Napi Magyarország, 1998. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. március 2., hétfő * Húszan a gát mellett A Reális Zöldek a médiát bírálták Mintegy húsz, többségé­ben nyugdíjas korú ember gyűlt öszsze a Vörösmarty té­ren a Reális Zöldek Klub ren­dezvényén. Elnökük, Juhos László stílszerűen zöld zakó­ban és csokornyakkendőben köszöntötte híveit, majd kez­detét vette a talkshow, a klub­tagok egymást váltották a Ju­hos melletti székben, ahol el­mondták a véleményüket, a többiek pedig tapssal fejezték ki egyetértésüket. Juhos László még „a mű­soruk előtt” nyilatkozva la­punknak, elmondta, hogy a médiumok ellen demonstrál­nak, azért küzdenek, hogy igazi szakemberek kerülhes­senek a képernyőre. Véletlen egybeesésnek tartotta, hogy a Duna Körrel egy időben tün­tetnek, noha eredetileg a Du­na Kör szerette volna lefoglal­ni a Vörösmarty teret. Szerinte a hágai bíróság döntésében egy keskeny ge­rendát hagyott, hogy átmen­jünk a túlsó partra. Ezt sze­rencsére a kormány felvállalta - tette hozzá -, így visszakap­juk a Duna vízmennyiségének a felét, cserébe viszont gátat kell építenünk Nagymarosnál. Az építkezést már csak azért sem ellenzik, mert Ausztriá­ban például 11 erőmű műkö­dik a Dunán. A folyó kulcsa amúgy Szlovákia kezében van, nem kerülhet viszsza Magyarországhoz, hacsak vissza nem foglalnánk. A Re­ális Zöldek Klub egyébként nem tömegekben gondolko­dik, összesen 166 bejegyzett tagjuk van, ebből egy 21 fős csoport Budapesten. Bozay A Kossuth téren átlépték a korlátokat Folytatás az 1. oldalról A Kossuth téren valósággá vált: nagyot tévedett Nemcsók János amikor azt jósolta, hogy csak néhány ember hőbörgése van a környezetvédők tiltakozása mögött. Több mint ötvenezer em­ber demonstrálása jelezte a széles társadalmi összefogást a Nagy­marosi gát építése és a szlo­vák-magyar keretmegállapodás ellen. Abban is tévedett, amikor azt hitte, hogy mögötte állnak az érintett dunamenti települések la­kói - ezt a transzparenseken fel­tüntetett helységnevek is cáfol­ták. A gyűlés kezdetén kormány­őrök és a kivezényelt rendőrök nem akarták a Parlament előtti lánccal körül­határolt területre beengedni a tüntetőket, a tömeg azonban átlépte a korlátokat. Egy idősebb férfi, magyar zászlóval a vállán az őket megállítani akaró kormányőrtől megkérdezte, mi­ért kellene itt megállniuk, itt van Magyarország határa? A Kossuth téren felállított színpadon újra el­hangoztak a József nádor téren már elmondott és felolvasott ki­áltványok. Karnison Gábor fes­tőművész Ne bántsd a Dunát cí­mű opuszának felolvasását köve­tően, több mint ötvenezer polgár skandálta: Mondjon le Horn és a kormány. Napfényes délután üdvözölte a tiltakozó megmozdulást, melynek végén bejelentették, hogy március 14-én a gátellenes világnap alkal­mából ismét megmozdulás lesz. A Himnusz eléneklésével zárult ese­mény után mintegy fél óráig tar­tott a tömeg elvonulása a Kossuth térről és környékéről. Az esti órákban a Duna Kör székhelyén a szervezők és a pár­tokat képviselő Illés Zoltán, Pokorni Zoltán, Bogárdi Zoltán, Béres Béla, Csapodi Miklós érté­kelték a nap eseményeit. Állást foglaltak a további teendőkben, hogy a gátépítésben magára ma­radt nagyobb kormányzó párt, az MSZP ne tudja megvalósítani az 1977-es szerződésben és a Po­zsonyban aláírt keretszerződés­ben foglaltakat. Egyetértettek abban is, hogy az ellenzéknek és az SZDSZ-nek fel kell hívni a választók figyel­mét, fennáll a veszélye annak, hogy az egykori kommunista pártból szerveződött szocialisták újjá akarják