Napkelet, 1927. január-május (5. évfolyam, 1-5. szám)
1927-01-01 / 1. szám - Surányi Miklós: Herczeg Ferenc és a modern regénystilus
Csekély rendetlenség, csín és nemes ízlés, a boldogság tanújelei — valóban sok elszántság és a lángész határtalan tisztelete szükséges ahhoz, hogy e pedáns és mesterkélt szavak után is kiváncsiak legyünk Róbert úrra és az eltávozott nőre . . . Kemény Zsigmond még a Hugo Victor-féle technikával dolgozik, mintha nem is volna a világon egy Balzac, aki már húsz évvel előbb megírta a Grandet Eugéniát és a Goriot apót, pedig Balzac stílusa is naiv és gyermekes dadogás Flaubert káprázatos előadásmódja és regénytechnikája mellett, amely csak két évvel később (1856) ejti bámulatba a regényolvasókat Madame Bovaryjával. De Kemény Zsigmond és Herczeg Ferenc között csakugyan egy emberöltő folyt le — lássunk egy fiatal írót, Herczeg kortársát, nagyon tehetségest, franciás ízlésűt, aki már Zolát és Maupassant-t, Dosztojevszkyt és Tolstojt is ismerte. Például Justh Zsigmondot a Káprázatokban. Üssük fel a 14. oldalt és olvassuk el ezt a néhány sort: «. . . Idegei e pillanatban annyira megrendültek, hogy a minden oldalról reájuk ható erős hatásokra nem tudtak visszahatni. E percben az idegbeteg gavallér tökéletes apathiába merült. Alig bírt gondolkozni. Meredten nézett maga elé s e pillanatban egész lelki működése öntudatlan volt. Lelkének mélyében már forrongott mindazon benyomás, amelyet e pár kétségbeejtő utolsó nap alatt magába felvett; de mindez még nem ülepedett le : érzelmei még nem tudtak jegecesedni, illetőleg még nem váltak tudatosakká. S e mellett e pillanatban életének összes emotióit átérezte anélkül, hogy mindez tudatába jöhetett volna. Fásult arccal, nem véve tudomást a külvilágról, ült a bérkocsiban. Szemeinek még akkor is üres volt kifejezése, midőn a sz-i főúton végigrobogott a kocsi. A külvilágból e percben nem látott semmit, önmagába mélyedni meg nem volt ereje. Micsoda vergődés ! Nyolc sorban ötször elmondja, hogy érzelmei nem voltak tudatosak, illetőleg még nem ülepedtek le és nem jegecesedtek. Pedig Justh Zsigmond csakugyan nagy tehetség volt, mindössze négy évvel előzte meg Herczeg Ferencet és Jókai Mór őt tekintette Herczeg mellett a jövő emberének. Herczeg Ferenc a regényírás technikáját nem a magyaroktól, nem Keménytől és nem Jókaitól tanulta, aminthogy nem tanulhatta azt ezektől Mikszáth sem, aki Herczeg fellépéséig csak novellákat írt s első regénye csak jóval később lát napvilágot, mint a Fenn és lenn, Herczeg első könyve. Gárdonyi is külföldi példák után indult, Ambrus, Bródy, sőt maga Mikszáth is, bár Mikszáth a szubjektivitásban Jókai nyomdokain halad. Mikszáth és Herczeg egyazon tradicionális szellem örökösei, de technika szempontjából egyik keletnek, a másik nyugatnak indult. Herczeg a személytelenség módszerén dolgozik, Mikszáth a közvetlen egyéni előadás, az «én beszélek, ide hallgassatok a táblabírós szubjektivitás hangján cseveg olvasóival. Mikszáth Kálmán regényei úgy hatnak, mint élőszóval tartott előadások. Az író cseveg, szellemeskedik, humorizál, mesél, anekdotázik, mintha ebéd után, feketekávé és pipaszó mellől mulattatná meghitt baráti körét. Leír, elbeszél és beszélteti alakjait, de folyton ő maga is közbeszól, magyaráz, indokol, ítél, megdicséri hősét és a rakoncátlan elemeket megpirongatja. Az író arca ott mosolyog a sorok között. Hallom a hangját, látom a taglejtéseit, szinte kedvem kerekednék, hogy egyegy részletnél kérdéseket tegyek fel és vitába szálljak vele vagy alakjaival. De mielőtt ezt tenném, a szerző is elneveti magát a saját humorán és majdnem megkérdezi tőlem : Jó, úgy-e? Ezt itt és itt hallottam és akkor én is jót nevettem rajta.