Napkelet, 1922 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1922-05-15 / 9. szám

IO NAPKELET 9. szám ................................................................................................................ mérték között. Önmagát persze csak nagymér­tékkel volna szabad mérnie, bírálata tárgyait pedig azoknak értéke szerint. Hogy a kismértéket ne minduntalan lássam ott alkalmazásban, ahol nagy mértékre volna szükség és megfordítva. Ebben a rovatban időnként össze­foglaljuk a világ színházi életének ki­emelkedőbb eseményeit, hogy olvasó­inknak tájékoztatást adjunk a színmű­­írás és a színpadmű­vészet legújabb mozzanatairól. Kolozsvár, 1922. május 15. A színházak körül mindig igen sok az ese­mény, a színpadokon annál kevesebb. A német színházak leszámításával szinte sehol sem lehet szerves műsortervekről beszélni. Az általános gazdasági válság majdnem mindenütt erősen érez­hető a színházak életében is s többnyire okul, néhol pedig ürügyül szolgál a művészi züllesztés fokozására. A színházak élnek, mert nem haltak meg. A jószándékuakat félreállítják, a lelkeseket elkedvetlenítik. Az úgynevezett társadalmi dráma hosszú uralkodás után elpusztult végelgyengülés­ben, de ha udvara — igazgatók, közönség-ked­vencek és divatlapriporterek hada — még titkolja a gyászhírt s megpróbálja időről időre megmutatni a népnek az új és újabb jelmezekbe öltöztetett felséges holttestet. Akik csak a ruháig látnak, fel is ülnek még a jámbor csalásnak s az „ifjú titá­nokra," — szerzőkre, dramaturgokra, rendezőkre, és színészekre — fogják a hullahűzt. Ám a né­met színpadokról a világirodalom klasszikusai és az átkozott újítók már diadalmas közösségben indulnak hódító útra s nincs kizárva, hogy még hozzánk is elérkeznek. Hiába, a legrosszabb dara­bok dacára sem megy a közönség színházba s ezen a tényen megbukik az az elmélet, amely szerint a közönségnek „nem kell az irodalom." Csak az „irodalom" szón ne élettelen, színszerűt­­len szavalatokat tessék érteni, hanem a ma vajúdó életével telt, feszülő, gondolati és képhatásokat egyesítő akció­drámákat. Ezek persze szeretetet és maximális munkát követelnek meg a színház minden emberétől,­­ de vájjon lehet-e sikere valaminek, amiből a közönség nem érzi ki az emberi munka és tehetség sűrítését. Kolozsváron a Strindberg csámor­a negyedszer ment telt ház mellett a múlt héten s ez a jelenség nem szorul méltatásra sem. Kitűnő darab, kitűnő rendezés, kitűnő előadás — az anyagi siker alig maradha­tott volna el. Amit azóta kaptunk — Nagyságos asszony táncosa, Sárga keztyű — rettenetes bom­lási termékei a háború elejétől rothadó színmű­­irodalomnak. Ám a jövőnek nyilvánnosságra ju­tott tervei — köztük az állandó irodalmi munkás­színpad immár majdnem bizonyosan megvalósuló szenzációja — nagyon sok jót ígérnek. Janovics Jenő még át fogja menteni az erdélyi magyar színészetet szebb jövőbe, úgyhogy az újra jelen­tős tényezője lesz az egyetemes színházi kultúrá­nak. A dolgok úgy alakultak, hogy mindenkép­pen az ő személyétől függ ma a javulás vagy a végső csőd. S ha az erdélyi magyar színészet bátran kezdeményezni mer s nem néhány nagyon legyengült pesti színház játéktereit és stílusát fogja majmolni, akkor az egész magyar színészet életére döntő lesz az erdélyiek munkája. Más­különben... de ne fessük falra az ördögöt. Bukarestben ismét magyar darab van műsoron:­­Bíró Lajos és Lengyel Menyhért Cárnője. A lapok nagy elis­meréssel írnak a darabról és az előadásról is. Karlheinz Martin, a kitűnő német rendező, már visszatért Berlinbe többhónapi bukaresti vendég­rendezés után. A jelentősebb kritikusok korszak­­alkotónak mondják ottani munkáját, néhány soviniszta persze belekötött és ütötte, ahol érte. De az ő hagymakoszorújuk nélkül egy művész­ember sem érezi ma már teljesnek a maga ba­bérját. Budapesten a múlt héten két új bemutató volt. A Vígszínház Szép Ernő­­Vőlegény című darabját adta elő. Az első emigráns-darab s a szerző is megjelent a be­mutatóra. A közönség zajosan ünnepelte, a sajtó kevésb­é. Szép Ernő pesti színművet írt, a hozo­­mánynélküli házasság pesti nehézségeiről. A darab előtti verses prológusban pedig elnézést kér: ez nem az én hangom, ez Pest. Finom hangú, hű és eleven darab, csak aligha színpadi munka. Az előadásról még kevesebb jót mondanak. A Magyar Színház Hatvany Lili bárónő Első szerelem című szintén pesti darabját mutatta be. A hősnőt fiatal korában adták férjhez. Szerelem nélkül. Ennélfogva volt egy csomó szeretője. Ugyancsak szerelem nélkül. Végre megjön az „igazi" férfi, aki miatt elküldi az éppen aktuális nemigazít. Igazi úr persze mit sem tud Nemigazi úrról, aki botrányt csap, mire Hősnőt férje elker­geti. Igazi úr sem akar tudni róla. Mi a meg­oldás ? Visszatérés Nemigazi úrhoz s kezdeni elölről a komédiát. Nagyon érdekesek. A kritiku­sok magasztalják az írónő­k szépségét, szidják a cinizmusát, dicsérik éles látását, könnyed, kel­lemes stílusát, gyengéllik a szerkezetét. A siker nagy volt, Darvas Lilit különösen kiemelik a lapok.

Next