Napi Gazdaság, 2007. április (17. évfolyam, 63-81. szám)

2007-04-02 / 63. szám

4 MAGYAR GAZDASÁG ÉS VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁG­A■ 2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ HÍRHÁLÓ ► CIB: sikerév után osztalékfizetés A CIB Bank pénteki közgyűlése elfogadta a társaság 2006. évi adatait. A nemzetközi számviteli elvek sze­rinti, konszolidált, 1874,4 milliárd forintos mérlegfőösszeg és 25,35 milliárd forintos adózott ered­mény a magyar számviteli elvek alapján 1859,6 milli­árd forintos mérlegfőösszegre és 15,93 milliárdos adó­zott eredményre olvadt. A dolgozói részvények tulajdonosai közül az A-soro­­zattal rendelkezők 35, a B-sorozat birtokosai pedig a névérték 28 százalékát kitevő osztalékot zsebelhettek be. A törzsrészvények után a CIB 7,19 százalé­kos osztalékot fizet. A közgyűlés 3 éves időtartamra új igazgatóságot válasz­tott, amelynek tagjai: Surányi György, Massimo Pierdicchi, Paolo Sarcinelli, Paolo Baessato, Török László és Bertalan Imre. A szintén megújított felügyelőbizottság tagja lett Norbert Becker, Daniele Fanin, Antonietta Guidali és Wéber Andrea. ► Szabályozási kérdések az állami bankok budapesti ülésén Az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) március 30-án Budapesten, az MFB székházában tartotta Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának soros ülését. A mintegy 3500 milliárd eurót kitevő együttes mérlegfőösszegű, 100 pénzinté­zetet képviselő 25 tagú szervezet fórumán Kai Gereon Spitzer, az Európai Bi­zottság Belső Piaci Főigazgatóságának képviselője az új tőkemegfelelési kö­vetelmények végrehajtásáról és a bankfelügyelettel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről számolt be. A bizottsági ülés foglalkozott a pénzügyi eszközök piacáról szóló EU Irányelv (MiFID) végrehajtásával és az európai pénzügyi pia­cok stabilitásának kérdésével. A tanácskozáson az EAPB elnöki posztját je­lenleg betöltő Erős János bemutatta a résztvevőknek az MFB üzleti tevékeny­ségét, beszélt a bank előtt álló új feladatokról. PROFIT 15,9 jmwfi­t'ifi'inLit ► Hétmilliárd forintos közműfejlesztés Zalaegerszegen és környékén A Zalai Csatornaépítő Konzorcium (Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt., Hydrocomp Mélyépítő Kft.) és a Vegyépszer- Sade Konzorcium (Vegyépszer Rt., Sade-Magyarország Rt.) nyerte azt a pályázatot, melyet a Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztésére létrehozott Önkormányzati Társulás írt ki a hálózat északi, északnyugati és déli ágának megépítésére - jelentette be Gyimesi Endre, Zala­egerszeg polgármestere, országgyűlési képviselő. A beruházás összértéke több mint 7 milliárd forint. A fejlesztésben Zalaegerszegen kívül 41 település érin­tett, melyek a Balaton fő vízutánpótlását biztosító Zala folyó vízgyűjtő területén fekszenek. Mivel a tó vízminőségének védelme Magyarország környezetvédel­mében kiemelt fontosságú, a projektet az Európai Unió környezetvédelmi beru­házásként kezeli, s a kohéziós alapból 75 százalékos mértékben támogatja. A további finanszírozást a Magyar Állam 15 százalékban, valamint a beruházásban részt vevő önkormányzatok 10 százalékban biztosítják. TÁMOGATÁS 90 ­ Megállapodás az APEH és a nyugdíjpénztárak között A Magyarországon működő húsz magánnyugdíjpénztár együttműködési megál­lapodást kötött pénteken az APEH-hel az elektronikus adatszolgáltatásra való áttéréssel kapcsolatban. A munkáltatóknak a 2007. január 1-je utáni időszak­ra esedékes magánpénztári bevallásokat már nem a pénztárakhoz, hanem az állami adóhatósághoz kell küldeniük, a tagdíjakat pedig a Magyar Állam­­kincstárnál pénztáranként megnyitott számlákra kell befizetniük. Az APEH látja el a tagdíjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban az ellenőrzési, az