Napi Magyarország, 1998. november (2. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-23 / 274. szám
1998. november 23., hétfő* A szívinfarktus gyógyszere A véralvadás XIII. tényezőjének molekulastruktúráját a kutatók Jénában röntgen-struktúraelemzés útján atomokig terjedő részletességgel meghatározták. Ezzel megalapozták egy olyan orvosság kifejlesztését, amely órákkal a szívinfarktus vagy az agyvérzés bekövetkezése után, a vérrögöt fel tudja oldani. „Azt reméljük, hogy a következő két évben sikerül kifejleszteni egy megfelelő oltóanyagot” - nyilatkozta Rolf Hilgenfeld professzor. „Míg azonban egy engedélyezett orvosság a piacra jut, tíz év is eltelhet.” A XIII. tényező egy olyan enzim, amely a folyamatok rendkívül komplex tömegével a véralvadást kiváltja. Ez viszonylag lassan stabilizálja a véralvadást úgy, hogy a hagyományos Lysekezelésre már nincs lehetőség. Egy infarktus bekövetkezése után több órával egy vérrög gyakorlatilag nem kezelhető, és a vérellátásból kieső szövet elhal. Kosmos A pedofilüldöző gyanús balesete Leállította tevékenységét a pedofil bűnözők ellen harcoló belga szervezet, miután gyanús autóbaleset érte a belga tévé egyik bemondóját. Gina Bermrd-Perdaens a rendőrségi jegyzőkönyv szerint autóbalesetben halt meg a múlt héten. A szervezet , amelynek ő is tagja volt - azonban azt gyanítja, azért kellett meghalnia, mert széles körű leleplezési hadjáratot indított pedofilbűnözők és effajta videofilmekkel kereskedők ellen. Bernard Perdaens Svájcba, az emberi méltóságért harcoló nemzetközi bizottságnak küldött el egy CD-ROM-ot, amelyen több tízezer ilyen kép látható. A svájci igazságügy-minisztérium időközben közölte: kapcsolatba léptek az Interpollal. Elsősorban Belgiumban, Hollandiában és Csehországban nyomoznak több hálózat után a képek alapján. A belga igazságszolgáltatás e bűnügyekben egyelőre nem áll feladata magaslatán, a szervezet ezért is fordult külföldi hatóságokhoz. A szervezet szerint a bemondónő halálában is része van annak, hogy az ügyek felderítése még mindig nagyon lassan és vontatottan halad. MTI - Panoráma a tíiaiai Földbe süllyesztett templom Az inka főváros, Cuzco közelében perui régészek egy a II-V. század között épült, földbe süllyesztett templomot ástak ki. A 18 méter hosszú, 14 méter széles, fallal körülvett szakrális építményt az Andok fennsíkján, Muyu Oreco magaslaton 1,2 méter mélyen süllyesztették egykori építői a talajba. Különösen figyelemreméltónak találják a régészek, hogy a templom környékén emberi sírokat és áldozati állatok maradványait találták. Kiásták több, gyermekével eltemetett asszony csontvázát, sőt elégetett lámák csontjai is előkerültek a földből. A sírokban kerámiából készült, festett tárgyakat és kőedény-darabokat is találtak. A most feltárt templom stílusa csak azokhoz a szentélyekhez hasonlítható, amelyek a XIII. században az Andok térségében elterjedt inka birodalom idején épültek. A régészek véleménye szerint a Muyu Orecón kiásott templom építői feltehetően egy olyan kultúrához tartoztak, amelyből később az inka civilizáció kifejlődött. MTI - Panorama A sorozatgyilkos pere Ma, több mint két és fél évvel letartóztatása után megkezdődik az évszázad legkegyetlenebb ukrán sorozatgyilkosának pere. A bíróság a Kijevtől 130 kilométerre nyugatra fekvő Zsitomir megyeszékhelyen, a gyilkos szülővárosában ül össze, hogy ítéletet hozzon Anatol Onuprienko ügyében, aki 1996 áprilisi őrizetbe vételekor nem kevesebb mint 52 gyilkosság elkövetését ismerte be. Egyes értesülések szerint a letartóztatása óta börtönben ülő Onuprienko ellen mindeddig az ukrán állam szegénysége miatt nem indult meg az eljárás. A bíróság állítólag háromszáz tanút kíván beidézni; a per hosszú hónapokig is elhúzódhat. A nyugat-ukrajnai, lembergi lakóhelyű Onuprienko áldozatait éveken át hidegvérrel és kegyetlenséggel mészároló sorozatgyilkos ellen 1996 tavaszán már négy hónap óta folytatott hajszát a bűnüldöző szervek több tízezer tagja. A rendőrség a módszer alapján rájött, hogy ugyanarról a gyilkosról van szó, aki minden alkalommal lelövi vagy megkéseli áldozatait, kirabolja őket, majd felgyújtja azok lakhelyét. Rendőrségi vizsgálatok szerint a büntetlen előéletű férfi pszichikailag nem sérült, elméje ép, teljesen tudatában van annak, mit tett. A sorozatgyilkos pere feltehetően ismét kiélezi a halálbüntetés megszüntetése körüli vitát. Ukrajna 1995 novemberi európa tanácsi (ET) csatlakozásakor vállalta, hogy legkésőbb idén novemberig eltörli a legfőbb büntetésnemet. Ezt azonban a jogvédő szervezet sűrű tiltakozásai ellenére - Kijevet az ET-tagság felfüggesztésével is megfenyegették - Ukrajna máig nem tette meg. Az országban 1995 novembere után 180 elítéltet végeztek ki. Lengyel taxistüntetések Több ezer lengyel taxis tüntetett szombaton országszerte, a hatékonyabb rendőrségi védelmet és a halálbüntetés visszaállítását követelve - tájékoztatott az MTI. A megmozdulás közvetlen oka az volt, hogy a múlt hónapban megöltek két taxisofőrt Lodzban. A lodzi rendőrfőnök közlése szerint a város utcáin több száz gépkocsi vonult végig vészjelzőit villogtatva, de néma csöndben. Jó néhány taxi szélvédőjére a „Megálljt az erőszaknak!” feliratú cédulát ragasztották. A taxisok képviselői átadták a városi elöljáróságnak azt a beadványt, amelyben a tavaly hatályon kívül helyezett halálbüntetés visszaállítását kérik. "Wmj ", , ■ . A tél áldozatai Romániában Romániában hét ember halálát okozta egy nap alatt a tél hirtelen betörése a bukaresti rádió szombati beszámolója szerint. Az országban tizenöt órás havazás volt, emiatt a főútvonalak jó része járhatatlan, a vonatok hosszasan késnek, és be kellett zárni négy fekete-tengeri kikötőt. A hegyvidéken néhol másfél méteres torlaszok alakultak ki. Az egyik főútvonalon mintegy száz gépkocsi torlódott össze, és az utasok az autókban töltötték az éjszakát. A délnyugati vidéken a hóviharok folytatódására kell számítani a román meteorológiai intézet szerint. Hírforgó Az ausztriai Burgenland tartományban, Felsőpulya (Oberpullendorf) tartományi kórházának közelében szombat hajnalban gépkocsijában, a vezető ülésen több fej- és nyaklövéssel holtan találtak egy magyar állampolgárságú nőt. A 32 éves K. Erzsébet a csendőrség jelentése szerint hivatalos munkavállalási engedéllyel dolgozott pincérnőként Burgenlandban, a tett helyszínétől nem messze, a stoobi (csávái) kávéházban. Amikor a holttestet hajnali négy óra tájban felfedezték, még járt a magyar rendszámú, piros színű, Opel Corsa személygépkocsi motorja. Az úton keresztbe álló autóra Oberpullendorf egyik utcájában lett figyelmes az útfelügyelet egyik munkatársa. Az osztrák hatóságok tudomása szerint a nő szombatra virradó éjszaka is dolgozott munkahelyén - egyébként lakiteleki lakos. A nyomokból ítélve biztosnak tűnik, hogy a gyilkos közvetlen közelről végzett vele, és több lövést adott le a fejére és a nyakára. Hivatalos értesítést kapott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Interpolon keresztül, hogy tájékoztassák az áldozat hozzátartozóit - mondta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az MTI-nek. A Neue Kronen Zeitung című osztrák bulvárlap tegnapi cikke szerint jelentkezett