Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)
1863-01-18 / 42. szám
íny mint Cézár. — Történeti novella.— (Lásd a 41 -dik számot.) I jelenetet, mely most bekövetkezett, híven lesz írni, sőt ecsetelni is lehetetlen. Cézár ámulata, a fiatal spanyol meglepetése és mindinkább fölkelő bizalmatlansága, a mozgás az egybegyrlt tömeg között, és mindenekfölött a tisztes matróna arczvonásainak kifejezése —a különböző indulatok fokozatainak egész özönét mutaták fel. Donna Lomez baljával Cézárt fogta, míg jobbját fia ellen nyújtá ki; aztán, midőn ez a fölemelt pisztolyt lebocsátá,és határozatlanul, zavartlan és kétségeskedve egy lépést hátrált, arczát Cézár felé fordítá. Túlvilági, vagy őrültnek nevezhető elragadtatás tükröződött vissza könytelt szemeiből. Nem lévén képes egy szót is kiejteni, még mindig Cézár karját tartva, sokáig nézte őt, aztán egész testét remegés fogta el, mélyen felsóhajtott, s e szavakkal: „Oh Istenem! ő az... az én szeretett fiam Cézár!“ — a huszár előtt összerogyott. Cézár önkénytelenül kinyujta karjait, fölemelé a nőt s egy közel álló székhez vezette. — Távozzatok ! szóla Victoriano az egybegyült férfiakhoz, ma már nem végezhetünk ! A többiről értesíteni foglak benneteket Legyen bár ez ember testvérem vagy nem, terveink a régiek maradnak. Távozzatok mindnyájan! Juan, küldj egy komornát donna Xiména segélyére. A kápolna egy perez alatt kiürült. Eközben Cézár sietett magával tisztába jönni. Az események összefüggését könnyen kitalálhatta ! donna Lomez fiának tartotta őt, kihez hasonlítnia kellett, miután már a bájos donna Anna is beszélt e hasonlatosságról. Természetesen nem volt szabad akár az anyát, akár valamely más személyt kétségben hagynia a fölött, hogy ő nem dán Cézár, a ház fia. Azonban e hasonlatosság, mely most már másodszor mente őt meg a halálos veszélytől, mégis hasznára lehet, ha a kastély lakóinak szívét megnyeri számára, és helyzetében a kötelesség és óvatosság azt parancsolák, hogy az ily esetleges körülményt felhasználja, annyival inkább, miután a jelenet, melynek beléptekor tanúja volt, eléggé meggyőzhette őt arról, mily legyőzhetlen gyűlölettel vannak eltelve Victoriano és társai a francziák iránt. A fődolog tehát az volt reá nézve, hogy magaviseletében a becsületességet és igazságszeretetet a szükséges óvatossággal egyesítse — mindenesetre nehéz, de nem épen lehetetlen dolog. — Senior, szóla a spanyolhoz fordulva, e nő téved, én nem vagyok fia, Franczia, és mint látja ön, tiszt vagyok. — Látom, viszonzó Victoriano hidegen, és én részemről, habár hasonlatossága idősb testvéremmel valóban csodás, nem engedem magamat ezáltal tévútra vezettetni. Amint értesültem, bátyám is franczia szolgálatba lépett, azonban meg vagyok róla győződve, hogy ha visszatérni merészelne is, nem mutatná be magát mint franczia, mint hazájának gyűlölt ellensége. — A francziák még nem ellenségei ön hazájának, viszont Cézár, ha kényszerülve vannak is néhány őrültnek törekvéseit elnyomni, kik saját királyi családjuk akarata ellen cselekesznek, miután ez a trónról lemondott. Én azért jöttem ide, hogy ezen törekvéseket itt is meghiusítsam. Csapataim lenn a faluban tanyáznak, és egy erős franczia hadtest Chiva egész vidékét megszállta Ne tegye önmagát és családját szerencsétlenné, ezen fölkelésnek nem lesz, nem lehet sikere. Ne nehezítse állásomat azzal, hogy kényszerít szigorúbban lépnem fel ön ellen, mint talán akarnám ! — Hogy lehet az, hogy ön oly tökéletesen és tisztán beszél spanyolul? kérdé Victoriano, kinek arcza elárulá, hogy most már ő maga is kétségeskedik, és csaknem hajlandó elhinni hogy testvérét látja maga előtt. — Még gyermekkoromban kezdem e nyelvet tanulni családom körében,és később évekig volt alkalmam Spanyolországban gyakorolni magamat benne, viszont Cézár. De mondja meg ön határozottan, mit várhatok öntől?eszélyes és nagyon ajánlható tartózkodást-e vagy elhamarkodott cselekvést ? mely önnek mindenesetre csak kárára lehet. Igaz, hogy a francziák Valencia 43