Napkelet, 1922 (3. évfolyam, 1-15. szám)

1922-05-15 / 9. szám

12 NAPKELET 9. szám MiimiiiiiaminiimiiiiiimmnKmf;rtNiHniiii]!itmniii«itffNiiHniiatminimiiHiiiniiniini!(«iiiiiiiiiiiiHiiiiHi­iiiiiiHiiuiiiiiiiiiiiiiiHiK(iiniiiiiiiuNiiiiiiiiiiiiii)am­miiiimiiniiinBiiiiiiiHiiiiniiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiniiiiiiiHit)t Ki ő? Én felelős nem vagyok érte, a vér s az idegek ha óva intik jaj mégis ő van számadásra mindig, a daimonion. Testvér és mégse az. S csaták tüzében egymást keressük: ellenséges támaszt s a sebeimből új életre támaszt a daimonion. (So­krates, nézd, mint kullancs lóg a szíven és vérem szívja s gúnnyal fintorogva beönti mind e kábult verssorokba a Daimonion !) Kádár Imre: Arcok és harcok Főtárgyalás a kuglizóban Támadnak, tehát vagyunk. Már nem is tud­nánk nyugodt lelkiismerettel aludni, ha nem fog­lalna állást ellenünk hetenként valamelyik „tago­zat“. A brassói higiénikus papírtermék első oldalon, góliát betűkkel számol be a Napkelet ellen legutóbb tartott műkedvelői főtárgyalásról s a következő kife­jezéseket írjuk ki cikkéből: „Kútmérgezők, hátbatá­­madók, önző érdek, nem magyar, rombolni akaró szándék, destruktív újságírás, profanizálni, sárba rántani, saját képükre alkotott egyéneket tömjé­­nezni, felháborodás, megdöbbenés, ízléstelen, a tisztességes közéleti harcmodorral össze nem férő, sértő kigúnyolás, szemtelen rágalmak, alaptalan rágalmak, kicsinyes támadás, alaptalan meggya­­nusítás, piszkolódás, hát mögött bujkáló támadók, ugató kutyák“. Ugye gyönyörű! Bocsánatot ké­rünk olvasóinktól, hogy ezeket a szavakat ideik­­tattuk, dehát egy „magyar szövetségi tagozat“ jegyzőkönyvéből valók s ott csak tudják az illen­dőséget. Milyen mulatságos pedig, mi nem bántunk senkit, az írás szabadságának a jogát védelmezzük csupán s ezért viharágyukkal lövöldöznek felénk a háború bűnösei, a nemzetiségek elnyomói, a fo­kosrázó kurjongatók. Most ők fel próbálnak ké­­tezkedni az egyetlen igazi nemzetköziségnek, a reakció nemzetköziségének a szekerére s készül­nek az árulására. Lelkük rajta, mi félelem nél­kül hirdetni fogjuk továbbra is a kultúrák nagy közösségének és a józan haladásnak a törvényeit. Ők pedig­ ők üléseznek. Im­már a harmadik székely megye „Magyar Szövetségi tagozatának százas bizottságát“ hívták össze a mult héten,­­ a Napkelet ellen. Nem tréfálunk. Ez volt a tagozat ülésének egyetlen és kizárólagos programpontja s ezért minden fa­luból bekürtölenek egyeseket a nagy dologidőben. Mondja még valaki, hogy ők nem tevékenyek. Aztán egyhangúlag indexre tették a Napke­letet Ligeti Ernő barátom néhány erdélyi fejéért, meg a többi „hátba(!)támadásokért“, amelyek mind a Napkeletben mertek megjelenni, veszélyeztetve a semmittevés szent egységét. A brassói analfabéta méregkeverő hat hasábon riadja világgá a főtár­gyalás szenzációs eredményét: A MAGYAR SZÖVETSÉG . . . MEGYEI TAGOZATA SZÁZAS BIZOTTSÁGÁNAK ÁLLÁSFOGLA­LÁSA A NAPKELET ELLEN. S csak a végén hibázza el, ahol szó szerínt áll, hogy „A százas bizottság kijelenti, hogy az egész magyarság szilárdan és egységesen áll a magyar nemzeti párt programmja alapján/" Szóval egy nappal szék éjjel egy megyei pártszervezetlenség ovídiusi színvál­tozással kikiáltotta magát Magyar Szövetséggé és királynapot tartott a Napkelet fölött. Olvasom a névsorban X. Y. (Kovászna), A. B. (Gelence), Y. Z. (Uzon). Mi jártunk ezekben a falvakban, a többiekben is, véreztünk is ben­nük, jó urak, a székelyek is velünk véreztek, míg önök azalatt palotát menekültek össze Budapesten. Ezért nem hiszem én el a brassói sajttakaró hiteles tudósítását s komoly meggyőződésem, hogy az az emlékezetes főtár­gyalás valahol a kuglizóban folyhatott le, bő italozás közepette. Dr. Odavanabőr prókátor ur kilencet ütött, telibe trafálta a dámát s most neki­rugaszkodott a Napkeletnek is. Tényleg nem járja, hogy a Nagy cárokat, Pétert és Károlyt meg­­krítizálja valaki, főleg egy konstruktív egyén. A mezei hadak helyeseltek, mire valaki felállott egy söröshordóra s elmondta a nagy átkot a Napkelet ellen; a jövő követválasztáson biztosan kap érte egy jelöltséget, (a petíciót akkor is el fogják felej­teni.) Ezután nagy és alapos vita folyt arról, hogy ki olvassa fel a Napkelet inkriminált cikkeit, noha akadtak a jelenlevők között olyanok is, akiket gondos szüleik taníttattak írni és olvasni, mely utóbbit részben el is sajátítottak. A cikkeken nagyon megbotránkoztak, disznóság, hogy a vezé­rekről valaki így mer írni. Végül megesküdtek, hogy soha ezt a lapot nem veszik a kezükbe. Áldomás után elsomfordáltak egymástól az urak azzal, hogy dolguk van. A postahivatalban találkoztak össze mind a százan nagy meglepetés közben. — Haza sürgönyöztem, hogy küldjenek kocsit, — mondták egymásnak. Pedig mind a százan a következő táviratot adták fel: NAPKELET, KOLOZSVÁR Kérem címemre Napkeletet zárt borítékban azonnal megindítani Nagyok erdélyi fejeiből tíz-tíz példányt kérek gondos csomago­lásban hahaha képzelem hogy puk­kadtak nagyságok bravó Ligeti úgy kell az én édes egy komáimnak

Next