Napi Gazdaság, 2005. október (15. évfolyam, 192-211. szám)
2005-10-20 / 205. szám
ÚJABB PÁLYÁZATON INDULT A BKIK Cél a versenyképes női vállalkozások erősítése A fővárosi kamara a BKIK Oktatási Khtval összefogva az eddigi igen nagy érdeklődésre való tekintettel ismét indult a HEFOP által kiírt egyik pályázaton, s ennek keretében kíván megvalósítani egy, a vállalkozóvá váló nők ismereteit bővítő előadás-sorozatot. A képzés előadások megtartásával valósul meg, amelynek látogatásához regisztráció szükséges, de a részvétel ingyenes. További információ erről a projektről a közeljövőben várható. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2005-ben útjára indított egyik igen sikeres rendezvénysorozatán a nőké a főszerep. A „Nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése” kiírás keretében benyújtott HEFOP-pályázat - „A versenyképes női vállalkozásokért címmel" - témáit egy előadássorozat keretében vitatják meg időről időre a résztvevők. E folyamatos véleménycsere célja, hogy az előadók átadhassák a női vállalkozóknak vagy a vállalkozóvá váló nőknek a sikerességhez elengedhetetlen ismereteket, a vállalkozások világáról, a különböző tevékenységekhez szükséges európai uniós elvárásokról, szabályrendszerekről, a projektmenedzsmentről, a pályázati, valamint a pénzügyi alapismeretekről, a kommunikációs technikákról. A rendezvényeket minden hónap utolsó szombatján tartják a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) székházában, a 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. szám alatt, 11 órától 17 óráig. A rendezvénysorozat előadásai eddig rendkívül sikeresnek bizonyultak. Az előadássorozatba bárki bekapcsolódhat. A következő előadás október 29-én 11 órakor kezdődik, a helyszín: a BKIK VII. emelete. A soron következő téma: az informatikai ismeretek. A részvételhez csupán jelentkezni kell a locsai@bkik.hu e-mail-címen, további információkat pedig a http://www.bkik.hu/nok/ nok.php honlapon lehet találni. BUDAPESTI ÜZLETI ÉLET NAPI GAZDASÁG ► 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK 7 A BKIK ELJUTTATTA VÉLEMÉNYÉT AZ ILLETÉKESEKNEK Célegyenesben a kereskedelmi törvény A kereskedők érdekeit szem előtt tartva fogalmazta meg a BKIK a tervezettel kapcsolatos észrevételeit, javaslatait. A kereskedelmi törvény koncepciójával a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2003 decemberében kezdett foglalkozni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felkérésére. A jogszabály-alkotási folyamatban folyamatosan részt vettünk, a koncepció alakításától a konkrét, szövegszerű javaslatok véleményezéséig, amelynek rövid összefoglalóját ismertetjük. Általános észrevételeink: • A BKIK Kereskedelmi Tagozata kezdettől fogva üdvözölte a kereskedelmi törvény megalkotását, mivel egyetértett abban, hogy az 1978. I. törvény nem tartalmaz a kereskedelem számára fontos szabályokat és nem képezi le a jelenlegi viszonyokat sem. A szakma presztízsének növelése érdekében mindenképpen fontosnak tartjuk az új kereskedelmi törvény megalkotását. • A tervezet kerettörvény jellegű, az alapfogalmak definiálásán túl - az egyéb jogszabályok által is tartalmazott - általános tevékenységi feltételeket foglalja össze, valamint foglalkozik a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokra vonatkozó szabályozással, a nyitva tartással és a kereskedelmi tevékenység ellenőrzésével és a jogkövetkezményekkel. Összefoglaljuk azokat a fontos területek is, amelyek a törvényben, a törvénytervezetben nem vagy nem a javaslataink szerint kerültek be. • A beszerzési ár alatti értékesítés tilalma sajnos teljes egészében