Napi Magyarország, 1999. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-29 / 99. szám
1999. április 29., csütörtök" Világnapi köszöntők Mahmud Reda és Sebő Ferenc üzenete A Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére Mahmud Reda, az egyiptomi táncszínház úttörője írt üzenetet a tánc ma tartott világnapjára. „Egy ilyen rendkívüli alkalommal, a tánc világnapján nehezen találok megfelelő szavakat, hogy felérjenek ehhez a csodálatos művészethez. Érzéseimet leginkább talán egyetlen dolog tudná kifejezni: a tánc. Egyiptomból keltezett üzenetemmel mindazok előtt tisztelgek, akik életüket e legkifinomultabb művészetnek szentelték. Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy magamat is közéjük tartozónak érezhetem. Őszintén remélem, hogy a beköszöntő évezred tanúja lesz valamennyi művészet - különösen a tánc - virágzásának" - fogalmazott Mahmud Reda, aki Egyiptom első néptánccsoportjának alapítója. A magyar köszöntőt Sebő Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke írta, Millenniumi gondolatok a tánc világnapján címmel. Sebő köszöntőjében többek között kifejti: „ Tánchagyományaink ágas-bogas családfája, mely a néptáncokban megőrzött történelmi táncainktól a baletten át a kortárs táncművészetig terjed, felmérhetetlen nemzeti érték. ” E táncos nyelvezet átmentése a jövő évezred magyarsága számára (mind „köznyelvi", mind „irodalmi") éppolyan fontos feladat, mint amelyet a múlt század magyar „beszélt nyelvéért” folytatott mozgalom tűzött maga elé. Derék elődeink meg is tették a magukét: megszületett az állami pénzen, kispénzű magyaroknak magyarul játszó Nemzeti Színház, a Tudományos Akadémia, a Nyelvészeti és Irodalomtudományi Intézet, az intézményes nyelv- és irodalomoktatás az iskolákban stb. A mi ezredvéggé alakuló századunkra sem marad kisebb feladat: a hagyományőrzés intézményeit s a tánc korszerű nemzeti színházát, a nemzeti táncszínházát kell létrehoznunk, ahol az egyelőre a vándorszínészek korát idéző otthontalan magyar táncművészet helyet kap. Soha még nemzeti feladat nem vágott ennyire egybe a világból felénk érkező elvárásokkal. „ Hagyomány és haladás ” egy tarisznyában. E kincsek feltárását és hasznosítását a tudományos feldolgozás nemzetközileg is elismert magyarországi módszerei támogatják. Sokoldalú és tehetséges művészeink pedig a végvári vitézek tisztességével (s legalább olyan koldusszegényen) igyekeznek helytállni a színpadokon, az évszázad kihívásainak kavargásában. Mintha róluk irta volna Balassi: „Az jó hírért, névért, s az szép tisztességért ők mindent hátra hagynak... " OS Rózsik Yvette és Vati Tamás az Egy faun délutánjában Fotó: MTI - Ilovszky Béla Kultúra A Bozsik Yvette Társulat bemutatója a Katona József Színházban Tavaszi áldozat zaklatott csönddel Csak az igazán jó produkciókat köszönti olyan zaklatott csönd, mint amely a Katona József színházbeli bemutatón a függöny lehullását követően a nézőteret megülte. Bozsik Yvette társulata a Honvéd Táncszínház hét táncosával kiegészülve Most ősz van, nemsokára jön a tél... és Tavaszi áldozat címmel tartott előbemutatót, a két darabot hivatalosan ugyanis október 22-én, a Budapesti Őszi Fesztiválon láthatja a nagyközönség. „Most ősz van, nemsokára jön a tél, a hó mindent betakar, én pedig dolgozom, dolgozom...” - mondja Irina Csehov Három nővér című művében. Az est első felében színre kerülő