Napi Gazdaság, 2006. október (16. évfolyam, 192-212. szám)

2006-10-02 / 192. szám

Nem kellettek a milliós ékszerek a BÁV-nál MŰTÁRGYPIAC, 12. OLDAL ► ÖTBŐL NÉGY RÉSZVÉNY DRÁGULT IDÉN Az év első kilenc hónapjának mérlege a BÉT-en kicsit más képest fest, mint az előző években, a BUX három ne­gyedév alatt mindössze öt százalékkal erősödött. A stag­náláshoz közeli teljesítmény ráadásul meglehetősen nagy volatilitás mellett jött össze. A négy blue chip közül há­romnak csökkent az értéke, a Magyar Telekom kilenc, az OTP négy, a Mol pedig egy százalékkal lett olcsóbb 2005 utolsó kereskedési napjához képest, miközben a Richter 16 százalékkal drágult. Az emelkedés százalékos értéke alapján az elmúlt kilenc hónapban a Novotrade emelke­dett a legjobban, de kiválóan teljesített a Synergon is, va­lamint elégedettek lehetnek a Pannonplast és az IEB tu­lajdonosai is. A világ tőzsdéi közül jól szerepeltek a latin­amerikai piacok, rosszul az Öböl mentiek. Térségünkben a prágai index mérlege az első három negyedévben 2 száza­lékos veszteség, miközben a lengyel WIG-20 értéke 10, a BUX-é 5 százalékkal nőtt. 7. oldal Tőzsdék-piacok ► BÉT: VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKRE VÁRT A TŐZSDE A meg­szokottnál alacsonyabb forgalom mellett zajlott a keres­kedés a Budapesti Értéktőzsdén, a befektetők feltehető­en már nem akartak pozíciókat felvenni az önkormányza­ti választások előtt. Az irányadó index a kedvező európai hangulat ellenére egész nap lefelé tartott, és záráskor csütörtöki értékénél 1 százalékkal alacsonyabban, 21 755 ponton állt. A legélénkebb érdeklődés ezúttal a Mol-papírokat kísérte, forgalma meghaladta a 10 milli­árd forintot. Az olajipari részvény egyre jobban eltávolo­dott a 20 ezer forintos szinttől, a leértékelődést csak a shortosok nap végi pozíciózárásai állították meg. ► KÜLFÖLD: CSÚCS UTÁN CSÖKKENÉS A frankfurti mutató hosszú ideje nem látott, hatezer pont feletti szinten vég­zett. A 0,3 százalékos erősödés részben a tegnapi nagy buktát korrigáló, chipgyártásban érdekelt Infineon 2 szá­zalékos javulásának, illetve a MAN és a BMW erősödé­sének volt köszönhető. A csütörtöki kereskedésben csú­csot döntő, s a korábbi napokban remekül szereplő Dow Jones ipari átlag pénteken lejjebb csúszott, egyebek mellett a várakozásoknak nagyjából megfelelő, ám 11 éves csúcsot jelentő, a Fed által közölt mértéknél ma­gasabb maginfláció miatt. A dollár az inflációs adat köz­zététele után erősödött az euróval szemben, péntek este 1,2674 körül ingadozott a kurzus. ► DEVIZAPIAC: LEFELÉ MENT AZ EURÓ Kisebb-nagyobb erő­södésekkel tarkítva ugyan, de alapvetően lefelé tartott az euró a bankközi devizapiacon pénteken. Délelőtt még rövid időre a 274 forintot is megközelítette, délután 273 forint volt az ára, ami körülbelül félforintos olcsóbbo­dást takar. A dollár napközben jellemzően 215,50 és 216,50 forint között mozgott, estefelé viszont megint visszasüllyedt a héten elég sokat kóstolgatott 215 forin­tos szintre. A másodlagos állampapírpiacon a legtöbb referenciahozam egyáltalán nem változott, némelyik pe­dig minimális mértékben emelkedett. A NAPI ADATOK :■ Budapesti tőzsdeindex 21755,03 pont (-215,85) ·■ 1 euró (Budapest, 19 óra) 272,90 Ft (-0,63) ‡- Étkezési búza (december) 33 100 Ft (0) ·- FTSE-100 (London)________5960,80 pont (-10,50) >• I USD (Budapest, 19 óra) 215,13 Ft______(-0,11) *■ Takarmánykukorica (november) 27 590 Ft________(0) ► Xetra DAX (Frankfurt) 6004,33 pont (15,17) >• Euró/dolláf (19 óra)__________1,2689 USD (-0,0013) >- Arany (1 uncia)_____________599,25 USD (-3,75) » CAC-40 (Párizs)__________5250,01 pont (0,00) ► Font/dollár (19 óra)__________1,8724 USD (-0,0030) > Brent (1 hordó)_________61,54 USD (-1,51) Willi ill IsMil Az internet mára olyan társadalom- és közösségformáló erővé vált, amely várhatóan legalább annyira megváltoztatja hétköznapjainkat, mint a kerék vagy az elektromos áram feltalálása. A Web2.0 alkalmazások alapjaiban alakíthatják át az eddig ismert üzleti modelleket és nagy hatással lehet­­nek a közösségi életre, a civil önkifejezésre. A 2006-os Internet Hungary hazai és külföldi szakértők segítségével mutatja be az új lehetőségeket. INTERNET RUNGARY 2­0­0­6 Szeretettel várjuk Önt is az internetfelhasználók legnagyobb szakmai seregszemléjén! Részletes program és jelentkezés: www.internethungaria.hu ! WWW A JAPORJ______________________________________________________________________________________ 2006. október 2. BHuIM ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 220 FT I XVI. ÉVfOLYAM 192. (4273.) SZÁM ____gazdasagi Nagyobb szigor jön AZ EU ERŐTELJESEN­­ szigorítja a kuko­ricára vonatkozó intervenciós feltételeket Kevésbé vagyunk vállalkozásbarátok BUDAPEST EGY ÉV ALATT 4 egy helyet csúszott vissza az európai fővárosok vállalko­zásbarát környezet alapján rangsorolt listáján Esett az infláció az eurózónában 2005 JANUÁRJA UTÁN 6 először az ECB kétszázalékos plafonja alá süllyedt az infláció az eurózónában ­ Friss adatok a felszámolás, végelszámolás alá került cégekről a NAPI Gazdaságban . Csődfigyelő adatbázis a NAPI Online-on. MAI számunkban MAGYAR VÁLLALATOK A BEFEKTETŐ­­13 INGATLANPIAC 117 _______________________________________________| BIZTOSÍTÁSI ALKUSZOKAT BÍRSÁGOLT A PSZÁF___________NYUGIS BEFEKTETŐKNEK AJÁNLOTT OSZTALÉKPAPÍROK IRODARENGETEG IS ÉPÜL A CORVIN SÉTÁNYON Nagyot buktak a kormánypártok •­ NAPI GAZDASÁG Lapzártánkkor a Fidesz elsöprő győzelmét és a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ vártnál súlyosabb vereségét ígérte a tegnapi önkormányzati választás. A jobboldali pártok szinte teljes mértékben átvették az ural­mat a megyei közgyűlésekben, s ennél kisebb arányban, de a városok élén is sok helyütt győzték le a kormánypárti erőket. A voksolás alapján úgy tűnik, az országgyűlési választások után meghirdetett kormányzati politikáért, illetve a belpolitikai válságot hozó miniszterelnöki „gyóná­sért” inkább a liberális párt bűnhődött: olyan városokat vesztettek el, ahol a rendszerváltás óta ők adták a polgármestert. A fővárosban este tíz óra előtti állapot szerint sikerült megőriznie irányító befolyását a koalíciónak. Demszky Gábor állt az élen (szoros versenyben) a főpolgármesteri szavazáson, és a kerületek élén is több­ségében koalíciós jelöltek álltak. Az első kommentárok a szerepléstől függően tulajdonítottak jelentőséget a választási eredménynek. A Fidesz NAPI HÍR szerint a választók egyértelműen a kormány tevékenységéről, illetve a kormányfő alkalmasságáról nyilvánítottak véleményt. Kuncze Gábor vi­szont a kormányprogram folytatása mellett foglalt állást. A választás egyik meglepetésének mindenképpen Sólyom