Napi Gazdaság, 2006. január (16. évfolyam, 1-22. szám)

2006-01-10 / 7. szám

14 ÉRTÉKPAPÍRPIACOK NAPI GAZDASÁG­A■ 2006. JANUÁR 10., KEDD PÉNZ- ÉS ÁLLAMPAPÍRPIAC Ismét 250 forint alatt az euró •­EIDENPENZ JÓZSEF A bankközi devizapia­con erősödött a forint hét­főn, amit elsősorban régi­ós hatásokkal, konkrétan a lengyel pénzügyminisz­ter-jelölt kedvező piaci fo­gadtatásával magyaráztak egyes hírforrások. A reg­gel közzétett kereskedel­­mimérleg-adat úgy tűnt, nem okoz mozgásokat a piacon. Az euró árfolya­ma 250 forint körül szűk sávban ingadozott, sőt a legjobb pillanataiban a 249,60 forintos szin­tet is megközelítette. A délután jellemző 249,80 forintos árszint 60-80 fillérrel alacsonyabb a péntekinél. A dollár többnyire 207 forint körül járt, ami nagyjából egyforintos erősödést jelent a pénte­ki - egy meglehetősen nagy esés után kialakult - értékhez képest. A másodlagos állampapírpiacon a legrövidebb, három hónapos referenciahozam kissé emelkedett ugyan, a többi futamidőnél azonban egységesen csökkentek a mutatók, jó néhánynál kifeje­zetten erősen. A hat és tizenkét hónapos index szintén csak pár bázisponttal mozdult el, a többéves mutatók viszont már 11-15 bázisponttal, az utóbbi hetekben ritkaságnak számító mértékben süllyedtek. A már február 22-én lejáró, alig másfél hónapos lik­viditási kincstárjegyek aukcióján 30 milliárd forintnyi papírra 60 milliárd körüli ajánlat érkezett. A kialakult 5,97 százalékos át­laghozam logikus módon nagyjából félúton helyezkedik el a há­rom hónapos kincstárjegy 5,93 százalékos referenciahozama és a kereken hatszázalékos jegybanki alapkamat között. ÁKK-REFERENCIAHOZAMOK ■fjiiiiiiiiiiiiiMiiiiinjiiwiminiiiiiWJiiiijafJiH (%) Változás 3 hónap___________5193________0,02 6 hónap___________615________-0,01 1 év_______________4________-0,04 3 év______________6J10________-0,15 5 év______________6J10________-0,15 10 év____________6J11_________-0,14 15 év____________6^5________-0,11 BUBOR TheF­OS 2 hét* 1 hónap 6^6S 3 hónap_________________________M7 6 hónap 6,34 9 hónap* ~M2 12 hónap* 6749 * Az MNB 2002. május 1-jétól számítja. I­MAX 1 303,9644 (+0,2644) IMAX_____________________________ 1­296,0669___________________(+0,1134) I­MAX Composite_______________________ | 299,2788___________________(+0,2317) I­­MAX_____________________________ I 297,2672­­ (+0,0382) MAX- CAIB Értékpapír Rt. - TV3 Profitvadász Magyar Államkötvény­index Az 1 évnél hoszabb futamidejű, az elsődleges állampapír­­forgalmazói rendszerben szereplő, fix kamatozású államkötvények bruttó árfolyamaiból számított, tőkeérték-súlyozású index. UMAX: Rövid Lejáratú Magyar Állampapír Index Az 1 évnél rövidebb futamidejű, az elsődleges állampapír­­forgalmzói rendszerben szereplő, fix kamatozású állampapírok bruttó árfolyamaiból számított, tőkeérték-súlyozású index. MAX Composite. A MAX és az RMAX súlyozott átlagaként számított állampapapíra index 2MAX, 14 nap és 182 nap közötti hátralévő futamidejű államkötvények és diszkont kincstárjegyek indexe (Mindegyik indexnél 100 pont, 1996. december 31. ÁLLAMPAPÍR-PIACI HOZAMOK AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK JEGYZÉSE ALAPJÁN Értékpapír Vételi Vételi________________Eladási Eladási_____________Felhalm. ____________Árfolyam (%) Hozam (%) Cég Árfolyam (%) Hozam (%) Cég Kamat (%) D060412__________98,4692 6,15 DRESDNERAG 98,5919 5,65 DRESDNERAG 0,0000 A060412FQ3 100,0784 6,50______CITIBANK 100,1772 6,10_______CAIB/HVB_______5,2548 D06051Q_________97,9600 6,30 DRESDNERAG 98,1188_____5,80 DRESDNERAG 0,0000 A060512E01 100,6502 6,50______CITIBANK 100,7948 6,05 DEUTSCHEBANK 1,3989 D060607 97,4920 6,30 TAKARÉKBANK 97,6670 5,85 CAIB/HVB C.O'COT DQ60705_________97,0056 6,35_______CIBBANK 97,2119 5,90_______CAIB/HVB_______0,0000 A060824G03_______99,8628 6,65 DRESDNERAG 100,1300 6,20_______CIBBANK_______2,4932 D060830__________96,0257 6,45______INGBANK 96,3225 5,95 INGBANK_______0,0000 D061025__________95,0734 6,50______CAIB/HVB 95,4350 6.00_______CAIB/HVB_______0,0000 0061220__________94,1681 6.50_______INGBANK 94,5499 6.05_______OTPBANK_______0,0000 A070412F04 102.6166 6,70 DEUTSCHEBANK 103,2186 6,20 DEUTSCHEBANK 6,7562 A070612D02_______99,2303 6,80_______CIBBANK 99.8877 6.30_______CIBBANK_______3.6473 A071012G04 103,8629 6,80 DEUTSCHEBANK 104.5295 6.40_______OTPBANK - 2.3062 A08Q424D05 100,6673 6.90________ERSTE_______101,6028 6,45 DRESDNERAG 5.2041 A080612C03_______98,5465 6,90______CAIB/HVB 99,4091 6.50_______OTPBANK_______3,6473 A08Q812E05________98,9% 1 6,90________ERSTE________99.9187 6.50_______OTPBANK_______3,4904 A090212B99 107,4406 6,90________ERSTE 108,5596 6,50 DEUTSCHEBANK 3,9570 A090624C03_______99.9413 7,00_______CIBBANK 101,4473 6.50_______CIBBANK_______3,8548 A091012D04 104,2806 6,90 