Napi Magyarország, 1998. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-07 / 56. szám

1998. március 7., szombat • Szerkeszti: Mányoki Endre MAGYARORSZÁG 13 íú • m mmm mm $ *'A, M, • str. 1 •- - 111 WSSMMM 1N­1ÉI Mélyen tisztelt Császári és Királyi Fenség! Kedves Gyuri! Ne haragudj, hogy tegezlek kedves brúder, de pár évvel idősebb vagyok, meg aztán Ádám és Éva jogán elvégre - mégha távoli is, de - rokonok va­gyunk, igaz Eilikával is. Megkésett gra­tulációmért már megbocsáss, tudom, már régen túl vagytok a mézesheteken, de eddig nem volt érkezésem a levél­írásra. Ám most az ünnep felé közeled­ve, kikívánkozik belőlem a kisördög, meg aztán egy orvosi hetilap élén is lát­talak titeket, kedves nejeddel, s az is ap­ropót ad, kérlek, enged meg, hogy ná­szotok kapcsán néhány dologra felhív­jam a figyelmedet. Kevés örömteli esemény volt nálunk e honban, de végre nálunk is volt „kirá­lyi nász” és ezt nektek köszönhetjük. Majd mondják egy páran, hogy másod­­osztályú volt. Ne törődjetek vele. Igaz, hogy Juan Carlos és a walesi herceg nem volt itt, de a hozzátok vérségileg és történelmileg közelebb álló dinasztia képviselője, a spanyol királyfi megtisz­telt titeket, ahogy a jordán királylány is, hogy a többieket már ne is soroljam. Igaz is, miért nem jöttek a nagyok, ami­kor tiétek a legpatinásabb család? - kérdezik majd sokan irigyeid közül. Ne foglalkozz velük. Ők felületesek, nem értenek a genealógiához. Hát persze, hogy kívülálló számára a Habsburg-ház jóval előkelőbbnek tűnik, mint mond­juk a ködös Albionban uralkodó Szász- Coburg-Gothai-ház, amely csak az eu­rópai arisztokrácia fekete évének szá­mító 1917-től, a dicsőséges októberi forradalom éve óta viseli a Windsori­­ház megnevezést. Sajnos akkoriban a kommunista Leninék nem kegyelmez­tek a Romanovoknak, akik szintén tá­voli rokonaitok voltak. Irigyeidnek fo­galma sincs arról, hogy legelső - a csa­ládi hagyomány szerint ismert - ősötök, az alemann törzsbeli előkelőség, Eticho volt, aki állítólag Krisztus után 590-ben halt meg - bár én ezt nem hiszem. Csa­ládjátok hitelessége viszont a Krisztus utáni 900-as évek óta megkérdőjelezhe­tetlen. Akkor élt a jó Guntram, akinek egyik fia valamivel a mi államalapítá­sunk után, 1002-ben már püspökként kezdte építeni a névadó családi sasfész­ket, a ma már csak romjaiban fellelhető Habichtsburgot a svájci Aargauban. Az is tocdzicher, hogy 1090-ben már fun­­gált egy Habsburg Ottó. Ugyanúgy hív­ták, mint édesapádat, aki még a Ferenc József Róbert Mária Antal Miksa Henrik Sixtus Xavér Félix Renát Lajos Gaetán Pius Ignác keresztne­vekkel is rendelkezik. Sokan nem tudják, hogy ez a sok kereszt­név nem úri szeszély, olyasmi inkább, mint - durva túlzással - amivel egy hétközna­pi ember a kutyape­­digrénél találkozhat, hogy az első alom minden kutyusát A- hanggal kezdődő név­vel nevezik el, míg a második alom kutyu­­sainak B-hanggal kezdődő neveket ad­nak. Vizsláknál ilyen­kor kerül előtérbe a Betyár elnevezés. két mészáros Én például tudom azt is, hogy a de­rék Guntram másik fia viszont abban jeleskedett, amiről a Habsburg-ház ké­sőbb ismertté vált: Európa háborúzik, ti házasodtok. A kis Guntram benősült a Gothai-almanach szerint hihetetlenül előkelő Lotharingiai-házba, és ez nem kevés előnnyel járt. Sárguló irigyeitek persze arra sem figyelnek, hogy te a ki­sebb, úgyszólván a legkisebb királyfi vagy, akire a mesék szerint a legcsudá­­latosabb élmények várnak, hogy aztán elnyerje a királylány kezét meg a fele királyságot. Ti megelőztétek a szeren­csét, már elnyertétek az ország felének szeretetét, s ha nem is voltak annyian a Bazilikánál, mint a Szent István-i kör­menetkor, de azért jócskán meggyűlt a nép, mire kijöttetek hozzája a hosszú ceremónia után. Ha már a fele király­ságnál tartottunk, bizonyára tudod, hogy egyik felmenőd az 1500-as évek második évtizedében nyúlta le a három részre szakadt Magyarország egyhar­­madát, amikor a Habsburgokban még bizakodó magyar rendek - jobb híján - Ferdinándot az ország trónjára ültették. Ez nektek elemi érdeketek volt, hiszen csak úgy oltalmazhattátok meg az örö­kös osztrák tartományokat, ha a Ma­gyar Királyságból ütközőzónát csinál­tak. Sógor-komaság ide, sógor-koma­­ság oda, a magyar rendek hagyományos Habsburg-ellenessége, néha gyűlölete e korszakban eredezik. Felmenőid ettől kezdve, ameddig tehették, úgy sakkoz­tak a magyar, cseh, horvát rendekkel, mint Kaszparov Karpovval. Az első gyűlölt felmenőd Rudolf volt, aki sorozatban koholt felségárulá­­si pereket indított magyar főurakkal szemben, leplezetlenül azzal a céllal, hogy kincstárát feltöltse. Nem tudom, hogy a családi annáleszekben mit írnak erről az időszakról, azaz a Rudolf hatal­mának megtörését zászlajára tűző Bocskai-féle felkelésről, de elgondol­kodtató, hogy pont egy Habsburg-párti nemes fordult végül is ellene. Aztán jött Lipót, aki kivégeztette a nemesi ellenállás vezetőit. Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc, Bónis Ferenc zemplé­ni nemes és Frangepán Ferenc fejét vet­te a bakó. Majd kirobbant a hegyaljai felkelés, és Zernyestnél Thököly szét­verte egyik felmenőd seregét. Alig tíz év múlva II. Rákóczi Ferenc bocsát ki ellenetek szóló kiáltványt. Mi azóta is imádjuk őt, úgyszólván kultusza van. Hatalmas birtokait kockáztatta a ma­gyar szabadságért. Korábban még a papír 50 forintosra is kitettük „kurucz pofázmá­­nyát”. Imádtuk őt, de ti, Habsburgok, el­zavartátok a hazából. Bujdosnia kellett, s távol hazájától, Rodostóban halt meg. Kedves György! Ne haragudj, de II. József nevű ősödről sem tudok jót írni. Olyan király volt, aki elhatározta, meg­töri, megalázza a magyarokat, mindezt addig még sohasem tapasztalt módsze­rekkel tette. Fegyverrel elfoglalt terület­nek tekintette az ősi magyar földet, s szintén hóhérral intéztette a „személy­zeti” ügyeket, illetve hasonlóan Vladi­”, az orosz medve és a Habsburg sas­mír Meciarhoz, bevezette a nyelvrende­­letet. Számotokra a dicsőséges őseik 1670 és 1770 között teljesen felhígítot­ták a magyar arisztokráciát, 50 alá csök­kent azon családok száma, amelyek Mohács előtti időkre is vissza tudták ve­zetni a családfájukat. Ti voltatok olyan kedvesek, és indigenátust adtatok egy csomó idegen családnak. Helyesebben fogalmazva, kreáltatok 160 bárói és grófi címet, s olyan családoknak ado­mányoztatok hatalmas birtokokat, mint Althan, Trautson, Schönborn, Harucker. Úgy hittétek - III. Károlyra és Mária Teréziára gondolok hogy így kezelhe­tőbbé válik az ország, de nem így tör­tént. Mária Teréziában is sokszor csa­lódnunk kellett. Például nem csatolta vissza Erdélyt, noha ígérte, de kétségte­len, hogy a felső arisztokrácia felé nyi­tottabbá vált a Habsburg-ház. Aztán jött Lipót császár, aki Leopold Alois Hoffmann egyetemi tanárral pamflete­ket íratott a rendiség kikezdésére, és széles körű besúgói hálózatot működte­tett, a korabeli „Cég” össze is állított egy listát a megbízható (talpnyaló) és­­ veszélyes (hazafias) magyarokról. Őt fia, Ferenc császár követte, míg a nádor Sándor Lipót lett, az öccse. A messze el­túlzott jelentőségű jakobinus mozgalom vérbefojtásáról talán már te is hallottál, a budai Vár alatti síkon - mi Vérmező­nek hívjuk - történtek a kivégzések. Mi­után Sándor Lipót váratlanul meghalt, József főherceg lett a nádor, aki beikta­tása első napján elbocsátotta Zichy Károly országbírót. Elbocsátások, személycse­rék, német csapatok bevonultatása, tár­saságok betiltása, cenzúra, bértollnokai­­tok propagandája, vezető politikusok le­váltása, egyetemi tanárok, gimnáziumi igazgatók zaklatása jellemezte ezt az időszakot. Bebörtönöztétek a magyar szellemi élet nagyjait, akiknek nevét most nem sorolom fel, de