Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1995. 2. szám

Babarczy Eszter: [Gémes Péterről]

60 Ahogy a mítoszhiány és a mítosz utáni vágy növekszik, nő vele a személyes felelősség is, amely tiltja a szemérmetlenséget, a le­egyszerűsítést, a visszaélést ezzel a vággyal. A művész sajátságos felelőssége, ha tetszik, retorikája a technika, amellyel létrehozza a művét. A mű pedig valamikép­pen ugyanabból az anyagból születik, mint a mítosz utáni vágy. Gémes Péter nyíltan vállalja ezt a vá­gyat, és vállalja a felelősséget is. Vállalja a mítoszt: a látás közvetlenségébe idézi az örök változás herakleitoszi küzdelmét, az egyiptomiak - talán éppen az állandóság titkát hordó­­ elsüllyedt tudását, mindazt, ami az európai tudományosságon és az eu­rópai hétköznapokon nevelkedett szem számára hozzáférhetetlen. És vállalja a fele­lősséget: önmagát öltözteti fel, a kényelmes identitás határait feszegetve, mitikus alakká, azaz kénytelenül és bátran szemé­lyes. Az alakokat pedig teljesen személyte­len technikával teszi láthatóvá. Fénnyel fest, zseblámpával rajzolja ki a mitikus jeleket a fényképezőgép lencséje előtt, aztán egy­másra vetíti a fotónegatívokat, vagy tökéle­tes, tartózkodó hiperrealista technikával festi meg a negatív fénylenyomatot. A legrealistább technikát tehát nem arra használja, hogy érzékcsalódásig töké­letes képet adjon: idegen teret hoz létre, egyszerűen azzal, hogy a látás számára legnélkülözhetetlenebb és legismerősebb elemet, a fényt főként annak negatív lenyo­matában jeleníti meg. Ez az idegen, a vég­telenségig tágítható tér ezeknek a képek­nek - és a mítosznak - az alapanyaga. Ez a tér zavarbaejtő, a szó legjobb, talán csak a művészet számára fenntartott értelmében. Amikor ugyanis a legfontosabb­­ jel formá­jában - megjelenik, az mindig zavarbaejtő, különösen akkor, ha - mint Gémes Péter képein - nem enyhítik, relativizálják exp­resszív gesztusok. Ami egyszerűnek tűnik - egy fényképezőgép működtetése -, az ép­pen a legnagyobb felelősség jele. Babarczy Eszter Gémes Péter képei

Next