Napkelet, 1925. június-december (3. évfolyam, 6-10. szám)

1925-07-01 / 7. szám - SZEMLE - Berg, Ruben G:son: Egy svéd irodalomtörténetíró Jókai Mórról

hallgatja a meséket és kalandokat, mely nem veszi rossz néven, ha hiba van a következetesség köráig vagy talán a logika törvényein sérelem esik, csak érdekes legyen s a figyelem egy percre se lankadjon el. Jókai fantáziája a keleti írókéra emlékeztet, de sok van benne, amit a nyugati romantikusoknál is megtalálunk, akiktől különben szorgalmasan tanult. Bizonyos tekintetben az idősebb Dumasnak és Zacharias Topeliusnak a keveréke, megvan benne Dumas képzelőerejének feltaláló gazdagsága és Topeliusnak a melegsége. Éppúgy megaranyoz és idealizál mindent, mint a másik kettő, de kritikus a múlt politikai ideáljaival szemben. Gyermekkora a szent szövetség és Metternich korába esett, fiatalságát a szabadságharc és annak elnyomása töltötte be, és ezektől az évtizedektől kezdve tudott csak előre tekinteni és nem hátrafelé, előre a jobb és felvilágosultabb kor felé, melyet föltétlenül remélt, nem sóhajtozott visszafelé. A régi jó idők magyar nábobja, akit oly kitűnően jellemez, gyönyörökre vágyó, pazarló, felelőtlen, mint többi kortársa, csak egy polgárleánnyal kötött házassága után emelkedik fel káros és önös életmódjából és áll élére a haladásnak és a közös munkának. Ugyanezt a kritikus radikális irányzatot találjuk meg társadalmi és erkölcsi regényében, a Rab Rábyban, mely az 1780-as évek megvesztegethető hivatalnok-karát és elromlott arisztokráciáját, elnyomott polgárait és parasztjait, elhanyagolt földmívelését, iparát mutatja be. Saját korát és a forradalmat rajzolja „Csataképek“, „Sötét napok“, „A véres könyv“ és más regényeiben: „Az új földesúriban a szabadságharc utáni évtizedet. Így lehet követni műveiben az egész Magyarország fejlődését a XIX. században, a magyarság minden törekvését, reményét, változásait. A kor és a nép szelleme tükröződik vissza ezekben a könyvekben; ő maga mind a kettőnek egyik legjellegzetesebb kiváló képviselője volt. Így történhetett meg, hogy a történeti romantikája csak egy bizonyos fokig kifejezője az ő egyéniségének. Műveinek több mint a fele realisztikus genre-képek, melyek távol állnak Dumas kalandszerű meséitől és amelyek inkább egy másik költőnek, Fritz Reuternek polgári humoreszkjeivel hasonlíthatók öszsze. Jókai Mór azonban magasabban áll, de azért éppúgy kedveli a polgári ferdeségeket és éppen olyan jóízűen tréfálkozik. Szinte nehéz önmagát visszatartania, hogy nagyobb műveibe is bele ne szője ezeket a népéletből és a társadalmi életből vett apró vidám eleven kéneket, melyek anyira gazdagok groteszk és meglepő fordulatokban és mindenek fölött telítve bizonyos jó akaratú iróniával. Könnyű elképzelni Jókai Mór teremtő erejét és egész lényét. Jókai mindig szeretetreméltó és bőkezű volt, igazi harmonikus természet. Mint parlamenti szónok, mint újságíró és mint szerző fáradhatatlan és eleven, szinte elképzelhetetlen kitartó munkabírással; társaságba nem szívesen ment és legörömestebb otthonában tartózkodott; zenélt, rajzolt, szobrot mintázott, mikor pihenni akart a több órás munka után íróasztala mellett. „A szabad természet volt az én sokat írásomnak legfőbb, legmélyebb titka“ — meséli egy helyütt maga Jókai. Leghívebb munkatársai, segítői, gyámolítói azok a szép zöld fák voltak, melyeket maga ültetett és nevelt fel, ezek az „égnek emelkedő földi társai“ suttogták neki a meséket, ezek hullatták rá virágaikat... Jókai Mór életművész volt; a hétköznapiság munkáját mindig be tudta aranyozni a romantika fényével; a képzelet világába ragadott fel mindenkit azzal a szeretetteljes őszinteséggel, amellyel élete utolsó percéig csüggött népén és imádott hazáján Ruben G:son Berg.