éleszteni a Dunasaurust. Állásfoglalásuk szerint a polgárok az MSZP ellen tüntettek, így a pártfelfogással a demokratikus értelmezés kerül szembe. Ugyanúgy mint tíz évvel ezelőtt. Ha Horn Gyulának ez volt a választási kampány kezde­te, akkor ez pártjának rosszul kezdődött. Móricz János Március 14-én, a „gátellenes világnapon” újra találkoznakFotó: Tatum Attila Nagy Szocialista WC Ezek a hegyek és lapályok, ezek a folyók, ez a Duna - Höl­gyeim és Uraim, drága baráta­ink, ideje végre és újra kimonda­ni, hogy ez­ a hazánk. Kimonda­ni, amíg még lehet. Mert van­nak, akik megfeledkedkeztek er­ről, s rólunk is azt hiszik, hogy elfelejtettük mi is. Okot adtunk-e arra, hogy ezt hihessék rólunk? Ha igen, akkor most változtatnunk kell ezen. A haza az a hely, amelybe a természet - sokan úgy monda­nánk, az Isten, de hát ez ugyan­az a szó - az embert belehelyez­te, s amelyen kívül számunkra nincsen élet. A természeti jog szerint min­den embernek és minden népnek joga van ilyen oltalmazó hazára, hűsítő lombokra és vizekre és meghittségre, maradandóságra; nekünk azonban olyan kormá­nyunk van, amely ezt nem érti, vagy ha érti, hát elismerni nem akarja, tőlünk megtagadja - meg akar minket fosztani ettől. Le akarja vágni rólunk a saját hazánkat, mint amikor egy egyébként egészséges ember ke­­zét-lábát amputálják. S ha hagyjuk, akkor most már meg is teszi. Hogy saját kérlelhetetlensé­­gét kimutassa, erre való szándé­kát ez a kormány tegnap, a tün­tetésünk előtti estére időzítve bejelentette Pozsonyban. Elképesztő pillanat ez. Meg akarnak építeni mindent az eredeti sztálinista terv szerint. Tönkretenni odafent, a kinti tá­rozóval a kavicszátonyok alatti kristálytiszta, csodálatos ivóvíz­kincset, amely a közelgő nagy XXI. századi ivóvízhiányban embermilliók megmentője le­hetne, magyaroké és szlováko­ké, fölépíteni lent a nagymarosi gátat, hogy megfertőzhessék a parti szűrésű kutakat is, a Duna menti települések és Budapest ivóvizét, hogy lehúzhassák na­ponta kétszer, mint egy óriási vécét, hatalmas, bűzhödt, szor­­tyogó szökőárakat hajszolva vé­gig az egykor gyönyörű folyón - ők ilyen hazát szántak nekünk. Amit 1948-tól 1989-ig még nem tudtak tönkretenni, most azt is tönkreteszik. Szándékuk szerint ezentúl ebbe a vécébe zárva fogunk élni. Ez az, amit ők kompromisz­­szumnak neveznek. Meg fogják tenni, ha hagy­juk, semmi kétség. Ilyen kormánya egyetlen népnek sincs a világon - amely ennyire gyűlölné az életet. Mennyit mondják nekünk, hogy semmire nincs pénz, sem az iskolákra, sem az egészség­ügyre, sem a gyerekekre, de a gyűlölet művére, arra van. Az ő nagy gyűlöletük emlék­művére, amellyel gyűlölik ezt az országot s a természetet. Két nagy vállalkozásunk volt az ő idejükben, két forradal­munk: 1956-ban az egyik, a mo­rális forradalom, amellyel meg szerettük volna gyógyítani em­bernek emberrel való kapcsola­tát. A Szovjetunió kellett nekik ahhoz, hogy leverjék - ők ma­guk voltak a Szovjetunió. A má­sodik a Duna megmentéséért fo­lyó mozgalom, gyógyítani em­ber és természet kapcsolatát. Oly mélyen beletúrták magukat 1956 óta a társadalomba, úgy gondolják, elbánnak velünk most már maguk is, nem kell már ahhoz nekik külső segítség. Csak Meciar úr és Binder úr. Ők azért kellenek nekik. Hogy az ő szocializmusuk kez­dettől mostanáig mennyire csupán mesebeszéd volt, rút porhintés, és nem az az igazságos világ, amely­ről 56-ban álmodott a nemzet, leg­jobban mutatja, hogy a teljes kommunista restaurációt, amelyet a Nagy Szocialista Vécé megépí­tésével