Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)
1862-12-07 / 36. szám
KOHOLT CHUUK ill SIAMABA. II. A nő mint feleség, keresztény hittan elvei szerint hiszünk a szeretet egy élő istenében, s innen azt következtetjük, hogy az ember rendeltetése e földön : a boldogság. Nagyon sok út vezet Rómába, de még több e czél felé. Mindenekelőtt szükséges, hogy életezéi lunkat megértsük. Mi a boldogság? kérdezzük min magunktól. Ebből vagy amabból áll-e, vagy az egyesek kívánságainak megfelelő általános fogalom ? Némelyek a szükségesekkel való megelégedést nevezik annak, mások a lélek nyugalmában találják föl; szerintünk azonban a legbiztosabban azok részesülnek benne, kik a végzet által reájuk mért rendeltetésüket híven és méltósággal töltik be, s e mellett erejükhöz képest igyekeznek mások javára is hatni. Egy leánynak arra nézve, hogy boldog legyen, nem kínálkozhatik kedvezőbb helyzet, mint ha egy általa szeretett és becsült férfiú élettársává lehet. Ebből az következik, miszerint a leánynak legfőbb óhajtása és törekvése természetesen az , hogy e czélját elérhesse, és értelmes szülők mindenesetre e czélra fogják nevelni leányaikat. A férj oltalma alatt, ő általa vezettetve egészen új élet kezdődik a nő számára; a világdíj, eddig ismeretlen színben tűnik föl előtte. Igaz, hogy új állásában egyszersmind új gondok és felelősség terheiben is kell osztoznia, melyeket azelőtt nem ismert; egy férfiú életboldogsága lesz kezeibe letéve, neki kellene annak homlokáról a redőket elsimítnia, melyek a közélet, a kenyérkereset terhei folytán netalán odavonultak; de mindezekért gazdagon meg is lesz jutalmazva. A leány, ha férjhez megy, világpolgárnővé válik, és tetteiért felelős az emberiség előtt. A szülei ház biztos menhelyét elhagyni s egy idegen férfiút követni oly nagy lépés egy tapasztalatlan leányra nézve, hogy azt nem is lenne szabad megtennie, mig csak hivatását tökéletesen föl nem fogta és meg nem értette. Oly sokat elhagy, és amit új helyzetében találni fog, azt még nem ismeri. „El kell hagynod anyádat, atyádat és követned férjedet!“ Ezt nagyon könnyű kimondani, de gyakran annál nehezebb végrehajtani. Különösen a fiatalság az, mely nagyon hamar tévútra vezettetik az ujdonság ingere által. A saját házi kör, az együttélés egy szeretett férfiúval, az új állás, melyet a világban elfoglaland, mindez hatalmasan hat a képzelő erőre, s a fiatal leányka el van ragadtatva. Helyes megfontolás nélkül lép az oltárhoz, és esküt tesz, mely egész életére kötelezi. A nagy szó ki van mondva, halk „igen“-je, bármily örömmel repült is el ajkairól, nem képes elfojtani hangosan dobogó szívének hullámzását. E nagy szóval oly jogot engedett át maga fölött egy erősebbnek, melyet a törvény sem bonthat fel többé. „A házasság áldozat.“ Csak ily értelemben kellene a leánynak férjhez mennie. Föláldozza magát, hogy az emberiségnek javára legyen ; a férjnek alárendeltje lesz, mert Isten igy akarta. Új nevet fog viselni; a férfiú, ki neki azt kölcsönzi, tulajdonjogot nyer fölötte, köteles lévén ezért őt eltartani és oltalmazni. Oly kötelességeket vállal magára, melyeknek horderejét csak ezután fogja fölismerni. Mily erősnek kell egy leány lelkének, mily helyesen kell szivének kiművelve lenni, hogy e kötelességek előtt ne habozzon, hogy alázattal de egyszersmind méltósággal is foglalja el uj állását, mely Isten előtt oly igen magasra emeli őt, saját szemeiben azonban annyira lealázza. Gyakran megtörténik, hogy a fiatal leány, midőn elhagyja 36