Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-09-16 / 37. szám
így 3sak. aiig®aayiiaka Látni szeretnélek még egyszer, — utolszor, — Nézni kárhozatom, bűvös mosolyodban, Ráborulni sírva, még egyszer kebledre, S utolsó könyemet elzokogni ottan. Látni szeretnélek még egyszer, utolszor, — Csókolni a kezet, mely megölte lelkem. Porba hullva mélyen, hallgatni még egyszer, édes, piros ajkad, mint átkoz meg engem,. Látni szeretnélek még egyszer, utolszor, — Látni, — és tőrt döfni hütelen szivedbe! S hulládra borulva sírni végtelenül! Sírni végtelenül, — meghalni fölötte! B. Pongrácz Emil, így é 1* t o x é 1. — Beszély. — Dominkovics Máriától. (Folytatás.) — Egy köztiszteletben álló személyiség, házunknak is jó barátja, Beauveau báró bankár, — magyarázá félénken a gróf. — S azt hiszitek, hogy én áruczikként, szerelem nélkül, e néhány, külsőleg boldog, s fényes, belsőleg nyomorteljes s szenvedésdús évért eladnám magam? Sajnálom, hogy ily kevéssé ismertek. Bármily okokat hoznátok is elő, én egyszer mindenkorra azt mondom hajthatlanul, hogy: nem. Azt mondod atyám, hogy jövöm nincs biztosítva, mindegy, dolgozni, s ha már nem lehet, inkább koldulni fogok, mintsem hogy ott szerelmet hazudjam, hol nem érzem azt, s eltitkoljam ott, hol érzem azt, rejtekben áldozva tiltott szenvedélyemnek, miglen valamely véletlenség által nyilvánosságra jó tettem, s én, mint családi életem meggyalázója álljak a világ előtt, életem végéig hordva lelkiismeretem nehéz vádját, — mondá élesen. — Tudtam, hogy makacsságodon tervünk hajótörést fog szenvedni, s hogy készebb vagy magadat egy bizonytalan jövőnek kitenni, mint botor elveidtől eltérni, — beszélő a gróf hevesen. — S ha e házasság kissé zilált anyagi körülményeinkre nézve, melyeket hogy ha most el nem rendezünk, fenyegető lehetne, később nagyon előnyös volna, remélem, csak teljesítenéd kérelmünket, — mondá Pálma nyájasan. — Hogy értsem ezt? — kérde Coralie. — Egyszerűen szólva, úgy hogy nekünk oly pénzbeli összeköttetéseink vannak Beauveauval, melyek elkerülhetlenül szükségessé teszik, hogy zeneje légy, — mondá a grófnő merészen. — Szóval ti el akartok engem adni, mert ez előnyös volna rátok nézve, a nélkül hogy tekintetbe vennétek, hogy én ez embert utálom, s szemtelen tolakodásai már régen sértenek. Ti talán azért, hogy egy évi kamatot elengedjen, képesek volnátok egész életemet feláldozni. Ez tehát a szülői gyöngédség s gondoskodás, —• beszélő gúnyosan. — Hogy ez előnyös házassági ajánlatot nem akarod elfogadni, oka bizonyosan valamely regényes hajlam, melyet szivedben táplálsz, s mit közelebbről megvizsgálva botránynak lehetne nevezni, annak tárgyát fölkeresni bolyongsz, napokat lóháton egyedül, mint egy arszlánnő, — jegyző meg hevesen a gróf. — Atyám, mérsékeld magad, fontold meg szavaidat, s ne sérts méltatlanul. Igen, én táplálok keblemben egy érzeményt, de nem szerelmet. Nem fogadhatom el e házassági ajánlatot, mert e férfiú iránt kimondhatlan ellenszenvet érzek, s mert merőben ellenkeznék az életczélommal. — Mely bizonyosan könnyelmű kalandok folytatásából áll, — jegyző meg a grófnő sértőleg. — Mivel oly végsőig vittétek e dolgot, megmondom a valódi okát, miért nem fogadom el ez ajánlatot; azért, mert nem akarok az oltárnál — hová fogalmam szerint Csak valódi érzelmeket szabad vinni — hamisan esküdni, mint némelyek, kik, mivel érdekeik úgy kívánják, elfogadják a nem szeretett férjet is, s annak kegyeit, hízelgések által kinyerve, elvakitják látszólagos erényességük által migyen titokban bűnös viszonyt folytatnak, megszentségtelenitve a házasság szent kötelékeit, s lábbal tiporva a csa-37