Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)

1862-07-06 / 14. szám

F®gara§ ?Mékétt. — Szeptember 17-d i­k­é­n 1811e. — emek vidék! délen havasok keritnek, Síkodon susogva lejt le az Olt. Északról zöld erdők, zöld hegyek, — keletnek Magános ormokról bámul a hold. Sugáritól fehér s kék szinben ragyognak Fennt, csillagok közt a havas csúcsok, Míg lábaiknál bus fenyvesek zokognak —■ Hideg gályáik közt hüs szél suhog. Tán a fennt trónoló zsarnok szirtek ellen Lázadni készül az ősi vadon ? S a fák halk-suttogva nagy titkos éjjelen Most tanácskoznak a terven, hadon . . . , — Fenyvesek aljában száz fris forrás fakad, Száz csacska csermely fut a völgybe le; S lassú mormogással az Oltba hull, szakad : Éltünknek ily hamar vége lesz-e ? Sohse busúljatok kedves kis csermelyek: Hisz hű testvéretek a szilaj Olt! A Tarkő alján még maga is csörgeteg, Hozzátok hasonló patakosa volt. Oly víg mint ti vagytok, s ha egygyé ömletek: Hatalmasb lesz együtt hullámotok ; S az ár mely még most csak félve fut s csüggeteg : Szík­eket zúzva, zuhogva robog. — Zöld béretek aljánál, az Oltnak partján áll Fogaras, a díszed, az ősi vár; Vén vastag négy tornya sok századot számlál, Jelenje szomorú, múltja sivár. Bástyáit oly gyakran tőrő magyar sereg. Börtön­ben oly sok rab úr nyögött, Még most is hallani ha éjfél közeleg Láncz-csörgést a komor falak között. Ott áll még szomorún az öblös ó terem, Hol meghalt a szegény ősz Apafi, Az országát vesztett, s megőrült fejdelem . . Bús hely ez itt, H­el a szabadba ki! Szabadba, hol lánczok csörgése nem üldöz, S múlt hideg árnyitól nem fagy a szív. De pázsitos partra, pattogó vig tűzhöz Messziről epedő furulya hív. Székely tutajosok tanyáznak a parton Körbe telepedve a tűz körül, S csevegve : vájjon mit művelnek most otthon? A hű nő, a gyermek búsul? örül? Vájjon hány pásztortűz lángol a Hargitán ? — Ezek a bérezek itt oly feketék! . . . Lám a mi Hargitánk így este mily vidám, Oldalán egyszerre tiz húsz tűz ég. A gyermekek lenn a falukban úgy lesik, S számlálják a nagy bérez tűzszemeit, Melyekkel évente Csík felett őrködik : Nehogy baj érje hű székelyeit! Most egyik hajósnak felsír furulyája, Távol kedveséről keserg a dal; S lángnak pattogása, habnak suttogása vegyül síró hangjaival.

Next