Napút, 2016 (18. évfolyam, 1-10. szám)

2016-12-01 / 10. szám - Nyolcvankilenc jeles hetvenes

/wpiïr s Ifj. Kollányi Ágoston rendező, szerkesztő, biológus (Budapest, 1947. szeptember 16.) Mit tehetek a 70 évemmel? Szeretem, mert nagyon sok volt benne a jó... Persze, persze mesélhetném a csalódásokat - de az nem én lennék, azt majd máskor. 45 éve rendezek ismeretterjesztő műsoro­kat: a Deltát, Deltácskát, és sorolhatnám so­káig, de nekem mindegyik érdekes volt! Erre mondják, hogyha nem kaptam volna egy fillért se, akkor is megérte! Azt játszottam, hogy a világot - pontosabban mindent, amit csak a tudósok, a mérnökök értenek, azt a filmes lehetőségekkel közelebb hozom a nézőkhöz. Ehhez kellett egy csodás gyerekkor, a szüleim. Apu, Kollányi Ágoston, korának egyik legkiemelkedőbb népszerű-tudomá­nyos filmrendezője, nemzetközileg elismert mestere. A hazai lehetőségeket maximálisan kihasználta, egy angol kolléga szerint: felfedezte a természet kamaraszínpadát. A világ leglátványosabb helyszínei helyett kis történetekben mesélt az élet csodáiról... Mellette felnőni, látni, hogy mit és hogyan csinál, erre sokan mondják: így könnyű, persze ez nem is történhetett másként. Anyu (akiről kevesen tudják, hogy sokat segített Apunak a szövegírásban is) meg arra vigyázott, hogy ne legyek okostojás - csak normális gyerek. Ezért, ha megkér­dezték „na, mi leszel?", azonnal azt mondtam: a filmes szakma zűrös... Aztán elkezdtem fotózni. Segítettem a vizek „ékszereit" - az algákat - be­gyűjteni, sőt ellestem, hogyan lehet mikroszkóppal lefilmezni a parányok éle­tét. Ha kellett, órákon keresztül nyomkodtam egy kapcsolót olyan tempóban, hogy a virág kinyílása a lehető legszebb legyen majd a vetítővásznon. S mire elvégeztem az egyetemet és biológus lettem - már elfelejtettem a filmezés zű­­rösségét, de más gondom lett. Nem akartam a filmgyárban protekciós gyerek lenni, bekopogtam hát a Magyar Királyi TV-be, Sylvester Andráshoz, aki rögtön letegezett: ....csak külsős ügyelőre van szükségünk, és három év múlva ne gyere ide, hogy még nem vagy tévés rendező..." (Kezdetben tehát én vittem a párizsis zsemlét a rendezőknek.) Jó főnök volt, minket szidott, felfelé megvé­dett. Az MTV nagy korszakában - amikor már sokan nézték az adást, de még nem volt konkurencia - a kulturális élet legnagyobbjait csábította be a műso­rainkba! Kicsiny családomban is azt folytattam, amit bent csináltam: tudományos meséket meséltem a három gyerekemnek esténként, méghozzá fejből. Az ágyon köztük fekve, a mesébe kevertem a tudományt és a gyerekkoromat. Napról napra szőttem a történeteket Frucsról, a delfinről, aki füttyszavával hív minket a vízpartra, és az erdészről, aki megmenti a kis állatokat... S azután jött: „Guszti, csak azt magyarázd el...", merthogy én imádok magyarázni, ők meg nem akartak aludni... Ezeket a meséket le kellett volna írni, azután lehe­tett volna arról vitatkozni, jók-e az ilyen mesék. A gyerekek egész jól túlélték... Ш

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék