Napló, 1990 (1. évfolyam, 1-34. szám)
1990-05-09 / 1. szám
Mi Napló A Napló Naplóra kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott Merkva Lacival, és megkérdezte tőle, hogy mennyibe kerülne egy magánlap nyomása. Csakhogy mint minden anekdotánál, itt is a leegyszerűsítés esete forog fenn. Mert a gondolat már jóval korábban érlelődni kezdett. Talán azóta, amióta még szorosabbra fogták a cenzúra gyeplőit, és emiatt minden kicsit is,az Egyetlen Lehetséges Igazságtól eltérő véleményt a behódoló kinevezettek, sunyi kacsingatások közepette ugyan, de kíméletlenül üldöztek. Utána elmentünk a nyomdába, majd visszatérő bűnösként még több tízszer ugyanoda. Jöttek a terjesztők, láttak, és bennünket is legyőztek. Rájövünk a lapkészítés Tízparancsolatának első szentenciájára: a lapot nem írni kell, hanem terjeszteni. A következő célpont a hivatalok tömege. Mindenki nagyon előzékeny, valószínű, mert ismernek bennünket. Ergo, a tévéből is van haszon. Mégis mindenhol van egy kis bökkenő, és emiatt telnek a drága napok. Ha legkésőbb május elejéig nem leszünk rajtra készek, akkor ősz előtt nem érdemes. A számtalan szükséges okmány közül az a legérdekesebb, amely azt hivatott bizonyítan, hogy jugoszláv állampolgárok vagyunk. Az igazolvány erre nem elég bizonyíték. Akkor meg minek van? No, de nem kötözködni akarunk, hanem lapot alapítani. A munkatársak adottak, az a sok, kitörésre váró sorstárs, aki jobbára csak tengődik a saját állami háza táján. Ezzel a sok felgyülemlett energiával akarjuk üzemeltetni a Naplót. Szinte kifogyhatatlan napenergiáról van szó. Közben az Újvidéki Színház klubjában formálódik a lap meg a gárda. , Azt mondjuk, hogy nem akarunk bezárkózni, és legalább jugoszláv szintű lapot csinálunk. Nem árt egy kis kozmopolitizmus ebben, a törzsekre széthulló világban. A belgrádi, zágrábi és a többi, „a magyar nyelv területén kívüli" kolléga örömmel megígéri az együttműködést. Rázódik össze az első szám. Természetesen anyagtorlódás van, de hát az rójon meg bennünket, aki már alapított magánlapot. Lapzárta előtt megérkezik az utolsó kézirat is. Sasa Titanic üzeni a cikk végén: „Ha megfelel, jelentessétek meg, ha nem, dobjátok el. Ha van pénzetek, fizessetek, ha nincs, felejtsétek el". Megjelentettük. És reméljük, hogy fizetni is tudunk. 1990. május 9. Kik vagyunk, mit akarunk Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom szabadságharcosait. Kik voltak, mit akartak. Mi nem akarnnk szabadságharcosok lenni, sőt a szabad sajtó bajnokai sem. Csupán tisztességesen szeretnénk tájékoztatni a magyarul olvasókat és értőket. A Nagy Politikáról és mindennapi dolgainkról egyaránt. Tesszük ezt annak reményében, hogy ennek többé nincsenek ideológiai gátlói. Az eszmei béklyóktól való szabadulás vezérelt bennünket akkor, amikor elhatároztuk, hogy magánlapot indítunk, úgy mértük fel, hogy az eljövendő többpártrendszer keretein belül sem létezik majd teljesen független sajtó. Annak mindig is lesz gazdája. A pártlapoknál az illető párt mindenkori vezetősége lesz a tényleges főszerkesztő. Az úgynevezett állami sajtószerveknél a hatalmon levő párt fog dirigálni. Ennek következményeit már most szenvedik a főleg nemzetiségi lapok. Azzal a különbséggel, hogy majdan a gazda változik. De attól meg gazda marad. Marad hát a magánkezdeményezés, amit az „osztályellenségtől" tanulgatunk. Ez sem lehet teljesen független, de ennél a béklyók már nem ideológiaiak, hanem gazdaságiak. Ha veszik a lapot, akkor jól írunk, ha népi veszik, csomagolhatunk. Márpedig mi maradni szeretnénk. És tájékoztatni Önöket, nem gyűlölködve, hanem élcelődve. Mert többnemzetiségű környezetünkben semmi sem lehet károsabb métely a nemzeti gyűlölködésnél. Bárki is űzi azt. A leáldozó, sokakat megnyomorító egypártrendszerhez is így kívánunk viszonyulni. Az erkölcsileg erősebb megbocsájtó fölényével. Olyan lapot igyekszünk írni, amelyet az Olvasó a tartalma miatt vár minden héten. És amely segít eligazítani a napilapok által kilövellt információk rengetegében. Segít majd abban is, hogy könnyebben feltaláljuk magunkat a mind bizonytalanabb múlt feltárásban. A múltból kölcsönöztük a nevünket is, a valamikori Bácsmegyei Naplótól. A majd négy évtizedig „futó" szabadkai napilap szabadelvűsége ragadott meg bennünket.. A mi liberalizmusunk is abban rejlik, hogy szabad teret adunk a gondolatoknak. Ütközzenek, de ne üssék egymást agyon. És egyik se uralkodjon a többi felett. Mert azt már ismerjük, többé nem kérünk belőle. Reméljük, úgy fogunk írni és olyan témákról, hogy Önöket is írásra késztessük. Ezt a célt nemcsak a Ládikó című rovatunk szolgálja, hanem az egész újság. Hiszen az lenne a legnagyszerűbb, ha a Naplót mindannyian, együtt írnánk. A többi rovatnak, a HolNaplónak, TegNaplónak, KülNaplónak, a Naplózónak stb. hasonló hivatása van. Nagy fába vágtuk a fejszénket, mondják a haverok, ismerősök. De nem árultuk el nekik, hogy az milyen éles. Amit egykönnyen nem tompítunk. Mindehhez kívánunk Önöknek jó olvasást és szórakozást, magunknak pedig sok szerencsét. Maradunk tisztelettel.