Napsugár, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1976-02-01 / 2. szám

Ez bújhatott volna elő legha­­marább, hogy a lábát valame­lyik lámpánál melengesse. De nem jött, mert a homályos zugok­ból nagyon jól megfigyelhettek, amikor leskelődöm. Egy ilyen alkalommal valaki gyorsan benyitott a szobába, mire én akaratlanul meglöktem a rá­diót. Erre a törpék kipotyoghattak belőle, mert azontúl nem beszél­tek. Először a francia törpe eshe­tett ki, mert csak franciául nem beszélt a rádió, de csakhamar követte a társát a német törpe, aztán rendre mindenik. Csak nagy bugás maradt utá­nuk, zúgott a nagy üres skatula, mint a kagyló, ha nincs már benne tengervíz. — Elromlott a rádió — mond­ták a felnőttek —, a gyerek csinált vele valamit. Holott csak meglöktem, és jó­zan ész szerint akit meglöknek, az annál inkább beszél. Ha mást nem, azt mondja el, hogy meglök­ték. És megpróbálja tódítani az eseményt, bekeveri Galgóciék ga­tyás galambjának a megparity­­tyázását is. Hogy a tettes minél nagyobb kutyaszorítóba kerüljön. Azt vártam, hogy a rádió árul­kodni fog reám, amiért kiráz­tam belőle a törpéket. — El kell hívni a szerelőt — mondták a felnőttek, és üzentek egy mester vagy varázsló után. Az meg is jött, egy kis táskával, csavarhúzóval, hétköznapi esz­közökkel. Kotorászott a rádió belsejében, aztán kicserélt egy lámpát. — Holnapra időváltozás kö-­ vetkezik — szólalt meg a rádió. Pedig én azt vártam, hogy engem fog szidalmazni. Úgy látszik, elsőnek a fájós lábú törpe tért vissza. De hogy ezt a mester miként művelte vagy varázsolta, az ő szakmai titka maradt. A mestert csodáltam, nem a rádiót. Mert a mester a búgó ürességet, a dró­tokat és a senkinek sem égő lám­pákat emberi beszéddel töltötte meg. Már nem is a törpék tűn­tek volna mesebelinek, hanem a mesterség. Ami a huzalokból éne­ket varázsol elő. FODOR SÁNDOR: KETYEGŐ MEDVÉK — Megereszkedett az idő — nézett körül február másodikán reggel a Pisti nagyapja. — Ké­sőre tavaszodunk. Negyedikes unokája értetle­nül pillantott rá. — Dehogyis! Hisz itt a ta­vasz ! Érzem az illatát! — szima­tolt a levegőbe. — Olvad a hó! — Éppen ezért mondom. A medve ilyenkor kidugja bar­langjából a fejét, majd vissza­bújik és alszik még néhány hé­tig, mert hosszú lesz a tél. De ha így február elején azt tapasz­talj­a, hogy hideg van, akkor nagyot nyújtózik és élelem után indul, mert tudja, hogy közel a tavasz. Ezen még jobban elcsodálko­zott Pisti, de nem ért rá kérde­zősködni, indulnia kellett az iskolába. Alighogy belépett az osztályba, elújságolta, hogy mit mondott neki ma reggel a nagy­apja. — A pionír ne terjesszen ba­bonákat — nézett rá rosszallóan Kerekes Zoli. — Azért se babona — nyel­velt közbe váratlanul a szal­maszőke Ildikó.—Én is hallottam ma reggel, hogy a medve igenis visszabújik, mert olvad a hó. — Na látod? Ugye?! — dia­dalmaskodott Pisti. — Mond­ják ezt, csak azt nem értem, miért a melegtől bújik vissza, miért a hidegtől várja a tavaszt? — Mert babonás! — neve­tett Zoli. — Vagy azért, mert akkoriban, amikor nagyapáink fiatalok voltak, fordított világ volt, és a medve is visszafelé ketyegett! Olyan ez, mint ami­kor átszalad az ember előtt egy macska, és azt mondják, nem lesz szerencséje. — Nem hiszem — csóválta a fejét Miska, az osztály leg­jobb sakkozója. — A macská­val, az tényleg babona, butaság, de ebben a medvetörténetben talán mégis van valami igazság. — Az is csak babona! — erős­­ködött Zoli. — Az lehet, de az én nagy­apám nem babonás! — sértő­dött meg Pisti. — Ne cívódjunk, emberek — állt közéjük Miska. — Majd eldönti a tanító néni... Várja­tok csak... Gyorsan elővette rajzfüzetét és munkához látott. Egy alvó medvét rajzolt, ám nehogy va­laki egérnek, kutyának, vagy éppenséggel vadászó oroszlán­nak nézze, ráírta nyomtatott betűkkel: ALVÓ MEDVE, mel­léje Szintén nyomtatott betűk­kel FEBRUÁR 2 - legfölül pedig ezt: KÉPRE­JTVÉNY. — Tessék megfejteni — állt a belépő tanító néni elé rajzával. A tanító néni nézte-nézte a rajzot, majd elnevette magát. — Azt hiszem, arról van szó, hogy hosszú tél lesz... nem? E­­gyébként a medve egész télen ki-kijárogat. — Éljen! — tapsolt Pisti. De Zoli se hagyta magát. — Tanító néni, tessék meg­engedni, hogy mondjak egy találós kérdést: Mit jelent, ha keresztül szalad előttünk egy macska? — Semmit, Zolika. Legfennebb azt, hogy aki megijed tőle, az babonás. De tudjátok mit? Most én következem a találós kérdé­sekkel. Mi volt mára a lecke? FEBRUÁR 2­0.

Next