Napi Gazdaság, 2008. január (18. évfolyam, 1-22. szám)

2008-01-04 / 3. szám

A NAPI BEFEKTETÉS NAPI GAZDASÁG 2008. JANUÁR 4-5., PÉNTEK-SZOMBAT PÉNZ-ÉS ÁLLAMPAPÍRPIAC Makroadatok segítették a forintot Viszonylag stabil volt a forint jegyzése a bankközi devizapiacon csütör­tökön, az euró árfolyamát elsősorban a nemzetközi tőzsdei hangulat és a kedvező amerikai makroadatok határozták meg. A jegyzés főként 253 és 253,60 forint között ingadozott, késő délután pedig ezen sáv alsó felénél járt, ami elsősorban a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerő-piaci és ipari megrendelésekről szóló adatoknak volt köszönhető. A dollár az euróval szemben délelőtt ütemesen gyengült, majd ugyanilyen lendü­lettel erősödött, végül 1,4700 közelében állapodott meg. A zöldhasú forint jegyzése 172 forinton állt fél ötkor, ami csupán kismértékű változást takart az egy nappal korábbi kurzushoz képest. A hároméves államkötvények aukcióján a meghirdetett 100 milliárd forintos csomagra 176,8 milliárdnyi ajánlat érkezett, az ÁKK az eredeti­leg tervezett mennyiséget fogadta el. A hozamok 7,54 és 7,57 százalék között szóródtak, az átlag 7,56 százalék volt, ami a szerdai másodpiaci referenciahozamot hét bázisponttal haladja meg. Az állampapírok másodlagos piacán a stagnáló hat hónapos és a két bázisponttal süllyedő egyéves referenciahozam kivételével fölfelé mozdultak el a benchmarkok, ennek mértéke 3-7 bázispont volt. A legnagyobb mértékben az ötéves lejárat emelkedett. AZ EURÓ-FORINT ÁRFOLYAM neóRa) A DOLLÁR-FORINT ÁRFOLYAM egara) MAX 341,357­­0,011­­ MAX 339,567 0,180 MAX Composite 337,067 0,020 2MAX............................3427505 0,182 ÁLLAMPAPÍR­REFERENCIAHOZAMOK (Akk (AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK AJÁNLATAI ALAPJÁN) (%) Változás 3 hónap 7,45 0,03 6 hónap 7,40 0,00 1 év 7,40­­0,02 3 év 7,55 0,06 5 év 7,45 0,07 16 év 7,11 0,03 15 év 6,87 0,04 ÁLLAMKÖTVÉNYEK HOZAMAI BUBOR­­ (SZÁZALÉKBAN) 2008. JANUÁR 3. USA Németország Japán Napi 7,44 hozam változás hozam változás hozam változás 1 hét 7,50 1 hó 3,16 0,11 1 év 4,02 -0,01 1 év 0,579 0,00 0 ,50 6 hó 3,30 0,00 2 év 3,76 -0,06 2 év 0,715 0,000 1 hónap 7­50 2 év 2,859 -0,02 5 év 3,92 -0,04 5 év 0,988 -0,027 6hónap 7­47 5 év 3,296 -0,02 10év 4,18 -0,03 10év 1,480 -0,030 9hónap 747 10 év 3,935 -0,03 30év 4,51 0,00 30év 2,302 -0,033 12hónap 7,47 Kapzsiság és félelem André Kostolany szerint két szélsőséges érzelem jellemzi a tőzsdei befektetőket, legyen szó bármilyen piacról és termékről. A kapzsiság, amely arra ösztönzi őket, hogy néha irracionális ára­kon is vásároljanak, még több és több pénzt keresve, valamint a vagyon teljes elvesztésétől való fé­lelem, amelynek hatására akár ér­telmetlenül, alacsony árak mellett is lezárnak pozíciókat, kimaradva így a szinte biztos nyerésből. Bár­milyen részvénynél lehet találni indokot arra, hogy a papír miért fog mindenképpen emelkedni vagy esni. Nemrég indult