utólagos adómegállapítási és a végrehajtási feladatokat is, továbbá a pénztárak meg­keresésére adategyeztetést végez, ha a bevallási és befizetési adatok között eltérés van. Az adatok továbbítására, a pénztári megkeresésekre, az adat­­egyeztetésre elektronikus kapcsolat működtetését írják elő a törvények az AREH és a pénztárak között. A kapcsolatot húsz partnerrel kellett kiépíteni, meg kellett állapodni a pénztárakkal az elektronikusan továbbítandó adatok szerkezetéről, a titkosításról és az adattovábbítás módjáról is. A szervezetek közötti információcserével biztosítható, hogy az adóhatóság, a magánnyugdíjpénztárak és a PSZÁF ügyfélkapcsolati munkatársai egyaránt megfelelő tájékoztatást tudjanak adni a tagdíjak befizetésével és a bevallási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban hozzájuk forduló foglalkoztatók­nak és pénztártagoknak. Aki nyerni akar, annak biztosra kell mennie.... Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Pályázat! Iroda PÁLYÁZATI ÜGYINTÉZÉS GYORSAN ÉS A LEGKEVESEBB KOCKÁZATTAL 1055 Budapest, Alkotmány u 12. Aktuális pályázati információk a legjobb cégek tanácsadójától! Ingyenes zöld szám: 06-80-204-327 Email: info@consultingcenter.hu Honlap: www.consultingcenter.hu A rovatban szereplő jelöletlen forrású adatok a CompLEX CD : Céghírekből (www.complex.hu) és­­ * a lemez szolgáltatásaként elérhető­­ IM Cégnyilvántartási és Céginformációs Szolgálatától | származnak M CompLex Wolters Kluwer csoport | Telefon: 1/464-5656 | E-mail: complex@kjk-kerszov.hu I­­ Internet: www.complex.hu HÁTRÁNYBA KERÜLHETNEK AZ ÚJ TAGÁLLAMOK TERMELŐI Ellentmondásos az agrárcsatlakozás­ ­• TÓTH LÁSZLÓ LEVENTE Az Európai Parlament plená­­­ris ülése március 29-én, csü­törtökön nagy többséggel elfo­gadta Tabajdi Csaba uniós kép­viselő saját kezdeményezésű jelentését az új tagállamok me­zőgazdasági integrációjáról. A Közös Agrárpolitika (KAP) re­formja folytatódik a bor- és a zöldség-gyümölcs ágazatban, valamint közeleg a health­­check, a korábban elhatározott KAP-reform felülvizsgálata - mondta Tabajdi a döntés után. Az utóbbi ugyan elsősorban a régi tagállamokat érinti, de az újak tapasztalataira is építe­nek. A szőlő- és bor-, valamint a zöldség-gyümölcs reform so­rán egyes jelenlegi tervezetek alapján további diszkrimináci­ók érik az új tagállamokat, ha történelmi referenciák alapján osztják majd el a forrásokat. A tíz, 2004-ben csatlakozott tagállam helyzete az agrárterü­leten a legellentmondásosabb: az újak képviselői hajlanak arra, hogy azt is az unió nya­kába varrják, amiért döntően a saját elhibázott politikájuk a felelős, pedig a feszültségek, ellentmondások körülbelül 30 százaléka tudható be a KAP- nak - véli Tabajdi. A közvetlen kifizetéseknél az új tagállam­okkal szembeni diszkriminá­ció miatt ezen országok gazdái eleve hátrányban vannak, az egységes piacon ugyanis csak­nem azonos költségszintek mellett versenyeznek. Az újak gazdái még a múlt évben is a régieknek nyújtott támogatás harmadát kapták csak meg Brüsszeltől, ez pedig óriási versenyhátrányt okoz. Bár a költségvetésből ezt ki lehet bő­víteni további 30 százalékkal, még így is csak kétharmada a régi tagállamok támogatásá­nak. A tíz új ország gazdái hek­tárra vetítve a 62-64 százalé­kát, míg gazdára vetítve a 33 százalékát kapják az EU 15 „régi” tagállamának gazdálko­dóihoz képest - derül ki a je­lentésből. Tabajdi szerint a jelenlegi KAP torz szerkezetű, egyaránt vannak túlpreferált ágazatok és mostohán kezelt szektorok is. Előbbire a gabona a legjobb példa, míg az utóbbira a zöld­ség-gyümölcs, a sertés- vagy a baromfiágazat. Emiatt is ellent­mondásos a KAP mérlege Ma­gyarországon, mert nem segíti a növénytermesztés és állatte­nyésztés megbomlott egyensú­lyának helyreállítását, sőt to­vább mélyíti