ERSTE_______105,2797 6.60________ERSTE________2,0568 A101012B05 99,3675 6,90________ERSTE 100,9549 6,50 CIBBANK_______1,6829 A110212A00 102,6084 7,00 DEUTSCHEBANK 104,7154 6.50 DEUTSCHEBANK 3,1226 A130212D02 98,8914 6,95 CAIB/HVB 101,3676 6,50 TAKARÉKBANK 6,1582 A140212D03 91,2383 6,95______CITIBANK 93,8461 6,50 DEUTSCHEBANK 5,0178 A150212A04 106,8824 6,95________ERSTE_______110,0360 6,50_______CIBBANK_______7,2986 A160212C05 90,0676 6,90________ERSTE________92,7727 6,50 CIBBANK_______1,4767 A171124A01________98,7853 6,90_______CIBBANK 102,8260 6,40_______CIBBANK_______0,8877 A201112A04 105,9043 6,85________ERSTE_______110,3085 6,40_______CAIB/HVB_______1,2329 1. Az árjegyzési adatok az üzletkötési időben véletlenszerűen kiválasztott pillanatnyi állapotot tükrözik. 2. Kötelező üzletkötési idő az elsődleges forgalmazók részére. 9.00-10.30 és 13.30-15.00 3. Az OTC forgalmi adatok forrása a KELER Rt. (az árfolyam tartalmazza a felhalmozott kamatot is). 4. Az értékpapírok kódjának 2-6. karaktere a lejárat időpontját mutatja. 5. Az adatok az elsődleges forgalmazók egymás közötti árjegyzését tartalmazza. Az árak tájékoztató jellegűek. * ÁKK-ISMA KINCSTÁRJEGYEK AUKCIÓJA az elfogadott ajánlatokból számított eredmények Az aukció időpontja: 2006. 01 09. Értéknap: 2006. 01. 0­ Lejárat dátuma: 2006. 02. 22. Sorozat kódjele: D060222 ISIN kód: HU-0000515531 Értékesítésre meghird. menny. (Ft) 30 QOfrot­ Lejárat (napokban) 42 A benyújtott ajánlatok összege (M Ft) 59 ,74~év~ Az elfogadott ajánlatok összege (M Ft) 29 999,97 BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK Kibocsátott összes mennyiség (M Ft) 30 000,00 Max. éves kötvényegyenérték-hozam (%)—ISMA 5,97 Min. éves kötvényegyenérték-hozam _(%)-ISMA 5,89 Átl. éves kötvényegyenérték-hozam (%HSMA 5,97 Maximális eladási ár (%)■ 99,3175 Minimális eladási ár (%)­ 99,3083 Átlagos eladási ár (%) 99,3083 Utolsó aukció átlaghozama 5,98 Benyújtott ajánlatok (db) 4? Elfogadott ajánlatok (db) 1? Arányszám (%) 65,201T 1091 Budapest, Üllői út 1. Telefon: 476-5201 Fax 476-2040 CA IB Értékpapír Befektetési Alapkezelő Rt. ■ alapkezelo@ca­ib.com ■ www.caib.hu ^ ^ 1011 Budapest, Fe­t 14-18. (Ik­ em.) Tel.: (1) 577-4200 Fax: (1) 577-4250 f R Termékek: ^­­*-■*-* CADRAL - nyílt végű USA részvényalap CA Eurobond - nyílt végű, euróban denominált nyugat-európai kötvény alap CARAL - nyílt végű hazai kötvényalap CAKERAL - nyílt végű közép-európai kötvényalap CAKERAL - nyílt végű közép-európai részvényalap CAPPA - nyílt végű hazai pénzpiaci alap CARAL - nyílt végű hazai részvényalap CA Selecta - nyílt végű nyugat-európai részvényalap CA TopPharma - nyílt végű nemzetközi részvényalap CAVAL - nyílt végű vegyes alap CATAL - zárt végű nemzetközi részvényalap Vezető forgalmazó: HVB Bank Rt. Forgalmazók BNP Paribas Hungária Bank Rt., Concorde Értékpapír Rt. CIB Befektetési Alapkezlő Rt. fl alapkezelo@cib.hu ■ www.cibalap.hu 1027 Budapest, Medve u 4-14 Tel: 457-6881 Fax 489-6676 Termékek: 1 . _ CIB-KINCSEM Nyíltvégű Befektetési Alap - kötvény alap C­IB CIB Nyíltvégű Pénzpiaci Alap - pénzpiaci alap BANK CIB Nyíltvégű Részvény alap - részvény alap CIB Európai Részvény Alap - nemzetközi részvény alap Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. Rmfo@rif.hu­­ www.raiffeisenalapok.hu g~a ayiLI—w 1054 Budapest, Akadémia u. 6. Központi telefonszám: Fax: 484-4699 /C diiwnc 06/40-484848 ------FUNDS Raiffeisen Kötvény Alap - kötvény alap Raiffeisen Pénzpiaci Alap - pénzpiaci alap Raiffeisen Likviditási Alap - pénzpiaci alap Raiffeisen Részvény Alap - részvény alap Raiffeisen Ingatlan Alap - ingatlan alap Raiffeisen Alapok Alpján Konvergencia - alapok alapja Raiffeisen Nemzetközi Részvény Alap - nemzetközi részvény alap X DEVIZA (FOREX FUTURES) DISZKONTKINCSTÁRJEGYEK Határidő Ajánlati ársáv ve.min ve.max ea.min ea.max Kötések Forgalom DKJ-kód Vételi Eladási USA-DOLLÁR (HUF/USD) február 208,98 208,98 - - 208,98 208,98 1000 március________________________207,17 207,17 207,70 207,70 207,17 207,7­­­100 összesen (total) - - - - - - 2100 USA-DOLOR (GBP/USD) — október 1.752 1,75? - - 1,75? 1.752 2000 összesen (total)________ - - ... 