Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)
1862-07-06 / 14. szám
F®gara§ ?Mékétt. — Szeptember 17-d ikén 1811e. — emek vidék! délen havasok keritnek, Síkodon susogva lejt le az Olt. Északról zöld erdők, zöld hegyek, — keletnek Magános ormokról bámul a hold. Sugáritól fehér s kék szinben ragyognak Fennt, csillagok közt a havas csúcsok, Míg lábaiknál bus fenyvesek zokognak —■ Hideg gályáik közt hüs szél suhog. Tán a fennt trónoló zsarnok szirtek ellen Lázadni készül az ősi vadon ? S a fák halk-suttogva nagy titkos éjjelen Most tanácskoznak a terven, hadon . . . , — Fenyvesek aljában száz fris forrás fakad, Száz csacska csermely fut a völgybe le; S lassú mormogással az Oltba hull, szakad : Éltünknek ily hamar vége lesz-e ? Sohse busúljatok kedves kis csermelyek: Hisz hű testvéretek a szilaj Olt! A Tarkő alján még maga is csörgeteg, Hozzátok hasonló patakosa volt. Oly víg mint ti vagytok, s ha egygyé ömletek: Hatalmasb lesz együtt hullámotok ; S az ár mely még most csak félve fut s csüggeteg : Szíkeket zúzva, zuhogva robog. — Zöld béretek aljánál, az Oltnak partján áll Fogaras, a díszed, az ősi vár; Vén vastag négy tornya sok századot számlál, Jelenje szomorú, múltja sivár. Bástyáit oly gyakran tőrő magyar sereg. Börtönben oly sok rab úr nyögött, Még most is hallani ha éjfél közeleg Láncz-csörgést a komor falak között. Ott áll még szomorún az öblös ó terem, Hol meghalt a szegény ősz Apafi, Az országát vesztett, s megőrült fejdelem . . Bús hely ez itt, Hel a szabadba ki! Szabadba, hol lánczok csörgése nem üldöz, S múlt hideg árnyitól nem fagy a szív. De pázsitos partra, pattogó vig tűzhöz Messziről epedő furulya hív. Székely tutajosok tanyáznak a parton Körbe telepedve a tűz körül, S csevegve : vájjon mit művelnek most otthon? A hű nő, a gyermek búsul? örül? Vájjon hány pásztortűz lángol a Hargitán ? — Ezek a bérezek itt oly feketék! . . . Lám a mi Hargitánk így este mily vidám, Oldalán egyszerre tiz húsz tűz ég. A gyermekek lenn a falukban úgy lesik, S számlálják a nagy bérez tűzszemeit, Melyekkel évente Csík felett őrködik : Nehogy baj érje hű székelyeit! Most egyik hajósnak felsír furulyája, Távol kedveséről keserg a dal; S lángnak pattogása, habnak suttogása vegyül síró hangjaival.