azt. Magyarorszá­gon ma nagy kérdés, hogy mi­kor váltsanak át az egységes területalapú támogatásról egy új modellre (a végső határidő 2010). Arról, hogy ez mikor éri meg, még nincs magyar állás­pont. A lengyelek például 2013-ig szeretnék elhúzni az átállást. A jelentés meghatáro­zó része a KAP jövőjére vonat­kozó javaslatcsomag, amely szerint a „nemzeti borítékok” irányába kell menni, sokkal nagyobb mozgásteret adva az agrárszabályozásnak. A NÉMETEK OLCSÓBBAN SZERZIK MEG A MÁR RÉSZBEN ÁTSZERVEZETT BUDAPEST AIRPORTOT A héten landolhat a Ferihegyi repülőtéren a Hochtief-csoport i­s• FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A BAA egyébként az emlí­tett összegből az elmúlt bő egy évben nem sokat költött Feri­­­­hegyre (bár kiépítette a repte­ret körülvevő új biztonsági ke­rítést), s egyelőre azt sem tud­ni, hogy az új tulajdonos a bri­tek fejlesztési elképzeléseit vagy a pályázatában korábban jelzetteket, netán a kettő kom­binációját akarja megvalósíta­ni. A vállalásokon túl a kor­mányzat a német cég referen­ciáit, illetve alkalmasságát is vizsgálta, e téren azonban nem lehettek különösebb aggályok, hisz a Hochtief AirPort jelen­leg Athén, Düsseldorf, Ham­burg, Sydney és Tirana repü­lőterében rendelkezik része­sedéssel. A Hochtief tehát ott volt a Budapest Airport 2005 de­cemberben zárult privatizáci­ójának mindkét fordulójában a befutók között, és a második körben alig tíz ponttal, az azonnali tranzakciós ellenér­ték terén pedig mintegy 60 milliárd forinttal lemaradva (406 milliárd forinttal) állt a BAA mögött, ami után végül is a brit cég lett a befutó. Azt továbbra sem tudni, hogy ve­szít-e vagy­ sem, s ha igen, mekkora összeget a BAA a tranzakción; most úgy hallani, a Hochtief az általa a privati­zációs pályázaton ajánlott összegért juthat a Ferihegyi reptérhez. Eközben a Budapest Airport több vagyonelemén, például a földi kiszolgáláson és a minibuszüzletágon is túladott, ugyanakkor racionalizálta működését, melynek követ­keztében például csökkent a létszám, összességében tehát egy vagyonelemeiben szeré­nyebb, de hatékonyabb cég­hez jutnak a németek ugyan­azért a pénzért, mint amit másfél évvel korábban fizet­tek volna. Különösebb fennakadás és járatok törlése nélkül ért véget szombaton Ferihe­gyen két munkavállalói csoport sztrájkja. Összességében mintegy negyven já­ratot érintett a munkabeszüntetés, a gépek átlagosan egy órát késtek - mond­ta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője. A földi kiszolgálást végző, török tulajdonban lévő Celebi Kft. munkatársai péntek este hat órától 24 órán át szüneteltették a munkát (ők egyébként már kedden is sztrájkoltak), míg a Budapest Airport tulajdonában lévő, üzemanyag-kiszolgáló RÜK Kft. dolgozói szombaton 11 és 18 óra között szüneteltették a munkát. Mindkét csoport azért sztrájkolt, mert nem tudott megállapodni az idei béremelésről. A Budapest Airport vezetése a múlt héten arról állapodott meg a reptéren működő négy szakszervezettel és az üzemi tanáccsal, hogy a bértárgyalásokat az új tulajdo­nos, a Hochtief megérkezése után négy héttel folytatják. A reptér vezetése a dolgozók „megértését" 170 ezer forintos bonusszal „jutalmazza", ebből vi­szont nem részesülnek a RÜK munkavállalói, hisz az őket tömörítő, s a mos­tani sztrájkot meghirdető Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszerveze­tével nem tudott megállapodni a Budapest Airport.