Napi Gazdaság, 2015. augusztus (25. évfolyam, 156-180. szám)

2015-08-01 / 156. szám

NEM ADÓSODUNK EL A NYARALÁS MIATT A válság előtti évek gyakorlatával szemben az idén nem adósodtak el a magyarok a nyaralás miatt. A Napi Gazdaság megkeresésére a bankok arról számoltak be, hogy most kevés­bé érvényesültek a korábbi szezoná­lis folyamatok. A tapasztalat azt mu­tatja, jellemzően nem az üdülés miatt fordultak a pénzintézetekhez kölcsö­nért az ügyfelek. Sőt, többen már elő­re terveztek a nyári kiadással, a pénzt spórolással teremtették elő, míg má­sok a Szép-kártyás keretükből fede­zik a költségeket. Ha pedig szűkös a keret, akkor is inkább a családtól és nem a banktól kérnek kiegészítést. * 12. oldal A PÓTHAJAT IS VITTJE AZ ADÓHIVATAL Kis túlzással játszóházat is nyithat­na az adóhivatal azokból az árucik­kekből, amelyeket az adótartozást felhalmozó szereplőktől vontak el a szervezet emberei. Az év első felé­ben - egyebek mellett - homokozó­vödrök, színes gyurmák és gyerekjá­tékok kerültek a hatósághoz, de kü­lönböző színű póthaj, s faragott sír­emlék is szerepelt a lefoglalt tárgyak között. A hiányzó adó megszerzésé­ért a hivatal máskor italbolt, sport­öltöző vagy orvosi rendelő kapcsán tett lépéseket. Június végén egyéb­ként több mint 1,6 millió adósa volt az államnak, az érintett cégek és polgárok együttesen 2400 milliárd­nyi közteherrel tartoztak. * 15. oldal PEKING RENDEZI A 2022-ES TÉLI OLIMPIÁT A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 128. ülésén Kuala Lumpur­ban Peking nyerte el a 2022-es téli öt­karikás játékok rendezését. A kínai főváros - amely elsőként adhat ott­hont mind nyári (2008), mind téli öt­karikás játékoknak - szoros csatában, 44:40-re győzte le Almatit úgy, hogy tizenegyen hiányoztak a szavazásra jogosult NOB-tagok közül. A kazahok sokkal kisebb területen, egy harminc négyzetkilométeres körzetben tartot­ták volna az eseményt, a kínai színhe­lyek között 200 km-t kell utazni. * 18. oldal I IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ ^ 1­­ MA — — 29 'C io­c 'T' VASÁRNAP : HÉTFŐ : KEDD /6­- 28! 301 /6­- 32 J:?' 17 \y' 18 17 M ÁRFOLYAMOK Forrás: Reuters EURO ^ i SVÁJCI FRANK ^ 307,36 289,35 ai wimitiii nl www.napigazdasag.hu ^ a ^ közéleti és üzleti 1 ^ JLAClJJJi napilap ' V gazdaság 2015.augusztus 1.,szombat»XXV.évfolyam 156.(6487.)szám­»180 Ft^BL-~ A Szabadság téren állítanak Félrevezetik a britek Tiltott állami támogatásokat­­ fel a gulágemlékművet a délről érkező ápolókat gyanít az Európai Bizottság VI 3. oldal VI 8. oldal Vl 12. oldal Saját munkásaikon spórolnak Gyurcsányék Bakonyi Ádám­ Az utóbbi években jelentős mértékben csökkentek a mozgóbér- és a kafetéria­­juttatások a Motim Kádkő Kft.-nél, amely­nek anyacége Gyurcsány Ferenc érde­keltségébe tartozik - értesült szakszer­vezeti forrásból a Napi Gazdaság. Mind­eközben a DK elnöke újra a munkavál­lalók védelmezőjének szerepében tet­szeleg, az infláció felett 3-5 százalékos béremelést sürget a következő tíz év­ben. Információink szerint a társaság­nál gyakorlattá vált, hogy régi dolgo­zói mellé már nem vesz fel saját állo­mányba munkavállalókat, hanem fej­vadász cégeken keresztül foglalkoztat. Az általános tapasztalat szerint az így kölcsönzött dolgozók munkajogi védel­me jóval alacsonyabb szintű, és fizeté­sük is elmarad marad a „fix” munkáso­kéhoz képest. A Napi Gazdaság telefo­non és e-mailben is napok óta kereste a Motim Kádkő Kft. ügyvezető igazgató­ját, aki nem reagált megkeresésünkre. Emlékezetes, a cég egyebek mellett arról vált ismertté korábban, hogy az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók heti 36 órás munkaidejét 40 órára emelték. Miközben a Gyurcsány­­kormány Száz lépés programja rende­zett munkaügyi kapcsolatokat várt el a munkaadóktól, a Motim Kádkő Kft.