Napút, 2020 (22. évfolyam, 1-10. szám)
2020-03-01 / 2. szám - Keresztszülöttek
/WpÍÁT MIÉRT Biernaczky Szilárd *Évezredek asszonya Részletek egy kéziratos verskötetből (1958-1962) Szeretettel és emlékezésül K. K.-nak Kamaszkoromba, képzelt önmagamba visszatérni? Amint ezt már nemrégiben a napút hasábjain megírtam, tizennégytől huszonöt éves koromig nagy magyar költő akartam lenni (amikor tizenhat éves voltam, apám írt nekem egy majd 200 oldalas verstant saját használatra, így még hindu versmértékekkel is megpróbálkoztam). Tizenhat éves koromtól harmincéves koromig nagy magyar zeneszerző akartam lenne (második gimnazistaként a konziban is tanulni kezdtem, és Sugár Rezső mester növendékeként a hároméves Bartók Szaktanárképző végén egy bartókos vonós divertimentóval diplomáztam. Közben felvételt nyertem az ELTE magyar-olasz szakára. Lakits Pál francia irodalmár, akkori minisztériumi főosztályvezető kívánságára a magyart leadtam, olasz szakon kezdtem tanulni, és ekkor már italianista (is?) akartam lenni. (A magyar szakot később végeztem el...) A Magyar Rádió Népzenei rovatának egykori szerkesztői, Solymosi János és Máder László a konzis kapcsolatok folytán arra ösztökéltek, hogy havonta mutassak be egy-egy olyan hanglemezt, amely Európán kívüli népek zenéjét tartalmazza (1969-től). Majd egy alkalommal a Kodály-tanítvány Grabócz Miklós, a rovat vezetője Párizsból hazatérve hozott vagy harminc afrikai zenei hanglemezt (a nevezetes OCORA sorozatból). Behívatott, és közölte a maga szokásos stílusában: - Szilárd, te csinálsz ebből nekünk most egy sorozatot... - így született meg a Fekete Afrika zenéjéből rádióelőadás-sorozat 40 része... és lett belőle egy életre szóló elköteleződés Afrikával, amely mind a mai napig meghatározza mindennapjaimat (sok száz publikáció, könyvek, kiadványok, a Magyar Afrika Tudástár elektronikus könyvtár megalapítása és 3300 művének feltöltése, stb.). De visszatérve a versekre, bizony kamaszként (majd hellyel-közzel később is) sok száz verset írtam, amelyekből (kivéve néhány iskolai lapban való közlést) azonban sose tettem közzé egyetlen darabot sem. Néhány súlyosnak értelmezett fiaskó után döntöttem így: egyrészt se a Kortárs, se az Új írás nem válaszolt akkori leveleimre (verses küldeményeimre), majd elküldve zenei témájú verseimet Kodály mesternek, ő sem reagált... (ezen maga akkori tanárom, a Kodály-tanítvány Sugár Rezső is értetlenkedett). Most azonban, túllépve minap a 75. évet, elérkezve az öregkori nosztalgiák határvidékére, mégis úgy döntöttem, ha volna, lenne olyan fórum, amelyik befogadná, mégiscsak kiadnék a kezemből néhány rímes vagy rímtelen próbálkozást... Mintegy úgy gondolva saját kamaszkorom érzelemkifejeződéseire, mint amikor KAF, azaz Kovács András Ferenc (Weöres