László köz­­társasági elnök beszéde számított. Az urnazárás után közvetlenül el­mondott beszédében világosan kifejtette, hogy a kormánypártoknak az Országgyűlésben kell politikai választ adniuk a kormányfő „hazugság­­beszédére” - magyarul le kellene váltaniuk Gyurcsány Ferencet. A mai és a következő napok piaci reakciói nehezen kiszámíthatók, de valószínűleg a befektetők is az ellenzék egyértelmű győzelmeként értékelik a választást. A voksolást megelőzően megszondáztuk az elem­zőket, akik erre az esetre a piacok gyengülését prognosztizálták. A kulcskérdés azonban az, hogy milyen irányt vesznek ezek után a megszorító intézkedések - vagyis felpuhul­­t a csomag. 1­3. OLDAL A felkelő nap háza Indul az ötletbörze a kormányzati negyedre­ ­• NAPI GAZDASÁG Lapunk korábbi értesüléseinek megfelelően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kiírta a tervezett új kormányzati negyed helyére szóló pályázatot, a javaslatokat október 27-éig várják. A felhívás szerint a KVI főként a kerületi ön­­kormányzatoktól vár javaslatokat. A szervezet szerdán újra meghirdeti a Club Aligát is, a leg­utóbbi kiíráshoz képest 25 helyett 49 évre kí­nálva vagyonkezelői jogot. részletek a 4. oldalon . Bővít és terjeszkedik a Bericap • KÜRTÉSZ ZSOLT Kapacitásának további növelésére készül a világ egyik legnagyobb műanyagkupak-gyártó­­ja, a német Bericap GmbH magyar cége. A be­ruházásra közel egymilliárd forintot költő Bericap Záródástechnikai Rt. emellett a régió­ban is terjeszkedik: a Szerbiában már egy üze­met beindító társaság most Romániában épít új üzemet, részletek az 5. oldalon­­• Három tizeddel lett kisebb a 2004-es GDP - NAPI GAZDASÁG A GDP-növekedési adatok új statisztikai módszertan szerin­ti változásának döntő része az illegális tevékenységek elszá­molásának következménye - értesült a NAPI Gazdaság sta­tisztikai hivatali forrásból. A KSH szeptember végi köz­lése szerint a korábban publi­káltnál 282,8 milliárd forinttal volt nagyobb a 2005-ös és 284,9 milliárddal a 2004-es nominális GDP, és négy évre visszamenőleg a többi számot is korrigálták. A változás egy módszertani reformra vezethe­tő­ vissza, melynek nyomán az uniós gyakorlatnak megfelelő­en többek között már a drog­­termelés és -kereskedelem, va­lamint a prostitúció nagyságát is számításba veszik. A statisz­tikai hivatal a kábítószer-ke­reskedelmet a stabil fogyasztá­si keresletet alapul véve be­csülte meg, melyhez többek között a különböző drogfajták fogyasztóinak számát, a fo­gyasztás mennyiségét és az át­lagárakat használták fel. FOLYTATÁS A 2. OLDALON­­• VÁLTOZÁSOK A GDP-BEN _______2006. május 2006. okt. Eltérés 2001 104,3 104,1 -0,2 2002 103,8 104,3 +0,5 2003 103,4 104,1 +0,7 2004 105,2 104,9 -0,3 Forrás: NAPI Gazdaság-információ__________ Ausztriában baloldali győzelem­ ­• GÁTI TIBOR Wolfgang Schüssel kancellár, az eddig kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője elis­merte az Alfred Gusenbauer vezette Szociáldemokrata Párt (SPÖ) győzelmét, miután az SPÖ a szavazatok közel száz százalékának összeszámlálása alapján az első helyen végzett, 35,7 százalékkal. A Néppárt 34,2, az Osztrák Szabadság­­párt (FPÖ) 11,2, a Zöldek 10,5 és a Jörg Haider által alapított Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) 4,2 százalékot szerzett, így ugyancsak bejutott a parla­mentbe.

Next