Napút, 2006 (8. évfolyam, 1-8. szám)
2006-04-01 / 3. szám - Budavár
BUDAVÁR Cilinder a tűzfalak alatt Márai Sándor bejárta és - kényszerűségből - belakta a világot, de féltékenyen őrizte lelkében élete két, általa legfontosabbnak tartott színhelyét: Kassát és Budát (csak ritkán Budapestet!), melyből utóbbi húsz éven át volt lakhelye. Miként alakult Márai és Buda kapcsolata? Talán egy szökése miatt a családi tanács elhatározta internálásomat: intézetbe adtak Pestre - írja az Egy polgár vallomásaiban. A II. kerületi Érseki Katolikus Főgimnáziumra és Rákóczi Kollégiumára mint katonai nevelőintézetre emlékezik vissza, nem gondolhatta még ekkor, hogy élete egyik legmeghatározóbb időszakát éli majd itt, és a Mikó utca gesztenyefái elkísérik a négy évtizedes száműzetésbe is. Feleségével 1928-ban költözött ide, Budára költöztem, az ismerős negyedbe, s mindennap óvatosan, gyanakodva mentem csak át Pestre, ahogyan főművében írja. Hazaérkezett, és olyan otthonosságot élt meg a Krisztinavárosban, amilyet csak néhány helyen tapasztal meg az ember. Ezért (kassai témájú írásaihoz hasonlóan) irodalmivá tesz minden ide kapcsolódó témát, s egyfajta ironikus-nosztalgikus stílusban ír szűkebb hazájáról és környékéről: „Gondolhatnék arra is, hogy új élet fakad a romok között, de ehhez most nincs kedvem. Fázom Guglhuberéknél. Egy házat, melynek hiányoznak falai, talán nem is lehet ilyen szigorú télben rendesen kifűteni." (Romok a hóban) Az Egy polgár vallomásaiban is megnyilvánul e stílus: „Itt akartam élni, és itt akartam maradni..." S némi iróniával jegyzi föl: „A környékbeli kereskedők egy ideig mély köszöntéssel üdvözöltek; később megtudtam, hogy valaki „háztulajdonos" híremet költötte a vidéken. Mikor kiderült a valóság, hogy nem vagyok háztulajdonos, csak író - s a Krisztinában minden igazság kiderül -, továbbra is köszöntöttek, de nem olyan mélyen." A városrész, Máraiék új lakhelye teljesen az író személyiségének megfelelő, így ír Várkonyi Nándor a Pergő évek című, az 1970-es években írt, de csak 2005-ben kiadott kötetében a Krisztináról: „Ha meggondolom, komoly irodalmi városrész ez, talán az egyetlen Budapest kávéházakra centralizált irodalmi életében. Igaz ugyan, hogy az események, csatározások, ütközetek a kávéházakban zajlottak le (a kártyacsaták a Fészekben), a Krisztinában pedig »csak« laktak és laknak az írók, ám ez annyit jelent, hogy a környezet sokaknak kedvére való. [...] A negyed, a Vár, Gellért-, Sas-, Márton-, Isten-, János-hegy, Rózsadomb karéjában, stílustörés nélkül beillett volna a felvidéki városok sorába, melyek övezetében felnőttem..." Jelen sorok akár Máraitól is származhatnának... Válás Budán című regényében írja a budapesti városrészről, hogy A Várban lakni világnézet (Az igazi című regényben Budán lakni világnézet formában újra szerepelteti, és ez utóbbi változat rögzült a köztudatban is.) Úgy tűnik, nem pusztán egy szállóigét teremtett meg, hanem valódi alapja van idetartozásának, ezért is írja később: „A Várban született ember örökké érzi, hogy nem pesti, még csak nem is budai származású, afféle területen kívüliségi előjogokkal éli várbeli életét." (Szépséges Vár) Ha sokszor közhelyszerű is („Aki nagyon sajnálja a múltat, mindig nevetséges kissé" - írja az A Színkör balladája című tárcájában), a szívéhez közel eső tájról (tőle