Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)
1991-06-25 / 60. szám
1991. június 25. TegNapra Fintorok és fejcsóválások A Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság és a moravicai Echo művelődési ház szervezésében vasárnap délután A jugoszláviai magyar népzene jelene és jövője címmel tartottak tanácskozást Moravicán. Ott voltam, de minek. Sajnos - már itt, az elején - ez a végkövetkeztetésem. Mentem volna át inkább a színházterembe, ahol a moravicai népzenei tanfolyam végzősei mutatkoztak be. Hogy miért nem mentem, annak csakis egy oka lehet: mert még reménytelen helyzetben is vártam valamit, hogy hátha... A szombati Magyar Szóban azt olvastam, hogy a tartomány legismertebb szakemberei tartanak előadást. Nos, előadást senki sem tartott. Bevezetőt doktor Szöllősy Vágó László, a szexuálpszichoetnomuzikológus zsurnaliszta tanár úr mondott - és fogódzkodjanak meg, nem mondott semmi hülyeséget. Okosabb volt annál, kimásolta és átköltötte Kiss Lajos Délvidéki daloskönyvéből doktor Hegedűs László Előszavát és a szerző Bevezetőjét. Ez az egyébként számunkra különösen értékes könyv fél évszázaddal ezelőtt jelent meg. Emlékeztetőül, mi is volt a tanácskozás, vagy ahogyan a meghívóra nyomtatták - nem én kaptam, ne vegyék dicsekvésnek - a TRIBÜNnek a témája? A jugoszláviai magyar népzene jelene és jövője. A doktor úr javaslata: Jugoszlávia magyar helyett inkább délvidéki. Egyetértek. Gondolom érthető, ha már a Délvidéki Daloskönyvből másolta ki mondandóját. Nem suttyomban, hiszen a doktor úr be is jelentette. Viszont nem mondott semmi mást, rövid eszemmel legalábbis nem tudtam semmi érdemlegeset megjegyezni. Arra a megjegyzésre, hogy ebből az úgymond vitaindítóból hol maradt a táncház, Szöllősy kikérte magának: ő a táncházat egy szóval sem említette. Hát éppen ez az. Arra a kérdésre viszont, hogy Szabadkán miért nincs táncház, azt válaszolta, szó szerint így: azért, mert a Szöllősy még nem csinált. A tanácskozást Beszédes Valéria etnográfus, a JMMT Néprajzi Szakosztályának koordinátora vezette, mégpedig úgy, hogy azokat a felszólalásokat, amelyekkel ő maga személy szerint nem értett egyet, fintorral és fejcsóválással kísérte végig, mintegy jelezve a hallgatósággal, hogy az illetőnek nincs igaza - és azonnal válaszolt is a máskéntgondolkodónak. Bocsánatot kérek, de neveltetés és alapvető műveltség kérdése, hogy az, aki a „tribünt" vezeti, pártatlanul teszi azt, még akkor is, ha nehezére esik, még akkor is, ha nem ért valakivel vagy valakikkel egyet. Nehezményezte például, hogy táncházi zenekaraink túl sok erdélyit játszanak, ahelyett, hogy a miénket népszerűsítenék. Fábri Géza erre azt válaszolta, hogy ezeknek a zenekaroknak a repertoárján 70/80/90 százalékban szerepel az itteni zene, egyetlen állandó táncházunkban, a temeriniben pedig kezdetben egyenlő arányban volt jelen a délalföldi, a széki és a szatmári. Az előbbi importzenének nevezte az erdélyit, amiről nekem az az időszak jut eszembe, amikor például Újvidéken a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hirdetőtáblájára nem írhattuk ki, hogy táncház, mert az behozatali kultúra. Azt kellett kitalálni, hogy Csűrdöngölő. „Cirdengele" és kész, nem tudtak vele mit kezdeni, így mehetett. S ez néhány évvel ezelőtt még általános szabály volt: mindenre valami ittenit, vajdaságit, jugoszláviai magyart kellett kitalálni és akkor mehetett. Hogy mi szólt, az már nem volt érdekes, mert úgysem értettek hozzá. És még egyszer bocsánatot kérek, az erdélyi zene nem a miénk? A szép, az értékes itt is, ott is szép és értékes. Igaz, Király Ernőnek mindez angróban székely, s az ilyesmire már csak legyint az ember. Viszont Fábri Géza meghívta Szöllősy Vágót a zenekarával, hogy csak egy táncrendet muzsikáljon végig egy táncházban, nem sokat, csak egy óra hosszat. Hát, erre bizony, sokan kíváncsiak lennénk. Varga Péter megerősítette, hogy a Durindó az idén már mindenféle irányzat előtt nyitva állt és azt is leszögezte, hogy a Durindóból nőttek ki a táncházi zenekarok találkozói és a népzenei táborok, ami egyszerűen nem igaz. A két irányzat nyilvánvaló: az egyik az idősebbek csoportja, a gyöngyösbokrétás, műkedvelős, amely a színpadon tudja elképzelni a zenét és a betanult, betanított táncot - és a másik, a fiataloké, amely a táncházat tartja fontosnak. Ez utóbbiak azt nehezményezték, hogy a Vajdasági Múzeumban és az Újvidéki Rádióban tárolt anyagok hozzáférhetetlenek, ezt tapasztalatból tudják. S hogy valami szépet is mondjak, két dolog esett jól a lelkemnek. Az egyik: Bodor Anikó ajtaja minden érdeklődő előtt tárva-nyitva, csak legyen, aki győzi a másolást és a válogatást. És a másik, amikor arról volt szó, hogy itteni táncgyűjtés szinte nincs is, Bátori Katalin elmesélte, hogyan fedezte fel, hogy a moravicaiak a Nagy-Kúnságról jöttek. A Tóth-kocsmában karcagi lippentőst jártak. Olyasmi is elhangzott, hogy ne a sajtóban vitatkozzunk, hanem ezen a „tribünön". Bosnyák István, a JMMT elnöke elmondta, hogy a Társaság nem akar irányadó lenni. Szép, helyes, de akkor mellőzni kellene a fintorokat és a fejcsóválásokat is. S hogy én mégis a sajtóban vitatkozom, annak egyebek között az az oka, hogy így nem zavarnak ezek a fintorok és fejcsóválások. Domán László Az idei Gyöngyösbokréta szakbizottsága, amelyben már túlsúlyban vannak a hozzáértők. Mit szól ehhez az elnök úr? 19 Magyarországon céget alapító, befektető személyeknek, akik ezáltal munkaengedélyhez juthatnak, vámtáblás autót vezethetnek és ingatlant vásárolhatnak, teljes körű jogi segítséget nyújtok. Sulyok Ágnes, ügyvéd, TOPOLYA Petőfi brigád u. 3. Telefon (024) 711-657