egy szemtanú, aki szombat hajnalban 3 óra felé látta eltávozni a lakitelki magyar nőt két férfi társaságában a munkahelyéről. A lap információja szerint az áldozat Szabadbárándban (Grosswarnsdorf) lakott egy fogadóban. A tulajdonos elmondta: a magyar pincérnő a hét végén mindig hajnalban jött haza a munkából, ezért nem keresték meg. ' - ' f V" - -í' ,y, Magyar pincérnő az áldozat Gyilkosság Burgenlandban Idegenvezetés telefonon Az Olaszországba utazó turisták a jövőben otthon hagyhatják útikönyveiket. Az Omnitel olasz telefontársaság hálózatának használói számára 39 városban új szolgáltatással jelentkezik. Rosa és Apulia között a 27- 27 hívószám tárcsázásával a helyszínen bárki információt kaphat száz nevezetességről és látnivalóról. A hálózat automatikusan azonosítja, hogy a turista Velencében a Rialto-hídon, vagy az Assisi-bazilika előtt áll. Aki Rómából, a Piazza Navonáról Bemini négy folyót ábrázoló szobra előtt tárcsáz, megtudhatja, hogy egykor e helyen egyházi és világi fejedelmek kocsijukkal mesterséges tavon hajtattak át. Az „Omni Arte” elnevezésű turistakalauz mobiltelefon útján éjjelnappal hívható. Focus Tenorfesztivál Caruso tiszteletére November 28-án, szombaton első alkalommal rendeznek tenorfesztivált a bécsi Konzerthausban. A „Belcanto bravissimo - tisztelet Enrico Carusónak” mottóval rendezett hangversenyen nyolc tenor szólaltatja meg Puccini és Verdi legkedveltebb áriáit. Az előadáson fellép: Aldo Filistad, Michele Tiziano, Renato Cazzaniga, Alexander Gurets, Giuseppe Costanzo, Randall Reid-Smith, Aldo Bartolo és Mario Leonardi, zongorán kísér Franco Sioli. Mai rádió- és tévéműsor KOSSUTH: 4.30 Reggeli Krónika 9.05 Napközben 11.05 Szonda 11.35 José Saramago regényének rádióváltozata 12.00 Déli Krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.06 Vendég a háznál 13.30 Hitélet 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Tetten ért szavak 15.06 Tudósfórum 16.00 Délutáni Krónika 16.25 12 rádió 7 nyelven 17.06 Kassza 18.00 Esti Krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Mese 19.34 Forgách András: Az angyalarcú kígyó 10.05 Élő népzene 20.30 Határok nélkül 21.05 Szól a Rádió 21.15 Hétfő esti fémzene 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Régiók 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI: 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.38 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 8.05 Zenezóna 9.05 Délelőtti terefere 11.07 Nosztalgiaparádé 12.00 Nóták 13.00 Naprakész 13.44 Korkérdés 14.00 A rádió kívánságműsora 17.05 Apukám világa 18.30 Délutáni csúcs 19.03 Hétpróba 19.30 Kölyökrádió 20.00 Világzene-magazin 21.03 A zene varázsa 22.00 Szálkák 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... BARTÓK: 6.00 Muzsikáló reggel 8.05 Pódium 9.07 Zenekari muzsika 10.05 Aranyifjú 11.04 Richard Wagner operáiból 11.30 A hét zeneműve 12.05 Hangverseny 14.05 Jer és lásd 14.58 Francia operákból 15.30 Fiatalok minikoncertje 16.05 Muzsikáló délután 18.05 Délutáni hangverseny 19.05 A Gordiusz-műhely műsora 19.35 Simándy József operafelvételeiből 20.30 Mítoszok a zenében 22.50 Régi fúvószene 23.05 Kamarazene MTV 15.