Napkelet, 1931. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)

1931-06-01 / 6. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Hajnal István: A magyar történetírás új útjai

mutatva jelenik meg előttünk. Költők­nél, művészeknél szoktuk meg csak eddig inkább új irányoknak össze­foglaló propagálását. Hozzátehetjük mindjárt, hogy életrevaló s hasznos vállalkozás ; a nagyobb közönségnek is fel kell figyelnie e hangra, észre kell vennie, hogy az igen tisztelt és sajnos, régóta igen únt és került történeti szak­­tudományt is éles szellő járja át, mint akár a modern természeti s technikai tudományokat, hogy a modern élet elsőrendű kérdéseit érintik a szellemi tudományok törekvései is. A pro­­grammkötetet a magyar történetírás­nak ugyan nem legidősebb tekintélyei, de egytől-egyig elismert tudós és írói múlttal rendelkező képviselői állítot­ták össze, az előretörés szelleme tehát tudós alapozottsággal s nemes idealiz­mussal nyilvánul benne. A haladás, az új eredmény természetszerűleg mindig az előző álláspontok részben való felülmúlását, legyőzését kívánja; a kötet íróinak kvalitását épp az mu­tatja, hogy sokszor erélyes hangjuk mellett is, a hangsúly nem a tagadáson van, hanem új eredmények bemutatá­sán, új értékekre való törekvéseken. Talán nagyközönségünk egy része is tudomást szerzett már az utolsó év­tizedek új történetírói jelszaváról; a­­(Szellemtörténet»-TOl nagyobb nyilvá­nosságra szánt közleményekben is szó esett már. A német tudományosság formulázta meg határozottan ez új irányt, s ugyancsak ott kompromittál­ták is azt hamarosan túlzók, feltűnésre vágyók, akiknek irodalmi termékei valósággal csodabogár­ hírét keltették a szellemtörténetnek. Az «Új utak» szerzői többé-kevésbé mind­azokhoz tartoznak, kik nálunk a szellemtör­téneti irányt felkarolták vagy leg­alább is elismerték termékenyítő hatá­sát. E kötetben gyakran emlékeznek meg a kérdésről, érdeklődéssel várhatta tehát a szakember is a szellemtörténeti célok magyar felfogását, fogalmazását. A felelet igen meggyőző, megnyugtató azok számára is, akik erős idegenke­dést éreztek az irányzattal szemben, túlhajtott gondolatoktól tartván. Mert ime kitűnik, hogy nem egyoldalú, zárt irányról van szó itt, titkos kulcsról, mivel mindent meg akarnának oldani; csupán arról, hogy a történetírás me­részkedjék végre feleletadásra vállal­kozni minden oly kérdésben, amellyel az emberi lélek természetes kíváncsiság folytán fordul a múlt emberének élete s lelke felé. Az előző tudományos nem­zedékek túlságosan hittek a csupán kutató munka sikerében ; az új irány vállalja e munkát is, sőt még nagyobb arányokban kötelez reá, de végső ered­ménynek csak olyanokat tart, amiben az élő emberi szellem és lélek valóban a teljes múlt emberi szellemet és lelket érti át és fejezi ki. Nem más ez, mint a régi «művelődés­történet», de teljes konzekvenciákig menve, nagyobb igényekkel, finomul­­tabb és komplikáltabb módszerekkel. Talán nem túlságosan sántít hasonla­tunk, ha a felsőbb matematikát, diffe­renciál- és integrálszámításaival em­lítjük meg párhuzamul. Ami azelőtt megfoghatatlannak, érzékelhetlennek látszott a történeti életből, azt kí­vánná az új irány átölelni s kifejezni. A szerzők élesen tiltakoznak az irány túlzásai, némelyek szemfény­vesztő hajlamai ellen. A tudományos készültség mellett csak megbízható, józan ész és a teremtő elképzelésre szükséges lelkierők kellenek az új mód­szerekhez ; semmi természetellenes, semmi mesterkélt teória. Lényegében véve a tehetség szerepének teljes érvé­nyesülése a tudományos nehézmunka további követelésével. Harcot hirdet a kötet a szakszerűségben való kéjel­­gés ellen, meg van győződve arról, hogy módszerével újra meghódítja a történetírásnak rég eltávolodott nagy olvasóközönségét, amelyhez elveszett az út az előző idők tudományának aprócélúsága, zárkózottsága miatt. A második vonás, amely a kötetet

Next