kívánnak most végérvé­nyessé tenni, kapitalista lobogó alatt is végre tudták hajtani. Most rajtunk van a sor. 1956-ban az oroszok azt hitték, Szueznél van­nak; Horn úr és Nemcsók úr úgy képzelik, a Panama-csatornánál. Mutassuk meg nekik, hogy ez nem így van. A régi, szent Duna a mi Dunánk, ne hagyjuk a Dunát. Magyarországon ma újra dik­tatúra van, a tegnapi nap az egypárti diktatúra bejelentésé­nek napja volt. Horn úr most már fütyül a nemzeti konszen­zusra, ne engedjük a diktatúrát kibontakozni. Karátson Gábor Belpolitika A gátat ellenzők kiáltványa A Magyar Köztársaság Országgyűléseh­ez! A sokszor kinyilvánított közakarat, az Országgyűlés határozatai és a Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete ellenére Horn Gyula és kor­mánya most mégis meg akarja valósítani a bős-nagymarosi vízlép­csőrendszert. Ha sikerül, végveszélybe kerül a Duna kétszáz kilomé­teres szakasza, végveszélybe kerülnek a Duna mentén élők létfeltét­elei, az ivóvízkészletek, a csodálatos szépségű táj, a Dunakanyar és Esztergom történelmi emlékei. Ha az ország érdekeivel ellentétes megállapodás köttetik, örökre elvész a lehetőség, hogy Magyaror­szág és Szlovákia egyetértésben rendezze évtizedes vitáját, és enyhít­­hetők legyenek a bősi vízlépcső működésével mindkét országban okozott hatalmas károk. 1. A hágai ítélet elfogadható alapot teremtett Magyarország érdeke­inek a képviseletére. Követeljük a magyar kormánytól, használja ki a lehetőséget a Duna megmentésére! 2. Ami nem épült meg, azt nem kell megépíteni. A magyar polgárok nem akarnak több gátat a Dunán, sem Nagymarosnál, sem Pilismarósnál, sem Dunakilitinél, sem másutt! 3. Tiltakozunk az ellen, hogy a kormány felelőtlen döntéseivel sok száz milliárd forintot pazaroljon el a megélhetési gondokkal küsz­ködő milliók rovására! 4. Követeljük, hogy - a bíróság ajánlásának megfelelően -pártatlan harmadik fél bevonásával készüljenek nemzetközi előírásoknak megfelelő független környezeti hatástanulmányok és gazdasági értékelések! 5. Tározók helyett folyót akarunk! Vizet a Dunába! Követeljük, hogy a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő vízmennyiség folyjon a Dunában és mellékágaiban! 6. Követeljük a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulás jogának fenn­tartását! 7. Követeljük, hogy a kormány a választások előtt ne kössön semmi­lyen megállapodást! Követeljük az ország érdekeit semmibe vevő kormánytisztviselők leváltását! 8. Követeljük a Duna-ügyben az alkotmányosság helyreállítását! 9. Követeljük a teljes nyilvánosságot! Követeljük a polgárok részvé­teli jogának visszaállítását a létfeltételeiket meghatározó dönté­sekben! Minden alkotmányos eszközt felhasználunk a Duna megmentésére. Milliárdos perköltség Peter Baco, a hágai ítélet végrehaj­tásáról tárgyaló szlovák küldöttség ve­zetője tegnap a szlovák közszolgálati televízióban kijelentette: ha a Nemcsók János vezette magyar partnerdelegá­cióval nem tudtak volna dűlőre jutni, akkor a rendkívül bonyolult jogi prob­léma további peres huzavonája akár évtizedekig is elhúzódhatott volna, s a felek akár a teljes vízlépcső árát is pe­reskedésre költhették volna. Emlékez­tetett rá, hogy a magyar és a szlovák kormányfő Bécsben egyként kinyilvá­nította a megegyezés iránti érdekét. MAGYARORSZÁG * 6 Duna-koktél Szombat délután meglehetősen pikáns politikai koktélparti volt Pesten. A Duna-védő mozgalmak által összerántott tün­tetésre szinte mindenki eljött, aki valamit is számított az elmúlt tíz-egynéhány évben, amióta az első