Napkelet, 1922 (3. évfolyam, 1-15. szám)
1922-05-15 / 9. szám
14 ................................................................................ NAPKELET lában hunyja be a szemét. Akkor eltökélte óriáslátó, hogy ki fogja szabadítani a kavics bebörtönözöttjét. Ki, de hogyan? Ha széttöri a kavicsot, evvel nem szabadul ki az óriás, legfeljebb csak megszaporodik. Igen, bármilyen csodálatos, ha kettétört egy kavicsot, egy nagy óriás helyet két kis óriást látott Óriáslátó. Ha négy apró darabra törte, négy kicsike óriás volt az egy helyében. Itt csak egy mód lett volna: felébreszteni az óriást. Ha Óriáslátó meg tudná mozdítani az óriás öklét, hogy a szemét megdörzsölje vele, már fel is ébredt ez az óriás és ki is lépett szűk börtönéből. De ehhez az kellene, hogy viszkessen a szeme az óriásnak. Ezen gondolkodott éjjel-nappal Óriáslátó. Azaz hogy nem éjjel-nappal, ő azt hitte csak éjjel gondolkodik, mert a börtönben sose volt nappal. Tán azért is gondolkodott annyit a bezárt testvéren. Amíg künn élt a tudás erdejének szakadatlan derűjében, csak nézte-nézegette a kavicslakókat, de sose jutott eszébe, hogy ki is szabadítsa őket. Amint mondtam, három napig, meg három hétig ült Óriáslátó a sötét tömlőében anélkül, hogy valaki is törődött volna vele. A főporkoláb is ott volt az örömünnepen, eszébe se jutott hogy a raboknak gondját kell viselni. Csak a három hét legutolsó napján kapott a fejéhez, mert a királyi palotában kezdték emlegetni Óriásfátót. Úgy történt, hogy az öreg király a hosszuhosszu lakomán elrontotta a gyomrát s olyan beteg lett, hogy majd meghalt. A doktorok nem tudtak rajta segíteni. Akkor a komornyikok véne azt tanácsolta a főkancellárnak, küldjön el a tudás erdejébe valamelyik remetéért, az többet tud, mint a doktorok. Küldene is a kancellár futárt, de messze van nagyon az a tudás erdeje, a király tízszer is meghalhat, míg akár a leggyorsabb kengyelfutó visszaér onnan. Ekkor kitudódott, hogy a tömlöc mélyén sínylődik egy a remeték közül, csak fel kell hozni. Hej, hogy vakarta a fejét a főporkoláb ! Pedig nem a feje viszketett, hanem a talpa. „Ő maga is beteg“, mondta a főkancellárnak. „Kicsoda ?“ ,, A remete. Három nap és három hét óta nem nyúl az ételhez, sem az italhoz. „Talán meg is halt már !“ kiáltott fel a kancellár bosszúsan. ,Az meglehet,“ mondta a főporkoláb szemlesütve, „olyan sötét van daloa, hogy azt se látni élő-e, vagy halott“. Azért lementek. Fáklyás legények mentek elől, utánuk a főporkoláb a kulcsokkal s a főkancellár az udvar nagyjaival. Óriáslátó ült a kövön és gondolkodott. Épp kigondolta, miképen lehet a kavicsból az óriást kiszabadítani, amikor nyílt a börtön ajtaja. Nagyon megörült, nem az embereknek, hanem a fáklyáknak, mert menekült tőlük a sötétség. A sötétség is egy óriás, de fáklyákkal ki lehet kergetni a legvastagabb falu tömlőéből is. A főkancellár rászólt Óriáslátóra. „Mért nem nyúlsz az ételhez, remete?“ Óriáslátó ezt mondta: „Ami nincs, ahoz nem lehet nyúlni.“ A főkancelár mindent megértett. És még a helyszínén sajátkezűleg elcsapta a főporkolábot. Az udvar nagyjai pedig elálmélkodtak Óriáslátó erején, mert noha három hét és három nap nem evett, nem ivott, olyan friss volt, mint aki mindennap pástétomot eszik és hozzá muskotályt iszik a legpókhálósabb királyi palackból. „Ez bizony meggyógyítja a királyt, mondogatták egymásnak az emberek. A király nem szerette a remetéket, de azért tűrte, hogy Óriáslátó gyógyítsa. Óriáslátó szerette az embereket, a királyt is: eltökélte, hogy meg fogja gyógyítani. A betegség is csak olyan, mint a sötétség, ki kell kergetni a testből. Átadták Óriáslátónak a királyi patikát s ő addig töltögette az orvosságokat, míglen sikerült olyan gyógyszert csinálnia, amelynek már a szagától jobban lett a beteg. Mihelyt megízlelt egy kanálnyít, fel is kelhetett az ágyból. A második kanálra pedig úgy megerősödött, hogy fejére tehette a koronát és ülhetett vissza a trónra uralkodni. Óriáslátót mindenütt csodálták. Aki csak látta, megsüvegelte. Ami persze nem tetszett a királyfinak. Összehívta a gróflegényeket és így szólt hozzájuk: „Jövet a tudás erdejéből tizenhárman voltunk. Valamelyikünk szerencsétlenül fog járni. Ha óriáslátónak jó dolga van, akkor miközülünk egy.“ Mentek a királyhoz és ezt mondták neki: „Felség, a nép Óriáslátót ünnepli.“ A királynak eszébe jutott, hogy ő gyűlöli a remetéket. Elrendelte tehát, hogy Óriáslátót vigyék vissza a börtönbe. Az országnak kihirdették újra, hogy a királyfi nagyobb tudós, mint a tudás erdejének minden remetéje. Jó is volt ezt mégegyszer hírré tenni, mert a háromhetes mulatozás alatt mindenki elfelejtette. VJIT Azt hinnéd, hogy Óriáslátó búnak eresztetteS W? a fejét. Dehogy is. Most már megvolt a szer, amivel kiszabadítsa az óriást a kavicsból. A királyi patikában, miközben az orvosságot főzte a beteg királynak, parányi üvegcsében erős szemcseppet kevert. Olyan erős volt ez a szemcsepp, hogy embernek egyetlen csöppecske kimarta volna szemét. Szerencsére nem ember szemének készült. Az üvegcsét óriáslátó a kabátja bélésébe varrta. S amikor a főporkoláb megmotozta, nincs-e nála ennivaló, az üveget nem találta meg. Csak egy kerek kavics volt a zsebében Óriáslátónak, de ezt nem vette el tőle a főporkoláb. 9. szám