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 10.10 Terra X 10.55 Új Reflektor Magazin 11.30 A szerelem jogán 12.00 Déli harangszó 13.05 Erdészház Falkenauban 13.50 Nemzeti értékeink 14.00 Patria-Üzenet-Vorba 14.25 Domovina 14.50 Magyar felfedezők 15.10 Vízi zsaruk 15.55 Délutáni rendelés 16.10 Holdfényes történet 17.00 Hírek 17.05 Europercek 17.10 Engedjétek hozzám 17.20 Gyermekeknek 18.00 Mixiklub 18.20 A bestia 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia 19.30 Híradó 20.00 Viszszatérés Édenbe 20.50 Huszonhárom VOLT 21.00 Nyitott száj 22.00 Aktuális 23.00 Földönjáró borászok 23.50 Képújság MTV 26.00 Híradó 6.15 Zóna 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.15 A Hét 8.00 Tudora 9.00 Szomszédok 9.30 Kincsestár 11.00 Tanoda 12.00 Déli harangszó 13.00 Tévémagiszter 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Repeta 17.45 Szívtipró gimi 18.30 Magyarország ma 19.30 Mesetár 19.50 Magyarok Cselekedetei 20.00 Híradó 20.30 Shadow, a vándorsólyom 21.20 A folyó 23.20 A zenén túl DUNA TV: 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.10 Emlékképek 9.30 Heti hírmondó 10.25 Gyerekes dolgok 10.40 A hegy védangyala 11.40 Esti kérdés 11.55 Vers 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny 12.40 Földalatti tavak birodalma 13.40 A körbezárt tenger 14.10 Ami igaz, az igaz 14.25 Szobazár 15.00 Tarkabarka 16.00 Katedra nélkül 17.00 Menekülés a Jupiterről 17.35 Mese 18.00 Híradó 18.20 Héthatár 18.55 Hej, hej, helyesírás! 19.05 A család apraja-nagyja 21.10 Beszélő ritmusok 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.25 Sportpercek 21.40 Ezredvégi krónika 21.55 Sír az út előttem 23.45 Híradó 24.00 Vers RTL KLUB: 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt 19.00 Receptklub 9.10 A farm, ahol élünk 10.00 Borostyán 10.50 100-ból egy 11.20 Az első csók 11.45 Barátok közt 12.10 Time Trax 13.00 Hírek 13.10 Élettér 13.20 Receptklub 13.30 Angyali érintés 14.20 Wow! 14.40 Rajzfilmklub 16.00 Az első csók 16.30 A farm, ahol élünk 17.25 100-ból egy 17.55 Timie Trax 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Légi mentők 21.40 Híradó 2055 Öreglányok 22.25 Ellen 22.50 Stephen King: Aranykor 23.45 Fókusz TV2 16.00 Jó reggelt, Magyarország 19.00 Délelőtt a tv2-vel 13.10 Mindent tudni akarok 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban 14.10 Egy titokzatos hölgy 14.50 Kedves nővérkék 15.15 Acapulco-öböl 16.00 Kakuk! 16.25 Szupercsapat 17.15 Gazdagok és szépek 17.40 Sunset Beach 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.25 Tények plusz 19.50 Életben maradtak 20.45 Stephanie 21.35 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues 24.00 Tények 0.25 Vers TV3 11.20 VH1 15.20 Utazás Gasztronómiában 15.50 Festménymesék 17.30 A klinika 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 A felügyelőnő 21.00 Dermesztő szenvedélyek 23.10 Hír3 23.40 Foci a javából 0.10 A klinika MSAT: 23.30 Music Box 6.30 Nickelodeon 14.30 Játszd újra! 15.00 Music Box Top 10 15.30 Nickelodeon 19.30 Alak-Art 20.00 Álomsziget 21.00 Benny Hill 21.30 MSAT-klub 22.00 Örömanyák 23.00 A3 vonal 24.00 Alak-Art SZÍV TV: 0.30 Napraforgó 0.40 Music Box Classic 6.45 Információs magazin 7.00 Napraforgó 7.10 Music Box Classic 15.25 Csontritkulás elleni, gerincjavító torna 16.15 Információs magazin 16.30 jfalu MAGYARORSZÁG * 15 Turisták sétálnak a Frankfurt közelében levő Taunus-hegységben Fotó: MTI - Külföldi Képszerkesztőség Mosómacik 17.00 Lesen 18.00 Konyhashow 18.30 Detektív 107 19.00 Színháztűznéző 19.30 Mosómacik 20.00 Celeste 21.00 Bitang Tong ’92 22.45 Sportműsor HBO 1 7.00 Superman legújabb kalandjai 8.05 Mindent a győzelemért 20.00 A hálózat csapdájában 11.55 Így készült 12.25 Kő egy csapat 14.00 Drágám, a kölykök összementek! 