2000 EURÓ (HUF/EUR) " január " ' 250.05 250.60 - - 250.06 250.60 500 február____________________________ - 251.02 251.02 251.02 251.02 1000 március________________________251.30 251.89 251.30 251.75 251.30 251.89 2500 április____________________________­ ______­______- 252.85 252,85 100 összesen (total)_______________________-______­______-______­______- - 4100 EURO (USD/EUR)­­ február_________________________1,219 1,219 1.216 1.220 1,216 1,220 980 összesen (total) - - - - - - 980 EURO (JPY/EUR) február____________________________­­ 138,95 138,95 138,95 138,95 100 összesen (total) - - - - - - 100 SVÁJCI FRANK (GBP/CHF) február 2.230 2.247 - - 2.230 2.247 1300 október____________________________ 2.249 2.249 2.249 2.249 500 öisszesen (total)_______________________­______­______­______- - - 1800 SVÁJCI FRANK (USD/CHF) --------------­október 1.268 1.274 - - 1.260 1.274 1200 összesen (total) - - - - - - 1200 JAPAN YEN (USD/JPY)­­ február 113.56 114.30 - - 113.56 114.30 200 október____________________________ - 114.16 114.16 114.16 114.16 200 összesen (total)_______________________­______­______­______­_____- - 400 JAPÁN YEN (BBP/JPY) október - - 203.66 203.66 203.06 203.66 700 összesen (total) - - - - - - 700 LENGYEL ZLOTY (EUR/PLN)______________________ október 3,765 3,765 - - 3,765 " 3765 650 összesen (total)_______________________­ ______­______­______­_____ 650 árf. hozam (%) árt. hozam (%) ___________________________BHM D060118 99,80 9,14 ______­D060125 99,63 9,04 99,83 4,14 D060201 99,45 9,18 99,76 3,99 D060208 99,28 9,13 99,68 4,04 D060215 99,11 9,10 99,59 4,17 D060222 98,95 9,01 99,49 4,35 D060301 98,78 9,02 99,38 4,55 D060308 98,62 8,96 99,26 4,77 D060316 98,44 8,90 99,12 4,99 D060322 98,31 8,84 99,01 5,14 D060329 98,15 8,82 98,88 5,30 D060405 98,00 8,76 98,74 5,48 D060412 97,85 8,72 98,59 5,67 D060510 97,19 8,79 98,15 5,73 D060607 96,53 8,87 97,69 5,83 D060705 95,93 8,80 97,27 5,82 D060830 94,78 8,66 96,43 5,82 D061Q25 93,71 8,51 95,60 5,83 DQ6122Q 92,69 8,37 94,79 5.83 1800 T2DF 1200 200 200 400 A táblázatban szereplő árfolyamok maximum 10.000.000 Ft névérték vételére, valamint maximum 40.000.000 Ft névérték eladására je­lentenek kötelezettséget. Nagyösszegű készpénzfelvételi szándékát a fiókban kifüggesztett rendelkezés szerint kérjük előző napon jelezze. A kereslet-kínálat változásának függvényében a napközbeni árfolyamváltoztatás jogát a Magyar Államkincstár Rt fenntartja. EHM: kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató Felhívjuk a figyelmet, hogy a Magyar Államkincstár Rt 14 nap alatti hátralévő futamidejű állampapírokat nem kínál eladásra. A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR ÁRFOLYAMAI BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE / BSE__________________ eJiui­fiR'iiMiVi————i^—— KÖTVÉNYEK/BONUS____________ Kamat (%) Futamidő Kötések Utolsó kötés _______________________száma árf.-ért (Ft) b­re, (db) záróár (%) áttért (%) időpontja áf.árf. (%) 2006-G 6,50 03.­06.08.24. 1 99833300 10000 99.83 99.83 05.09.08. 100.87 MKB-1 - 02.-07.02.06. 8 24756000 2480 100.3 99.82 06.01.06. 99.5 01B07-1 - 04.-07.05.28. 1 475104 45 105.58 105.58 06.01.03. 105.64 BIZTOSÍTÓI ALAPOK BEFEKTETÉSI EGYSÉGÉRTÉKE Alap________________________________________Legutolsó nettó eszközérték__________ _______ ____________________________aMa________összege (Ft)______jegyenként (Ft) Allianz Árfolyamgarantált Állampapír Alap január 6. 145 221 513 1,029588 Allianz Európai Kötvény Alap__________________január 6.______22 435 154________0,989474 Allianz Európai Részvény Alap_________________január 6.______29 531 145________1,139817 Allianz Magyar Kötvény Alap__________________január 6. 121 934 607________1,026235 Allianz Magyar Részvény Alap_________________január 6.______83 729 757________1,262207 Allianz Nemzetközi Ingatlan Alap_______________január 6._____22 434 301_________1,002580 Forrás: Allianz Hungária____________________________________________________________ NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAPOK NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE Alap Legutolsó nettó eszközérték Alap Legutolsó nettó eszközérték ______________________________napja összege (Ft) jegyenként (Ft) ______________________________napja összege (Ft) jegyenként (Ft) ACCESS Aranytégla 01.10. 54 209 399 1.386279 KBC Bonds Corporates Euro** 01.05. 665 975 762 667,48 ACCESS DYNAMIC_________________________01.10. 145 318 667 1,404667 KBC Bonds Corporates USD*____________________01.05. 174 123 637 692,2 ACCESS Ingatlan Nyíltvégű Befektetési Alap____________01.10. 1 512 614 614 1,220131 MKB Alapok Alapja_________________________0009.______260 430 872 0,997822 ___ACCESS Pénzpiaci 01.10. 3 271 106 233 1,524685 MKB Bonus Nyíltvégű Részvény Befektetési Alap 01.10. 2 150 550 438 1,964472 ACCESS Vegyes 01.10. 218 428 020 1,555639 MKB Európai Részvény 01.10. 2 142 210 108 0,758014 AEGON Belföldi Kötvény_______________________01.06. 5 160 615 454 2,32616 MKB Hozamvadász Nyíltvégű Befektetési Alap___________01.10. 3 338 159 123 1,062635 ___AEGON Belföldi Részvény 01.06. 1 376 311 723 3,061026 MKB Nemzetközi Kötvény 01.10. 538 881 501 1,273602 AEGON MoneyMaxx Expressz Alap 01.06. 4 024 604 802 1,510602 MKB Prémium Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap 01.10. 11 950 313 892 1,307811 AEGON Nemzetközi Kötvény 01.06. 