táncdarabban csehovi hősök és hősnők jelennek meg: a három nővér, a nővérek férfilélekpárjai, a Cseresznyéskert Ranyevszkaja asszonya s e világ egyéb alaptípusai, a félkegyelmű, a katonatiszt, valamint a fogadott lány is színpadra lép. Szenvedély és bizonytalanság, tétovaság és tehetetlenség, reménytelenség és elvágyódás - mindezt a korunkra jellemző tiszta iróniával szemlélhetjük Bozsik Yvette koreográfiájában. A táncosok - Vati Tamás, Magusin Anna, Krausz Aliz, Zarnóczai Gizella, Érti Péter, Németh Levente, Tokai Tibor és Vislóczy Szabolcs - Debussy, Chopin, Schnittke valamint Sztravinszkij muzsikájára formálják meg szerepeiket. A jelmezek mindkét darabban Berzsenyi Krisztina, a díszlet Khell Zsolt munkáját dicsérik. A második félidőre a társaság táncos kórussal - melyben szerepet kap Jantner Emese, Horváth Zsófia, Mozola Viktória, Trupper Mariann, Gergely Attila, Kárpát Attila - egészül ki. A Tavaszi áldozat döbbenetes hatású alkotás. A zene Sztravinszkij úgynevezett orosz korszakának legfontosabb darabja, melyet tobzódó ritmusok, nyers, vad erő és szokatlan hangú, sajátos, szaggatott szerkesztésmód jellemez. A mű librettója - amelyet Nyikolaj Roerich pétervári díszlettervező írt - ősi, barbár varázslatot idéz: az emberáldozat, a kiválasztott lány haláltánca megszenteli a tavasz érkeztét. Az eredeti darab ősbemutatója Nyizsinszkij koreográfiájával 1913. május 29-én, a Théatre des Champs- Élysées-ben botrányba fulladt. A művet Magyarországon Eck Imre vitte többször is színre. Bozsik Yvette koreográfiája alapjaiban visszatér az eredeti librettóhoz, ám motívumai inkább a transzcendens, a tudatalatti világába vezetnek. A Tavaszi áldozat kiválasztott lányának szerepében a koreográfust, Bozsik Yvettet láthatjuk. A darabhoz szervesen tartozó maszkokat Nagy Fruzsina, a sminket Haide Hildegárd készítette. A tánccal együtt lüktető fényeket Pető József és Balogh István varázsolja a színpadra. D. I. Vagy ha mégis ezt tennéd, jobb, ha jó előre végrendelkezel, koporsót csináltatsz, és sírhelyet vásárolsz. De az sem árt, ha megfaragtatod a sírkövedet a szokásos feliratokkal. Csak az elhalálozás dátumát ne vésesd be. Ennyi bizonytalanság ugyanis - de nem több - mégiscsak van abban a szomorú esetben, ha lenyúlnád Porter (a keresztnevét ne kérdezd, senki nem tudja, tán nincs is neki) becsületes rablással megszerzett pénzét. Illetve hát nem az egészet, hanem csak a rá eső részt,, felkerekítve hetvenezer dolcsit. És itt jön be a gond, merthogy a rablótárs, Val, nemcsak a pénzről gondolja, jobb, ha együtt marad, hanem Porter nőjéről, Lynnről is úgy véli, jobb helyen van nála. Lehet ezt tűrni? Nem. Még akkor sem, ha Val és Lynn meggyőzésül még le is lövi Portert. Méghozzá hátulról. Két lövés a hátba, lenyúlt dolcsik, kétszínű szerető - Porter, aki egyébként békés fickó, és csak elvétve lő le valakit, ennyitől érthetően begurul. És amikor letölti a három évet a sitten (még ez is!), a dolgok porteri logikája szerint kettőt tesz: megpróbálja visszaszerezni a pénzét, azt a hetvenezret, és igyekszik móresre tanítani azokat, akik ennyi borsot törtek az orra alá. Arról nem tehet, hogy senki nem akar fizetni, és hogy mindenki úgy találja, éppen ő. Porter van az útjában. Mit lehet tenni? Át kell mennie halálos fegyverbe, ami annál is könnyebb neki, mert már négy filmben volt az. Azokban ugyan nem rosszfiú volt, csak