Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-07-29 / 30. szám
358 "0°— WllMH, . ?z*r Nem sokat gondoltam biz én Goki én előmenő lángészletével, s Vilmámnak egyetmást regéltem a magyar költők kedveseiről.---------------------------Szegény Balassa Bálint szólaltatta meg irodalmunkban először a szerelem lyráját. Ugyanazon mély ború, mely dalain dereng, jellege szívtörténetének. Dobó István, az egri hős leánya, Krisztina volt kedvese, majd egybekelt Balassával. Dobó Krisztina és Balassa Bálint közel rokonok voltak. Sok üldözést szenvedtek e házasságért, Krisztina a törvényszék elé is idéztetett és Balassát bujdokolta, űzte a „nagy bú és szemérem.“ Sokat küzdött szívével Zrínyi Miklós is. Violának nevezi kedvesét, kinek két szeme „mily szép, oly kegyetlen“ volt hozzá, „mint márványkép.“ A nő emlékét csak Zrínyi idylljei (Vadász és Viola, Violához stb.) őrizték meg, és „Zrínyi a költő“ szerzője nevét egy szépen költött mesével övezte körül. Mint költő „Szigetvári veszedelmében“ már lemondott Zrínyi a szív dalairól, aposának előszavában a szív érzelmeitől a csatákhoz fordul lantjával: „Én az, ki azelőtt ifjú elmével játszottam szerelemnek édes versével Küzdöttem Viola kegyetlenségével Fegyvert s vitézt éneklek. . . .“ Violánál változatosbak, ismertebbek Kazinczy Ferencz szivtörténetei. A nagy író önmaga regéli el leveleiben, kedélylyel és gazdag színezéssel, közvetlen hűséggel és ritka részletezéssel. Első szerelmének tárgyát, Radvánszky Terézt 1794-ben Kassán ismerte meg. „Halandóban még nem találtam több méltóságot, mint Radvánszky Terézben. Ez az özvegy bálványai mindnyájunknak. Sírva ment el a minap karjaink közül.“ Amint a szép Teréz Győrre utazott, Kazinczy Kleist szerelmi „Lalage“-ját forditá le magyarra, Teréz nevére irta Lalagét át, s utána küldé. Egy pillantást, egy gyönge kézszorítást, egy csókot, mint tegnap is adott, kér még Teréztől, „s ölj meg bízvást — vad sors, ha akarod.“ „Ne sírj, szeret Teréz!“ végsora a költeménynek, mely által az özvegy oly „kellemesen vala meglepetve.“ A pillantást, kézszoritást és csókot Kazinczy nem kapta meg többé. Hetedféléves börtöne elszakitá Teréztől örökre. Most börtöne hosszas szenvedései közben első szerelmének lángjai is lelohadtak. Amint fogságából kiszabadult, már más menyecskének került hálójába. A csintalan Sárosinénak, a „grimasiére és tudományos szép asszonyának. Két évig tartott e viszony. Kazinczy már komolyan beleszeretett az özvegybe, de Sárosiné „minden új gondolkodása mellett mágnás férjet kívánt.“ Egyébként sok sem léptek át a szerelmi „határ lineáján.“ Kazinczy len hagyta Biharban a menyecskét, s nem sok idő telt bele, gr. Török Lajos leányát, a kedves Sophiet vezette oltárhoz. Mi oly ritka eset, Kazinczy esküvője után tanult meg szeretni. „Nyílik az ajtó, az én kedves Sophiem lányi szép növésében belép, s kiterjesztett karral szalad felém s összeölel. Nem szóltam semmit, de szemeim elnedvesedtek. Was weinst du? kérdő Sophie. Den bis zum Freund, dich zum Weibe Sophie! — felelek. Boldogabb volt-e Gesner a maga kedvese birtokában, mint én volnék, ha Phigie élne (Kazinczy meghalt gyermeke), kit gyakran, igen gyakran siratok?“ — Ily kedélyes jelenetek csakis a legboldogabb család tűzhelyénél, hőn szerető házasok körében ismétlődnek. *) Mily sajátos eredetiség jellemzi Csokonai Vitéz Mihály szerelmi viszonyait is. Első költői szerelmét Laurához irt ömlengő dalai jelzik. Titkon irta e költeményeket a titkos kedveshez, kinek csakis nevét őrizte meg — a lant. Élt-e valaha Laura, vagy csak költői ideál, mint Csokonai Chloéje és Dorisa, kiket szintén megénekelt, a kellő adatok hiányában bajos lenne földeritni. Annyi azonban a költőnek Toldy Ferencznél levő kézirataiból bizonyos, hogy a költő 1795 körül elfeledte Lauráját, sőt a hozzá irt dalait is, uj kedvese Rozália nevére irta át. Ily sorsra jutott később Róza is, s a költőnek majd minden, előbb irt szerelmi dala Lillához lenczimezve. Róza képét mégis jobban megőrizte Lauráénál: „Csókok“ czimü gyönyörű idylljének eszményképévé, „Tempefői“ satyrájának hősévé emelte. Sírján is megjelen az elhunyt kedvesnek, a hol nyugosznak áldott hamvai és neve után „rózsát“ választ czimerévé.“ „Hogy legkedvesb czimerem Egy elhervadt rózsaszál, Én egy rózsát kedvelek, Benne nagy kedvet lelék: Jaj de ő elhervadott S nékem ily czimert adott.“ Róza emléke s a választott czimer nem akadályozhatták Csokonait, hogy Vajda Júliát megszeresse. Pozsonyból jött a költő Komáromon keresztül. Egy „nyári estve“ meglátta Lilláját, így nevezte el Vajda Péter, komáromi fakereskedő leányát. Lillát látni, szerelemre bővülni, sőt meghallani, a költőnek egy volt. Lilla elfogadta Csokonai dalait, szerette elmés társalgását. Ez komolyan vette a dolgot, s egy nap csak szerelmet vallott „a gyönge rózsaszájú, tüzszemü leánykának.“ „Íme kiöntöttem, —■ igy szól a szerelmet valló levél néhány sora, — elődbe szivemet és minden vágyódásomat, még egyszer mondom, hogy szeretlek, s hidd el, hogy szeretlek. Vizsgáld meg levelemnek minden czikkelyét, sorait, sőt betűit is fontold, nézd és ítéld meg, közöld velem azt a végső meghatározásodat, mely után vagy főboldogságommal megtetézel, vagy holtig tartó magánosságra kárhoztatsz.“ **) Bicskén tette postára szerelmi vallomását, itt lakott komáromi viszonyának idejében. Csakis néha rándult be Lillájához. A fakereskedő leánya ezt nem tartotta kényelmetlennek elfogadni, hason vallomással viszonozni. Miért is ne látta volna Csokonait szívesen lábainál? Hisz ez neki csak hízelgett. Csokonai híres ember volt, egy év előtt Pozsonyban a „Diétái Magyar Múzsát“ szerkesztette. Választ irt, a rózsaszínű szerelmes levelre rózsaszínűt. Csokonai megkapta Lillája levelét s az „az imádandó papiros“ nagy „örömöket szerzett“ neki. úgy nézte,Lilla„két Borocskáját, mint paradicsomi boldogsága felől való contractust.“ *) Lásd „Kazinczy Ferencz levelei Kis Jánoshoz.“ **) „Csokonai minden munkái“ , 843. old.