2 928 235 950 1,197683 MKB Állampapír ÖTVK 3 280133 914 3,730342 AEGON Nemzetközi Részvény_____________________01.06. 5 592 211 265 1,016752 Magyar Posta Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja__________01.10. 1 974 611 406 1,0141 AEGON Pénzpiaci__________________________01.06. 5 153 273 682 1,304383 Magyar Posta Pp.__________________________01.10. 9 857 231 600 1,0726 BLB Convertible Bond (AL)** 01.06. 134 987 582 123,05 OTP Dollár Kötvény* 01.10. 5 512 724 0,01073086 BLB Convertible Bond (InstA)** 01.06. 134 987 582 24602,88 OTP Euro Kötvény** 01.10. 11 156 794 0,01101818 BLB Convertible Bond (TNL)** 01.06. 134 987 582 111,7 OTP Ingatlanbefektetési Alap 01.10. 75 135 699 926 1,322484 BLB Corporate Bond (AL)**_____________________01.06. 158 382 808 55,45 OTP Közép-Európai Részvény Alap**________________0L05._________820 216 1,038906 BLB Corporate Bond (InstAL)** 01.06. 158 382 808 5273,49 OTPMaxima 01.09. 21 612 507 762 1,523867 BLB Corporate Bond (TL)** 01.06. 158 382 808 62,75 OTP Optima ÖílÖ 402 591 979 023 3,364707 BLB Corporate Bond (TNL)**____________________0L06.______158 382 808 67,37 OTP Paletta_____________________________01.09. 9 688 166 595 2,713195, BLB OptiTrend (AL)**________________________0L06._______37 327 298 120,34 OTP Prizma Hozambiztosított Nyíltvégű Származtatott Alap 01.09. 5 061 907 116 1,138297 BLB OptiTrend (InstAL)** 01.06. 37 327 298 12183,84 OTP Pénzpiaci Alap 01.10. 40 241 801 800 1,055279 BLB OptiTrend (TNL)** 01.06. 37 327 298 117,85 OTPQualityRészvény 01.09. 51 352 300 095 2,710608 BLB Pharma Global (AL)** 01.06. 27 997 441 39,37 OTP-UBS Alapok Alapja 01.09. 25 914 134 292 1,018597 ___BLB Pharma Global (TNL)** 01.06. 27 997 441 37,83 Parvest Asia (Classic Capitalisation)* 01.05. 126 657 887 240,06 BLB Rendite (AL)*_________________________CL06._______24 625 123 51,02 Parvest China (Classic Capitalisation)­______________CL05______186 527 237 167,43 BLB Rendite (TNL)"________________________01.06._______24 625 123 59,06 Parvest Emerging Markets Europe Classic Capitalisation*1 * 01,05._______74 304 107 163,449999 ___BLB Short Term** 01.06. 55 665 369 106,61 Parvest Europe (CIs Cap)** 01.05. 158 681 588 58,75 Budapest (I.) Állampapír 01.09. 86 627 154 809 4,4899 Parvest Europe Dividend Classic Capitalisation** 01.05. 334 675 284 70,569999 Budapest (II.) Kötvény_______________________01.06. 23 340 936 571 3,8927 Parvest Europe Dynamic Growth Classic Capitalisation** 01,05._______52 848 024 196,25 Budapest Bonitas_________________________01,09. 62 684 490 050 1,4957 Parvest Europe Mid Cap (CIs Cap)**_______________01.05. 294 418 411 405,91 ___Budapest Ingatlan Alapok Alapja 01.09. 19 399 691 615 1,3037 Parvest European Bond (CIs Cap)** 01.05. 284 053 138 268,12 Budapest Nemzetk. Kötvény 01.06. 785 366 954 1,1587 Parvest Floor 90 Euro** 01.05. 19 534 296 1052,42 Budapest Nemzetk. Részvény 01.06. 1 983 471 671 0,8803 Parvest Japan (Classic Capitalisation)*** 01.05. 132 969 481 479 5781 Budapest Növekedési Részvény____________________01.06. 6 880 163 754 3,4687 Parvest Japan Small Cap (Classic Capitalisation)**_______01.05. 47 189 621 593 7826 Budapest Pénzpiaci_________________________01.09. 50 047 372 152 1,001063 Parvest Latin Amenca Classic Capitalisation*___________0L05._______100 488 786 437,529999 Budapest Vegyes__________________________01,06. 924 317 663 1,5756 Parvest Short Term Dollar (CIs Cap)*_______________01,05. 436 450 980 181,259999 CA Devizarészvény__________________________01,06. 1 774 005 101 0,844548 Parvest Short Term Euro (CIs Cap)**_______________01,05. 709 251 398 186,9 CA Eurobond Kötvény Alap**___________________0L06.________3 485 028 1,042026 Parvest US Dollar Bond (CIs Cap)*_________________(05._______86 543 503 329,029999 CA Kötvény______________________________01.06. 14 457 101 599 2,787405 Parvest US Small Cap (CIs Cap)*_________________01.05. 492 989 655 413,86 CA Közép-Európai Részvény_____________________01.06. 4 046 624 882 8,160115 Parvest US Value Classic Capitalisation*_____________01.05. 120 175 551 111,13 CA Pénzpiaci 01.09. 38 875 966 519 2,319079 Parvest USA* 01.05. 797 812 746 80,269999 CARészvény 01.06. 1 559 573 388 2,561634 Parvest World (CIs Cap)* 01.05. 99 154 305 141,389999 CA Selecta Európai Részv.______________________01,06. 5 444 778 324 1,070947 Parvest World Prestige (Classic Capitalisation)*__________(05._______32 226 505 263,819999 CA Vegyes Alap 01.06. 3 306 513 897 1,706281 Parvest World Resources (Classic Capitalisation)* 01.05. 87 585 640 185,9 ___CIB Betét Alap 01.09. 2 649 070 454 1,0437 Quaestor Aranytallér 01.05. 271 677 449 3.0829 CIB Euro Pénzpiaci Alap**_____________________(06.________3 209 584 0,01003 Quaestor Borostyán_________________________01.06. 