az eszközei voltak olyanok, mint a rosszfiúknak. Itt rosszfiú, de ha jobban belegondolunk, mivel minden viszonylagos, még ő a legjobb fiú a rosszak között. Mindenki más sokkal szemetebb, aljasabb, gengszterebb, gyilkosabb, maffiózóbb, korruptabb és a többi, mint ő. Viszont Mel Gibson (mert kell-e mondani, ő Porter) még rosszfiúnak sem tud igazán ellenszenves lenni. Már csak azért sem, mert mi lenne a szívtipróimázsával? Amúgy meg köztudott, hogy a nők legalább annyira buknak a rosszfiúkra, különösen, ha még olyan jóképűek is, mint Mel Gibson (a fél tucat gyermeke ez esetben mit sem számít), mint a jófiúkra. Tekintve, hogy a mozinézőknek nagyjából a fele nő, érthető a forgatókönyv társszerzőjének, és a film rendezőjének, Brian Helgelandnek (ő írta a szigorúan bizalmas, az Összeesküvés-elmélet Gibson filmje, A jövő hírnöke - Kevin Costnerrel -, Rémálom az Elm utcában stb. forgatókönyvét is) az az igyekezete, hogy a női nézőknek is kedvére tegyen. A férfiakat meg elszórakoztatja a film fordulatossága, sprőd humora, az a mód, ahogyan végez a sorra felbukkanó Porter-ellenfelekkel a majdhogynem szelíd, indulatoktól, dühtől távol álló Porterünk szakmai precizitással és időnként egy kicsit a műfaj paródiáját is adva. Hogy a vérnél valami szebb is megjelenjen a vásznon, arra meg itt van a szép szőke Rosie, azaz Maria Bello, Porter hajdani kuncsaftja (ő fuvarozta a call-girl lányt „munkába”, s tán több is volt neki, mint so, férje). A régi ismeretségből most valóban több lesz - mindenesetre Rosie nemhogy a kinyírandók közé nem kerül, hanem ügyesen asszisztál Porternek a nagy bosszúhadjárat kivitelezésében, hogy a végén, „a rosszak elnyerik méltó jutalmukat” jelszavú fináléban - no de ezt úgyis kitalálhatják. Visszavágó - ez a film címe. Mivel Helgelandnek arra is van gondja, hogy a helyszíneket és a személyeket valamelyest időtlenítse (Nem lehet pontosan behatárolni, mikor is játszódik a történet, mint ahogyan azt sem, melyik amerikai nagyvárosban), ezzel eléri, hogy a filmnek valamiféle kortalan érdekessége legyen. A sajátos fényképezés (Ericson Core), melyben a fakó színek és a Gibsonra koncentráló beállítások dominálnak, szintén többet ad, mint a szokvány akciófilmek. Rossz, ötlettelen, vérgőzös, agresszív krimik tengerében a Visszavágó - bár hullák, vér és erőszak itt is van - beilleszthető a nézhető és szórakoztató kategóriába. Takács István Porter pénzét ne nyúld le! Jean Michel Basquiat képei a KunstHaus Wienben Művészet és városi folklór Az itáliai reneszánsz és a XIX-XX. századi Amerika művészete - mintha csak tudatosan igazítanák össze programjaikat a múzeumok, kiállítótermek -, ez a két súlypont határozza meg az áprilisi-májusi bécsi képzőművészeti kínálatot. A Kunsthistorisches Museum nagy kiállítása a Harrach-palotában a Mediciek ragyogása címmel idézi fel, milyen szerepet játszott a firenzei család a reneszánsz, a manierizmus és a barokk idején a művészet felvirágoztatásában. Az osztrák nemzeti galéria Amerika című tárlata viszont azt a kibontakozási folyamatot rajzolja meg, amely a X XX. században indult meg az Újvilágban, s amelynek során a kontinens kezdetben provinciális művészete a XX. század elején már egyetemes mércével mérhető értékeket hozott létre. Hogy azután mi történt az óceán túlpartján a XX. században, arról három bemutató is beszél. May Beckmann tárlata a Kunstforumban azt érzékelteti, hogy az Európából érkező művészek hogyan járultak hozzá az újabb fellendüléshez a század közepén, Andy Warhol munkái pedig a Kunsthalléban a hatvanas évek nagy amerikai áttöréséből, a popart természetrajzából értetnek meg valamit a közép-európai látogatóval, míg Jean Michel Basquiat kiállítása a KunstHaus Wienben a nyolcvanas évek művészetének egyik legizgalmasabb egyéniségének pályáját mutatják be. A mintegy száz alkotás, festmény és grafika, amely a Mugrabi-gyűjtemény részét képezi, alig egy évtized termését fogja át ugyan, hiszen Basquiat fiatalon, huszonhét évesen hunyt el 1988-ban, kábítószer-túladagolás következtében. Rövid pályája azonban kiválóan érzékelteti, hogyan gazdagodott új értékekkel az avantgárd válsága miatt a nyolcvanas évek eleje táján fordulóponthoz érkezett kortárs művészet. Egyben azt is, hogy az új generációk megjelenése nem feltétlenül jelent radikális szakítást a korábbiak törekvéseivel, hiszen Basquiat fefedezője, igazi mestere éppen a hatvanas évek sztárja, az „épp csak” amerikai-ruszin származású Andy Warhol volt. Huszonkét éves, fekete, és része a történelemnek - írta Basquiatról 1981-ben egyik kritikusa. A fiatal művész abban az évben rendezte első önálló kiállítását, s alig néhány hónappal korábban adta el első művét száz dollárért. Három év múlva már félmillió dollárt kapott egy képéért, a New York Times címlapján szerepelt, korai halála után pedig a képeiért kiadott összegek milliós nagyságrendet értek el. Ha valaki, éppen ő volt az, aki úgy ért el vitathatatlan szakmai sikereket, hogy párhuzamosan érkeztek az anyagi sikerek is. Ha néhány évre is, megvalósult a kamaszkori álom.: „Én egyszerűen csak úgy szeretnék élni, mint James Dean". Élet és halál, szex és hatalom, gazdagság és kiszolgáltatottság - így foglalhatók össze a Basquiat műveiben felbukkanó kérdések, amelyekre úgy próbált választ adni, hogy felfedezte a magasművészet számára a városi folklór legújabb változatát, a graffiti világát. Pontosabban maga is a névtelen graffitikészítők hatalmas táborába tartozott a hetvenes évek közepén. Hogy mi vonzotta a New York-i metró és a sivár külvárosi falak névtelen „művészeit”, arról a művészetszociológia és pszichológia alighanem könyvtárakat írt már tele. Tény, hogy e világ felfedezése oly revelatív erejű volt a kortárs művészet számára, mint amennyire az afrikai maszkok a kubizmus vagy éppen a népzene, a népművészet Bartók, Kós Károly, Vajda Lajos művészetét illetően. Basquiat, aki Puerto Ricó-i anyától és haiti származású apától származott, egy alkalommal így foglalta öszsze ezt a kapcsolatot: Picasso találkozott a primitív művészettel, hogy nemességét a nyugati művészet részévé tegye. Én találkoztam Picassóval, hogy művészetének nemességét annak a művészetnek adjam, amelyet „primitívnek” neveznek. P. Szabó Ernő J. M. Basquiat: Vörös királyok Honfoglalóink Turkuban „Honfoglalás” címmel nyílt kiállítás Finnországban, Turku városában - adta hírül az MTI. A honfoglalást és a X. századi magyar régészeti emlékeket bemutató magyar kiállításnak a hazai, az olasz és a franciaországi bemutatók után a turkui vár ódon falai nyújtanak méltó helyszínt. A Nemzeti Múzeum honfoglalási gyűjtményére épülő nagyszabású kiállítást szerda délben Hámori József kééomkus miniszter nyitotta meg. A kultusztárca vezetője rövid megbeszélést folytatott Turkuban a nemrégiben hivatalba lépett új finn kormány kulturális miniszterével, Suvi Lindénnel. Muzsika-szó Bűvös égi szikrák Azt hittem, Felicity Lott és a Londoni Filharmonikusok után Richard Strauss Négy utolsó énekét jó darabig senkitől sem hallom majd úgy megszólaltatni, hogy kedvem teljék benne. De tévedtem, hála istennek. Ligeti András grandiózus programjában - mely a fél évszázada elhunyt zeneszerzőnek szóló hódolat volt, a szó legnemesebb értelmében - e gyönyörű ciklus az est fókuszába került, s Bátori Éva dús, aranyfényű hangján, mélyen átélt, kifejező előadásában számomra a hangverseny koronagyémántja lett. Az énekesnő Mozart- és Donizetti-primadonnák (például Fiordiligi és Adina) bravúráriáiban csillogtatta eddig kivételes tehetségét, s most egyszer csak drámai karakterével, árnyalt tónusával ragadja meg hallgatóit a diadalmasan szárnyaló voce. Bátori Éva neves német operaházakban töltött évadokkal a háta mögött hazatért, hogy ezentúl állandó jelenléttel kötődjék a magyar zeneélethez; reméljük, színpadon és pódiumon egyaránt gyakran találkozhatunk majd vonzó személyiségével, érett művészetével. Meglepetést szerzett Ligeti András is, akit magam még sosem láttam ilyen önfeledten, izzó szenvedéllyel dirigálni, mint ezúttal, messze túllépve a tőle megszokott, makulátlan perfekción. A dalciklust közrefogó két szimfonikus költemény - a Don Juan és a Don Quijote - tolmácsolása látványos potrét festett a Matáv-zenekar dinamikus kibontakozásáról, amit bátran nevezhetünk az évad sikertörténetének. Megfiatalodott a testület, egyes szólamai valósággal újjászülettek, igényes és ambiciózus munka eredménye mutatkozik meg a koncerteken. Környey Zsófia mind hangversenymesteri minőségben, mind elegánsan kivitelezett szólói okán ezúttal is fontos tényezője volt a sikernek; illett volna, hogy neve a Don Quijote kiváló közreműködőinek - Onczay Csaba (cselló), Roman Nowicki (brácsa) - társaságában a plakáton legyen. Kár, hogy megfeledkeztek róla. Három évtizedes művészi jubileumát a rá annyira jellemző nagyvonalúsággal ünnepelte Szeverényi Ilona cimbalomművész: az Óbudai Társaskörben tizenegy(!) tanítványával lépett pódiumra, hogy az őt köszöntő publikum egyúttal a keze alatt felnövő ifjú tehetségeket is megismerje. Műsora pedig nem csupán kvalitásával, de különleges szerkezetével is kivívta elismerésemet: magyar szerzők antológiája (köztük öt bemutató) Bachművekkel dúsítva került terítékre, színes előadásában, dramaturgiailag változatosan! A jubiláns egyvalamivel mégis adósunk maradt: komponistaként kifelejtette magamagát a rangos alkotói listáról, pedig szerzeményei megkerülhetetlen részei a pályaképnek, hozzátartoznak a művész arculatához. A hét vége egy születésnapot is hozott: 24-én töltötte be 70. életévét a hazai zenepedagógia és -pszichológia, a komplex művészeti nevelés, a kodályi elveket alkalmazó és kitágító zeneterápia nagyaszszonya, dr. Kokas Klára. Legújabb kötete (Öröm, bűvös égi szikra) összefoglalása gazdag életművének, melyben örök főszereplő a tehetség csíráit génjeiben hordozó gyermek, jogos igénylője e csírák kikeléséhez, virágba szökkenéséhez szükséges napfényenergiának, a személyre szóló figyelemnek, törődésnek szakértelemnek. De mindenekelőtt a szeretetnek, a Kokas-órák légkörébe kódolt, zenéből, jó szóból, érintésből szőtt, csodatevő világképletnek. Kerényi Mária MAGYARORSZÁG 11