Napi Magyarország, 1999. május (3. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-03 / 101. szám
4* MAGYARORSZÁG Folytatás az 1. oldalról Napi Magyarország: - Keleti György az ön meghallgatása után azt nyilatkozta, hogy az ön által bemutatott dokumentumok semmit sem bizonyítanak... Orbán Viktor: - A titokkezelés rendje szerint nem volt mód arra, hogy az ülésen szétosszák a dokumentumokat; azokat egy, a bizottság által megjelölt helyre helyezték, s azokba a tagok, illetve az erre feljogosított személyek tekinthetnek be, készíthetnek jegyzeteket. A tényeket előbb-utóbb mindenkinek tudomásul kell vennie, s azokat a nyilvánosság előtt el kell majd ismerni. Ezért szerencsétlen dolog a vizsgálódás megindulásakor elhamarkodottan nyilatkozni. N. M.: - A titokvédelem megsértése nélkül mondana valami konkrétabbat a megfigyelés módjáról? O. V.: - Az érintett személyek magánéletére, családjára, üzleti kapcsolataira vonatkozóan bizonyítottan kompromittáló célzattal gyűjtöttek adatokat. N. M.: - Ha jól sejtem, ilyen információkat a cégtárból nem lehet kiolvasni... O. V: - Természetesen nem. N. M.: - Az ellenzéki politikusok azt is szóvá tették, hogy miért nem történt semmi nyolc hónapig az ügy kirobbanása után. Egyikük például azt nem érti, hogy ön miért nem tett feljelentést akkor, amikor tudomást szerzett a megfigyelésekről? O. V: - Tavaly augusztus 25-én jelentettem be, hogy az előző négy esztendő során előfordult, hogy egyes személyekről tudtuk nélkül és törvénytelenül információt gyűjtöttek. A Fidesz azonnal bejelentette, hogy parlamenti vizsgálóbizottságot kíván felállítani. Szeptember 11-én az erre vonatkozó indítvány megérkezett az Országgyűlés elé. Amint a bizottság felállt, a dokumentumokat meghallgatásom után rendelkezésükre bocsátottam. Az elmúlt nyolc hónap alatt semmilyen dokumentum nem enyészett el, semmilyen határidő nem múlt el, semmilyen lehetőség az ügy kivizsgálására nem szűkült be. N. M.: - Az elmúlt nyolc hónapban folytak újabb vizsgálatok, esetleg új tényekre is fény derült? O. V.: - Természetesen folytak, hiszen több minisztert is megbíztam az ügy további vizsgálatával. Voltak, ahol ezek a vizsgálatok jó eredményre vezettek, azaz semmiféle törvénysértést sem tártak fel, és voltak olyanok is, melyek a vizsgálóbizottság figyelmére nagyon is érdemesek. Véleményem szerint törvénysértések is felszínre kerültek. A bizottságnak csak olyan dokumentumokat adtam át, melyek valóságtartalma bizonyított, illetve olyanokat, melyek tartalma bizonyítottan öszszefüggésben áll az üggyel. Ez persze nem zárja ki, hogy akár az állami szervek további vizsgálatai, akár a bizottság vizsgálódásainak eredményeképpen újabb tények kerüljenek napvilágra. Ami a büntetőeljárás megindítását illeti, magam is gondolkodtam ennek lehetőségén. Végül úgy döntöttem, hogy mivel az esetleges büntetőeljárások megindítása lehetséges lesz a bizottság munkájának befejezte után is, nem vágok a dolgok elébe. N. M.: - Az ország állapotáról alig két hónapja tartott vigadóbeli beszédében óvatos, derűlátó képet festett helyzetünkről, a továbbfejlődés esélyeiről. Azóta azonban történt néhány olyan esemény, mely egyes elemzők szerint legalábbis korrekcióra készteti a kormány eddigi politikáját. O. V: - Van valami abban a népi bölcsességben, hogy a szerencsétlenség lóháton jön, és gyalog távozik. Az elmúlt hónapokban szinte valamennyi természeti erő kipróbálta magát rajtunk: belvíz, gázkitörés, árvíz, hóvihar, ráadásul a szomszédunkban háborús konfliktus zajlik. Derekas teljesítmény az országtól, hogy az eddigi csapásokat sikeresen hárítottuk el. Lassan már hozzászokunk ahhoz, hogy valami olyasmi következik be, ami évtizedek óta nem fordult elő az országban. Valóban, a természeti károk enyhítésére és a veszélyek elhárítására sokkal nagyobb összegeket kellett költenünk a közpénzekből, mint amennyit korábban terveztünk. Mindeddig 24 milliárd forintot fordítottunk erre a célra. Kilencet kárelhárításra, 15 milliárdot pedig kárenyhítésre. Ez hatalmas összeg. A helyzetünk annyival nehezebb most, hogy ezt a 24 milliárdot egészen másra is fordíthattuk volna. Ebből a pénzből építhettünk volna 24 kilométer autópályát, jelentős nyugdíj- és béremelést hajthattunk volna végre, megemelhettük volna a gyermekek után járó adókedvezmény mértékét, és tovább is sorolhatnám. Ez az összeg egyébként is jóval több, mint amennyit az ellenzék indítványozott a kárenyhítésre. A kormány nem járult hozzá, hogy elfogadva ezt az indítványt, kevesebbet szánjon erre a célra. Valamint ahhoz sem, hogy a titkosszolgálatoktól és a Miniszterelnöki Hivataltól vonjuk el ezeket az összegeket, hanem a költségvetés általános tartalékának terhére fizetünk ki a 24 milliárd forintból összesen 15 milliárdot. Szerencsétlennek tartom azokat a javaslatokat, melyek az államot akkor akarják meggyengíteni, amikor a déli határok közelében katonai konfliktus zajlik. Ilyen körülmények között gyengíteni az állam felderítő- és elhárítóképességét, valamint az államot irányító központot, a Miniszterelnöki Hivatalt, az ország biztonságát veszélyeztető lépés lenne. Ezért ezeket a javaslatokat nem fogadhatjuk el. N. M.: - Mindezek fényében tartható-e a kormányprogram, vagy esetleg irányváltásra kényszerül a kormány? O. V: - Terveinket csak csekély mértékben módosítottuk. Néhány beruházást, melyet szerettünk volna már idén elindítani, csak jövőre tudunk megkezdeni. Ezek elsősorban infrastrukturális beruházások. A legtöbb elképzelésünket azonban meg tudjuk valósítani. Negyvenkét év után az idén először épül Magyarországon új vasútvonal, a magyar-szlovén pálya. Ezt szimbolikus eseménynek érzem. A magyar társadalom életereje megint elérte azt a szintet, amikor bele mer vágni egy ilyen nagyarányú fejlesztésbe. Tíz év alatt terveink szerint 600 kilométer autópályát építünk fel, 2002-ig ebből legalább 160 kilométerrel elkészülünk. Nem mondtunk le a Nemzeti Színház megépítéséről, a budai Vár háborús sebhelyeinek begyógyításáról, és kulturális beruházásokról sem. Nem mondtunk le a vidékfejlesztésről, az egészségügy reformjáról. Ami pedig az ország állapotát illeti, a családok túlnyomó többsége maga is érezheti életkörülményeinek javulását. Ezt egyébként néhány, a gazdaság állapotát jól tükröző adat is megerősíti. Például az első negyedévben az alsó- és középkategóriás gépkocsik vásárlásának aránya mintegy 25 százalékkal nőtt. A lakásépítési kapacitások lekötésében az első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest 50 százalékos növekedés tapasztalható. Ezek mind olyan számok, amelyek nem csupán azt mutatják, hogy javul a polgárok helyzete, nem csak azt, hogy nyugodt, polgári építkezés folyik az országban, hanem azt is, hogy a családok bíznak a jövőben. Hiszen ezeknek a beruházásoknak a nagy részét nem önerőből teszik a családok, hanem úgy látják, hogy a következő években teljesíteni tudják az így vállalt kötelezettségeiket, fizetni tudják a felvett hiteleket. A hitelkamatok pedig, bár lassabban, mint szerettem volna és vártam is, de csökkentek. A gazdaságpolitikánkkal mi is igyekszünk ehhez hozzájárulni. A Nemzeti Bank csökkenti a kamatokat, és a forintot is erősítjük. A csúszóleértékelés ütemét ebben az évben legalább lassítjuk. Most már reálisan állíthatjuk, hogy 2002-re a forint folyamatos leértékelődését meg tudjuk állítani. N. M.: — A hétköznapi ember számára ugyan kicsit misztikusnak tűnnek a sokat emlegetett gazdasági mutatók, ugyanakkor itthon és külföldön egyre-másra jelennek meg olyan elemzések, melyek szerint valóban elismerésre méltó az infláció csökkenésének mértéke, de a gazdasági növekedés nem fogja elérni a tervezettet, a fizetési mérleg és a költségvetés hiánya pedig kedvezőtlen tendenciákat indíthat el... O. V.: - Valóban, ezek a számok bizonyos távolságra vannak a mindennapi élettől. Én sem emlékszem rá, hogy bármikor hazamentem Alcsútdobozra, bárki megkérdezte volna tőlem, hogy áll a fizetési mérleg, és mi lesz a költségvetés hiányával. Ellenben meg szokták kérdezni, hogy vegyenek-e fel kölcsönt, vagy hogy mi lesz a bérükkel. Ettől persze ezeknek a nagy gazdasági összegzőszámoknak a jelentőségét még nem szabad lebecsülnünk. Ami biztosnak látszik az első negyedév után - s bár az év hátralévő része tartogathat még meglepetéseket -, azt mondhatjuk, hogy a fizetési mérleg kedvezően alakul. Szemben a vészjelzésekkel, melyeket a mostani kormánnyal szemben ellenszenvvel, előítélettel viseltető közgazdászok adtak, minden várakozásnál kedvezőbben alakult ez a mutató. A költségvetés hiánya viszont az időarányosnál valóban jelentősen nagyobb az első negyedévben. Ez részben nem meglepő, mert a korábbi évek gyakorlata is ez volt, másfelől ezért van a költségvetésben egy 40 milliárdos extra tartalék. Emlékezhetünk, hogy a költségvetés kiadási oldalát 4 százalékos, míg a bevételi oldalát 5 százalékos növekedésre terveztük. Ehhez a tartalékhoz szükség esetén bármikor fordulhatunk, ha a helyzet megkívánja. Összegezve: ma sem irányváltásra, sem gazdaságpolitikai kiigazításra nincs szükség. Ha szükségessé válik, kellő helyzetértékelés után ezt a kormány elvégezheti. N. M.: - Kicsit távolabbra tekintve: 1997-ben brit közgazdászok kiszámolták, hogy Magyarország soha nem érheti utol gazdasági fejlettségében az uniós országokat, mivel azok növekedési üteme gyorsabb. Mi a helyzet most? Utolérhetjük-e, és mikor a fejlett Nyugat életszínvonalát? O. V.: - Az Uniónak most is van olyan állama, amelynek életszínvonalától, gazdasági teljesítőképességétől, versenyképességétől nem maradunk el jelentős mértékben. A magyar ember azonban Ausztriát szokta mérceként magunk elé állítani, s az ön kérdését úgy fogalmazza meg, hogy belátható időn belül elérjük-e az osztrákok életszínvonalát? Erre azt tudom mondani, hogy akiknek a 25-30 év belátható, azok igen. Az ötvenéves lemaradást, amelyet a szocializmus idején felhalmoztunk, pontosabban ránk mért a történelem, azt a következő 25, de semmiképpen sem több mint 30 év alatt le tudjuk dolgozni. Amikor a gazdaságpolitikáról gondolkodom - persze nem elfeledkezve a rövid távú hatásokról -, a döntéseket ehhez a 25-30 éves távlathoz igazítom. Ezért tartom a legfontosabbnak a gazdasági növekedés mutatóját, ezért került az új, 1998-ban elindított gazdaságpolitikánk középpontjába a családok támogatása és a növekedés. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy növekedésünk üteme hosszabb távon is legalább kétszerese legyen az Európai Unió átlagának. N. M.: - Számszerűsítve: ehhez van szükség a 7 százalékos gazdasági növekedésre? Mennyiben reális cél ez ebben a kormányzati ciklusban? O. V.: - Ez reális elképzelés volt, és reális is maradt az előttünk álló esztendőkre nézve. Bár a világgazdaságban éppen más tendenciák érvényesülnek, s megpróbáltatások is érték az országot, ezért a következő egykét évben nem érhető el, de a ciklus végére, tehát 2002-re 6,5 százalékos növekedéssel számolunk. N. M.: - Mennyiben befolyásolják a kormány munkáját, fent is vázolt terveiket a meglehetősen nagy visszhangot kapott munkavállalói érdekegyeztetési konfliktusok? Hogyan képzeli el az érdekegyeztetés ideális formáját? O. V.: - Ami az érdekvédelmet illeti, a mi kiindulópontunk, hogy a magyar polgárok érdekeinek első számú védője a magyar kormány, hiszen ezért választották meg. Következésképpen nem a kormánnyal szemben kell védeni a munkavállalókat. A munkavállalókat a munkahelyeken, a nekik munkát adókkal szemben kell védeni. A magyar polgárok érdekeit a legmagasabb szinten, a költségvetésben, a politika területén, az ország nagy ügyeiben általában a kormány képviseli. Mindig érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy bár a legszélesebb, legmélyebb felhatalmazással a kormány rendelkezik, hiszen a parlamentet a polgárok választották, ugyanakkor az is igaz, hogy a kormány sokaknak munkaadója is. Ahol a kormány a piacgazdaság jellegéből adódóan nem tud közvetlen védelmet nyújtani, az a munkahelyek világa, ahol valóban előfordul, hogy a munkavállaló kiszolgáltatott helyzetbe kerül, méltánytalanságok érik, ilyenkor van szükség a szakszervezetekre. Európában nem szokás, hogy a nagy gazdasági kérdésekről, mint amilyen például az adórendszer, olyan megállapodások részese legyen a szakszervezet, mint nálunk az elmúlt időszakban, egyébként sikertelenül. Nincs is a világban olyan szakszervezet, amely feljogosítva érezné magát arra, hogy olyan kérdéseket döntsön el, amelyekért a kormány viseli a felelősséget. A magyar szakszervezeti mozgalomnak persze megvan a maga története, s ez bizonyos meghatározottságokat jelent a jelenre és a jövőre nézve. A magyar szakszervezeti mozgalom nagyobbik része - ezt a kormánynak tudomásul kell vennie - bent ül az ellenzék padsoraiban. Ezért nehéz rájönnöm néha, hogy egy képviselő éppen ellenzéki politikusként, vagy szakszervezeti vezetőként fejti ki véleményét. Ha nem választjuk szét a funkciókat - ez nem mindig könnyű -, akkor előállhat az a helyzet, amikor a szakszervezeti tagokat ellenzéki pártpolitikai célokra használják fel. Ez nem helyes. Biztatónak tartom, hogy az érdekegyeztetésnek az Unióban bevett formáit itthon is meg tudjuk honosítani. Ez egy átgondolt és többszintű rendszer. Legfontosabb eleme, a Gazdasági Tanács már két alkalommal ülésezett is. Ebben a gazdasági élet minden jelentős szereplőjének képviselője részt vesz, elmondja észrevételeit, javaslatait a kormány tervezett lépéseivel kapcsolatban. Az is előfordult, hogy a kormány által egyébként nem tervezett lépés így valósult meg. A szakszervezetek esetében is azt tartanánk szerencsésnek, ha segítenének a kormányprogram megvalósításában. A kormány partnerként tekint a szakszervezetekre. A rendszer második eleme, az Országos Munkaügyi Tanács is megkezdte működését. Ebben a munka világával összefüggő jelenségek kerülnek napirendre. Hamarosan megtartja első ülését az Integrációs Tanács, amely új elem az érdekegyeztetésben. Eddig nem volt átlátható fóruma az uniós csatlakozással kapcsolatos kérdéseknek, egyeztetéseknek, ez most létrejön. N. M.: - Újdonsült NATO- tagként a szomszédban zajló konfliktus hazai fogadtatása nem teljesen egyértelmű. Bár tevőlegesen az ország nem vesz részt a hadi cselekményekben, a helyzet nem megnyugtató, különösen ha a harmadmilliós vajdasági magyarság sorsát tekintjük. Valóban biztonságot nyújt-e nekünk a NATO, és van-e beleszólásunk a szervezet döntéseibe? O. V.: Természetesen a NATO-n belül sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egyik ország nagy és erős, a másik kevésbé erős és kisebb, az egyik a NATO közös kiadásaihoz óriási mértékben járul hozzá, míg a másik szerényebben. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyes országok hadi tapasztalatai nagyobbak, mint a másiké. Ugyanakkor a NATO tanácsának a miniszterelnökök tanácsában minden országnak vétójoga van a fontosabb kérdésekben. N. M.: - És ez ténylegesen így is működik? O. V.: - A NATO arra törekszik, hogy ne erőből dőljenek el a kérdések, hanem egyeztetések és megbeszélések során, tehát nem szokott vétóra sor kerülni. Ha például valamely ország erőteljesen jelzi az ellenvéleményét, akkor abban a kérdésben általában nem születik döntés, hanem további egyeztetést kérnek, amíg valamilyen kompromisszum nem születik. Az, hogy 19 ország demokratikusan hoz döntést, és mindenkinek vétójoga van, egyszerre erőssége és gyengesége is a szervezetnek. A döntésmechanizmus így jelentősen lassúbb, mint például a diktatórikus felépítésű Varsói Szerződésben volt. De a NATO szervezetileg is jelentősen különbözik a Varsói Szerződéstől. Minden tagállamnak megvan a saját nemzeti hadereje, és megjelöli azokat az egységeit, amelyeket a szervezet működéséhez felajánl. Tehát az egész magyar hadsereg nem áll NATO-irányítás alatt. Van néhány olyan vonatkozása is a NATO-tagságunknak, amely még nem tudatosodott igazán széles körben. A magyar szellem néhány önmeghatározása nem érvényes többé. Az egyik ilyen visszatérő érzésünk, hogy magányosak vagyunk és egyedül vagyunk. Ma már ez nem igaz. Magyarországot ma megtámadni olyan, mintha valaki egyszerre üzenne hadat többek között az Amerikai Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának és Németországnak. Hasonlóképpen meghaladott a „nyugati világ - és kereszténység utolsó védőbástyája” szállóige. Ma már a nyugati világ sokkal inkább véd bennünket, mint mi a Nyugatot. N. M.: - Sokan érvelnek ugyanakkor azzal, hogy a jugoszláv határ közelében összevont páncélosok egy országukkal háborút viselő szövetség tagjával néznek szembe, ugyanakkor a NATO a magyarlakta területeket is bombázza... O. V: - Ez akkor is így lenne, ha nem lennénk a NATO tagjai, azzal a különbséggel, hogy akkor Magyarországnak gyengén és védtelenül kellene szembenéznie ezzel a veszéllyel. Bulgária és Románia most hasonló helyzetben van, mint amikor szeptemberben a még nem NATO-tag Magyarország felajánlotta légterét és repülőtereit egy már akkor tervezett NATO- akcióhoz. Mégis felajánlják reptereiket és légterüket. Mi sokkal jobb helyzetben vagyunk, mert úgy tesszük meg ezeket a lépéseket, hogy egyúttal élvezzük a NATO teljes körű biztonsági garanciáit. N. M.: - Körvonalazódik-e valamilyen háború utáni rendezési terv Jugoszláviára vonatkozóan? Milyen jogokra számíthatnak a vajdasági magyarok? O. V.: - Eddig csak egyes államok óvatos elképzelései körvonalazódtak. Mindenesetre azok után, hogy Jugoszláviában nyílt népirtás folyik, nem képzelhető el olyan rendezési terv, amelyik nem adja meg ugyanazokat a jogokat, életlehetőségeket a nem szerb nemzetiségű polgároknak, mint amilyeneket Nyugat-Európában a nemzeti kisebbségek élveznek. Sőt, azt gondolom, hogy a körülményekre való tekintettel példátlanul széles jogokat kaphatnak a vajdasági magyarok is. Lovas Lajos Megfigyelési ügy: „A tényeket előbb-utóbb mindenkinek tudomásul kell vennie’ Nyugodt, polgári építkezés folyik Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel Fotó: Hatlaczki Balázs Belpolitika 1999. május 3., hétfő