Napi Magyarország, 1999. július (3. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
12-MAGYARORSZÁG Eltűnésének helyétől nem messze, Segesvár óvárosában, a régi vármegyeháza mellett emeltek először szobrot Petőfi Sándornak, 1897-ben. Az egész alakos, másfélszeres életnagyságú bronzszobor máig talán a legszebbre sikerült Petőfi-alak, klasszikusan magasztos mozdulatában, ünnepélyes pátoszszál jeleníti meg a 26 éves költőóriás alakját. A gyergyói székely Köllő Miklós (1861— 1900) készítette. Azonban nem onnan, eredeti helyéről van szerencsénk ismerni a művet, hanem Kiskunfélegyházáról, ahol 1923 óta áll a várost keresztülszelő országos főút mentén. 1916-ban ugyanis, amikor az első világháború fegyverszükséglete miatt veszélybe kerültek az ország bronzharangjai, szobrai, emléktáblái, Segesvár és környékének magyarjai leemelték talapzatáról a Petőfiszobrot, s elrejtették a beolvasztás elöl. Évekig lappangott egy raktár mélyén — az időközbeni területváltozás miatt a románoktól is óvni kellett -, míg 1922-ben kormányközi megegyezés keretében, kártérítés fejében hazahozták Magyarországra. S bár Petőfi szülőhelyének dicsőségéért máig vitázik Kiskőrös és Félegyháza, a szobor új helyéül az utóbbit jelölték ki. 1923-ban, a költő születésének századik évfordulóján állították föl a segesvári szobrot mai helyén, éppen azzal az épülettel szemközt, amelyben 1824-30 között mészárszéket bérelt a költő apja, Petrovics István, s ahol első éveit töltötte a kis Sándor. Az Üresen maradt segesvári kőtalapzatra bronz Petőfi-mellszobrot helyeztek valamikor az 1960-as években, Romulus Ladea FOTÓK, ARCHÍV szobrász alkotását. A félreeső helyen, elhanyagolt kis parkban álló emlékművet csak kevesen keresik fel, többnyire jól tájékozott magyarok. Nehéz megindultság nélkül szemlélni a pompás költőszobor helyén árválkodó szegényes, esztétikailag „problémás” kis portrét, de nem sokkal szívderítőbb látvány a Segesvár-Brassó főút menti autóspihenőnél lévő emlékoszlop sem, amelyen a költő képmását ábrázoló kődomborművet az elmúlt években barbár kezek durván megrongálták. Talán emiatt is szerencsés döntés, hogy a Kiskunfélegyházától most kapott bronz Petőfi-szobrot Fehéregyházán, a múzeum zárt kertjében állították föl. A magyarok Istene és egy eljövendő, megértőbb, nagylelkűbb kor szelleme óvja nyugalmát! Ludwig Emil Az eredeti talapzatra helyezett bronz mellszobor Segesváron Kárpát-medencei költősors A bronz Petőfi vándorlásai A Kiskunfélegyházán 1923 óta álló „segesvári” Petőfi-szobor Kultúra Kiskunfélegyházáról Fehéregyházára A „visszaadott” szobor története A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1998. január elsején bocsátotta útjára azt a felhívást, amely egy teljes alakos Petőfi-szobor felállítására mozgósította a világ magyarságát. „Ércalakja hirdesse: szelleme él!” - határozták el a szervezők, és a nagyszabású tervből mára valóság lett. Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján, 1999. július 31-én délben Erdélyben, Fehéregyházán a múzeumkerti emlékparkban a szokásos ünnepség a szobor felavatásával egészülhetett ki. Ficsor József, Kiskunfélegyháza polgármestere, az emlékbizottság elnöke csodálatos összefogásról számolt be. Közadakozásból mintegy 3,8 millió forint gyűlt össze. Volt, aki ezer forintot adott, de akadt magánszemély, aki százezer forintot sem sajnált a nemes célra. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázatán ötszázezer forintot nyertek a szervezők, és a Képzőművészeti Alap is biztosított félmilliót. A félegyházi önkormányzat költségvetésében egymillió forint áll rendelkezésre, amelyet úgy használnak fel, ahogy szükség lesz rá a végső elszámoláskor. Ficsór József elmondta: a szobor üzenetét nagyon sokan megértették már az ötlet születésekor is, így válhatott az álom valósággá, és lett a bronzszobor a költőt útjára bocsátó Kiskunfélegyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztelgése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt. Az alkotást befogadó múzeumkert pedig a „szent világszabadság” zarándokhelyévé válhat. Régi adósságát törleszthette így Kiskunfélegyháza is, hisz a hányattatott sorsú Költő-alkotást nem lehetett volna szebben megköszönni Erdélynek. Miután Félegyháza lakossága július 19-én elbúcsúzott a „szobortárs” mellé kiállított és úti áldásban is részesülő Petőfi-alaktól, helyi vállalkozók vitték a költő szülőföldjének ajándékát arra a helyre, ahol lélekben érezhetően eddig is ott magasodott a lánglelkű poéta minden Fehéregyházára látogató erdélyi és magyarországi magyar előtt. A múzeumkertben hatalmas tömeg fogadta Máté István szobrászművész alkotását (képünkön), sok érdeklődő román is jelen volt. Gábos Dezső, a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke meleg szavakkal köszöntötte a hazatérőket. Az ünnep számára azért különösen nagy, mert kisebbfajta diplomáciai siker is kapcsolódik a szobor felállításához. A segesvári önkormányzat múzeumi szervezete ugyanis lemondott a múzeumkert használati jogáról, és átadta azt Fehéregyházának, az ottani képviselők pedig úgy döntöttek, hogy nem lehet jobb kezelője az emlékhelynek, mint a művelődési egyesület. A szobor tehát igazi otthonra talált. Amire lapunkat az olvasó kezében tartja, már talán véget is ér az erdélyi püspökök által megtartott ökumenikus istentisztelet, ami után hivatalosan is felavatják a népek barátságának, kölcsönös megértésének és megbecsülésének jelképét. Petőfi Sándor fegyvert nem viselő, inkább a gondolkodó embert ábrázoló bronzalakját. A szobor útja tehát - mint annak idején az élő költő útja - véget ért. De elkezdődik egy másik, egy remélhetőleg ugyancsak sikeres út, amelyen románok és magyarok, erdélyiek és anyaországbeliek most már együtt haladhatnak tovább. Gajdics Ottó Csatatérről az örökkévalóságba Gábos Dezső az évfordulóról Petőfi Sándor egész alakos bronzszobra már július 20-án az erdélyi Fehéregyházára érkezett Kiskunfélegyházáról. Az anyaországi és a romániai testvértelepülések küldötteinek járművei a Szeged-Nagylak-Arad-Déva-Vajdahunyad-Nagyszeben- Medgyes-Segesvár útvonalon haladtak végig. A határátkelő román oldalán hat órát kellett várakoznunk, amíg szabad utat kaptunk. Az Arad megyei hatóságok azonban motorkerékpáros rendőrjárőrt adtak a konvoj élére, ez megkönnyítette a továbbhaladásunkat - nyilatkozta a Napi Magyarországnak Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke. Aradon, a tizenhárom szabadságharcos vértanú vesztőhelyén fogadta a delegációt az RMDSZ helyi és megyei vezetősége, valamint a megyei alispán. Köszöntötték a szobrot, jelképesen Petőfit és a közelgő évfordulós eseményt. Végig Erdélyben, amerre haladtunk, sok-sok település templomtornyában megszólaltak a harangok. Késő estére érkeztünk meg Fehéregyházára, ahol magyarok és románok százai üdvözöltek bennünket. Fúvószenekar köszöntötte az érkezőket, a ’48-as emlékműnél Petőfi-versek hangzottak el, éjszakába nyúló rögtönzött ünnepségnek voltunk a részesei. Másnap a déli órákban a szobor már ott állt a múzeum díszkertjében, a gyönyörű márványtalapzaton - folytatta az események elbeszélését Gábos Dezső. A hatvanas éveiben járó tanító már több mint négy évtizede a fő szervezője a fehéregyházi Petőfi-emlékünnepségeknek, emlékműsoroknak. Most szoboravatásra készülődik. A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottságelnöke Ficsor József polgármester) és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közös elhatározása és kezdeményezése a szobor elkészítése és felállítása. A Petőfi Sándor születésének napját idéző január 1-jei keltezéssel 1998-ban megfogalmaztunk, majd közzétettünk egy felhívást: „A világ magyarságának közös akaratából és közös áldozatvállalásával állíttassék fel egy teljes alakos Petőfi-szobor. Legyen ez a szobor a költőt Útjára bocsátó Kiskunfélegyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fehéregyháza méltó tisztelgése a halhatatlan emberi példa és életmű előtt!” A nemzetközi gyűjtési akció jól indult, de július elején még nem gyűlt össze annyi pénz, amennyi fedezte volna a teljes költséget, így adományokat továbbra is elfogadunk. Annál is inkább, mert a múzeum épületét és a múzeumi emlékparkot - ahol a szobor helyet kapott - felújítottuk, tataroztuk, átrendeztük. Az egész környezet új köntösben várja látogatóit. A Petőfi Sándor életéhez, költői munkásságához, forradalmár hősiességéhez, a szabadságharchoz kapcsolódó kiállítást a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakértői tervezték és rendezték be a legmodernebb elképzelések szerint. Nagy tömegre számítunk július 31-én. Várjuk a magyar és a román külügyminisztert, valamint a két állam művelődési minisztereit. Magyarországról, főleg Kiskunfélegyházáról, Mezőberényből és Budapestről érkezik sok vendég. - Az előző rendszerben sem maradt el soha a július 31-i fehéregyházi emlékünnepség - folytatja Gábos tanító. - A közismert turulmadaras obeliszket 1897-ben állították fel, azóta rendszeres gyülekezőhelye ez Petőfi hódolóinak, a szabadságeszmék követőinek. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1990-ben alakult, azóta nyilván a korábbinál szervezettebben, könnyebben, oldottabb hangulatban zajlanak a Petőfi-emlékünnepségek. A július 31-i szoboravatás után este Petőfi fjúsági bál lesz Fehéregyházán. Ez hagyomány, és lényeges része az emléknapnak, hiszen nem a halott, odaveszett Petőfire emlékezünk, hanem a velünk küzdő, a megmaradásunkban harcostárs, élő Petőfire. A szoborról még annyit: a csongrádi Máté István szobrászművész alkotása, egész alakos, délcegen álló, több mint két méter magas, három és fél mázsás bronzszobor. A csongrádi műhelyben készült, és útban Erdély felé, Kiskunfélegyháza központjában, a másik Petőfiszobor szomszédságában megáldották. Gábos Dezső évtizedek óta minden évben legalább egy napon a képzelet útján — de olykor a valóságban, gyalogosan is - bejárja azt a környéket, ahol Petőfi Sándor eltávozott az örökkévalóságba. A tanító lapunknak is felidézi a költő utolsó napjait, óráit. Petőfi 1849. július 29-én indul Marosvásárhelyről, és 30-án délután érkezik Székelykeresztúrra. 31-én hajnalban Gyalókay Lajos százados kocsiján teszi meg a Fehéregyházáig tartó utat, délelőttre érnek a csatamezőre, ahol Bem tábornok felsorakoztatja a magyar sereget. Elkezdődik a tűzpárbaj, a magyar csapatok a csata hevében erősen megfogyatkoznak, sokan próbálnak menekülni. Petőfi Sándornak Gyalókay százados ismét felajánlja a szekerét, hogy meneküljenek azzal, ő azonban nem hiszi el, hogy vesztett csatáról van szó, itt és ekkor hangzik el híres szólása: „Potomság!” (Mármint az oroszok előrenyomulása.) Amikorra észreveszi, hogy a helyzet tényleg kilátástalan, már Bem tábornok is menekül. Ekkor ő is futásnak ered Székelykeresztúr felé. Valahol az Ispán-kút környékén érik utol üldözői és megölik. Leírások szerint szembefordult velük, és egyikük lándzsával mellbe szúrta. Másnap az összekötő tiszt a csatatéri szemlén, az Ispán-kútnál egy civil nadrágos, fehér inges, kifosztott halottat is feljegyzett. Leírásából következtethetünk, hogy az áldozat Petőfi Sándor volt. A közelben temethették el, valószínűleg az egyik tömegsírban. Ezen túl már a képzelet, a legendák világában vándorol a költő - folytatja Gábos Dezső. - Az eltelt másfél évszázad alatt sok történész és irodalomtörténész próbálta minél hitelesebben összerakni Petőfi utolsó napjának a történéseit, és szinte mindegyik kutatásnak ugyanaz a végkövetkeztetése vagy feltételezése: Petőfi Sándor a fehéregyházi csatában tűnt el. Én nem azt mondom: meghalt, hanem azt, hogy eltűnt. A sors játéka, hogy még ma is vitatják születési helyét Kiskörös és Kiskunfélegyháza között, s pontos halálhelye is bizonytalan. De ezt a kételyt szerintem le kell zárni, el kell fogadni - és a közvélemény hasonlóképpen fogadja el -, hogy Petőfi itt tűnt el a fehéregyházi csatában. Porrá változott - mint mondtam -, hogy minden szabadságszerető ember szívébe jusson egy porszem belőle. Botos László ^ V. ^ ipiBlíM ípr'-&y. stáák»-;; sNléPii;.' • Az 1897-ben emelt fehéregyházi emlékoszlopra 1949-ben elhelyezett román-magyar emléktábla Petőfi utolsó estéjét töltötte e körtefa közelében Székelykeresztúron 1999.július 31., szombat