közterületi demonstrá­ciókkal elkezdődött a régi rendszer lebontása és átformálása. Újra együtt láttuk az időközben a legkülönbözőbb színezetű pár­tokba szétszóródott egykori ellenzékieket, demokratikusakat és kevésbé demokratákat, sokan szembetűnően megöregedtek, megszakállasodtak. Az akkori fiatalok társaságában ott láttuk gyerekeiket is, a papa, mama mutogathatta nekik: látjátok, ezzel töltöttük mi az időnket, amikor ti még nem is voltatok. Tényleg olyan tarka volt a tömeg, mint a kakas farktolla, amiről az angolok az italkeveréket - a cocktailt - elnevezték. A József nádor térre érkezett emberek a rövid nyitóbeszédek elhangzása és a tízpontos petíció első felolvasása után fel­kerekedtek, és megindultak a Parlament felé. A szűk Nádor utcába csak lassan tudott beáramolni a tömeg, a tölcsérhatás miatt sokan egybetorlódtak, és türelmesen araszoltak a térről az utcatorkolat felé. Ekkor, mint áramlat az álló vízben, a lomha folyamban egy másik folyó, jól kivehetően feltűnt egy menetosz­lop a tér keleti oldalán. Az elöl ballagok élénk kék színű táblát nyújtottak magasra, amin a jól ismert madarak röppentek a feli­rat fölé. Szabaddemokraták a Dunáért A dolog - a fentiekből következően - nem érdemelne külön említést, az egykori hálózathoz tartozók­ is állandó résztvevői voltak a 80-as évek utcai tüntetéseinek. Ámde a mostani helyzet egy pillanat alatt politikai groteszkké változtatta a társaság demonstrálását: a menetben ugyanis szép számmal ott mosolyog­tak az SZDSZ alapemberei, ügyvivők és parlamenti képviselők, Kis Jánostól Bauer Tamásig. Mert igaz, hogy pártjuk most kínke­servesen igyekszik kihúzni magát a páros kormányzás felelőssége alól, de ez mégsem ilyen egyszerű. A tüntetés résztvevőinek, az utca emberének arcáról is leolvasható volt a megrökönyödés:­­ na, most mi van, fiúk? Ugyanis már a nádor szobra előtt elkezdte skandálni a tömeg, hogy „vesszen Horn!”, és ez a kollektív óhaj a délután folyamán még többször elhangzott. Márpedig a néven nevezett személy ez idő szerint a Magyar Köztársaság demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, a nagyobbik koalíciós párt első embere, s eddig ezt a szlogent csak olyan szociológiai összetételű tömeg kiabálta, amely ellen­­ például­­ a Demokratikus Charta szerveződött. Bauer kormánypárti képviselő elég közel tartózkodott az eseményhez, hogy másokkal együtt hallja, mit kiabál a tömeg, mégsem sietett el azonmód a helyszínről, hanem kedélyesen battyogott tovább tüntető társaságával. Olyan szép volt az idő, és olyan jó volt a hangulat, hogy neki talán eszébe sem jutott. Horn Gyulából gyakorlatilag a charta csinált kormányfőt, a szocialistákat éppen az SZDSZ kemény magja szabadította ki a politikai karanténból, ők vitték be pártjukat a koalícióba, s mindebből egyenesen következik a jelenlegi országhelyzet is. Sokan vannak, akik nem felejtenek ilyen könnyedén. A Dunával - és képletesen szólva mindenféle folyammal - sok mindent meg lehet tenni. El lehet téríteni, gátak közé lehet szorí­tani, apasztani, duzzasztani, lépcsőn lebuktatni is lehet. De egy­valamit nem. Arra kényszeríteni, hogy visszafelé folyjon. Ezen is érdemes eltűnődni a szombati koktélparti után. Helmeci József Akadémikusok és politikusok dilemmája Az évtized diplomáciai kudarca A hágai ítélet végrehajtásáról pénteken Pozsonyban aláírt meg­állapodást az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb diplomáciai ku­darcának értékelték vasárnap a Mi lesz a Dunával Hága után? című konferencia résztvevői