1 372 996 041 2764.88 CIB Európai Részvény________________________01.06. 1 010 009 199 1.0223 Quaestor Deviza___________________________01.06. 130 978 059 0,856567 CIB Indexkövető Részvény Alap 01.06. 2 391 408 103 1,7575 Quaestor Első Hazai Lakásalap 01.06. 1 211 192 745 13623 CIB Ingatlan alapok Alapja 01.09. 33 807 112 377 1,2496 Quaestor Ingatlan_________________________01.06._______861 332 455 15227 CIB Konvergencia Kötvény Alap___________________01.06. 2 138 017 549 1,1298 Quaestor Kurázsi__________________________01.06. 1 361 825 542 2,373764 CIB Profitmix Tőkegarantált Származtatott Alap 01.05. 1 588 651 219 10033,9246 QuaestorTallér 01.05. 529 074 292 3,2419 CIB Pénzpiaci____________________________01.09. 28 700 788 809 1,5809 Raiffeisen Alapok Alapja______________________01.06. 8 361 317 119 4,016742 CIB Részvény 01.06. 1 223 114 097 2,0258 Raiffeisen EuroPlus Kötvény Alap 01.09. 1 581 156 020 1 0,28 CIB-KINCSEM 01.06. 4 083 039 084 2,4114 Raiffeisen Eurázsia Részvény Alap** 01.09. 443 150 205 124,05 Concorde 2000___________________________01.06. 5 504 900 490 3,72495 Raiffeisen Filmtámogatási Befektetési Alap____________01.06. 2 846 914 644 1,017853 Concorde Kötvény___________________________01.05. 2 153 347 672 1,468431 Raiffeisen Garantált Pénzpiaci Befektetési Alap__________01.06. 885 765 815 1,021844 Concorde Nemzetközi Részvény____________________01.05.­­ 993 216 620 1,250608 Raiffeisen Index Prémium Származttott Alap 01.06. 881 333 615 1,046098 Concorde Pénzpiaci_________________________01.05. 4 553 958 560 1,650805 Raiffeisen Ingatlan Alap______________________01.06. 92 735 633 039 1,458527 Concorde Részvény 01.05. 3 284 811 416 3,097308 Raiffeisen Kelet-Európai Részvény Alap** 01.09. 1 314 128 800 291,56 Concorde Rövid Futamidejű Kötvény Befektetési Alap 006­­6 104 122 844 2,112515 Raiffeisen Kötvény 01.06. 4 137 490 566 2,15227 Concorde VM Abszolút Származtatott Alap 01.05. 2 105 348 605 1,007327 Raiffeisen Likviditási 01.06. 8 026 780 066 1,369706 Credit Suisse Bond Fund (Lux) Euro B** 01.09. 2 413 688 755 374,02 Raiffeisen Nemzetközi Részvény___________________01.06. 4 276 318 603 2,4844 Credit Suisse Bond Fund (Lux) Inflation Linked (Euro) B* * 01.09. 306 325 584 106,61 Raiffeisen Pénzpiaci________________________01.06. 26 933 932 771 2,161443 Credit Suisse Bond Fund (Lux) Inflation Linked USD B* 01.09. 128 865 963 104,21 Raiffeisen Részvény 01.06. 2 765 362 773 1,938509 Credit Suisse Bond Fund (Lux) TOPS Euro B** 01.09. 395 154 124 106,74 Raiffeisen-Euro-VállalatiKötvényAlap** 01.09. 181 272 405 131,46 Credit Suisse Bond Fund (Lux) TOPS USD B**___________01.09. 240 502 932 105,61 Raiffeisen-Euröpa-RészvényAlap**________________01.09. 726 274 259 191,32 Credit Suisse Bond Fund (Lux) Target Return Euro B** 01.09. 1 377 707 451 108,77 Raiffeisen-Globál-KötvényAlap** 01.09. 464 440 245 67,82 Credit Suisse Bond Fund (Lux) Target Return USD B* 01.09. 233 131 376 104,63 Raiffeisen-Globál-MixAlap** 01.09. 341 615 292 740,56 Credit Suisse Bond Fund (Lux) USD B* 01.09. 629 712 826 2533 Raiffeisen-Globál-RészvényAlap** 01.09. 863 363 222 203,25 Credit Suisse Bubor Plusz "B." 01.09. 154 537 948 1,015297 Raiffeisen-Konvergencia-Kötvény Alap** 01.09. 261 973 817 131,08 Credit Suisse Bubor Plusz I"____________________01.09. 229 247 213 1,017007 Raiffeisen-USA-Részvény Alap**_________________01.09. 313 858 956 98,04 Credit Suisse Eq Lux EUR** 01.09. 665 082 770 308,94 Reálszisztéma Ingatlanalap 01.10. 3 658 868 014 1,69333 Credit Suisse Eq Lux GFI** 01.09. 97 190 782 104 Reálszisztéma Értékpapíralap ÖTTÖ 93 278 148 1,35747 Credit Suisse Eq Lux GHC**­­5TM 22 511 283 744 Takarék ÁllampapírAlap ÖTÖS 233 403 959---------1496945 Credit Suisse Eq Lux USA* 01,09, 437 501 940 682,04 UBS (Lux) Key Selection Sicav-European Equities B** 01,06. 141 944 817 15,67 Credit Suisse Equity Fund (Lux) Eastern Europe**________01.09. 412 985 950 95,95 UBS (Lux) Key Selection Sicav-US Equities (USO) B*________01.06. 2 802 337 221 15,66 Credit Suisse Euró B. Ingatlan Alap** 01.09. 9 137 701 1,020644 UBS (Lux) Strategy Fund-Balanced (EUR) B** 01,06. 1 515 940 145 1915,08 Credit Suisse Euró I. Ingatlan Alap** 01.06. 25 110 428 1.000122 UBS (Lux) Strategy Fund-Fixed Income (EUR) B** 01.06. 733 416 345 1962,67 Credit Suisse Ingatlan Alap 01.09. 12 565 389 271 1,123779 UBS (Lux) Strategy Fund-Growth (EUR) B** 01.06. 659 318 159 2464,94 Credit Suisse Konzervatív Vegyes Ala­p 01.06. 1 831 914 171 1,059096 Volksbank EURO Kötvény Alapok Alapja** ÖTC+ 1 178 213 1,08876 Credit Suisse Kötvény________________________01.06. 2 815 095 029 1,492093 Volksbank Ingatlan Alapok Alapja 01.10. 1 642 242 299 1,224924 ERSTE Alpok Kötvény________________________01.09. 5 524 541 825 1,9121 Volksbank Pénzpiaci Alapj. 