Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1997. 1. szám
Németh Gábor: Heilige Nacht
feltétellel, hogy az egyik lábát kint hagyhatja. Néhány bemelegítő kör után odaült az asztalhoz, és tervezgették Jével, hogyan fognak élni. Nem hallottam, mit beszélnek, ezért adtam nekik egy villát a fürdővárosban, jó, legyen a Kosztolányié, legfeljebb majd picit fölturbózzák. Legalább három gyerek. És ez a nő el fogja nézni a barátomnak, hogy elhízik, és kisompolyog hajnali háromkor egy kis dermedt káposztára. Kékes falú, pocakos üveg, beledugva a hóba. A dugót úgy faragták a nyakához. Szatmári szilva, sodort cigaretták. Megveregetni néha egy kutya oldalát. Benne volt pakliban. Ültek az asztalnál, fogták egymás kezét. Jó is érezte a lehetőséget, volt egy flanellinge, olyan kanadai favágós, azt lehámozta magáról, és fölajánlotta jegyajándékba. A lány nem fogadta el, viszont előhúzott egy doboz lila svájci csokit a táskájából meg egy dobozos vaníliástejet, emlékbe. És nagy nehezen odaadta a címét. Cím és telefonszám. Hogy soha nincs ott, de itt meg, a kávéházban, mindig meg lehet találni. Elindult az ajtó felé. Jé meg utána. Álltak még egy kicsit, odakint, szerintem a két, gintől meleg tenyere közé fogta az arcát, hogy még utoljára a lelkére beszéljen. Gabriella volt a legnehezebb ügy. Ő volt a váltás, kicsit hamarabb jött, és végignézte az első két feladat nagyvonalú megoldását. A legszebb hármuk közül. Sápadtra sminkelt arc, sötétlila rúzzsal, hűvösen udvarias, előre, hogy ne lehessen semmi baj. Neki nem tudnak újat mondani, minden este hatan akarják fölszedni, legalább tizennégy algoritmus van nála, a teljes leszerelésre. Messziről kezdték, én láttam, ez a nő nem fog leülni, előre megelégedtem egy természetes mosollyal, ha azt kicsikarja tőle, rendben vagyunk, megvan a doktori cím. De Jé arcán megjelent valami hidegség, és kezdte rátukmálni a lányra a vaníliástejet, emlékbe. Viharos szerelem, a lány mindenáron New Yorkba akar menni, címlapnak a Vogue-ra. Jé húzódozik, aztán belemegy, el is indul a szekér, fölfelé, vastag szerződések, lakás a Central Park fölött, Jé csak azért is magyar regényt ír, napi hat órát, aztán cigizget az erkélyen, nézi a lombtengert tizennégy emelet magasából, és nem jár el fogadásokra. Gabriella kiad egy fittnessvideót, Jé büntiből rákap a kokéra, és így jutnak el a csillagokig. Persze, a tejet nem fogadta el. A mosoly azért meglett: Jé a végén odament a pulthoz, kicsit behajolt, és mondott valami ellenállhatatlant, ami megcsinálta. Az utcán hideg volt. Jé úgy járt a csokival meg a tejjel, mint a fotós a Nagyításban a szólógitárral, csak eldobni mégsem akarta. Ott akarta hagyni a város összes nőjének. Többnyire párosával jöttek, tizennégy és negyven között, mille etre, a maximum az volt, hogy ijedten megálltak, de nem fogadta el egyik sem. Egy rohadt kockát se. A tejről már ne is beszéljünk. Hiábavaló retorikai műveletek. Dühében vett egy játékpiszolyt, kis, tapadós nyilakat lövöldözött vele a kirakatokra. Elsőre még mindig mosolyognak odabenn. Szétváltunk. Jé bement Effel a kocsmába. A városi színház büféje volt a kocsma, rettenetes, hideg és huzatos hely, fehér neonfények, elég dermesztő, még kívülről is. Eltöltöttünk vagy félórát a téren, fázós apák, ajándékot akartunk venni. Végül találtam egy síkporral töltött sárga lufit, színes fonalakkal, két pöttyöt „Gabriella volt a legnehezebb ügy.” Heilige Nacht 77