Budapes­ten. Véleményük szerint a hágai ítélet legáltalánosabb üzenete az, hogy az erőmű-vízlépcsőrend­szert az eredeti elképzeléseknek megfelelően nem kell megépíteni. Mádl Ferenc akadémikus, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke hangoztatta: azáltal, hogy pénteken megszü­letett a szlovák-magyar megál­lapodás, a magyar fél a hágai döntéshez képest „lealkudott”, az ítélet által elő nem írt kötele­zettségeket is vállalt. Kiemelte: az ítélet értelmezése szerint, ami megépült, azt nem kell le­bontani, ami pedig még nem épült meg, azt nem kell megépí­teni. Vida Gábor akadémikus, az ELTE genetikai tanszékének vezetője arra hívta fel a jelenlé­vők figyelmét, hogy a szigetkö­zi élővilág nagyon bonyolult rendszer, amelyet negatívan be­folyásolna az, ha a vízszintet stabilizálnák. Baráth Etele (MSZP) el­mondta: tényként kell figyelem­be venni, hogy Bős üzemel, s a döntéseket csakis ezzel összefüg­gésben lehet meghozni. Az alsó szakaszokon meg kell oldani a hajózási, az árvíz- és környezet­­védelmi gondokat. Ennek megol­dására több változat lehetséges, ezek között szerepel a keresztgát felépítése, amelynél az utolsó az energiagazdálkodási szempont. Csató István (FKGP) szerint a pénteken Pozsonyban megkö­tött szakértői megállapodás egy­oldalúan elhibázott lépés volt, amely nem vette figyelembe a magyar nemzeti érdekeket. Szólt arról, hogy környezetvédelmi hatástanulmányok már a 70-es évek végén is készültek, amelye­ket azóta „elfelejtett” az MSZP. Illés Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint a hágai bírósági döntésből nem következik semmilyen alsó vízügyi létesítmény, sőt a dunakiliti tározó megépítése sem. A Fidesz szerint a szlová­kokkal nem másról kellene tár­gyalni, mint a vízmegosztásról. A választások népszavazás jelleg­gel is bírnak, hiszen amennyiben a szocialisták nyerik meg, úgy „gátakat fognak építeni 600 mil­liárdért, amennyiben az ellenzék, akkor nem lesznek gátak”. Csapody Miklós, az MDF al­elnöke szerint a távozó kormány a Dunáról folytatott tárgyalások során „szembemenetelt a demok­ratikus parlamentarizmussal”. „Horn kezd szórakozott lenni” Lipták Béla, az Egyesült Ál­lamokban élő környezetvédel­mi szakember az alábbiakat juttatta el szerkesztőségünkbe: Horn Gyula pár hete azzal vádolt a parlamentben, hogy megígértem Nagymaros költ­ségeinek összegyűjtését, s ezért most itt az idő: „Lipták úr, fizessen.” Ezzel az állítással két gond van. Az első csak a szokásos homi csúsztatás, az, hogy én nem Nagymaros felépítési költségeinek összegyűjtésére terveztem akciót 1988-ban, ha­nem annak lebontására, az esetben, ha a magyar kormány kéri azt. A második gond abból fakad, hogy ezt a gyűjtési ter­vet csak magánlevelezésemben említettem, az a magyar sajtó­ban nem jelent meg. No, de ak­kor honnan tud erről Horn úr? Nos, Kenedi János Kis Ál­lamvédelmi Olvasókönyve 309. oldalán azt olvashatjuk, hogy Horváth József vezérőrnagy Lipták Béla kompromittálására komplex terv kidolgozását ren­delte el. Ezért én múlt csütörtö­kön bementem a III/III-as hiva­talba, és kikértem egyébiránt csak olvasásra kiadható és na­gyon hiányos titkosszolgálati anyagomat. Az ügyirat 53. olda­lán aztán megtaláltam Hár úr jólértesültségének magyarázatát. Ugyanis itt található egy, a Duna Körbe beépített hírszerző jelen­tése, mely tartalmazza az én gép­írásos gyűjtési tervemet. Ennek következtében Hár úr vádjaival kapcsolatban az a probléma, hogy kezd szórakozott lenni, nem emlékszik arra, hogy mit és hol olvasott. Lipták Béla

Next