01.10. 560 836 593 1,071719 ERSTE Alpok Pénzpiaci Alap_____________________01.10. 111 947 659 491 1,4707 Volksbank Állampapír Alapok Alapja ÖTÖÜ 227 301 136 0949 ERSTE AlpokRészvény________________________01.09. 2 758 055 175 2,4296 ZÁRTVÉGŰ ALAPOK ___ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap____________01.10. 50 663 352 983 1,1753 Budapest Aranytrió Garantált Szárm. Zártvégű Befekt. Alap 01.05. 2 119 702 330 10682,4759 ___Erste ESPA STOCK AMERICA (VT)_________________01.09. 19 729 133 757 53887.48 Budapest Garantált Származtatott Zártvégű Alap 01.06. 873 129 662 12120,0675 _ Erste ESPASTOCKEUROPE (VT) 01.09. 83 167 999 708 43302,32 CA Szivárvány Tőkegarantált Alap_________________01.06. 1 160 458 152 10837,1 -----Erste ESPA STOCK GLOBAL (VT)___________________01.09. 16 054 225 033 20313 62 CATőkegarantált Alap_______________________01.06. 1 659 117 491 12273,76 -----fote Kártya Pénzpiaci Alap 01.10. 202 077 419 1,0093 CATőkegarantált Alap 2______________________01.06. 2 287 014 716 13007,85 -----Európa Ingatlan Alap - -------------------------------CUO____48 020 314 572_____064___ CIB Tőkegarantált Származtatott Alap______________­06. 2 721 945 010 10320.0533 -----pin Partners K&H Fix Plusz 10-------------------------------1730_____2 484 983 007___9842.22____ Futureall­ Ingatlan Alap______________________12.30. 4 672 606 868 23363 -----Fund Partners K&H Fix Plusz 9---------------------------------1 130--------1 576 319 10020,6--------- HVB Triatlon 2 Tőkegarantált Alap_________________01.05. 5 107 021 858 10313,22 ----------------------------------------------------------------fffr---------, m S-----SMt------- HVB Triatlon Tőkegarantált Alap__________________01.06. 3 007 077 272 10532,19 Fund Partners K&H Hozamfa 3 12.30. 1 687 684 574 9444,82 K#Mnnihr fív ?9T'írm*tTt'imnH Ai­m* m mn m­orac inc Fund Partners K&H Szakaszos Hozamú 1----------------------ES----------386 799 438 10024,51-------- Sl“i.rr'?.SMmlaaal0ttWap----------------------------------------tEtff------^---------­■-■' HInlndaWtBto^AFn»-----------------------------OTCS--------2 343 772 960---------TtJUTT A-------------1Sg------4S---------­Futura Kötvény Alap 01.06. 1262 820 108 UmV TMg M------12?---------­Futura Pénzm­ari Alan 01 06 oft0717916, 1966R7 K&H Dollár Fix 5. _________________________ 01.04. 1 765 646___98____ GE Money Fund. Zab. Budowy Kapitala Alap 01.05. 3 207 235 1,0023 -----1^4E­llári^[maztatott Alap------,---------------------------------------­-5­ 291 652___106______ GEMOneyFund. Zab. Inv^YOchorona Kap. Alap-----------ÖTÖS-------------3207 235--------10623- K&H EuroFix 2 Származtatott Zártvégű Értékpapír Alap-* 01.05. 11 597 092 107 GENERÁLI Nyugdíjpénztári-------------------------------COIB--------5 088 190 169---------1 1469 731 K&H Euro Fix4. Származtatott Zártvégű ÉrtékpapírBefektetés** 01.05. 13 926 459 103 HVB Lépéselőny Befektetési Alapokba Befektető Befektetési AI 01.06. 9 824 4­080 1­043031 ■ K&H Euro Fix 5. Származtatott Zártvégű Értékpapír Befektetés** 01.05. 7 068 350 102 Hozamgarancia___________________________01.10. 648 788 922 2,843 ___^ Euro Fix 6 Alap**______________________0004________2 879 688 96 IE Hunnia Deviza Részvény (IV.)___________________01.06. 241 578 764 1,2284 ___K&H Euró Fix 3. Szárm. Zártvégű Értékpapír Befektetés Alap** 01.05. 13 397 257 105 IE Hunnia Euró Hozamtermelő****_________________0L09.______537 337 683 1,011659 ___K&H EuróFix Származtatott Alap**_______________CLCS________17 674 005 108 IE Hunnia Kamatvadász______________________CL06.______162 876 200 1,7016 ^fa^2____________________________01.05. 5 779 518 129 11961______ IE Hunnia Pénzpiaci_________________________01.09. 20 065 827 619 2,0265 ___K&HFixplug3___________________________01.05. 1 525 246 551 12194 IE Hunnia Részvény 01.06. 496 959 145 1­9064 K&H Fix Plusz 5 Származtatott Alap _____________01.05. 2 109 609 725 11739 IE Hunnia Államkötvény (III.) CLC­ 2 055 942 158 076 K&H Fix Plusz 6 Származtatott Zártvégű Értékpapír Alap 01.05. 1 904 378073 11709 ING Globális Részvény 01.06. 19 826 119 100 0,69711 ___K&H Fix Plusz 7. Származtatott Alap_______________01.05. 2 922 699 778 11369 ING IndexkövetőRészvény Befektetési Alap 01.06. 414 275 981 1,89715 ___K&H Fix Plusz 8. Származtatott Alap_______________01.05. 3 165 493 403 10765 ING Kiegyensúlyozott Vegyes Alapokba Befektet? Befekt Alap 01.05. 227 515 789 1,00947 K&H Fix Plusz Extra Származtatott Alap _____________01.05. 3 071 207 988 11762 ING Kötvény Befektetési Alap (Oi) 844 115 248 09184­ K&H Hozamfal. Származtatott Zártvégű Értékpapír Befektetési 01.05. 4 435 056 382 10303 ING Pénzpiaci Alap 01.06. 3 650 015 534 027949 K&H Hozamfa 2. Származtatott Zártvégű Értékpapír Befektetési 01.05. 