Napkelet, 1923. június-december (1. évfolyam, 6-10. szám)

1923-11-01 / 9. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Hartmann János: Sipos Domokos és Hegyi István novellái

tisztán azon fordul meg, hogy a fiatalok előleget vesznek maguknak a házasélet örömeiből. Siposnak e novellában (Pitymallatkor) igen jó megfigyelései vannak, a magyar pa­raszt minden mozdulatát észreveszi, tudja, melyik mögött mi lappang, emellett oly jól eltalálja a népies hangot, hogy csak sajnálni lehet ér­deklődése egyoldalúságát. Általában Sipos, mint említettük, erős tehetségnek mutatkozik s ha e kötete nem rokonszenves is előt­tünk, érdeklődéssel nézünk fejlő­dése elé. Élet- és emberismeretének mindenesetre gazdagodnia kell, hogy ne állandó sötét szemüveggel nézze hőseit s főképp több megértéssel és szeretettel szendélje az életet, mint gúnnyal. Akkor talán majd lesz hőse, aki nemcsak kérdezi, hogy „Istenem, hol vagy?“ de meg is ta­lálja.* Sipos kedvszegő történetei s fojtó légköre után üde szellő csap meg Hegyi István írásaiban. Az író „leg­kedvesebb mesterének, Tömörkény Istvánnak sírjára koszorúnak“ teszi könyvét. A kegyeletet, az ajánláson kívül, a novellák szelleme is kife­jezi. A mester mindenesetre nagy volt a maga körében, de köre volt kicsiny. Hegyi István e szűk kört egyelőre nem törekszik átlépni: a tíz novella közt csak kettő van, mely nem a szegedi paraszt életkö­réből veszi tárgyát. De milyen friss ez a tíz elbeszélés! Csupa egészség, ifjúság, erő. Már a kötet első da­rabja is művészi módon festi a falu földéhségét, amint egy földvételi alkalom valósággal lázba hozza a népet. Nem új e téma s vannak, akik a parasztra nézve ellenszenves módon tárgyalják. Hegyi István máskép­p igazabban látja a dolgot, „ötven esztendeje, hogy a széksé­­gen nem lehet megélni. Azóta ván­dorol a falu. Hetvenben mentek le először szerencsét próbálni béresnek valók, le Szlavóniába. Kubikon már nemzedékek járták be az országot, de jártak Oláhországba, Szerbiába, mint látott emlékről beszélnek a spiegeli várhegy szakadékos mere­­dekjéről, vagy a nürnbergi zenélő óráról. Bejárták Polyákországot is, egy jó rész meg még ma is Ameri­kában van...“ Ezért földéhes a falu. Ez a háttér s aztán jön a kép. Hír érkezik róla, hogy a gróf el­kártyázta a földjét s az most eladó. Jegyzés lesz, mindenki annyit kap, amennyit elbír. Izgalomba jön az egész nép s mire a nap lemegy, egy nagy, meleg, megértő szeretettel át­itatott testvéri gondolatban ölelke­zik. — Hegyi István e képet oly sok melegséggel, annyi együttérzéssel rajzolja, amennyit csak tárgyába szerelmes művész áldozhat rá. Lát­­szik, hogy nemcsak ismeri, de sze­reti és megérti népét. Emberei egy­két szót szólnak s élet gyűl beléjük. S fölösleges szót sem az író, sem ők nem pazarolnak: annyira tömör az elbeszélés, hogy egy mondatának elhagyásával megcsonkulna. Hegyi István novellái drámai mozgalmasságukkal tűnnek ki. Ál­talában szereti a jeleneteket (egyik novellája kis drámai jelenet) s in­nen van, hogy elbeszélései is rende­sen párbeszédeken épülnek fel. Az író a szükséges tudnivalókat (szín­tér, természeti kép, hangulat-aláfes­tés) igen röviden mondja el s amint szerit teheti, megszólaltatja és ak­cióba viszi embereit. Aztán csak néha szakítja meg társalgásukat: a lényeget, amit tudnunk kell, ők ma­guk mondják s végzik el. Legjobban szemlélteti ezt „A vadőrök“ c. novel­lája, mely kis kötetének legkitűnőbb darabja. Két vadőr egymásra utal­tan ül karácsony éjszakáján egy földbe ásott pihenő-kunyhóban. Be­szélgetnek s ráterelődik a szó az asszonynépre. A fiatalabbik meg­sérti az idősebb férfi volt feleségét, akitől ez épp azért vált el, mert rossz volt. A sértés mégis fáj. A hím bosszút tajtékzó haragjával kel hűt­len párja védelmére s egy újabb megbántás után egy husánggal te­ríti le fiatalabb társát. A mesének ez a vázlatos vázlata. Ahogy Hegyi Ist­ván e kis drámát a karácsonyéjj­­szakai beszélgetéstől a gyilkosságig (mindössze hat kis nyomtatott ol­dal) tömören és iramló gyorsaság­gal végigviszi, az már maga is ki­tűnő. A kis jelenet a benne rejlő motívumok kifejtésével szinte köve­teli a színpadot. Lélektani fejlesz­tése is kifogástalan: Hegyinek nincs rá szüksége, hogy borral itassa hő­seit, a gyilkosság valószerűségét mégis el tudja hitetni. Nem ú. n. részletes indokolás módszerével dol­gozik, hogy több oldalról is megtá­massza hőse tettét: egy érzésből ve­zeti le azt. Hegyi jól ismeri a nép

Next