soroza­tunkban vételi vagy eladási taná­csot nem adunk, csupán a döntés indoklásához szükséges érveket próbáljuk összegyűjteni. Tehát miben bízzunk, ha veszünk, és mitől féltünk, ha eladunk. SOROZAT A TŐZSDEI CÉGEK ÉRTÉKÉNEK MÉRLEGELÉSÉHEZ A BIF-nél az ingatlanok felértékelődésében lehet bízni Ritkaságszámba menő ingatlanportfólió, folyamatos osztalékfizetés, koncentrált tulajdonosi kör. Bőven találni érveket és ellenérveket a BIF-részvények vásárlásához, illetve eladásához. MIÉRT LEHET ÉRDEMES BIFET VÁSÁROLNI 1 2 3 4 AZ INGATLANPORTFÓLIÓ ÉRTÉKE: Egy nyári (a Raiffeisen Bank elemzői által készített) elemzés a mai névértékre vetítve részvényen­ként 1200 forintra tette a BIF kezelésében és birtokában lévő ingat­lanállomány értékét. Ez az értékelés azonban viszonylag konzervatív volt, ehhez képest lehetnek még tartalékok a cég árazásában. Ingat­lanállományának minősége is vonzó lehet egy esetleges szakmai érdeklődő számára, hiszen a magyar ingatlanok elaprózott tulajdon­­viszonyaihoz képest viszonylag egységes, jogilag tiszta állománnyal rendelkezik. A Harsány lejtőre tervezett, fejlesztés alatt álló lakópark már projektként is sokat ér. KONCENTRÁLT TULAJDONOSI KÖR: Gyakorlatilag három magánsze­mély tulajdonában van a cég részvényeinek döntő többsége, s ezek a tulajdonosok érdekeltek lehetnek a papírok áremelkedésében. KEDVEZŐ OSZTALÉKHOZAM: A mostani 1100 forintos árfolyam mellett a 10-20 forintos kifizetés ugyan nem nevezhető magasnak, de legalább elmondható, hogy a társaság eddig minden évben meg­bízhatóan fizetett a részvényeseknek. ALACSONY ELADÓSODOTTSÁG: Az ingatlanvagyon becsült értékének csak mintegy 30 százalékára rúgott a hitelállomány félévkor, ami ked­vező fejlesztési lehetőségek esetén a további hitelfelvételhez megfelelő rugalmasságot biztosíthat a cég számára. MIÉRT LEHET ÉRDEMES BIF ET ELADNI 1 2 3 4 5 AZ INGATLANPORTFÓLIÓ ÉRTÉKE: A konzervatív becslésekkel megállapított ingatlanértékhez képest már nem túl nagy a disz­kont a papír jelenlegi ára és az egy részvényre jutó ingatlanérték között. A Harsány lejtőre tervezett lakópark értéke már a konzerva­tív becslésben is szerepelt. PIACI KOCKÁZAT: Az amerikai hitelválság nyomán világszerte elindultak felfelé az ingatlanbefektetéstől elvárt hozamok, ami az ingatlanok értékének lemorzsolódásához vezethet, akár Magyaror­szágon is. KONCENTRÁLT TULAJDONOSI KÖR: Nagyon alacsony a rész­vény közkézhányada, illikvid, s ezért nehezen kelti fel intézményi befektetők érdeklődését. Az alacsony likviditás extra kockázatokat rejthet magában a részvényből hirtelen kiszállni kívánó befekte­tőknek. OSZTALÉKHOZAM: A részvény jelenlegi árfolyama mellett az elmúlt évek alapján megszokott osztalékfizetés csak minimális hozamot biztosít a részvényeseknek. ÁRFOLYAM-ALAKULÁS: Az utóbbi két évben több mint duplá­jára emelkedett a részvény árfolyama, további hasonló mértékű áremelkedés már kevéssé valószínű. A BIFABÉT-EN

Next