3 471 666 985 9950 K&H Amerika Alap 01.09. 516 509 517 01626745 MKB Euroforint Tőke- és Hozamgarantált Származtatott Alap 01.09. 1 712 213 172 9776,979975 K&H Aranykosár 01.09. 19 047 417 558 2,850039 OTP Alfa Hozambiztosított Zártvégű Származtatott Részvény RI 01.09. 5 410 627 861 10987,69736 K&H Ingatlanpiaci Alap_______________________01.09. 6 276 497 638 1,81416 Off Fantázia Gaz. Zv. Szárm. Rv. Alap_______________01.09. 1 346 823 131 12565,05515 K&H Kötvény_____________________________01.09. 17 122 523 633 3,499345 Pillér Első Ingatlan _______________________12.31. 3 426 660 723 1071 K&H Navigátor____________________________01.09. 5 280 836 817 2,933125 NYÍLTVÉGŰ, ZÁRTKÖRŰ ALAPOK K&H Pénzpiaci 01.09. 73 710 703 854 1,721239 Arany Oroszlán Befektetési Alap ________________01.06. 7 686 189 116 0,802359 K&H Részvény 01.09. 231 327 lfp.........1,540548 Carion Ingatlan Befektetési Alap­_________________01.10. 1 279 413 078 1,132825 K&H Unió Alap___________________________01.09. 2 914 962 815 0,965208 Generali Cash____________________________01.09. 4 252 101 084 1,430483 K&H Válogatott I. Alap_______________________01.09. 8 029 413 416 1,096081 Generali Gold____________________________01.09. 13 222 557 486 2,41725 -----K&H Válogatott II. Alap_______________________01.09. 16 966 730 028_____1 13002 *A nettó eszközérték adatai dollárban értendők **A nettó eszközérték adatai euróban értendők ___K&H Válogatott III. Alap________________________01-09­_____8 357 702 765_____1.209008 "ilA nettó eszközérték adatai japán jenben értendők ****4 nettó eszközérték adatai eurocentben K&H Válogatott IV. Alap Nyitott kör. Élsz­­áz ______________(kont) új régi vált USA-DOLLÁR (HUF/USDXBÉT)___________________ január_________28834 206,95 206,24 0,71 február_________4650 207,19 206,48 0,71 március________5700 207,37 206,66 0,71 április__________200 207,65 206,93 0,72 június_________1500 208,20 207,52 0,68 július__________100 208,42 207,74___0,68 augusztus_________ 208,64 207,97 0,67 szeptember_______900 208,92 208,25 0,67 október__________ 209,26 208,64 0,62 november_________ 209,49 208,87 0,62 december_______5050 209,77 209,17 0,6 07. március________­ 210,54 209,96 0,58 07. december_______ 212,87 212,37 0,50 összesen (total) 46934__________________ USA-DOLLÁR (GBP/USDXBET) február_________600 1,765 1,770 -0,005 szeptember________ 1,771 1,776 -0,005 október________14650 1,765 1,770 -0,005 07. június_________ 1,770 1,775 -0,005 07. december_______ 1,772 1,777 -0,005 összesen (total) 15250__________________ EURO (HUF/EUROBET) január_________38200 250,16 250,81 -0,65 február_________5250 250,85 251,50 -0,65 március________18510 251,46 252,11 -0,65 április__________200 252,31 25795 -0,64 június_________4060 253,89 254,56 -0,67 július__________1000 254,56 255,23 -0,67 szeptember_______1370 256,06 256,73 -0,67 október____________ 265,03 265,87 -0,84 november___________ 257,44 258,19 -0,75 december_______5200 258,27 259,02 -0,75 07, március________­ 260,49 261,28 -0,79 07, június___________ 262,75 263,56 -0,81 07, december - 267,32 268,20 -0,88 összesen (total) 73790 EURÓ (USD/EURKBÉT) február 5950 Ull 1,218­­ szeptember________ 1,250 1,257 -0,007 07, július_________ 1,243 1,251 -0,008 07, december - 1,256 1,263 -0,007 összesen (total) 5950 EURO (CHF/EUROBED február 200 1,540 1,540 0,000 március_________100 1,538 1,538 0,000 június­­ 1,532 1,532 0,000 szeptember________ 1,527 1,527 0,000 október__________ 1,507 1,508­­0,001 november________200 1,542 1,542 0,000 december_________ 1,523 ,523 0,000 07. március________ 1,518 ,518 0,000 07, június - 1,513 ,513 0,000 07, december - 1,502 1,503 -0,001 összesen (total) 500__________________ EURÓ (JPY/EUROBET) február 900 137,58 ~ 138,93 -IST szeptember________ 131,86 133,14 -1,28 október_________400 137,83 139,19 -1,36 07, június_________ 132.73 134,03 -1,30 07, december_______ 130,99 13226 -1.27 összesen (total) 1300__________________ ANGOL FONT (HUF/GBP) február_________400 365,72 365,47 0,25 szeptember________ 375,55 375,77­­0,22 október_________750 365,34 365,11 0,23 07, június_________ 374,01 374,16 -0,15 07. december_______ 377,09 377,38 -0,29 összesen (total) 1150__________________ SVÁJCI FRANK (HUF/CHF) február_________850 162,89 163,32 -0,43 március________1950 163,47 163,9 -0,43 június___________ 165,68 166,12 -0,44 szeptember________ 167,69 168,14 -0,45 október__________ 175,82 176,36 -0,54 november________500 162,26 162,69 -0,43 december_________ 169,61 170,10 -0,49 07. március________ 171,65 172,16 -0,51 07. június_________ 173,72 17415 -0,53 07. december_______ 177,94 178,50 -0,56 összesen (total) 3300__________________ SVÁJCI FRANK (GBP/CHF) február_________1950 2,245 2,238 0,007 szeptember________ 2,136 2,131 0,005 