Napút, 2018 (20. évfolyam, 1-10. szám)
2018-04-01 / 3. szám - Szövetségtársaság
Tamás Menyhért Két esszévers koja István 80 Mennyivel bátrabb (és fiatalabb) voltam húsz évvel ezelőtt, hatvanadik évünnepedre hat strófával készültem. Közülük is a hatodikra hagytam a nagyobb terűt. Előtted a hátra, vegyed vállra, hátra, nőjön ezerszámra a folyton új málha, messzül jön a vágta, SZENTISZKAZIÁBA! Mintha nem kapott, viselt volna elegendő velőig-sebet, újabb és újabb viendő igét kívántam hátra-idődre. Még csak nyolcvannál, termő tavaszodnál tartasz, István! Ámulatba ejtő idő. Most látszik, mekkora, milyen gazdag életműre tartogatta világosságát a halasztott ítélet. Egészedre. Egész léted ihletére. Hozott és megőrzött hűségedre, hazulról fogant lázadásodra, lázadásodban is fegyelmezett lírádra, kimondott szavaid hitelére, halálba öltött énekeidre, apa-anya-testvér-siratóra, távozott barátidézésre... Szédül az olvasói szem, az utána merülő szív, kötözötten is a szabadját járod, ha halállengésre ébredsz, újraszülöd magad, ha virágozni van kedved, búzavirágot kékelsz, s ha éppen hittevésre ébreszt a reggel, a modern magyar költészet lélekadóit: Balassi Bálintot, Csokonai Vitéz Mihályt, Ady Endrét emeled elénk. Felparázsoltatásodban: a három teremtő-nyelvteremtő bennünk-varázst. 2018. március 24.