hidd el, mi na­gyon büszkék vagyunk rájuk. Egy leve­lében Károly főherceg azt találta írni az 1800-as évek elején Magyarországról, hogy jogos minden gazdasági és politikai diszkrimináció, ame­lyet velünk szemben alkalmaztatok. Bécs­­ben - és erről a család­di­datok által irányított­­ propagandagépezet gondoskodott - az volt az általános né­zet, idézem neked a korabeli Wiener Allgemeine l­iter­­aturzeitungot, hogy csak nektek köszön­hető, hogy a barmai­hoz hasonló nép - a magyar - úgy-ahogy beilleszkedett Euró­pába. Mi harcoltunk ,­­ értetek Napóleon el­len Győrnél, folyt a vérünk, felmenőd, Fe­renc császár meg hoz­záadta a lányát a Horn Gyula magassá­gú diktátorhoz. Mit mondjak, nem vol­tatok éppen következetesek. Aztán jött a ‘48-as forradalom és szabadságharc, amit vérbe fojtottatok, orosz barátaitok­kal szövetkezve. Majd 60 ezer halott a csatatéren. Batthyány Lajos első felelős miniszterelnököt Pesten, a 13 táborno­kot Aradon végeztettétek ki - hogy tudd, Magyarországon azóta tilos sörrel koccintani -, később Csányi László kor­mánybiztos, közlekedési miniszter, Perényi báró, aki a felsőház másodelnö­ke volt és Szacsvay Imre, a képviselő­házi jegyző is követte őket, de odalett Petőfi, a lánglelkű költő, akit mi na­gyon, de nagyon szeretünk. Emellett több száz embert felakasztottatok. A vé­reskezű Haynau, akit ti „békebírónak” ideküldtetek, agyonlövetett még néhány ezret, úgymond menekülés közben. Bujdosásra kényszerítettétek a fél hazát, 40-50 ezer férfit erőszakkal besorozta­tok a birodalmi seregbe. A császár ekkor már közeli rokonod, Terepe József volt, akinek nagypapád, az utolsó magyar ki­rály, nagyunokafivére volt. Ha már a nagypapánál, Károlynál, utolsó kirá­lyunknál tartunk, sajnos ő eléggé komi­kus módon akarta másodszorra is a ma­gyar trónt elfoglalni, ám ebben megaka­dályozta Horthy Miklós, aki sokáig Fe­renc József közvetlen szárnysegédeként működött. A Habsburg-családból egyet­lenegy embert szerettünk, Sissit, őt is azért, mert másképp látta a világot, mint ti, mert szeretett minket és viszonozta a rokonszenvünket. A bajor Sissi boldog­talanságában osztozott nemzetünk apra­­ja-nagyja, persze mindig is szerettük a bajorokat. Kedves Gyuri! Tudom, hogy nem kedveled, ha így szólítanak, már megbocsáss, de én kurucz vagyok, és székely, patrióta, aki büszke magyarságára, s nem utolsósor­ban a Tenkes kapitánya kalandjain nőt­tem fel. Szeretem ezt a nyelvet, vala­mennyire tudom is használni. Feredőzöm a népi kultúrában, imádom népzenénket, szívesen figyelem a ma­gyarság táncait, büszke vagyok tudósaira és művészeire, sportolóira, hazai nem­zetiségeinkre, s gyermekeimet is e kul­túra szeretetére tanítom. Látom, te is tömi már a magyarat, és hallom Eilika is tanulni miénk nyelv, ezt most nem gúnyból írom, ennyit minimum elvár­hatunk egy Habsburgtól. Néztem meg­ható esküvői ceremóniátokat, ti közé­pen, jobbra és balra a két patinás család, a padokban a sok előkelőség, elszegé­nyedett magyar és a gazdagságukat úgy-ahogy megőrző nyugat-európai bá­rók és grófok, történelmi nevek viselői. Tudod, nálunk a kékvérű úri gőg, nagy­polgári nosztalgiává, néhol egészen emberi példamutatássá szelídült. Georgius! Ismerek egy nyughatatlan magyar főnemest, egy Széchenyit, a Guszti bácsit, ükapja a legnagyobb ma­gyar testvére volt, ők voltak a Fejér me­gyei Széchenyiek. Tudod, a Széchenyiek­­ elég, ha szétnézel a városban, szinte mindenhol megtalálod kezük nyomát - a történelem folyamán majd mindig sa­ját érdekeik elé helyezték a nemzet, a magyarság érdekeit. Például Ágost (Guszti) bácsiék is, akik zsidókat búj­tattak a háború alatt. Magyarország 1948 utáni új pribékjei azonban elvet­tek tőlük mindent, kitelepítették őket, mert tudod, nálunk így bántak el a fő­­urakkal, történelmi jelenlétük, a tudo­mányban, a jogállamiság építésében, a