15.35 Jumanji 17.20 A túlélők 19.00 Superman legújabb kalandjai 20.00 Tökéletes másolat 22.05 Értelem és érzelem 0.20 Halálos örvény 1.55 Az utolsó tánc 3.40 Afrika-koktél 5.15 Ne légy barom /F’tKTV Jó reggelt, Magyarország! Holnap reggel 6 — — és 9 óra között ismét jelentkezik a tv2 színes hírmagazinja. A tervezett témákból: Az energiaital, amely csak a feketézőknek ad szárnyat, avagy fogyasztóvédelem magyar módra; Drága gyermekeink! Pénz hiányában leállították a Sulinet-programot; Boross Péter és az MDF elnökség; Államtitkár volt a főigazgató? Cser Ágnes beperelte a Miniszterelnöki Hivatalt; Miniszter úr, ki írja az ön beszédét?; Újra együtt Mari Zsuzsi és Dobos Attila; A csontritkulás nem gyógyítható betegség, de megelőzhető; A zene régi és új „Apostol”ai. A reggeli magazinműsort Nika György vezeti. Adás alatt hívható telefonszám: 266-3282. A Nap-kelte november 24-én kedden reggel is 5.50 és 9.30 óra között jelentkezik az MTV 1-en. A műsorban stúdióbeszélgetések, időjárási információk, hazai és külföldi jelentések, híradások kapnak helyet. Producer: Gyárfás Tamás. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 251-0519. ” ■ t 4 ,7 ), Éhségsztrájkolnak', Franciaországban A magyar elítélt képtelen fizetni Éhségsztrájkot folytat 25. napja a rennes-i börtönben egy kábítószer-csempészésért Franciaországban elítélt 26 éves magyar állapolgárságú nő. Elvben 8 hónapja már szabadlábra kerülhetett volna, de a francia jog szerint további 2 évig börtönben tartható, ha nem fizeti meg a francia vámhatóság javára a drogcsempészésért kiszabott 4 millió frankos (160 millió forint) büntetést. A magyar elítélt éhségsztrájkjához - hasonló okokból - egy nigériai nő is csatlakozott. Csupán a rennes-i börtönben jelenleg nyolc asszony tölti büntetésen túli szabadságvesztését a francia vámhatósággal szembeni tartozásáért. Az MTI érdeklődésére a hírt megerősített a párizsi magyar konzulátus. Vezetője ma felkeresi a rennes-i börtönt, ahol az elítélten kívül a börtönhatóságokkal is tárgyalni szeretne. A magyar nő felajánlotta, hogy négyévi szerény börtönkeresetét a pénzbüntetés kifizetésére fordítja. Ez azonban még családja hozzájárulásával együtt is csak töredéke lenne a pénzbüntetésnek. Strasbourgban, az emberi jogok bíróságánál már többen támadták a francia jog e sajátosságát. Drogcsempészek esetében a francia vám az ebből befolyó összegeket saját kábítószer-ellenes tevékenységére - kutyák kiképzésére, új technikai berendezésekre, az ellenőrzések fokozására, a lefoglalt drog megsemmisítésére stb. - fordítja. Ezzel sem sikerül azonban visszafogni a kábítószerek egyre növekvő forgalmát Franciaországban. Melegszik a planéta Malária a mérsékelt égövben? A földgolyó felmelegedésének következtében a mérsékelt égövi területeken is megjelenhetnek olyan trópusi betegségek, mint a malária, és a sárgaláz, amelyek ez idáig nem voltak jellemzők. A meteorológiai állomások adatai világszerte azt jelzik, hogy 1950 óta a minimális éjszakai és téli hőmérsékleti értékek jelentősebb mértékben emelkedtek, mint a nappali hőmérséklet maximumai - mondta egy harvardi specialista. Ez azt jelenti, hogy tipikusan trópusi égövre jellemző betegségek jelenhetnek meg olyan területeken, ahol korábban elképzelhetetlen volt felbukkanássuk. A maláriát terjesztő moszkitószúnyog csak ott tud megélni, ahol a a minimális téli hőmérséklet meghaladja a 16 Celsius-fokot, míg ez a határ a dengulázért felelős aedes aegyptinél 10 Celsius-fok. E két állat korábban mérsékelt égövön nem fordult elő, a fenti környezeti feltételek hiánya miatt. A planéta felmelegedésével párhuzamosan a malária előfordulási területe 60 százalékra növekszik a Földön. A malárián kívül leiszmániázis, sárgaláz, Chagas-kór, kolera, dengu-láz az, ami szakértők szerint mind intenzitásában, mind elterjedésében leginkább veszélyes lehe. Barna