Napsugár, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
BAJOR ANDOR: AZ ROSSZ Fiú Ismerek egy nagyon jó kisfiút, aki nem rossz soha, legfennebb egy icipicikét. De amikor egy icipicikét rossz, akkor nem lehet bírni vele: bekeni a jobb kezét barna cipőkrémmel, a bal kezét fekete cipőkrémmel, az arcát pedig barna és fekete cipőkrémmel. Ilyenkor reá sem lehet ismerni a nagyon jó, szófogadó, patyolat tiszta kisfiúra: egy kimondottan mocskos és szófogadatlan fiú áll előttünk. Ekkor be kell rakni a zuhany alá és addig mosni, füröszteni, amíg egy jó fiúhoz kezd hasonlítani. Erre a célra már vásároltunk súrlókefét, hét szigorú törpét, melyek tulajdonképpen szappanok, mosóporokat és természetesen téglát. Mert tudnivaló, hogy van festék, amit csak a tégla szed le az ember képéből, így aztán megtisztítottuk a kisfiút, aki megint jó lett, nem kisebb ideig, mint egy darabig. Igen megörvendtünk a kisfiú megjavulásának, ami egy ragyogó vasárnapon történt. De szerencsétlenségünkre eljött a hétfői nap, és a fiú megint rossz lett egy icipicikét. A jobb kezét bekente veres tintával, a bal kezét fekete tintával, a feje búbjára pedig reátöltötte a kékítős üveget. Kétségbeesve láttuk, hogy újra egy rossz fiú áll előttünk, akire reá se lehet ismerni. Nosza, szaladtunk a patikába, kértünk varázsszereket, fehérítőt, keményítőt és egy mérges krampuszt, ami szappan volt. Vásároltunk téglát is a gyógyszertárból, az utolsó darabot adták ide, azóta nem is árulnak a gyógyszertárban téglát. Azzal aztán neki a fiúnak: mostuk, suvickoltuk, mígnem olyan lett, mint egy vadonatúj jó fiú. És ilyen is volt egy darabig, de eljött a keddi nap, és a fiú megint rossz lett egy icipicikét. Kiment az utcára, ahol éppen szurkot öntöttek az úttestre, s erre szerzett egy nagy darab szurkot és bekente magát tetőtől talpig. Úgy jött végig az utcán, hogy senki se ismerte meg, s mikor beállított, azt hittük, szerecsen vendég érkezett a házunkba. Csak amikor megszólalt, akkor csapkodtuk össsze a kezünket, és törtük a fejünket, hogy mitévők legyünk. Mert hiába volt a krampusz-szappan, a fehérítő, keményítő, tégla és minden varázsszer. A szurok nem akart letisztulni, sőt, mi tagadás, mosás és fürdetés közben mi is szurkosak lettünk. Erre áthívtuk a szomszédságot, mert ahol többen törik a fejüket, hamarább születik a jó gondolat. A legtöbb szomszéd azt mondta: az ilyet csak géppel lehet kipucolni. Igen ám, de a mosógépek nem olyanok, hogy abban békén kuksolhasson egy icipicikét rossz fiú, több óra hosszat. Fölhívtuk telefonon a mosógép-kereskedést is: van-e olyan mosógépük, ami egy icipicikét rossz fiú megtisztítására szolgál? A kereskedők lementek a raktárba, nézték itt is, ott is a rosszfiú-pucológépet, de sehol se találták. Végül szomorúan jelentették, hogy ilyen mosógép valószínűleg nem is létezik. Ekkor újra törni kezdtük a fejünket, mígnem az egyik szomszéd azt mondta: vigyük át a fiút a festő és tisztító vállalathoz. Erre becsomagoltuk az icikét-picikét rossz gyereket, betettük egy nagy kosárba és átcipeltük a festőkhöz és tisztítókhoz. Először a tisztítók mestere vette a fiút szemügyre, aztán azt mondta, hogy még ilyet nem látott. Könyörgésre fogtuk a dolgot: tisztítsák meg az icikét picikét rossz fiút, mert ez az utolsó eset, hogy így bemázolta magát. Erre a mester olajos üvegeket, dobozokat és tégelyeket szedett elő és hozzákezdett az icikétpicikét rossz fiú tisztításához. Néhány perc múltával már a mester is csupa szurok volt, de a fiún a feketeség nem akart fogyatkozni.