művészetekben betöltött szerepükre va­ló tekintet nélkül. Guszti bácsi anyját, egy finom úrnőt, egy Zichy-lányt, a tyúkólba költöztették. Ma Guszti bácsi­nak nincs egy manzárdszobája sem, ahol meghúzhatná magát, ha hazajön Bécsből, ahová menekülnie kellett. Guszti bácsi például nem szeret benne­teket, de azokat sem, akik a bécsi udvar talpnyalói voltak. Mert hát annak elle­nére, hogy a Rákosi-, majd a Kádár-re­zsim alatt szinte véget nem értek a meg­aláztatások, a magyar főnemesi „tábla” még a megaláztatásokban vagy a ko­rábbi diktatúrákban sem volt összetartó. Erre ti is ügyeltetek. Nem, nem mon­dom, hogy történelmi távlatokban ne lett volna sara a magyar főnemesség­­nek, de meglehetősen keményen fizet­tek meg az úri dölyfért. Szóval, György von Habsburg! Néz­zelek benneteket, ahogy fogtátok egy­más kezét Eilikával, sugárzott belőletek a szerelem. No csak­, no csak­, ez sze­relmi házasság lesz, a vak is meglássa, de azért mégiscsak úgy alakult, hogy frigyetek a birodalom házassági politi­kájának is megfelel, hiszen Eilika is ki­rályi családba született. Hallom, hogy bátyád Zágrábban él, ott „kivánszik” le­telepedni, s ennek a horvát rendek na­gyon örültek. Te Pesten, a bátyád Zág­rábban. Bizarr. A, dehogy, nem arra gondolok én, hogy jön a Habsburg res­tauráció, csupán arra, hogy a családnak, legsötétebb évtizedei után, ismét sikerül megkapaszkodnia a nemzetközi politi­kai elitben. S ha kell, ehhez azok támo­gatását is megnyeritek, akik 1988-ig azt sem engedték, hogy betegyétek lábato­kat a volt impérium területére. Talán hallottál róla, ‘90 előtt itt diktatúra volt, olyasmi, mint alattatok, még ha el is pu­­hult a végére, nem magától. Sokan - szegények, gazdagok egyaránt - éreztük rosszul magunkat abban a hazug rend­szerben, ezért biztos, hogy nem csak én, hanem még jó néhányan e honból vettük megütközve tudomásul, hogy esküvői díszvendéged Horn Gyula volt, aki a Bazilika lépcsőjén méltatta atyád és a te érdemeidet, amelyeket a haza európai integrációjának elősegítésében, hazánk jó nemzetközi imázsának kialakításában szereztetek. Apád valóban sokat tett ér­tünk, megérdemli a méltatást. Büszkék is vagyunk rá. Igen, csakhogy az egyko­ri ávós téged is dicsért, merthogy már neked is adtak valami jószolgálati köve­ti címet az ex-kommunisták. Neked vi­szont, úgy hiszem, egyelőre genetikai­lag jár a nagyköveti cím: Kedves Jorge! Azt mondta a Horn miniszterelnök a Bazilika lépcsőin a ceremóniára érkez­vén, hogy „meg aztán Gyuri barátom­nak miért legyen jobb, mint nekünk”. Tudod ez egy poén, amit nem magyará­zok hosszabban, a ti köreitekben sza­lonképtelennek számítana. Szóval, néz­tem, ahogy ott ült Horn Gyuláné her­cegnő, baronesz von Nikolits és gróf Kuncze Gáborné az első padsorokban, olyan kalapban, amelyet a ti kékvérű úrhölgyeitek viselnek, ha átruccannak az Ascot-i Derbyre. Nem is sejtem, hogy a közszolgálati tévé miért számolt be élő közvetítésben az esküvőről, de ma már szinte mindegy. Ezt a nászt jól bekajálta a magyar! A magyar, amely­ről tudnod kell, hogy olyan fajta, aki­nek a szomszéd fűje sokkal zöldebb, aki annak örül, ha a szomszéd tehene is megdöglik, sztyeppés nép, vad és szilaj, hirtelen haragszik, és örökké szeret, egy kicsit olyan, mint a barmai, nagy szarvú, szürke gulyás, komondorjai meg racka juhai, amelyek azokra a tá­volba vesző időkre emlékeztetik, ami­kor a jó Guntram építeni kezdte Habitschburgot. Éljetek hát boldogságban és szere­­tetben, családotok sokasodjon! Hos­szú életet és egészséget kívánok nek­tek! Komoly munkádban, az MTM Televízió gyermekműsorainak mene­dzselésében és a magyar haza képvi­seletében is sok sikert kíván neked egy méltatlanul elfelejtett, Ádám és Éva révén nagyon-nagyon távoli roko­nod: OKA Megkésett levél egy koalíciós királyfinak II. József­­halálos ágyán búcsút tesz liftéitől

Next