október_________5850 2,252 2,244 0,008 07. június_________ 2,153 2,147 0,006 07. december_______ 2,119 2,114 0,005 összesen (total) 7800__________________ JAPAN YEN (HUF/100 JPY)______________________ február___________ 182,33 181,02 1,31 szeptember________ 200,99 199,69 1,30 október___________ 181,50 18010 1,30 07. június_________ 197,95 196,65 1,30 07. december_______­ 204,08 202,77 1,31 összesen (total)______­__________________ CSEH KORONA (HUF/CZK) február__________175 8,717 8,707 0,010 március ■­______6800 8,740 8,730 0,010 június_________8700 8,833 8,824 0,009 szeptember______2090 8,916 8,907 0,009 október__________ 9,257 9,250 0,007 november________640 8,690 8,681 0,009 december_______1100 8,999 8,991 0,008 07, március________ 9,084 9,076 0,008 07, június_________ 9,170 9,162 0,008 07, december_______ 9,345 9,338 0,007 összesen (total) 19505__________________ LENGYEL ZLOTY (HUF/PLN)_____________________ február___________ 66,515 65,871 0,644 szeptember________ 68,599 67,887 0,712 október___________­ 66,440 65,797 0,643 07, június_________­ 68,273 67,572 0,701 07, december_______ 68,926 68,203 0,723 összesen (total)______­__________________ EGY HÓNAPOS BUBOR február___________ 5,89­­ 5,87 0,02 március__________ 5,87 5,84 0,03 szeptember________ 7,58 7,87­­0,29 07. december_______ 6,16 6,20 -0,04 összesen (total) SVÁJCI FRANK (USD/CHF) február 3420 1,272 1,264 0,008 szeptember________ 1,206 1,200 0,006 október_________2500 1,275 1,268 0,007 07, június_________ 1,216 1,210 0,006 07, december_______ 1,196 1,190 0,006 összesen (total) 5920__________________ JAPÁN VEN (USD/JPY) február 2500 113,63 114,06 -0,43 szeptember________ 105,52 105,95 -0,43 október_________1800 114,02 114,45 -0,43 07. június_________ 106,75 107,18 -0,43 07. december_______ 104,31 104,73 -0,42 összesen (total) 4300__________________ JAPAN VEN (Gf­P/JPY) február - 20,58 201,­ szeptem­ber________ 186,84 188,18 -1,34 október_________1000 20129 802,61 -1,32 07. június - 188,94 190,27 -1.33 07. december_______ 184,78 186,11 -1.33 összesen (total) 1000__________________ LENGYEL ZLOTY (USD/PLN) február - 3.115 3.136 -0,020 szeptember________ 3,092 3.117 -0,025 október_________500 3.115 3.135 -0,020 07. június_________ 3,095 3.119 -0,024 07. december_______ 3.088 3.114 -0,026 összesen (total) 500_________________ LENGYEL ZLOTY (EUR/PLN) február "­­ 1400 3771 3.818 Tig szentem­ber - 3.863 3.916 -CJET október_________700 3.765 3.812 -0,047 07. június - 3.849 3.901 -01152 07. december_______ 3.878 3.932 -0.054 összesen (total) 2100__________________ HATÁRIDŐS DEVIZA ÁLLAMKÖTVÉNYEK VÉTELI ÉS ELADÁSI ÁRFOLYAMAI (százalék) Nettó ár Bruttó ár 2006. I. 9. Eladási Vételi Lejárat __________vétel eladás vétel eladás bruttó vételi bruttó eladási hozam (EHM) hozam (EHM) 2006/F 99,56 100,30 104,80 105,54 104,75 105,50 4,94 8,33 2006.04 12 2006/E 99,96 100.92 101,34 102,30 101,30 102,27 5,62 8,50 2006.05 12 2006/G 98,75 100,40 101,23 102,88 101,20 102,86 4,98 8,41 2006.08 24 2007/F 100,79 103,77 107,52 110,50 107,51 110,50 5,19 8,25 2007 04 12 2007/D 97,36 100,62 100,99 104,25 100,98 104,25 5,25 8.25 2007 06 12 2007/G 101,51 105,64 103,79 107,92 103,80 107,93 5,35 8.25 2007 10 12 2008/D 97,94 102,58 103,12 107,76 103.11 107,74 5,45 8.25 2008.04.24 2008/C 95,71 100,26 99,34 103,89 99,34 103,90 5,47 8.25 2008.06.12 2008/E 95,97 100,50 99,44 103,97 99.42 103,96 5,50 8.25 2008.08.12 2009/B 103,79 109,28 107,72 113.21 107.69 113.19 5,50 8.25 2009.02.12 2009/C 96.30 102.21 100,14 106,05 100,12 106.03 5.50 8.25 2009.06.24 2009/D 99,94 106,47 101,97 108,50 101,95 108.48______5,50 8.25 2009 10 12 2010/B 96,10 101,97 97,76 103.63 97.74 103.61 5,50 7.75 2010.10.12 2011/A 99.55 105.80 102,65 108,90 102,63 108,88______5,50 7,75 201­1 02 12 2013/D 94,68 102,78 100,82 108.92 100.80 108,90 6,25 7,75 2013 02 12 2014/C 86,77 95,28 91.77 100,28 91.75 100,26 6,26 7.76 2014.02.12 2015/A 101,18 111.04 108,46 118.32 108,43 118,30 6,36 7,81 2015 02 12 2016/C 86,70 93,33 88,16 94,79 88,14 94,77 6,42 7,42 2016.02.12 2017/A 95,25 103.16 96,12 104,03 95,80 103,68______6,36 7,36 2017.11 24 2020/A 102,01 111.63 103.22 112.84 102.31 111.81 6,27 7,27 2020.11.12 BnM árfolyamahteM árfolyamaesfMessei napjaigtMmrM Immat A tablántbanslemply árfolyamok maximum 10.00000­ Ft náótekÉtelére.wIam­int maximum 4QBOBOOOR nMm­á eladására yAmteoa IdteleayOsÉgeL Nagfissagú kÉsypáKhMtí syándákolt a tótom títeggsMtenlelB és smmf táji* eBVnapol A leedetditílat aálttásának feggváryefaarmitöpttás árfrayam válttá a tasjogát a Magio Allamleni^rk­tfrmtáitp.EmkortrtíryrwdiMitmropMrrimtámMegységlsImrmriiitatO FMjukatigelmel twaMagrarAllamhik­kárl­tHi­apalaltíl^lévafutaniillejúai lampaplittam­ellilvnálelarlatá." kamatlarlei miatt as arUyakr*gy,ms tárrtr­

Next