Napút, 2008 (10. évfolyam, 2-10. szám)

2008-03-01 / 2. szám - Drámaérintők

Mpnr EZEK SZERTESZÉT Herczeg, hátha megjön a tél is... A­z ember annyi mindent olvas. Kár volna azzal ron­tani el, hogy mostanában. A világ mindig tele volt félművelt és gyűlölködő alakokkal. A félművelt és gyű­lölködő alakoknak most valóban eljött az ő boldog ide­jük. Az egyszerre félműveltek és gyűlölködők akár azt is ötéves tervekbe foglalhatják, hogy félműveltté és gyű­­lölködővé alakítsák maguk körül a létező békanyálat. Az ember annyi minden között olyanokat olvas tőlük, hogy például herczeg Ferenc, a német származású író apja hatására jött Magyarországra. Itt már-már meg lehet állni egy szóra, ahol annyit ragozzák a gyűlöletbeszédet és az etnikai származást, és némi fejcsóválást érdemel, hogy a több tízezres lap szerkesztői azt hinnék, hogy Magyarország Trianonban alakult volna. Kisantant, nagy­antant nem ugat hiába. Csak ha Benes néha el nem köhinti még magát. De hát lehet szeretni, nem szeretni az írót, herczeg Ferenc mégis Versecen született, s a továbbiakat nem magyarázza senki, mondjuk Joseph Conrad sem egyből vált más nyelven alkotóvá, mint ahogyan jó sokan a világirodalomban. így aztán nincs mit kezdeni azzal, hogy Herczeg Ferenc már első regé­nyével megnyert egy pályázatot. Sorsdöntő pályázat, ahol a megfelelő jelenetben a megfelelő helyen illett lenni szegény kis német fiúcskának, nem mint mond­juk Kimb von Strechlenau bácsi fiának, aki ezt a nyelv­váltást elengedte a füle mellett a maga hivatásválasztó idején, ha de hát Herczeg papája éberebb volt magyar ügyben, így fia tanulmányai alatt tökéletesen elsajátítot­ta a nyelvet és „megismerte nemzetünk történelmét és kultúráját is..." és a többi, és a többi. Ha nem volna mindent a mű­ naiv mű­műveletlenségig eltervezve. Ahogy a Janus Pannonius, de még jó ezernyi, Trianon idején tenyésző etnikai ágat-bogat bontogató csoda­­szarvas, csodabölény teljesítményét le lehetne ezen a gyűlöletbeszéden becsülni, sajnálni. A nullákkal nem szabad törődni, persze törődjék az adóbehajtó, hogy mi­re kapják a betevő és tőkésíthető pénzüket, abból már úgysem jut betevő falatra az öregségükre megkínzott, kiéheztetett, meggyötört íróknak, se a címzetes osz­tályharc, se a mai csirkefogók idején. De Herczeg, hátha megjön a tél is... Lászlóffy Aladár

Next