­ ­ I A BA FORGALMA (2006, EZER FŐ) Utasforgalom 8267 Menetrend szerinti utasok 7639 - hagyományos 4981 - diszkont 2196 - transzferutasok 1525 Charterutasok 608 Forrás- cégközlés Érkezik az új tulajdonos Kéretlen elektronikus leveleinket a Sunbelt Ninja spamszőrő távolítja el. További termékeink: www.sunbelt.hu NOD 32 antivirus sys­t­e­m Proaktív vírusvédelmünkről a NOD32 antivirus gondoskodik. Próbálja ki Ön is: www.nod32.hu NAPIgazdaság Megjelenik ötször egy héten Főszerkesztő:________Korányi G. Tamás Felelős szerkesztő: Sülé László Tiszteletbeli főszerkesztő: Dankó Ádám Lapszerkesztők: Baka Zoltán, B. Varga Judit, Szabó Márta Kiadó: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. Ügyvezető: Sülé László SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Antal László, Berend T. Iván, Békési László, Czirják Sándor, Dankó Ádám, Hardy Ilona (elnök), Hetényi István, Kardos Péter, Simor András, Surányi György, Szalay-Berzeviczy Attila, Varga Mihály, Vértes András A szerkesztőség szavazata alapján 2006-ban az év újságírója: Hőnyi Gyula • Főmunkatársaink: Diószegi József, Nagy László Nándor, Tóth László Levente STRATÉGIAI IGAZGATÓ: Karagich István • LAPKERESKEDELMI IGAZGATÓ Csendes Károly • TERJESZTÉSI IGAZGATÓHELYETTES: Menus Zsófia • MARKETINGIGAZGATÓ: Kovács Ilona • MARKETINGIGAZGATÓ-HELYETTES: Ivicsics Edit • HIRDETÉSI IGAZGATÓ: Urbán Zsolt • PÉNZÜGYI IGAZGATÓ: Kovács Milán • MAGYAR GAZDASÁG: Domokos László (rovatszerkesztő) • NEMZETKÖZI GAZDASÁG: Gáti Tibor (rovatvezető), Barabás T. János (rovatszerkesztő) MAGYAR VÁLLALATOK: Ábrahám Ambrus, Horniák Balázs (rovatszerkesztők) • PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC: Korányi G. Tamás (rovatvezető), Almás Andor (rovatvezető-helyettes), Eidenpenz József, Madarász János, Mezősi Tamás (rovatszerkesztők) • NYERSANYAGPIACOK: Ábrahám Ambrus, Tóth László Levente (rovatszerkesztők) • VEZETŐ KÉPSZERKESZTŐ: Túrós-Bense Levente • SZERKESZTŐSÉGI TITKÁR, VEZETŐ OLVASÓSZERKESZTŐ: Pajor Péter • VEZETŐ TÖRDELŐ: Máriás Judit • DOKUMENTÁCIÓ: Fazekas Márta • SZERKESZTŐSÉG: 1135 Budapest XIII., Csata utca 32. • Postacím: 1555 Budapest, Pf. 8 • ISSN 1217-5501. • A grafikai tördelés Aldus PageMaker tördelőprogrammal készül. ELŐFIZETHETŐ a kiadónál: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. (1135 Budapest, Csata utca 32., tel.: 450-9624, 450-9626, fax: 450-9625, e-mail­: terjesztes@napi.hu), vagy a MédiaLOG Fiege Zrt.-nél, ingyenesen hívható zöldszám: 06-80-106-000, fax: 207-8207, e-mail: elofizetes@medialogfiege.eu ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy évre 56 400 Ft + áfa, fél évre 29 400 Ft + áfa, negyed évre 15 000 Ft + áfa Előfizetésben terjeszti: MédiaLOG Fiege Zrt. (1784 Budapest) Reklamáció: 06-80-106-000, fax: 207-8207, e-mail: reklamacio@medialogfiege.eu Árusításban terjeszti a HÍRKER Rt., a LAPKER Rt., valamint az alternatív terjesztők. ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI ÉS ELŐFIZETŐI FELTÉTELEK: A NAPI Gazdaság bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A NAPI Gazdaság, valamint a NAPI Online tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a NAPI Gazdaságra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.__________________________________________________________________________ Központi telefonszám: 450-9600 Fax: 450-9601 E-mail-cím: napi@napi.hu Hirdetésfelvétel: 450-9696, 450-9600 Számítástechnika: ORG­I Bt. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Internet: www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató A NAPI Gazdaság és a NAPI Online az alábbi cégekkel kötött sajtófigyelési megállapodást GY&K PR és Marketing Kft., Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., Inet Kft., IMEDIA Kft., Internet Securities Magyarország Kft., Observer Budapest Médiafigyelő Kft. EHU online www.napi.hu Kiadó: www.Napi.hu Online Kft. Ügyvezető igazgató: Rónai Balázs Hírigazgató: Ádám Viktor Szerkesztők: Csernátony Csaba Zoltán, Ember Zoltán Munkatársak: Csendes Iván (hírügynökségi üzletágvezető), Nagy Imre (webmester), Csernák Valéria Webmasten Pirin Kft. Cím: 1135 Budapest, Csata u. 32., telefon: 450-9600

Next