-nél törvénytelenül tiltották meg a Moson­magyaróvári Vegyipari Dolgozók Szak­­szervezete tisztségviselőjének belépé­sét a vállalat területére, aki később meg­nyerte a jogellenes elbocsátása miatt in­dított pert. Ami pedig a DK-elnök re­álbér-emelési javaslatát illeti: a máso­dik Gyurcsány-kormány alatt 2007-ben több mint négy, 2009-ben 2,3 százalék­kal csökkentek a reálkeresetek. Új 3. és 4. oldal Gyurcsány Ferenc leendő sportminiszter 2003 májusában egyik vállalkozásának termékével, egy kádkővel Fotó MTI 180 MILLIÓS OSZTALÉKKIVÉT A képviselői vagyonnyilatkozatok alapján Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök toronymagasan vezet a parlamenti képviselők között a rekordmértékű, 180 millió forint idei oszta­­lékkivéttel. A Demokratikus Koalíció elnöke korábban azzal magyarázta az összeg nagyságát, hogy az Altus Zrt. több ingatlant adott el, és az eb­ből realizált nyereség egy részét vették ki. Úgy nyilatkozott: családtagok, rokonok támogatására, karitatív célokra és házfelújításra fordítja a pénzt, és emlékeztetett arra is, hogy tavaly 16 millió forinttal támogatta a DK-t. Nincs akadálya az uniós agrárpénzek lehívásának Köpöncei Csilla Sikeresen lezárultak az egyeztetések a magyar vidékfejlesztési programról a kormány és az Európai Bizottság előtt, az egyeztetéseken tisztázták a felek az összes szakmai és technikai kérdést - tudta meg a Napi Gazdaság. A Minisz­terelnökség szerint még ebben a hó­napban hivatalosan is elfogadja a ter­vezetet Brüsszel. Ez azért jó hír, mert 2020-ig mintegy 1300 milliárd forint áll hazánk rendelkezésére. Az első pályázatok már ősszel meg­jelenhetnek. A legfontosabb fejleszté­si célok közé tartozik a vidéki mun­kahelyek megőrzése és új állások te­remtése a mezőgazdaságban, főként az olyan munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészet vagy az élelmiszer-feldolgozás. Stratégiai célként szerepel a programban a me­zőgazdasági vízgazdálkodás és az ön­tözésfejlesztés is. Épp ezen a terüle­ten alakult ki a legnagyobb ellentét a hazai álláspont és a brüsszeli véle­mény között. A Miniszterelnökség sze­rint azonban sikerült eredményesen egyeztetni Brüsszellel, így erre a cél­ra mintegy 54 milliárd forintot külö­níthetett el hazánk. A vidékfejlesztési program fő ha­szonélvezői a birtokpolitikai határ alatti méretű gazdaságok lesznek, a támogatások mintegy nyolcvan szá­zaléka érkezik majd hozzájuk. A pá­lyáztatás folyamatát és a pénzek fel­­használását segíti, hogy a Miniszter­­elnökség egységes eljárásrendet alakí­tott ki az egyes operatív programok­ban, így a pályázás folyamata lénye­gesen kevesebb adminisztrációval jár majd. A változások egyike a gépkata­lógus megszűnése, amelyet független árajánlattal váltanak ki. * 11. oldal Szigorúbb menekültügyi szabályok védik mától az ország biztonságát Napi Gazdaság Mától életbe lépnek az új, szigorúbb migrációs szabályok. Rövidebb lesz a menekültügyi eljárás, a menekültstá­tus megszerzésénél kizáró ok a terror­­cselekmény, a terrorizmus finanszí­rozása, illetve az ezekre való felbuj­­tás ténye, és nem lehet menekültként elismerni azt a külföldit sem, akinek magyarországi tartózkodása a nem­zetbiztonságot sérti vagy veszélyez­teti. Életbe lép az államhatárról szóló törvény módosítása is, amire a szerb­magyar határon épülő ideiglenes biz­tonsági határzár miatt volt szükség. Az Izraeli Antiterrorista Intézet igaz­gatója szerint Magyarországon nőtt a terrorveszély, a merényletekre pedig fel kell készíteni az embereket. A cseh rendőrség tegnap feltartóztatott egy magyar rendszámú kamiont, amely Németország felé haladva mintegy 80 illegális bevándorlót szállított. Auszt­riában és Szlovákiában is egyre na­gyobb feszültséget okoz az illegális be­vándorlók helyzete. Az osztrák kor­mány a traiskircheni menekülttábor­ban kialakult válsághelyzet megoldá­sával igyekszik enyhíteni a bevándor­lási hullám okozta nyomáson. A lon­doni kormány pedig bejelentette, ha­marosan befejezik a bevándorlók fel­tartóztatását szolgáló kerítés építését az észak-franciaországi Calais-ben. VI 2., 3., 8. és 9. oldal

Next