Napút, 2020 (22. évfolyam, 1-10. szám)
2020-05-01 / 4. szám - Zrínyi, Rákóczi
/WpíÁT 1801 februárjában Nagy Gábornak és Görög Demeternek Debrecenből küldött levelet, amelynek nyitó sorai szerint magánosságában rászánta magát arra, „hogy jelesben Árpádról írandó epopoeiámat annál jobban elkészíthetvén, haldokló nemzetemnek szájába egy végső hattyúi éneket adhassak a Duna és Tisza nádasai mellett, és hogy egyszóval hazámnak, vagy legalább a maradéknak haszonra való nézés nélkül szolgálhassak". A költő 1802. január 9-én Révkomáromban szerkesztette meg Széchényi Ferenc grófnak szóló ajánlását, amelynek élőbeszédében aggodalmának adott hangot a rokontalan magyar nyelv elhanyagolt állapota miatt: „Nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a sokféle nemzetnek zavarékjában olyatén sorsra fog jutni, mint ezelőtt nem sokkal a burkusok ősi nyelvek; és Csáktornyai héránkról s bárdusunkról is, ki ne tisztelné Zrínyit? Ki ne tisztelné az Adriai tenger Sirénáját? - úgy fog a jövő emlékezni, mint mi a győzedelmes cellák Ossziánjáról. Az Isten mentsen meg!!!" Az irodalom hasznáról szóló elmélkedésének további részében másik példát hozott elő: „Valóban, nálunk is több magyart szoktatott olvasásra Gyöngyösinek a Murányi Venusa, mint az Apácai Csere János minden Encyclopaediája." Csokonai nem először írta le ezeket az aggódó sorokat. Korábbi változatukat 1797. november 8-án fogalmazta meg a gróf Koháry Ferencnek (1767- 1826) szóló ajánlólevele élőbeszédében: „Nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a sokféle nemzetnek zavarékjában olyatén sorsra fog jutni, mint ezelőtt nem sokkal a kunoknak ősi nyelvek; és Gyöngyösi Istvánunkról is úgy fog a jövő világ emlékezni, mint mi ma a győzedelmes keltáknak Ossiánjáról: - Az Isten mentsen meg!" Nagy változás ment tehát végbe a költő gondolkodásában az eltelt három esztendő alatt, hiszen az élőbeszéd első példájában Gyöngyösi István (1629-1704) nevét felcserélte a Csáktornyai hős és költő Zrínyi nevével, illetve a Szrena-kötet említésével. A második korábbi példa, Gyöngyösi és a Murányi Venus recepciójának említése azonban változatlan maradt. Csokonaiban tehát addigra megérett a döntés, Zrínyit előbbre sorolja Gyöngyösinél, akinek csupán népszerűségét nem vitatta a továbbiakban. A Zriniai példája bátorította abban a szándékában, hogy továbbra is tervezgesse a maga honfoglalási eposzát. 1803-ban ugyancsak Széchényi Ferenc grófnak írt erről: „Már hozzáfogtam az Árpád megtelepedése felől való heroicum poémámhoz, melyen holtig dolgozok. Tartoztam ezzel egy nagy és fő kötelességemnek. Különben volna-e jussom a magyar névvel büszkélkedni?'43 Csokonai Lilla, érzékeny dalok három könyvben című kötetének kéziratát 1803-ban küldte el Kassára, ahol a nyomdásszal való sok huzavona után, a kiadás végül elmaradt. A szerző a könyvet eredetileg 1803. február 16-án, Debrecenben keltezve, gróf Erdődy Zsigmondné, született Tolnai Festetics Mária asszonynak ajánlotta. A kapcsolódó élőbeszéd vége, okafogyottá válva, kimaradt az 1808-as nagyváradi kiadásból; ezért csupán a kéziratban olvasható a már ismerős ígéret: „Reményiem, hogy [...] az apróságokon keresztülesvén, magánosságra szentelt életemnek további minden részét Árpádról és a magyarok kijöveteléről írandó epopoeámra fordíthatom." 43 Csokonai Vitéz Mihály, Prózai művek, 484.