítása,­­ a megújuló energiaforrások kihasználása és az im­portfüggőség csökkentése - ezek Kovács László brüsszeli biztosi prioritásai. A november elsejé­től az Európai Bizottságban az energiapolitikáért felelős politikus meghallgatása az Európai Parla­mentben vegyesre sikeredett: a politikai jellegű kérdésekre adott válaszait általában elfogadták,­­ míg a szakismeretet igénylő kérdésekre adós ma­­­­radt a megnyugtató felelettel, részletek a 6. oldalon . Jön a dán bútormamut • SZEGŐ IVÁN MIKLÓS Magyarországra jön Európa egyik legnagyobb lakberendezési lánca, a dán Jysk Holding A/S - tudta meg a NAPI Gazdaság. A vállalat már hozzá is kezdett magyar leánycége létrehozásá­hoz, a Jysk Kereskedelmi Kft.-t napokon belül­­ bejegyzi a cégbíróság. A 18 országban 860 áru­­­­házzal jelen lévő Jysk elsősorban az alacsony­­ árakra koncentrál, s igen gyorsan terjeszkedik, ami összességében nagy felbolydulást okozhat a magyar piacon. RÉSZLETEK AZ 5. OLDALON­­• Nem csökkennek az adóterhek? M­OH­A BARA ZOLTÁN LUJU Adókból, illeté­­■iliffiH kékből összesen 4730 milliárd forint bevételt vár jövőre a 2005-ös költség­­vetési törvényjavaslat tanúsá­ga szerint a Pénzügyminiszté­rium (PM). Idén valószínűleg 4190 milliárd forint folyik be az adókból, a tárca utolsó prog­nózisa alapján. Az eredeti ter­vek szerint 4300 milliárdnak kellene bejönnie, de az áfánál, szja-nál jövedéki adónál túl­zottnak bizonyultak az elvárá­sok. Jövőre tehát 540 milliárd forinttal szed be többet az ide­inél a büdzsé, vagyis 12,8 ADÓTÖBBLET százalékkal ■———— hízik a tévé- 11 tel­e csatorná­kon keresztül r'i!HM!li!fl!iTfil - tudta meg a NAPI Gazdaság. Valójában en­nél 150 milliárddal kevesebb köthető közvetlenül a jövő évi gazdasági tevékenységekhez és lakossági befizetésekhez, 150 milliárd forint áfa ugyan­is eredményszemléletben még az idei évre datálódik, csak az EU-csatlakozás miatt csúszik át jövőre. Ezzel együtt nem látszik teljesülni a tárca ígére­te, miszerint a következő év­ben csökken a jövedelemel­vonás mértéke a nominális bruttó hazai termékhez viszo­nyítva. FOLYTATÁS » 3. OLDALON­­■ BIZONYTALANSÁGOT OKOZOTT A MÓDSZERTANI VÁLTÁS Nincs áttörés a folyó mérlegben A piac által vártnál kisebb lett a folyó mérleg második negyedéves hiánya, a 2,12 milliárd euró deficit azonban semmiképpen sem jelent áttörést. Bizonytalanságot okoz a jegybank által el nem számolt 650 millió euró.­ ­­ MOLNÁR CSABA A NAPI Gazdaság elemzői konszenzusánál 170 millió euróval kedvezőbb, 2,12 milli­árd euró második negyedéves hiány akár jó hír is lehetne a piacok számára, a forint azon­ban nem emiatt erősödött teg­nap (egy évvel­ korábban 1,815 milliárd euró volt a deficit). Az árfolyam szempontjából alap­vetően a 11 százalékos kamat a meghatározó - véli Török Zol­tán, a Raiffeisen értékpapír­elemzője. Az elemzők szerint ugyanak­kor komoly bizonytalanságot jelent az árusorral kapcsolat­ban felbukkant 650 millió euró el nem számolt tétel. En­nek magyarázatát az EU-csat­lakozás miatti módszertani váltás adja. Addig ugyanis a vámfelügyelet alatt álló - akkor még vám- és áfamentes - áru­kat és szolgáltatásokat csak a felügyelet megszűnésekor ke­rültek a statisztika látókörébe. FOLYTATÁS A 3. OLDALON­­• FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG* NAPI ADATOK ...................................... ..............­______________ ·• Budapesti tőzsdeindex____­2 646,58 pont (+90,40) ·■ 1 euró (Budapest, 19 óra)_____246,77 Ft_____(-0,50) ·• BAT-búza (december)_______22 000 Ft______(-700) II II Ilii II II 0 4 91 · FTSE-100 (London) 4 570,80 pont (-17,30) ·• 1 USD (Budapest, 19 óra) 198,55 Ft (-2,06) ► BÁT-kukorica (november) 20 900 Ft_______(0) · Xetra DAX (Frankfurt) 3 892.90 pont (-27,46) ► Euré/dollár (19 óra)_________1,2427 ÜSD (+0,0101) > Arany (1 uncia)__________415.65 ÜSD (+2,70) > CAC-40 (Párizs) _______3 640,61 pont (-42,06) >■ Font/dollár (19 óra)_________1,8118 USD (+0,0126) >• Brent (1 hordó)___________46,58 USD (+1,25) 9 771217 550053 III

Next