kimaradt a tervezetből, így a beszerzési ár alatti értékesítés tekintetében csak az élelmiszerekre vonatkozóan hatályos agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény van érvényben. A BKIK javasolta a beszerzési/önköltségi ár alatti értékesítés tilalmának kimondását minden termékre, kivéve a következőket: a legfeljebb 30 napig tartó készletkiárusítás; az üzlet megnyitását követő, legfeljebb 20 napig alkalmazható üzletnyitási kedvezmény; a minőséghibás áru értékesítése - ha feltüntették az árun a hiba mibenlétét; az elévült műszaki cikkek és divatmúlás esete (korlátozás nélkül). • A jelentős piaci erővel történő visszaélés: a törvénytervezet nem rendelkezik elég egyértelműen a jelentős piaci erővel való visszaélésről, így nehezen lesz bizonyítható a visszaélés ténye. Félő viszont, hogy a nagy áruházláncokkal szembeni hangulatkeltésre a tervezet ezen része lehetőséget ad majd. • A nagy alapterületű üzletek nyitásának feltételei: a nagy alapterületű üzletek létesítéséhez szükséges hatástanulmány előírásának áthelyezése az építészeti előírásokat tartalmazó jogszabályba megkérdőjelezi az ilyen létesítmények piaci szerepének vizsgálatát. A BKIK javasolta az új kereskedelmi egységek létesítésénél a kereskedelmi környezetre gyakorolt hatás vizsgálatát is, amelyben a kamara szerepvállalását is hangsúlyoztuk, akár a tanulmány elkészíttetése, akár ennek más szakmai érdekképviseletekkel való közös értékelése tekintetében. A kereskedelmi törvény tervezete hamarosan az Országgyűlés elé kerül és kihirdetését követően hat hónap elteltével lép hatályba. FELHÍVÁS________ A Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (VTMSZ) 2005- ben ismét meghirdeti a Legjobb Tanácsadási Projekt - VTMSZ Garai Tamás Díjat. A díj meghirdetésével a VTMSZ a vezetési tanácsadás területén kiemelkedőnek tartott tanácsadási projekteket megmérettetésre hívja és a bírálat eredményeként legjobbnak ítélt projektet díjazza. A díjjal a VTMSZ a szakmaiság, a minőség, az etikai normák minél szélesebb körben való elterjesztését, a vezetési tanácsadási szakma fejlődését és folyamatos fejlesztését kívánja elérni. Célja a vezetési tanácsadási szakma fejlesztése érdekében tett erőfeszítések elismerése, valamint annak bemutatása, hogy a vezetési tanácsadók a projektek megvalósítása során valós értéket teremtenek ügyfeleik számára. A díjra 2005. december 31-ig befejeződő tanácsadási projektekkel lehet pályázni. Az előzetes jelentkezési határidő: 2005. december 12., A pályázatok benyújtásának határideje: 2006. január 23. A pályázók köre: bármely cég, amelynek fő profilja a vezetési tanácsadási- egyéni vezetési tanácsadók A beérkező pályázatokat a vezetési tanácsadási szakmát, illetve annak produktumát jól ismerő tagokból álló bíráló bizottság értékeli. A részletes kiírás, a díj szabályzata és a jelentkezési lap letölthetők a VTMSZ honlapjáról: www.vtmsz.hu Kitüntetések a Kamarai Napok rendezvénysorozat alkalmából A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kitüntetésekkel értékelte a szervezetnek azokat a tagjait, tagvállalatait akik, illetve amelyek az elmúlt időszakban egyéni vagy céges tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak közvetlen és tágabb környezetük fejlődéséhez. A FŐVÁROS GAZDASÁGÁÉRT DÍJAT KAPOTT A Kmetty & Kmetty Minimarket Üzletlánc Bt. a díjat átvette Kmetty Ágoston, tulajdonos. A kisvállalkozások számára példaértékű tevékenységéért, amelynek során kiskereskedőként talpon maradt és fejlődött az évek folyamán. ► Az Universitas Iskolai Szövetkezet - a díjat átvette Kun István, elnök. A fővárosi iskolaszövetkezeti rendszer