Napút, 2014 (16. évfolyam, 1-10. szám)

2014-12-01 / 10. szám - Nyolcvanhét jeles hetvenes

/WpIÁT is TTTP] tud. Azt szoktam mondogatni magamban, ha a hetenként közreadott televíziós jegyzeteimmel három ember tévénézési szokásait tudom befolyásolni, már akkor sem éltem hiába. Márpedig ez a heti három, szavaimra ügyelő tévénéző, így vagy úgy, mindig „összejött", az olvasói visszajelzések, telefonok, levelek, e-mail-postán vagy SMS-ben érkező üzenetek 2014. november 1-jéig, a Magyar Nemzettől való - költségtakarékossági megfontolásokra hivatkozó - elbocsátá­somig ezt tanúsították. Számolja ki, aki akarja: 1973 novembere óta írtam heti televíziós jegyzeteimet, azaz éppen negyvenegy éven, 492 hónapon, 1968 hé­ten át, voltaképpen szünet nélkül. Tévét nézni s a látottakról jegyzetet írni még a kórházi ágyon is lehetett, az utóbbi húsz évben repülőn, vonaton, távolsági buszon, eldugott kis falvakban, vízparton is. Ha tehát csak ehhez az általam előirányzott hármas számhoz ragaszkodom, és a szorzási műveleteket sem tévesztem el, büszkén állíthatom, eddigi munkám során legalább 5904 ember televíziós választásainál segédkezhettem. Hogy mások hogyan könyvelik el ezt a regimentet, nagynak tartják vagy kicsinek, nem tudom. Számomra szeretni való sokadalom. A hetedik X felé közeledve azt mondogattam magamnak, de a környezetemnek is, addig szeretném továbbra is szolgálni őket, amíg szellemi s fizikai erőim engedik. Most tehát, hogy a Magyar Nemzettől kiakolbólíttattam, bloggernek állok, és a világhálón olyan weblapot működtetek, ahol nemzetes munkásságomat folytathatom. Olvasóim egy része tán így is rám talál. Urbán Tamás fotóművész (Szatmárnémeti - ma, Románia, 1945. július 6.) Életem első hónapjai bonyodalmasan teltek, mindez azonban a ko­rom miatt nem hagyott bennem rossz emlé­ket. Édesapámnak ha­difogságából szökve még sikerült a béke­­szerződések kegyet­len határmódosításait kijátszva Debrecenbe telepítenie a családot, így gyermekkoromat a cívisvárosban töltöt­tem, és az iskoláimat is ott végeztem. Mivel szüleim mindenáron mérnöknek szántak, a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmér­nöki szakán folytattam tanulmányaimat. Ha­marosan rádöbben­tem, hogy a száraz számok világánál sok­kal jobban érdekel a körülöttem zajló világ képi rögzítése. Lehettem volna talán filmoperatőr, de riasztott a filme­zés csoportos alkotó­munkája, szívesebben dolgoztam egyedül.

Next