Nefelejts, 1864. április - 1864. december (6. évfolyam, 1-39. szám)
1864-12-18 / 38. szám
360 vannak összekötve, melyeknek becsértékét még az is növeli, hogy eredeti magyar műtermékek, s mivel e kisorsolás a képzőművészeteknek magyarországbani fejlesztése s sors csapásai által sújtott magyar művészek és gyámoltalan családaik segélyezése czéljából terveztetett, ajánljuk mi is a közönség meleg részvétébe a vállalatot. — A Windischgrätzféle sorsjegyek utóbbi húzásakor a 20,000 ftos főnyeremény Windischgrätz herczegnek jutott; az 1864-ki sorsjegyek főnyerő számának szerencsés birtokosa pedig Tolfl Lajos obrani posztónyiró, ki a sorsjegyet Brünnben vette. Szobrászat. — A „Vörösmarty-szobort,“ mely 10,000 ftba kerül, mint hírlik, jövő Mihálynapkor akarják leleplezni Sz.-Fehérváron. —• Izsó Miklós a „F. L.“ szerint öt hó óta nem kapott megrendelést. Azonban mégis csak dolgozik szenvedélyből, s e napokban egy „szegény anyát“ készített. Ugyan ő az örökéletező Bernáth Gazsiról is oly élethű gyászszobort csinált, hogy majd megszólal. Balesetek. — Érsekújvár mellett, a vasutar hanyagsága folytán egy négylovas kocsi ép akkor haladt át a síneken, midőn az estre Pestről érkezett vonat arra robogott. A gőzmozdony a kocsit körülbelül 100 ölnyire ellökte, míg sikerült azt igen elroncsolt állapotban a sínekről eltávolítani. Egy fiúnak, ki a kocsin ült, keze s lába összezúzatott. Különös szerencsének tulajdonítandó, hogy a gőzmozdony a sínekről le nem siklott, mi ha megesik, az ép e helyen levő nagy lejtőn tetemes szerencsétlenség történhetett volna. Közlekedés. — A pest-losonczi vasút pesti indóházának helyiségei, melyek közvetlenül az új összekötő út előtt a kerepesi és kőbányai vámsorompók között csoportosodnak, elkészültek. A tágas felvételi épület 43 öl hosszú és 12 öl széles. A középbemenetnél, hol előcsarnokon át jutni a pénztárakhoz s várótermekhez, az épület kimagasló középépítmény által nyer előnyös színezetet. Mindkét oldalon, arányos távolban, a hivatalok számára emelkednek épületek, melyek már szintén közel vannak a befejezéshez. A Pest-salgótarjáni vonal már a tavaszszal meg fog nyittatni. Halálozás. Albisi Bod Pál, hites ügyvéd, az általánosan ismert jó öregúr, múlt szombaton meghalt, s tetemeit másnap a kerepesi temetőben tették örök nyugalomra. f Hugo Károly a költő atyja, Bernstein S., étlapokban 106 éves korában hunyt el Pesten. f Ander, a hires énekes, mint Wartenbergből távirják, f. hó 11-dikén délutáni 1 órakor meghalt. Galambposta. — Műlapunk szétküldése folyik, s eddig még csak azért nem fejeztetett be, mert a postahivatalt nem lehet egyszerre elhalmozni; reméljük azonban, hogy a jövő hét végéig valamennyit postára adhatjuk -e. M. D. E. Aszód. A könyveket megkaptuk és óhajtása szerint fogjuk kiosztani. Közreműködését mindenkor szívesen veszszük, minek bizonyságául szolgáljon lapunk, mely ezután — ha kedvesen fogadtatik — minden héten föl fogja önt keresni. — H. M. Veszprém. Ajánlatát elfogadjuk. Ismeretterjesztő irányczikkeket, nők számára irva, örömest veszünk. A terjesztést kérjük. — M. B. Alsó-Szuha Örvendünk, hogy lapunik az ottani körök tetszését is megnyerte. A csókot vettük, s alkalmáag át fogjuk adni olvasónőinknek. Efféle apróságokat mindig föl tudunk használni. Közli: Losonczy Gyula. A helyes megfejtők egyike sorsolás útján Losonczy László „Újabb költeményeit“ nyeri. Megfejtési határidő január 11. A 33. számunkban közlött kettős saktalány megfejtése: Emléklap. Az ember fény isten önkörében Ha tud olvasni múltja tükörében És a jövőről nem feledkezik; Ha józanul bir a jelennel élni, Képes szeretni, hinni és remélni, Ha jelleméhez fol nem férkezik. Szép szép az élet, hogyha élni tudjuk, Ha gyöngyeit vakon el nem tapodjuk, S tövist nem gyűjtünk nyílt rózsák helyett. Higyj és szeress! nézz múltba és jövőbe ; Ne csüggedezz, ha balsors vett űzőbe — Isten virraszt a jámborok felett! Kunoss Endre után. Sarkad november 3-dikán 1864-dik év. Helyes megfejtését beküldték: Szilágyi Emma, Pataky Mária, Külley Julia, Kruszlits Anna, Duza Vilma, Szentandrásy Éva, Unger Zsófia, Berényi Irén, Havranek Betti, Gömbös Emma és Petra, Kégl Janka, Ambrus Etelka, Füstey Emilia, Kis Jolán, Sterbeczky Erzsi, Szentmariay Dóra, Krakker Antónia, Kádas Natália, Burián Ilona, Baksay Istvánna, Véssey Irma, Hendrey Biró Éva, Lipter Matild, Mártonffy Frigyesné, Perencsik Antónia, Guoth Ida, Fittler Berta, Fehérváry Etelka, Kammerer Antónia, Ordas Paulin, Marosy Ilka.óMai számunkhoz van mellékelvé : Színezett CÜVátkép. — Előfizetési fölhívás George Sand „Pokolgép“ czimü regényére. — Előfizetési fölhívás Petőfi Sándor arczképére.—Figler Antal s társa hirdetése. Szerkesztőségi iroda, hová a szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető minden küldemény és megkeresés intézendő: Sebestyén-tér 1-ső szám. Iroda-órák reggel 9—1, délután 3—5-ig. A szerkesztő magánszállása: a budai népszínház mellett, Széchenyi-utcza 89. szám. Felelős szerkesztő: BULYOVSZKY GYULA. Kiadó-tulajdonosok: FRIEBEISZ FERENCZ, szerkesztő-társ. Pest, 1864. Kertész József gyors sajtónyomása, városháztér 3. sz. (2-dik udvarban.) '-CX»-CX-OcC>e~0°-C'0-0-o03 o-a-Oű-Cc-Oo-O^Oo-Oo-O-o-O-o-Oo-Cvo-Oo-Oo-Oa-Oc-o ! nal, há le lak- s énad sze ■fr-új a Meg S szüe Ha ’ros dár fog ve gyomra? haj la tik ta ősz ka, kel va pal, pi heha ma Gyön led az Van sze kisa holnék, ha nap lem, éj szem, nem, ke, len lem, lép kél ka re dog Ősz kám, Is ! Vana vesz sze lit te be nék!