kialakításáért és sikeres működtetéséért. ► A Magyar Telekom Rt. - a díjat átvette Tankó Zoltán, vezérigazgató-helyettes. A telekommunikációs rendszerek kiépítésében, a fővárosi és országos infokommunikációs feladatok ellátásában végzett színvonalas tevékenységéért.A Kovács & Kovács Kereskedelmi és Autójavító Kft. A gépjárműkereskedelem terén végzett példamutató tevékenységéért. ► A társaság alapításának 10. évfordulóján, a BKIK munkáját segítő, kiemelkedő tevékenységéért a BKIK Elismerő Oklevelét kapta a Raab Karcher Tüzép Rt. - a díjat átvette Antoni Péter, vezérigazgató ARANYKÉZ PAKETT A fővárosi kézművesség érdekében végzett tevékenysége elismeréséül a BKIK. Aranykéz kitüntetésében részesült: ► Pálos György-Vörös István- Konrád Lipót BKIK EMLÉKPLAKET VEHETETT ÁT: ► Verók István, a Terézvárosi Önkormányzat polgármestere. A terézvárosi vállalkozások színvonalas fejlesztéséért és a Terézvárosi Tagcsoportban végzett kimagasló munkájáért. ► Dr. Denke Zsolt - Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A Budapesti Közlekedési Szövetség megszervezésében, valamint a vállalkozói és a kormányzati törekvések sikeres összehangolásában végzett kiemelkedő munkájáért. ► Csuka Tünde A BKIK Kereskedelmi Tagozatában és a III. osztály szakmai tevékenységében végzett színvonalas és lelkiismeretes munkájáért. ► Keszthelyi Péter A BKIK IX. Banki, Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltatások Osztálya munkájában és a II. kerületi Tagcsoport vezetésében végzett színvonalas tevékenységéért. ► Dr. Asbóth Arthur Az oktatás területén végzett többéves kimagasló szakmai munkájáért. ► Kemenes Adrienne A BKIK Marketing Osztályának munkájában végzett kiemelkedő teljesítményéért. ► Gergely Imre A kézműves vállalkozások bemutatása és fennmaradása érdekében rendezett hagyományos, országos kiállítások és vásárok szervezésében végzett munkájáért. ► Polgár Andrásné A kozmetikus mestervizsga gyakorlati és írásbeli tételeinek kidolgozásában, a mestervizsgáztatás színvonalas ellátásában kifejtett áldozatkész tevékenységéért. ► Dr. Terök Attila A XII. kerületi tagcsoport kimagasló színvonalú működésében végzett többéves áldozatos munkájáért. ► Marschalkó Tamásné A XVII. kerületi vállalkozások érdekében végzett lelkiismeretes és kimagasló színvonalú kamarai munkájáért. ► Terényi Istvánná A szakmai képzésért, mesterképzésben, vizsgáztatásban kifejtett tevékenységéért. ► Dudás Zoltán A budapesti személyszállító vállalkozások érdekében végzett színvonalas szakmai munkájáért. ► Fekete Balázs A BKIK XXVI. Számviteli osztályának megalakításában végzett kiemelkedő szakmai munkájáért. ► Apáthy Endre - Hídépítő Rt. A BKIK Ellenőrző Bizottságában, valamint a II. Építőipari Osztályában végzett megbízható és áldozatos munkájáért. ► Marjay Gyula - Geodéziai és Térképészeti Rt. A kamarai közéletben, a fővárosi, szakmai szervezetekkel folytatott cselekvő együttműködés kialakításában végzett aktív munkájáért. ► Dr. Jókai Oszkár Az Etikai Bizottságban végzett sokéves aktív és lelkiismeretes munkájáért. A BKIK ELISMERŐ OKLEVELÉT KAPTA ► Harangozó György A BKIK Ipari Osztályban és a X. kerületi Tagcsoportban évek óta végzett aktív munkájáért és szakmai szerepvállalásáért. ► Lakatosné Győri Katalin Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület A Textil és Ruházati Gyártó Csoporttal kialakított példaértékű szakmai együttműködéséért, a textilipari cégek körében végzett oktatásban, a felnőttképzésében, az EU-s csatlakozásra való felkészülés érdekében végzett szervezői és tudományos munkájáért. ► Berkó Károly - Taxisok Világa A BKIK Közlekedési Szolgáltató Centrumában évek óta folytatott szakértői, valamint a vállalkozók és a kamara kapcsolatának közvetlenebbé tételéért folytatott sikeres tevékenységért. ► Pető Gábor Sokéves, lelkiismeretes és alapos kamarai munkájáért. ► Dr. Pálmai Zoltán - Cogito Kft. A folyamatosan végzett megbízható és sikeres szervezői, valamint az informatikai és az innovációs lehetőségek megismertetése terén végzett szakmai munkájáért. ► Németh Tibor A BKIK szabályzatainak kidolgozásában való aktív szerepvállalásáért. ► Lednyiczky Zsigmond Sokéves, lelkiismeretes és aktív kamarai munkájáért. ► Kárpáti Kamill A kereskedelmi területen végzett sikeres tevékenységéért és a kamarai munkában való aktív részvételéért. ► Gámán-Morvay Katalin Az idegenvezetés területén kifejtett önzetlen és lelkes kamarai munkája elismeréseként. ► Bodzsár Frigyesné Sokéves, lelkiismeretes és aktív kamarai munkájáért. ► Kott Zoltán Aktív és magas szinten folytatott társadalmi munkájáért, különösen az ifjúság és a BKIK közötti kapcsolatok következetes képviseletéért, ápolásáért. ► Sniczler Károly Sokéves, lelkiismeretes és aktív kamarai munkájáért. ► Dr. Noszkay Erzsébet A Tanácsadó Képzés és Minősítő Program szervezésében tett erőfeszítéseiért, az egyetemeken kifejtett lobbitevékenységéért és magas szintű szakmai munkájáért. ► Egervári Márton Kimagasló szakmai tevékenységéért, a mestervizsga-bizottsági elnökként végzett munkájáért. ► Hámori Péter A fényképész szakma fennmaradása, fejlődése érdekében végzett munkájáért. A digitális technológia szakmai körben való megismertetéséért. ► Kertész János Az autószerelői szakmai utánpótlás nevelésében, a kamarai mestervizsgáztatás megszervezésében, segítésében kifejtett munkájáért. ► Dr. Lábody Imre Sokéves, lelkiismeretes és aktív kamarai munkájáért. ► Sefcsik Béla A gázszerelők érdekében kifejtett szakmai és kamarai munkájáért. ► Zsom József A víz-, gáz-, központi fűtésszerelői szakmai munkája, valamint a mestervizsgáztatás területén kifejtett tevékenységéért. ► Józsa Béla A kamarai és szerkezet lakatosi szakmai munkájáért, valamint a mestervizsgáztatásban végzett tevékenységéért. ► Bonyhády Elek Sokéves, lelkiismeretes és aktív kamarai munkájáért. ► Bán Péterné Kiváló kamarai munkájáért. ►Varga Zoltán Kiváló kamarai munkájáért. ► Várhelyi András Kiváló kamarai munkájáért. ► Krizsevszky Adrienne A BKIK Idegenvezetői Szakmai Osztálya és a kamara érdekében végzett tevékenységéért ► Kláris Attila A Mediációs Osztály megalakításában végzett kiváló szakmai munkájáért. A BKIK VI. Közlekedés, Szállítás, Szállítmányozás Osztály Elnöksége a Budapesten dolgozó, engedéllyel rendelkező taxisok, taxis vállalkozások, valamint a taxis vállalkozások érdekében kifejtett munkássága, személyes tapasztalata és betöltött tisztsége alapján kiemelkedő személy részére adományozta HALTENBERG SAMU EMLÉKPLAKETTJÉT. E kitüntetésben részesült: ► Nagy András A taxizás területén végzett példamutató tevékenységéért. ► Kondek János A taxizás területén végzett kimagasló tevékenységéért. ► Simon László A taxizás területén végzett példamutató tevékenységéért. A BKIK Közlekedési Osztálya által alapított AZ ÉV KÖZLEKEDÉSI VÁLLALKOZÓJA DÍJAT az Osztály Elnöksége 2005. évben ► Metzger Lajosnak, a Metzger Trans Kft. ügyvezető igazgatójának adományozta Az árufuvarozás, szállítmányozás területén végzett tevékenységéért. KÉSZÜLT A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA MEGBÍZÁSÁBÓL A BUDAPESTI ÜZLETI ÉLET KÖVETKEZŐ SZÁMA NOVEMBER 17-ÉN JELENIK MEG Petykó Zoltán, a BKIK elnöke adta át a kitüntetést Tankó Zoltánnak, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének