Napi Magyarország, 1999. július (3. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-31 / 177. szám

1­2-MAGYARORSZÁG Eltűnésének helyétől nem messze, Segesvár óvárosában, a régi vármegyeháza mellett emeltek először szobrot Petőfi Sándornak, 1897-ben. Az egész alakos, másfélszeres életnagy­ságú bronzszobor máig talán a legszebbre sikerült Petőfi-alak, klasszikusan magasztos moz­dulatában, ünnepélyes pátosz­­szál jeleníti meg a 26 éves köl­tőóriás alakját. A gyergyói szé­kely Köllő Miklós (1861— 1900) készítette. Azonban nem onnan, eredeti helyéről van szeren­csénk ismerni a művet, hanem Kiskunfélegyházáról, ahol 1923 óta áll a várost keresztül­szelő országos főút mentén. 1916-ban ugyanis, amikor az első világháború fegyverszük­séglete miatt veszélybe kerül­tek az ország bronzharangjai, szobrai, emléktáblái, Segesvár és környékének magyarjai le­emelték talapzatáról a Petőfi­­szobrot, s elrejtették a beol­vasztás elöl. Évekig lappangott egy raktár mélyén — az időköz­beni területváltozás miatt a ro­mánoktól is óvni kellett -, míg 1922-ben kormányközi meg­egyezés keretében, kártérítés fejében hazahozták Magyaror­szágra. S bár Petőfi szülőhelyé­nek dicsőségéért máig vitázik Kiskőrös és Félegyháza, a szo­bor új helyéül az utóbbit jelöl­ték ki. 1923-ban, a költő szüle­tésének századik évfordulóján állították föl a segesvári szobrot mai helyén, éppen azzal az épü­lettel szemközt, amelyben 1824-30 között mészárszéket bérelt a költő apja, Petrovics István, s ahol első éveit töltötte a kis Sándor. Az Üresen maradt segesvári kőtalapzatra bronz Petőfi-mell­­szobrot helyeztek valamikor az 1960-as években, Romulus Ladea FOTÓK, ARCHÍV szobrász alkotását. A félreeső he­lyen, elhanyagolt kis parkban álló emlékművet csak kevesen kere­sik fel, többnyire jól tájékozott magyarok. Nehéz megindultság nélkül szemlélni a pompás költő­­szobor helyén árválkodó szegé­nyes, esztétikailag „problémás” kis portrét, de nem sokkal szívde­rítőbb látvány a Segesvár-Brassó főút menti autóspihenőnél lévő emlékoszlop sem, amelyen a köl­tő képmását ábrázoló kődombor­­művet az elmúlt években barbár kezek durván megrongálták. Ta­lán emiatt is szerencsés döntés, hogy a Kiskunfélegyházától most kapott bronz Petőfi-szobrot Fe­héregyházán, a múzeum zárt kert­jében állították föl. A magyarok Istene és egy eljövendő, megér­tőbb, nagylelkűbb kor szelleme óvja nyugalmát! Ludwig Emil Az eredeti talapzatra helyezett bronz mellszobor Segesváron Kárpát-medencei költősors A bronz­ Petőfi vándorlásai A Kiskunfélegyházán 1923 óta álló „segesvári” Petőfi-szobor Kultúra Kiskunfélegyházáról­­ Fehéregyházára A „visszaadott” szobor története A Kiskunfélegyházi Petőfi Em­lékbizottság és a Fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egye­sület 1998. január elsején bocsá­totta útjára azt a felhívást, amely egy teljes alakos Petőfi-szobor felállítására mozgósította a világ magyarságát. „Ércalakja hirdes­se: szelleme él!” - határozták el a szervezők, és a nagyszabá­sú tervből mára valóság lett. Petőfi Sándor halálának 150. évfordulóján, 1999. jú­lius 31-én délben Erdély­ben, Fehéregyházán a mú­zeumkerti emlékparkban a szokásos ünnepség a szobor felavatásával egészülhetett ki. Ficsor József, Kiskun­félegyháza polgármestere, az emlékbizottság elnöke csodálatos összefogásról számolt be. Közadakozás­ból mintegy 3,8 millió fo­rint gyűlt össze. Volt, aki ezer forintot adott, de akadt magánszemély, aki száz­ezer forintot sem sajnált a nemes célra. A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumának pályázatán ötszázezer forintot nyertek a szervezők, és a Képző­művészeti Alap is biztosí­tott félmilliót. A félegyházi önkormányzat költségvetésében egymillió forint áll rendelkezés­re, amelyet úgy használnak fel, ahogy szükség lesz rá a végső elszámoláskor. Ficsór József el­mondta: a szobor üzenetét na­gyon sokan megértették már az ötlet születésekor is, így válha­tott az álom valósággá, és lett a bronzszobor a költőt útjára bo­csátó Kiskunfélegyháza és a hő­si halált halt forradalmár testé­nek örök nyughelyét adó Fehér­egyháza méltó tisztelgése a hal­hatatlan emberi példa és életmű előtt. Az alkotást befogadó mú­zeumkert pedig a „szent világ­szabadság” zarándokhelyévé válhat. Régi adósságát tör­­leszthette így Kiskunfél­egyháza is, hisz a hányatta­tott sorsú Költő-alkotást nem lehetett volna szebben megköszönni Erdélynek. Miután Félegyháza la­kossága július 19-én elbú­csúzott a „szobortárs” mellé kiállított és úti áldásban is részesülő Petőfi-alaktól, he­lyi vállalkozók vitték a köl­tő szülőföldjének ajándékát arra a helyre, ahol lélekben érezhetően eddig is ott ma­gasodott a lánglelkű poéta minden Fehéregyházára lá­togató erdélyi és magyaror­szági magyar előtt. A mú­zeumkertben hatalmas tö­meg fogadta Máté István szobrászművész alkotását (képünkön), sok érdeklődő román is jelen volt. Gábos Dezső, a Fehéregyházi Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke meleg szavakkal köszöntötte a hazatérőket. Az ünnep számára azért különö­sen nagy, mert kisebb­fajta diplomáciai siker is kapcsolódik a szo­bor felállításához. A se­gesvári önkormányzat múzeumi szervezete ugyanis lemondott a múzeumkert haszná­lati jogáról, és át­adta azt Fehér­egyházának, az ottani képvise­lők pedig úgy döntöttek, hogy nem le­het jobb keze­lője az emlék­helynek, mint a művelődési egyesület. A szobor tehát igazi otthon­ra talált. Amire la­punkat az ol­vasó kezé­ben tartja, már talán véget is ér az erdélyi püspökök által meg­tartott öku­menikus is­tentisztelet, ami után hivatalosan is felavatják a népek barátságának, kölcsö­nös megértésének és megbecsülésének jel­képét. Petőfi Sándor fegyvert nem viselő, inkább a gondolkodó embert ábrázoló bronzalakját. A szobor útja tehát - mint annak idején az élő költő útja - véget ért. De elkezdő­dik egy másik, egy re­mélhetőleg ugyancsak si­keres út, amelyen romá­nok és magyarok, erdé­lyiek és anyaország­beliek most már együtt ha­ladhatnak to­vább. Gajdics Ottó Csatatérről az örökkévalóságba Gábos Dezső az évfordulóról Petőfi Sándor egész alakos bronzszobra már július 20-án az er­délyi Fehéregyházára érkezett Kiskunfélegyházáról. Az anyaor­szági és a romániai testvértelepülések küldötteinek járművei a Szeged-Nagylak-Arad-Déva-Vajdahunyad-Nagyszeben- Medgyes-Segesvár útvonalon haladtak végig.­ ­ A határátkelő román oldalán hat órát kellett várakoznunk, amíg szabad utat kaptunk. Az Arad megyei hatóságok azonban motorkerékpáros rendőrjárőrt adtak a konvoj élére, ez meg­könnyítette a továbbhaladásun­kat - nyilatkozta a Napi Magyar­­országnak Gábos Dezső, a fe­héregyházi Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület elnöke.­­ Ara­don, a tizenhárom szabadsághar­cos vértanú vesztőhelyén fogad­ta a delegációt az RMDSZ helyi és megyei vezetősége, valamint a megyei alispán. Köszöntötték a szobrot, jelképesen Petőfit és a közelgő évfordulós eseményt. Végig Erdélyben, amerre halad­tunk, sok-sok település temp­lomtornyában megszólaltak a harangok. Késő estére érkeztünk meg Fehéregyházára, ahol ma­gyarok és románok százai üdvö­zöltek bennünket. Fúvószenekar köszöntötte az érkezőket, a ’48-as emlékműnél Petőfi-versek hang­zottak el, éjszakába nyúló rög­tönzött ünnepségnek voltunk a részesei. Másnap a déli órákban a szobor már ott állt a múzeum díszkertjében, a gyönyörű már­ványtalapzaton - folytatta az események elbeszélését Gábos Dezső. A hatvanas éveiben járó taní­tó már több mint négy évtizede a fő szervezője a fehéregyházi Pe­­tőfi-emlékünnepségeknek, em­­lékműsoroknak. Most szobor­avatásra készülődik.­­ A Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság­­elnöke Ficsor József polgármester) és a Fehér­egyházi Petőfi Sándor Művelő­dési Egyesület közös elhatározá­sa és kezdeményezése a szobor elkészítése és felállítása. A Pető­fi Sándor születésének napját idéző január 1-jei keltezéssel 1998-ban megfogalmaztunk, majd közzétettünk egy felhívást: „A világ magyarságának közös akaratából és közös áldozatvállalásával állít­­tassék fel egy teljes ala­kos Petőfi-szobor. Le­gyen ez a szobor a költőt Útjára bocsátó Kiskunfél­egyháza és a hősi halált halt forradalmár testének örök nyughelyét adó Fe­héregyháza méltó tisztelgése a hal­hatatlan emberi példa és életmű előtt!” A nemzetközi gyűjtési akció jól indult, de július ele­­­­jén még nem gyűlt össze annyi pénz, amennyi fedezte volna a teljes költséget, így adományokat továbbra is elfo­gadunk. Annál is inkább, mert a múzeum épüle­tét és a múzeu­mi emlékparkot - ahol a szobor helyet kapott - felújítottuk, ta­taroztuk, átren­deztük. Az egész környezet új köntösben várja látogatóit. A Pe­tőfi Sándor éle­téhez, költői munkásságá­hoz, forradal­már­ hősiessé­géhez, a sza­badságharchoz kapcsolódó ki­állítást a buda­pesti Petőfi Iro­dalmi Múzeum szakértői ter­vezték és ren­dezték be a legmoder­nebb elkép­­z­e­l­é­s­e­k szerint. Nagy tö­megre szá­mítunk július 31-én. Várjuk a magyar és a román külügymi­nisztert, valamint a két állam művelődési minisztereit. Magyar­­országról, főleg Kiskunfélegyhá­záról, Mezőberényből és Buda­pestről érkezik sok vendég. - Az előző rendszerben sem maradt el soha a július 31-i fe­héregyházi emlékünnepség - folytatja Gábos tanító. - A köz­ismert turulmadaras obeliszket 1897-ben állították fel, azóta rendszeres gyülekezőhelye ez Petőfi hódolóinak, a szabadság­eszmék követőinek. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 1990-ben alakult, azóta nyilván a korábbinál szervezettebben, könnyebben, oldottabb hangu­latban zajlanak a Petőfi-emlék­­ünnepségek. A július 31-i szo­boravatás után este Petőfi fjúsá­­gi bál lesz Fehéregyházán. Ez hagyomány, és lényeges része az emléknapnak, hiszen nem a ha­lott, odaveszett Petőfire emléke­zünk, hanem a velünk küzdő, a megmaradásunkban harcostárs, élő Petőfire. A szoborról még annyit: a csongrádi Máté István szobrászművész alkotása, egész alakos, délcegen álló, több mint két méter magas, három és fél mázsás bronzszobor. A csongrá­di műhelyben készült, és útban Erdély felé, Kiskunfélegyháza központjában, a másik Petőfi­­szobor szomszédságában megál­dották. Gábos Dezső évtizedek óta minden évben legalább egy na­pon a képzelet útján — de olykor a valóságban, gyalogosan is - bejárja azt a környéket, ahol Pe­tőfi Sándor eltávozott az örök­kévalóságba. A tanító lapunknak is felidézi a költő utolsó napjait, óráit.­­ Petőfi 1849. július 29-én in­dul Marosvásárhelyről, és 30-án délután érkezik Székely­­keresztúrra. 31-én hajnalban Gyalókay Lajos százados kocsi­ján teszi meg a Fehéregyházáig tartó utat, délelőttre érnek a csa­tamezőre, ahol Bem tábornok felsorakoztatja a magyar sere­get. Elkezdődik a tűzpárbaj, a magyar csapatok a csata hevé­ben erősen megfogyatkoznak, sokan próbálnak menekülni. Pe­tőfi Sándornak Gyalókay száza­dos ismét felajánlja a szekerét, hogy meneküljenek azzal, ő azonban nem hiszi el, hogy vesztett csatáról van szó, itt és ekkor hangzik el híres szólása: „Potomság!” (Mármint az oro­szok előrenyomulása.) Amikor­ra észreveszi, hogy a helyzet tényleg kilátástalan, már Bem tábornok is menekül. Ekkor ő is futásnak ered Székelykeresztúr felé. Valahol az Ispán-kút kör­nyékén érik utol üldözői és meg­ölik. Leírások szerint szembe­fordult velük, és egyikük lán­dzsával mellbe szúrta. Másnap az összekötő tiszt a csatatéri szemlén, az Ispán-kútnál egy ci­vil nadrágos, fehér inges, kifosz­tott halottat is feljegyzett. Leírá­sából következtethetünk, hogy az áldozat Petőfi Sándor volt. A közelben temethették el, való­színűleg az egyik tömegsírban.­­ Ezen túl már a képzelet, a legendák világában vándorol a költő - folytatja Gábos Dezső. - Az eltelt másfél évszázad alatt sok történész és irodalomtörté­nész próbálta minél hitelesebben összerakni Petőfi utolsó napjá­nak a történéseit, és szinte mind­egyik kutatásnak ugyanaz a vég­következtetése vagy feltételezé­se: Petőfi Sándor a fehéregyházi csatában tűnt el. Én nem azt mondom: meghalt, hanem azt, hogy eltűnt. A sors játéka, hogy még ma is vitatják születési he­lyét Kiskörös és Kiskunfélegy­háza között, s pontos halálhelye is bizonytalan. De ezt a kételyt szerintem le kell zárni, el kell fogadni - és a közvélemény ha­sonlóképpen fogadja el -, hogy Petőfi itt tűnt el a fehéregyházi csatában. Porrá változott - mint mondtam -, hogy m­inden sza­badságszerető ember szívébe jusson egy porszem belőle. Botos László ^ V. ^ ipiBlíM ípr'-&y. stáák»-;; sNléPii;.' • Az 1897-ben emelt fehéregyházi emlékoszlopra 1949-ben elhelyezett román-magyar emléktábla Petőfi utolsó estéjét töltötte e körtefa közelében Székelykeresztúron 1999.július 31., szombat

Next